Kovács Tibor (üzletember)

Kovács Tibor (Szeged, 1970. augusztus 8. –) magyar üzletember, vállalatvezető, média szakértő.[1]

Kovács Tibor
Született1970. augusztus 8.
Szeged
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásavállalatvezető

üzletember

média szakember
Tisztségeügyvezető igazgató - Ringier Hungary Kft.

elnök - Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) elnök - Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ)

member of the board - WAN-IFRA, World Association of News Publishers
IskoláiDózsa György Mezőgazdasági Szakközépiskola (1984-1988)

Pannon Agrártudományi Egyetem (1988-1991) Budapesti Közgazdasági Egyetem (1996-1998)

IMIM master (2011-2013)
SablonWikidataSegítség

Tanulmányai szerkesztés

1984-1988 között a kalocsai mezőgazdasági szakközépiskola tanulója volt.

1988-1991 között a Pannon Agrártudományi Egyetem (Kaposvári Egyetem) hallgatója volt, ahol üzemmérnök diplomát szerzett. Településszociológiai kutatásokat folytatott, aprófalvas térségek népességmegtartó erejének tematikában.

1996-1998 között a Budapesti Közgazdasági Egyetemen személyügyi szakon másoddiplomát szerzett.

2010-2012 között részt vett Berlin University for Professional Studies és a Forum Journalism and Media Vienna (flume) szervezésben indított és nemzetközi médiaképző intézetek (Poynter Institute, St. Petersburg/USA; Universidad Miguel Hernández, Elche/Spain) közreműködésével lebonyolított IMIM – Intrernational Media Innovation Management master képzésén.[2]

Szakmai pályafutása szerkesztés

Diploma megszerzése és a sorkatonai szolgálat letöltése után, 1993-tól a Baranya Megyei Munkaügyi Központban kezdett dolgozni álláskeresési technika és kommunikációs trénerként, pályakezdők és tartós munkanélküliek elhelyezkedését támogató szolgáltatásban.

1995-től először a megyei munkügyi központban munkaerőpiaci elemzőként dolgozott, majd 1996-tól a Munkaügyi Minisztérium Alapkezelési Főosztályán aktív munkaerőpiaci támogatási programok felhasználásának ellenőrzését végezte.

1997 januárjától a Pécsi Vízmű Rt. HR vezetője lett, ahol a francia Sues Lyonnaise des Eaux tulajdonos irányításával a működés átalakításának emberi erőforrás gazdálkodási feladatait vezette.

1998 júniusától egy japán autórádió gyár a Clarion Electronics Kft. zöldmezős beruházásában vett részt HR igazgatóként, ahol Magyarország akkori legnagyobb, Európa második legnagyobb autórádió gyárának beindításához szükséges 800 fő – munkaerő felvételét, betanítását és az emberi erőforrás gazdálkodás és működési szabályozási rendszer kialakítását végezte.[3]

Médiakarrier szerkesztés

1999-ben HR igazgatóként csatlakozott a Ringier Kiadó Kft.-éhez, amikor a kiadó a Blikk mellé megvásárolta a Nemzeti Sport kiadót így annak szervezeti integrációjában és az új vezetési rendszer kialakításában már meghatározó szerepet játszott. 2004.-ig a HR terület irányítása mellett a társaság vállalati kommunikációja is hozzá tartozott. Ezen időszak alatt vált a vállalat Magyarország egyik legnagyobb kiadójává, ami számos akvizíciós és integrációs feladatot jelentett.

2004-ben a HR területről a kiadó üzleti oldalára ült át, és lett a napilap portfólió üzletágvezetője. Hozzá tartozott Blikk, Nemzeti Sport, Mai Nap, Képes Sport és ezek online kiadásai is. Ebben az időszakban a svájci Ringier másik magyarországi érdekeltségében a Népszabadság Zrt-ben felügyelőbizottsági tag volt, így akkor ráhatása volt összes piacvezető országos napilapra és kiadói működésére.

Amint a Ringier többségi tulajdont szerzett a Népszabadság Zrt.-ben, úgy élve menedzsment kijelölési jogával 2007. január 01-től Kovács Tibort nevezte ki vezérigazgatónak és az igazgatóság elnökének.[4] Irányítása alatt került megfogalmazásra a napilap 21.századi credo-ja, mely értelmében az orgánum, „…belpolitika maradjon baloldali, a gazdasági megközelítés legyen liberális, kulturális téren pedig a nemzeti értékek közvetítése kapjon szerepet.”[5]

Irányítása alatt a vállalat megerősítette piaci jelenlétét. Ugyan a terjesztési körülmények és fogyasztói szokások a napilap példányszámát csökkentették, de a szeriőz szegmensben piacvezető maradt a lap. Mellette magazin- és könyvkiadási üzletágat épített 146 kiadott könyvvel 1,7 millió értékesített példánnyal, és a legnagyobb példányszámú képzési- és ismeretterjesztő CD és DVD sorozatokat adta ki a kiadó 82 kiadvány közel 3 millió eladott példánnyal.

A lap online változatának megújításával[6] a NOL.hu elnyerte az év honlapja díjat, melyet a szerkesztőségi működés integrációs projektje is kísért.[7] Új szolgáltatások beindításával egy komplex modern médiavállalatot alakított ki, híragregátort (hirmatrix.hu) állás portált (jobmatrix.hu) blog (nolblog.hu) és társkereső (nolrandi.hu) szolgáltatásokat indított és a videós tartalomgyártást is bevezette a tradicionális kiadóban (nolTV.HU).[8] A Vasárnapi Népszabadság kiadását a 2008-as válság, valamint az előre vetített vasárnapi boltbezárás megakadályozta.[9][10]

A svájci Ringier és a német Axel Springer 2010-ben bejelentette a közép-európai térségben a leányvállalataik fúzióját,[11] melyet követően 2010 júniusától a Ringier Kiadó Kft. és a svájci Ringier AG. tanácsadójaként dolgozott a fúzió magyarországi megvalósításán.[12]

2013-ban csatlakozott a Híd Rádió Rt. és a Lapcom Kft. tulajdonosváltozásakor létrejött Lapcom Zrt-hez és ott mint HR és szervezetfejlesztési igazgatóként valamint a jogi területért felelős igazgatóként kezdte meg munkáját. A felsővezetés tagjaként két megyei lap Kisalföld, Délmagyarország és a Bors országos bulvárlap kiadóinak integrációját hajtotta végre. Így a kiadónak fizetős nyomtatott termékei naponta 160 ezer példányban keltek el, és több mint 600 ezer olvasójuk volt. A kisalfold.hu, a delmagyar.hu és a borsonline.hu híroldalaknak együttesen naponta mintegy 170 ezer egyedi látogatója volt.

2018. novemberétől Andy Vajna új tulajdonos érkezésekor, elődje lemondását követően a Lapcom vezérigazgatói pozícióját töltött be.[13] Ebben a székben rövid időt töltött, elsődleges feladata volt egy ismételt tulajdonosváltás menedzselése, amikoris Vajna felajánlotta cégét a KESMA alapítványnak.

2019 májusában saját kezdeményezésére közös megegyezéssel kilépett a cégtől, hogy 2019 szeptember 01.től visszatérjen korábbi kiadójához az addigra már megvalósult fúzió után létrejött Ringier Axel Springer Magyarország Kft.-hez immáron ügyvezetőként.[14]

A 2022-ben lezáródott újabb tulajdonosi struktúra változását követően ismét a 100%-os svájci Ringier tulajdonában lévő magyarországi leányvállalat a Ringier Hungary Kft. ügyvezetője[15], egyben felelős kiadója a Blikk, Vasárnapi Blikk. piacvezető országos napilapoknak, a Kiskegyed és a Blikk Nők het magazinoknak, a Glamour piacvezető glossy havilapnak és a NOIZZ, Egészségkalauz, GEO, AutoBild, kiadványoknak, számos műsorújságnak és keresztrejtvény kiadványoknak. Érkezése után a vállalat intenzív digitális fejlesztéseket indított. Új koncepciót alkotott és megújította a blikk.hu-t amivel piacvezető hírportállá nőtt az oldal[16], megújította a glamouronline-t, fizetős online tartalomszolgáltatás bevezetésével[17], átalakította az egészségkalauz.hu-t, mely szintén a szegmense meghatározó szereplőjévé vált. Sikerrel vezette be a Kiskegyed online változatát a kiskegyed.hu-t.[18]

Iparági feladatvállalásai szerkesztés

Az általa képviselt vállaltok súlya, vállalati és személyes szakmai álláspontja alapján számos szervezet képviseletében vállal szerepet:

2006-tól a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) Elnökségi tagja, 2011-től annak elnöke.[19]

2011-től a World Association News Publisher[20] Nemzetközi Lapkiadók Szövetségének board, supervisory board tagja.[21]

2014-től a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) elnöke.[22]

2010-ben alapítóként képviselte a Népszabadságot a MédiaUnió[23] kezdeményezésben.[24]

2010-2013 között az Önszabályozó Reklámtestület (ÖRT)[25] választmányának tagja.[26]

2010-2014 között a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSz), marketing és média bizottságának tagja.[27]

2012-óta a Nemzeti Olvasottság Kutatás (NOK)[28] Felügyelő testületének tagja, a tulajdonosi képviselő.[29]

2021-óta a Magyar Reklámszövetség (MRSz) elnökségének tagja.[30]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Dániel, Szalay: Új ügyvezető a Ringier Axel Springer Magyarországnál (magyar nyelven). Media1, 2019. május 23. [2022. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  2. patricia.kaefer: The Executive Master’s participants | imim (amerikai angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  3. Kovács Tibor (magyar nyelven). Márkamonitor. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  4. MTI: Leváltották a Népszabadság vezérigazgatóját (magyar nyelven). index.hu, 2006. december 29. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  5. Online, V. G.: Nem bulvárosodik a Népszabadság (magyar nyelven). Világgazdaság, 2007. január 17. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  6. https://24.hu/fn/uzleti-tippek/2008/10/20/megujult_nepszabadsag_portalja/
  7. Iván, Várkonyi: A Népszabadság Online lett az Év Honlapja (magyar nyelven). NOL.hu, 2008. december 5. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  8. A buliszervezéstől az adatbázis-szolgáltatásig (magyar nyelven). Napi.hu. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  9. Kreatív Online - Nem lesz vasárnapi Népszabadság (magyar nyelven). Kreatív Online. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  10. Megújult a Népszabadság portálja (magyar nyelven). 24.hu, 2008. október 20. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  11. Springer, Világgazdaság Online-Ringier- Axel: Régiós fúzió az Axel Springer és a Ringier között (magyar nyelven). Világgazdaság, 2010. március 24. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  12. Béla, Király: Változás a Népszabadság Zrt. élén (magyar nyelven). mfor.hu - Menedzsment Fórum, 2010. május 17. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  13. Vezetőváltás volt Vajna lapkiadójának élén (magyar nyelven). 24.hu, 2018. október 2. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  14. Dóra, Matalin: Kovács Tibor a Ringier Axel Springer új vezére (magyar nyelven). index.hu, 2019. május 23. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  15. Adél, Hercsel: Kivonul az Axel Springer a magyar médiapiacról (magyar nyelven). index.hu, 2021. július 28. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  16. Őrzi első helyét a blikk.hu (magyar nyelven). MMOnline, 2022. július 7. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  17. Dániel, Szalay: A GLAMOUR Univerzummal indul el a Ringier Hungary első fizetőkapus online tartalomszolgáltatása (magyar nyelven). Media1, 2022. március 9. [2022. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  18. agency, fps web: Új online magazin a Ringier-nél: elindult a kiskegyed.hu - Média - DigitalHungary – Ahol a két világ találkozik. Az élet virtuális oldala! (magyar nyelven). www.digitalhungary.hu. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  19. Ede, Szaszin: Ötödik alkalommal választotta elnöknek Kovács Tibort a Magyar Lapkiadók Egyesülete (magyar nyelven). Márkamonitor, 2021. október 8. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  20. WAN-IFRA
  21. Supervisory Board (amerikai angol nyelven). WAN-IFRA. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  22. Új elnökség a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetségnél (magyar nyelven). 24.hu, 2018. május 31. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  23. https://mediaunio.hu
  24. escom: Médiaegységben a reklámerő (magyar nyelven). Médiaunió, 2008. május 26. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  25. http://www.ort.hu
  26. Újrázott az Önszabályozó Reklám Testület elnöke - hirdető hírek - mediainfo - Médiások médiája. www.mediainfo.hu. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  27. Az MLSZ Elnökségének augusztus 10-i határozatai - PDF Free Download (angol nyelven). adoc.pub. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  28. http://olvasottsagkutatas.hu
  29. Edith, Károly-Rajki: Változások a Nemzeti Olvasottság Kutatás körül (magyar nyelven). Media1, 2019. november 11. [2022. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  30. agency, fps web: Gulyás János újabb 3 évre a Magyar Reklámszövetség elnöke - Marketing - DigitalHungary – Ahol a két világ találkozik. Az élet virtuális oldala! (magyar nyelven). www.digitalhungary.hu. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)