Főmenü megnyitása

Kacsó Sándor írói álneve: Őrhegyi Sándor (Mikháza, 1901. február 21.Kolozsvár, 1984. február 17.) író, szerkesztő, közíró, tanulmányíró.

Kacsó Sándor
Született 1901. február 21.
Mikháza
Elhunyt 1984. február 17. (82 évesen)
Kolozsvár
Foglalkozása szerkesztő,
közíró,
tanulmányíró
Sírhely Házsongárdi temető

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Szülőfaluja a nyárádmenti Mikháza. Tanulmányait a nyárádremetei iskolában kezdte, majd a marosvásárhelyi Katolikus Főgimnáziumban folytatta.[1] Ezt követően egy évig a kolozsvári Tanárképző Intézet, két évig a I. Ferdinánd Egyetem hallgatója volt. Első verseit a Jövő Népe közölte, 1922-től a kolozsvári Előre ifjúsági folyóirat, 1923 és 1925 között a Keleti Újság, 1925-től 1927-ig az Újság munkatársaként működött. Kezdettől az Erdélyi Helikon munkaközösségének tagja volt, az úgynevezett székely írócsoporthoz tartozott. 1926-ban az első marosvécsi találkozón megkapta Kemény János alapítványának irodalmi díját.

Párizsi tanulmányútja után, 1927 őszétől belső munkatársa, 1938-tól 1940-ig, a lap betiltásáig, a Brassói Lapok főszerkesztője volt. 1937 őszén, a fasizmus előretörésével szembeszegülve, Kacsó Sándornak volt bátorsága kimondani: "Mi az erdélyi magyarság és a román nép épitő együttélésének a feltételeit és útját keressük!". Ő hirdette egyik cikkében azt az alapvető elképzelést is, miszerint "Kisebbség ... csak humanista politikát vallhat magáénak." A második bécsi döntés következtében a Romániánál maradt Dél-Erdélybe, Nagyenyedre költözött. A dél-erdélyi magyarság egyik szellemi vezéreként itt szerkesztette az Erdélyi Gazda című újságot 1944-ig. A második világháború végén Târgu Jiuba internálták, ahol a Zsilvásárhelyi Déli Hírlap című illegális lágerújság vezércikkírója lett. A táborból csak 1945-ben, a Groza-kormány megalakulása után szabadult a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) követelésére. 1945–1946-ban a Kolozsváron újraindított Falvak Népe főszerkesztőjeként tevékenykedett. Az első demokratikus parlament képviselője, 1947 és 1951 között az MNSZ elnöke volt. 1947 és 1952 között a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó című napilap főszerkesztőjeként működött, majd lemondatása után az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségének munkatársa, 1952-től 1968-ban történt nyugalomba vonulásáig az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókjának vezetője volt.

Főbb műveiSzerkesztés

  • Utoljára még megkapaszkodunk. Elbeszélések; Lyceum Ny., Cluj-Kolozsvár. 1927
  • Vakvágányon. Regény, 1-2.; Brassói Lapok, Brassó, 1930
  • Lélekvesztőn; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1941 (Erdélyi Szépmíves Céh könyvei XII.)
  • Nagyidő. Novellák; Bolyai, Marosvásárhely, 1946
  • Kacsó Sándor–Sőni PálAbafáy Gusztáv: Három portré. Asztalos István, Nagy István, Kovács György; Irodalmi, Bukarest, 1963 (Kritikai kiskönyvtár)
  • Írók, írások (tanulmányok és cikkek, Bukarest, 1964)
  • Válogatott írások (elbeszélések, karcolatok, Izsák József előszavával, 1970)
  • Virág alatt, iszap fölött (önéletrajzi visszaemlékezések I. Bukarest, 1971, 1981)
  • Fogy a virág, gyűl az iszap (önéletrajzi visszaemlékezések II, Bukarest, 1974)
  • Száműzetéseim (versek, Bukarest, 1978)
  • Vakvágányon (Nagy Pál előszavával, Kolozsvár, 1979)
  • Nehéz szagú iszap fölött; Magvető, Bp., 1985 (Tények és tanúk)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Vö. Kakucs Lajos, Nyárádremete. Falumonográfia, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2008, 286.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés