Wikipédia

Marija Nyikolajevna Romanova orosz nagyhercegnő (1819–1876)

orosz nagyhercegnő, leuchtenbergi hercegné
Ez a szócikk I. Miklós orosz cár leányáról, házassága révén Leuchtenberg uralkodó hercegnéjéről szól. Hasonló címmel lásd még: Marija Nyikolajevna Romanova orosz nagyhercegnő (1899–1918).

Marija Nyikolajevna orosz nagyhercegnő, férjezett Mária leuchtenbergi hercegné (oroszul: великая княжна Мария Николаевна Романова; Pavlovszk, 1819. augusztus 6.jul./augusztus 18.greg. – Szentpétervár, 1876. február 9.jul./február 21.greg.) orosz nagyhercegnő, Maximilien de Beauharnais leuchtenbergi herceggel kötött első házassága révén Leuchtenberg és Veneto hercegnéje, Frankfurt nagyhercegnéje, második házassága révén gróf Sztroganova. Műgyűjtő és mecénás, 1852–1876 között a Cári Művészeti Akadémia elnöke.

Marija Nyikolajevna
Marija Nyikolajevna Romanova
Marija Nyikolajevna orosz nagyhercegnő orosz díszruhában (v. Neff, 1866)
Marija Nyikolajevna orosz nagyhercegnő orosz díszruhában (v. Neff, 1866)
UralkodóházHolstein–Gottorp–Romanov
Született1819. augusztus 6.
Pavlovszk
Elhunyt1876. február 9. (56 évesen)
Szentpétervár
NyughelyePéter–Pál-székesegyház
ÉdesapjaI. Miklós orosz cár
ÉdesanyjaSarolta porosz királyi hercegnő
HázastársaMaximilien de Beauharnais
Grigorij Alekszandrovics Sztroganov
GyermekeiAlekszandra Makszimilanovna, Marija Makszimilianovna, Nyikolaj Makszimilianovics, Jevgenyija Makszimilianovna, Jevgenyij Makszimilianovics, Szergej Makszimilianovics, Georgij Makszimilianovics
Grigorij Grigorjevics Sztroganov, Jelena Grigorjevna Sztroganova
Vallásaorosz ortodox
Marija Nyikolajevna címere
Marija Nyikolajevna címere
A Wikimédia Commons tartalmaz Marija Nyikolajevna témájú médiaállományokat.

Élete szerkesztés

Származása és gyermekkora szerkesztés

 

Marija Nyikolajevna orosz nagyhercegnő a cári főváros melletti Pavlovszkban jött világra 1819. augusztus 18-án I. Miklós orosz cár (1796–1855) és Alekszandra Fjodorovna orosz cárné (1798–1860) második gyermekeként, egyben legidősebb leányaként. Születésekor édesapja még nem viselte a cári címet, csak 1825-ben lett orosz uralkodó. Édesanyja a porosz királyi családból származott, átkeresztelkedése előtt a Sarolta nevet viselte. A cári párnak összesen tíz gyermeke született, azonban közülük három lány nem érte meg a felnőttkort.

Szülei boldog házasságának és az általuk teremtett meghitt családi körnek köszönhetően Marija Nyikolajevna nagyhercegnőnek gondtalan gyermekkorban volt része. A cár és a cárné szerető gyengédséggel bántak a gyermekeikkel, de mégsem voltak velük szemben túlzottan engedékenyek.[1] Alekszandra Fjodorovna cárné esténként maga játszott a gyerekekkel, többek között kitalálósdit és találós kérdéseket;[2] a cár pedig szívesen énekelt velük. A testvérek között szoros kapcsolat alakult ki, mely megmaradt egész életük folyamán. Marija Nyikolajevna neveltetése egyszerre folyt két húgáéval, Olga és Alekszandra Nyikolajevnáéval;[3] a nagyhercegnők szobáit a Téli Palota földszintjén rendezték be. A kor szokásainak megfelelően táncból, zenéből és rajzolásból vettek órákat[4] – mindhárom hercegnőnek amolyan családi örökségként tehetsége volt a zenéhez. Emellett jótékonysági tevékenységet is folytattak; Marija Nyikolajevna továbbá tagja volt a Jelizaveta Alekszejevna cárné alapította hazafias szervezetnek.[5] Marija Nyikolajevna oktatásáért a liberális szellemű Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij költő és műfordító felelt, aki korábban a cárnét tanította oroszra. A nagyhercegnő főleg a festészet iránt mutatott érdeklődést: amellett, hogy meglehetősen jól festett, a saját ízlése szerint rendezte be szobáját, és később festményeket kezdett gyűjteni.

Marija Nyikolajevna nagyhercegnő intelligens, erős egyéniség volt. Olga Nyikolajevna szerint a nagyhercegnő „indulatos, a szegényekkel figyelmes és nagylelkű, a jótettekkel rokonszenvező volt, de a korlátozást nem tudta elviselni.”[6] „Kétségtelen, hogy százszor értékesebb volt nálam, sokkal tehetségesebb volt, mint mi heten együttvéve, és mindössze egy dolog hiányzott belőle: a kötelességtudat.”[7] Marija Nyikolajevna mind természetében, mind komoly megjelenésében édesapjára hasonlított, még a nézése is édesapja híresen félelmetes tekintetét idézte.[8]

Házasságai és gyermekei szerkesztés

 
A fiatal Marija Nyikolajevna nagyhercegnő (Christina Robertson)
 
Marija Nyikolajevna nagyhercegnő két leányával

Első házassága szerkesztés

A házasítandó korba lépett Marija Nyikolajevna nagyhercegnő csak azzal a feltétellel volt hajlandó férjhez menni, ha nem kell elhagynia a hazáját, és nem kell kikeresztelkednie ortodox hitéből.[9] Alekszandra Fjodorovna cárné aggodalmaskodott a legidősebb leánya számára minden szempontból megfelelő férjjelölt megtalálása miatt;[10] azonban leánytestvérei közül egyedüliként Marija Nyikolajevna végül maga választhatta ki jövendőbelijét. Választása Maximilien de Beauharnais leuchtenbergi hercegre (1817–1852) esett. A herceg Eugène de Beauharnais egyetlen felnőttkort megélő fiúgyermeke és Jozefina francia császárné unokája volt. 1837-ben járt először orosz földön katonai szolgálatot teljesítendő, majd 1838 októberében ismét az orosz udvarba látogatott. A művelt, jó megjelenésű herceg azonnal mély benyomást tett a nagyhercegnőre: „négy nap alatt nagyon is világossá vált, hogy Miksa és Marija egymásnak lettek teremtve.”[11]

Beauharnais Miksa nem számított tökéletes partinak egy nagyhercegnő számára. A herceg apai részről francia köznemesi sorból, anyai ágról a bajor királyi család oldalágából származott, azaz messze nem felelt meg az orosz udvar által elvárt „előkelő királyi vérből” való hitves alakjának – további érv volt származása ellen, hogy a Beauharnais-ok szorosan kötődtek a Bonaparte-házhoz, ami pedig a napóleoni háborúk óta kirívóan népszerűtlen volt az oroszok körében. A herceg római katolikus vallását csak nehezen lehetett összeegyeztetni az orosz ortodox kereszténységgel; illetve édesanyja is tiltakozott fia választása ellen.[12] I. Miklós cár leánya kedvéért mégis beleegyezését adta a frigyhez azzal a kikötéssel, hogy a nagyhercegnő nem élhet külföldön. Minthogy Miksa herceg nem volt uralkodó – a Leuchtenberg 3. hercege titulus pusztán névleges volt –, odaköltözhetett a cári udvarba.

Az esküvői szertartást 1839. július 2-án tartották a Téli Palota nagytemplomában. A menyegzőről Astolphe-Louis-Léonor de Custine márki adott részletes leírást; a márki elismerően emlékezett meg a menyasszony bájosságáról, azonban a vőlegény nem nyerte meg tetszését.[13] A házassággal a herceg megkapta a csak a cári család tagjainak járó „cári fenség” megszólítást és a „Romanovszkij herceg” címet, ilyenformán a herceg és leszármazottjai a cári család oldalágához tartoztak. Beauharnais Miksa leuchtenbergi herceg és Marija Nyikolajevna nagyhercegnő kapcsolatából hét gyermek származott:

Marija Nyikolajevna nagyhercegnő férjével és gyermekeivel rövid ideig a Voroncov-palotában,[14] majd a számára építtetett szentpétervári Mariinszkij-palota elkészülte után ott élt. A leuchtenbergi herceg fényes pályafutás előtt állt az orosz tudományos életben:[15] az elektromosság kémiai hatásai mellett a bányászat iránt is érdeklődött, és emellett osztozott felesége művészetek iránti szenvedélyében is. Noha a nagyhercegnőt büszkeséggel töltötték el férje eredményei, a házastársak fokozatosan elhidegültek egymástól. Miksa hercegnek futó kalandjai voltak, a nagyhercegnő pedig Grigorij Alekszandrovics Sztroganovval kezdett tartós viszonyt. Beauharnais Miksa egy bányászati expedíció során tuberkulózist kapott, amelyet sikertelenül próbáltak meg kikúrálni azzal, hogy melegebb éghajlatra utazott. A herceg 1852. november 1-jén elhunyt.

Második házassága szerkesztés

A megözvegyült Marija Nyikolajevna nagyhercegnő két évvel később titokban feleségül ment szeretőjéhez, gróf Grigorij Alekszandrovics Sztroganovhoz (1824–1879). Noha a gróf a nagy múltú Sztroganov család sarja volt, a cári család törvényei szerint nem lehetett méltó egy nagyhercegnő kezére, nem lévén uralkodói vérvonal leszármazottja. Marija Nyikolajevna és a gróf ezért egészen I. Miklós cár haláláig titokban tartották házasságukat, és egybekelésükre hivatalosan csak 1856. november 16-án került sor. „Az előző cár kolostorba záratta volna Mását, és száműzte volna a grófot a Kaukázusba,”[16] azonban a liberálisabb szellemű, és a húgához szorosan kötődő II. Sándor inkább úgy tett, mintha nem lett volna tudomása a titokban kötött házasságról. Marija Nyikolajevna kérte a fivérét, hogy ismerje el második házasságát és engedje meg nekik, hogy a cári udvarban maradjanak, a cár ezt azonban nem tette meg. Helyette azt javasolta húgának, hogy éljen a gróffal külföldön, ő pedig továbbra sem fog tudomást venni a morganatikus kapcsolatról.[17] A Sztroganov házaspár így első gyermekük születése után itáliai száműzetésbe vonult,[18] hátrahagyva Oroszországban a nagyhercegnő első házasságából származó gyermekeit. Grigorij Alekszandrovics Sztroganovnak és Marija Nyikolajevna nagyhercegnőnek két gyermeke született, akik a „gróf Sztroganov” címet viselték:

Kapcsolata a művészetekkel szerkesztés

 
A Mariinszkij-palota (V. Szadovnyikov, 1849)
 
A szergijevkai Leuchtenberg-kastély

Beauharnais Miksa leuchtenbergi herceg és Marija Nyikolajevna házassági ajándéka a cártól egy, a nagyhercegnő számára emelt palota volt. Az épület helyét gondos megfontolással választották: a Mojka folyó partján állt, a Szent Izsák-székesegyházzal szemben,[19] közel a cári lakhelyhez, hogy az uralkodó naponta meglátogathassa legkedvesebb leányát.[20] A palota megtervezését Andrej Ivanovics Stakenschneiderre bízták, építéséhez a cár semmilyen anyagi áldozatot nem sajnált. A nagyhercegnő után „Mariinszkij-palota” névre keresztelt épület 1844-re készült el az utolsó neoklasszicista cári rezidenciaként. A palotát a nagyhercegnő ízlésének megfelelően, az ő útmutatásai alapján rendezték be: festményeket, szobrokat és egyéb műkincseket, olykor családi örökségként kapott darabokat állítottak ki benne; illetve a nagyhercegnő gyakorta szervezett színielőadásokat, koncerteket és bálokat. A szentpétervári palota mellett a házaspár tulajdonában volt még egy szergijevkai birtok, itt 1839–1842 között épült egy kastély a római patrícius villákat utánzó stílusban, szintén Stakenschneider tervei alapján.

A nagyhercegnő és első férje művészetszeretetükről és művészeknek nyújtott bőkezű támogatásaikról váltak ismertté. Szentpétervári palotájuk lett egyre gyarapodó műkincsgyűjteményük fő kiállítási helyszíne. 1843-ban a cár a leuchtenbergi herceget nevezte ki a Művészeti Akadémia elnökévé; a herceg halála után a pozíciót Marija Nyikolajevna nagyhercegnő vette át, és egészen haláláig betöltötte. Ettől fogva még nagyobb lelkesedéssel gyűjtötte a festményeket;[21] hatalmas összegeket költött szenvedélyére, és ez ugyancsak megviselte a nagyhercegnő kincstárát, főleg a takarékoskodási intézkedéseket bevezető II. Sándor trónra lépését követően. A gyűjteményből a nagyhercegnő halála után 1884-ben Nyikolaj Makszimilianovics herceg, majd 1913-ban az Ermitázs szervezett kiállítást.

1862-ben, itáliai száműzetése alatt a nagyhercegnő birtokába került a firenzei Villa Quarto, mely eredetileg Jérôme Bonaparte vesztfáliai király tulajdona volt. A nagyhercegnő tanácsadójaként alkalmazta Karl Liphard festőt és műgyűjtőt, akivel együtt tekintették meg az ország múzeumait, magángyűjteményeit és régiségkereskedőit.[22] A nagyhercegnőt lelkesedéssel töltötte el, hogy megvásárolhatta a villa újrabútorozásához szükséges festményeket, szobrokat és bútorokat.[23]

Halála és emlékezete szerkesztés

Marija Nyikolajevna nagyhercegnő idősebb korában visszerektől és csontritkulástól szenvedett. Élete vége felé ez utóbbi miatt rokkant lett és kerekesszékbe kényszerült; a Mariinszkij-palota központi lépcsőházát emiatt elbontották, s helyére lejtős folyosókat építettek, hogy a nagyhercegnő zavartalanul közlekedhessék.[24] A nagyhercegnő 1876. február 21-én hunyt el a cári fővárosban, ötvenhat éves korában. A cári család hagyományos temetkezési helyén, a Péter–Pál-székesegyházban temették el.

A nagyhercegnő művészeti gyűjteménye leszármazottjaira szállt. A cári rendszer bukása után, a szovjet idők alatt a gyűjtemény széthullott; ma Moszkvában, Szentpétervárott, Bécsben és az Egyesült Államokban is találhatóak képek a nagyhercegnő kollekciójából. A Mariinszkij-palota egészen 1884-ig volt fiai tulajdonában, amikor is a család a felhalmozódott adósságok fedezésére kénytelen volt megválni tőle. Az építmény ma a Szentpétervári Törvényhozó Gyűlésnek nyújt otthont; míg a szergijevkai nyári rezidencia a Szentpétervári Állami Egyetemhez tartozik.

Leszármazása szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Belyakova 1994 17. oldal
  2. ↑ Belyakova 1994 18. oldal
  3. ↑ Belyakova 1994 17. oldal
  4. ↑ Belyakova 1994 17. oldal
  5. ↑ Belyakova 1994 18. oldal
  6. ↑ Belyakova 1994 31. oldal
  7. ↑ Zeepvat 2006 45. oldal
  8. ↑ Beéche 2004 17. oldal
  9. ↑ Belyakova 1994 31. Zeepvat 2006 45. oldal
  10. ↑ Belyakova 1994 31. oldal
  11. ↑ Neverov 2004 109. oldal
  12. ↑ Belyakova 1994 36. oldal
  13. ↑ Belyakova 1994 41. oldal
  14. ↑ Belyakova 1995 136. oldal
  15. ↑ Belyakova 1995 130. oldal
  16. ↑ Radzinsky 2005 177. oldal
  17. ↑ Radzinsky 2005 177. oldal
  18. ↑ Radzinsky 2005 177. oldal
  19. ↑ Belyakova 1995 130. oldal
  20. ↑ Neverov 2004 110. oldal
  21. ↑ Neverov 2004 110. oldal
  22. ↑ Neverov 2004 110. oldal
  23. ↑ Neverov 2004 114. oldal
  24. ↑ Wierdl Viktor: Moszkva és Szentpétervár. Budapest: Hibernia Nova Kiadó. 2007. 226. o. ISBN 978-963-7617-26-3  

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Grand Duchess Maria Nikolaevna of Russia (1819–1876) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés

  • ↑ Beéche 2004: Beéche, Arturo: The Grand Duchesses: Daughters and Granddaughters of Russia's Tsars. (hely nélkül): Eurohistory.com. 2004. ISBN 978-0977196111  
  • ↑ Belyakova 1994: Belyakova, Zoia: Grand Duchess Maria Nikolayevna and her palace in St Peterburg. Fényképezte: Leonid Bogdanov. 1. kiadás. Szentpétervár: EGO Publishers. 1994. ISBN 5827600113  
  • ↑ Belyakova 1995: Belyakova, Zoia: The Romanov Legacy: The Palaces of St. Petersburg. 1. kiadás. (hely nélkül): Studio. 1995. ISBN 0-670-86339-4  
  • ↑ Neverov 2004: Neverov, Oleg: Great Private Collections of Imperial Russia. (hely nélkül): Vendome Press. 2004. ISBN 0-86565-225-2  
  • ↑ Radzinsky 2005: Radzinsky, Edvard: Alexander II: The Last Great Tsar. Ford. Antonina Bouis. (hely nélkül): Simon and Schuster. 2005. ISBN 9780743281973  
  • ↑ Zeepvat 2006: Zeepvat, Charlotte: Ablak egy elveszett világra – A Romanov-család fotóalbuma. Ford. Erdős Zsolt. Budapest: Magyar Könyvklub. 2006. ISBN 963-549-260-X  

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Marija_Nyikolajevna_Romanova_orosz_nagyhercegnő_(1819–1876)&oldid=26666958”