Mauritz Béla

Mauritz Béla (Kassa, 1881. május 3. – Budapest, 1971. február 15.) petrográfus, mineralógus, egyetemi tanár, a földtudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes, majd tiszteleti tagja. A magyarországi kőzettan úttörő jelentőségű, iskolateremtő egyénisége volt. Monografikus igénnyel feldolgozta a Kárpát-medencei magmás előfordulások, alkálikőzetek petrográfiáját. 1915-től 1949-ig volt az ásvány- és kőzettan nyilvános rendes egyetemi tanára a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1944-től 1945-ig a Királyi Magyar Természettudományi Társulat elnöke.

Mauritz Béla
Életrajzi adatok
Született	1881. május 3. Kassa
Elhunyt	1971. február 15. (89 évesen) Budapest
Ismeretes mint	petrográfus, mineralógus
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Budapesti Tudományegyetem
Pályafutása
Szakterület	geológia
Kutatási terület	kőzettan, ásványtan
Tudományos fokozat	a földtudományok doktora (1957)
Munkahelyek
Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapest	tanársegéd (1902–05, 1910–12), ny. rk. egyetemi tanár (1914–15), ny. r. egyetemi tanár (1915–49)
Tudományos publikációk száma	kb. 60
Akadémiai tagság	levelező tag (1913), rendes tag (1923), tiszteleti tag (1942)
A Wikimédia Commons tartalmaz Mauritz Béla témájú médiaállományokat.

Életútja

Eötvös-kollégistaként végezte felsőfokú tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen, ahol 1902-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1902-től 1905-ig az egyetem ásvány- és kőzettani tanszékén oktatott Krenner József tanársegédjeként. 1905-ben a budapesti egyetemen természetrajz–vegytan szakos tanári minősítést szerzett. 1905 és 1910 között Semsey Andor ösztöndíjasaként Heidelbergben (Goldschmidt és Rosenbusch irányítása alatt), Lipcsében, Drezdában és Bécsben képezte tovább magát az ásvány- és kőzettan területén. 1910-ben visszatért tanársegédi munkájához a Budapesti Tudományegyetemre, 1912 után adjunktusi, 1913-tól helyettes tanári címmel adott elő az ásvány- és kőzettani tanszéken. Egyidejűleg 1909-ben a kőzettan magántanárává habilitált, illetve 1911-től 1918-ig az ércteleptan magántanára volt a Királyi József Műegyetemen is.

A Budapesti Tudományegyetemen 1914-ben az ásvány- és kőzettan nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki. 1915-től három évtizeden keresztül, 1949-ig nyilvános rendes tanári címmel vezette a tanszéki munkát, egyúttal az ásvány- és kőzettani egyetemi intézetet. 1929–1930-ban az egyetem bölcsészettudományi karának dékáni, 1943–1944-ben az egyetem rektori feladatait látta el, 1944 végén pedig rövid ideig a tanintézet prorektora volt. Ezzel párhuzamosan 1937-től 1944-ig a felsőház póttagja volt.

1944-ben mint az egyetem prorektora, a nyilaskeresztes kormány statáriális eljárásával is dacolva, elszabotálta az egyetem Németországba költöztetését. Ugyanebben az évben tagja volt annak az MTA-különbizottságnak, amely a nyilasokkal szimpatizáló, később kormánybiztosi hivatalt is vállaló Orsós Ferenc patológusnak ítélte az Akadémia nagyjutalmát. A budapesti népbíróság ezért Mauritzot 1946-ban vád alá fogta – kiegészítve azzal a vádponttal, hogy korábban megakadályozta a tanácsköztársaságban szerepet vállalt Lambrecht Kálmán egyetemi tanári kinevezését –, s a per feddéssel zárult. 1949-ben nyugdíjazás ürügyén eltávolították tanszéke éléről, s ezt követően a Magyar Állami Földtani Intézet kőzettani, bányatelepítési és -művelési kutatásaiban vett részt, majd miután onnan is eltávolították, a Magyar Természettudományi Múzeum ásvány- és kőzettárának munkatársa volt. 1957-ben megvédte doktori értekezését, a földtudományok doktora lett.

Munkássága

Tudományos pályája elején elsősorban ásványtani, kristálytani kérdések foglalkoztatták, főként a kristályszerkezetek geometriai és morfológiai sajátosságaira vonatkozó kutatásai voltak jelentősek (pl. kalkopirit, pirargirit, glauberit). Pályája későbbi szakaszában tudományos érdeklődése áthelyeződött a kőzettani stúdiumokra, ezzel a magyarországi petrográfia korai történetének egyik legjelentősebb életművét hagyta az utókorra. Behatóan tanulmányozta a Kárpát-medencei mélységi és kiömlési magmás kőzetek szerkezetét, különös figyelemmel az alkálikőzetekre. Így például feldolgozta az erdélyi (pl. ditrói) eleolitszienitek, a Tarcal-hegységi trachit, a báni-hegységi eruptívumok és a mecseki vulkanitok kőzettanát, de tanulmányozta a Ság hegyi bazaltkőzeteket, a Balaton-felvidéki bazaltok zeolitásványait, bazaltüregek zoolitjait, a Mátra andezitjeit, a Magas-Tátra gránitját is.

Élete során több könyvet és mintegy nyolcvan szakcikket, tanulmányt közölt. Korszerű szemléletű vizsgálatai, és az azok eredményeit összefoglaló írásai máig alapvető munkáknak számítanak. 1936-tól 1946-ig szerkesztette a Matematikai és Természettudományi Értesítő című szakfolyóiratot. Rendszeresen tartott tudományos előadásokat az Uránia Ismeretterjesztő Társaságban (kristálytan, ércteleptan, földtörténet, földkéreg stb.).

Szakmai hagyatékát – kéziratokat, kőzet-vékonycsiszolatokat stb. – a Magyar Természettudományi Múzeum ásvány- és kőzettárára hagyta.

Társasági tagságai és elismerései

1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1923-ban rendes, 1942-ben tiszteleti tagjává választották, egyidejűleg 1935 és 1946 között a testület igazgatóságának is tagja volt. Az MTA 1949. évi átszervezésekor tanácskozó taggá minősítették vissza, s korábbi tiszteleti tagságát csak 1989-ben posztumusz állították vissza. 1926-tól 1942-ig volt az MTA matematikai és természettudományi bizottságának előadója, 1933-tól 1946-ig pedig a III. Matematikai és Természettudományok Osztályának titkári teendőit látta el.

1923-tól 1932-ig a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke, azt követően tiszteletbeli tagja volt. 1937 és 1940 között a Királyi Magyar Természettudományi Társulat alelnöki tisztét látta el, 1944–1945-ben az Országos Természettudományi Tanács ügyvezető igazgatója és elnöke volt.

Főbb művei

• A Mátra-hegység eruptív kőzetei. Budapest: Akadémia. 1909.  
• Schmidt Sándor: A kristálytan története. Sajtó alá rend. Mauritz Béla. Budapest: Magyar Természettudományi Társulat. 1911.  
• Beiträge zur Kenntnis der abyssischen Gesteine des Syenitstockes von Ditró. Mathematische und Naturwissenschaftliche Berichte aus Ungarn, (1927) 108–158. o. (Vendel Miklóssal)
• A Föld felépítése és anyaga. Budapest: Egyetemi ny. 1940.  
• Kőzettan: Petrológia. Budapest: Hargita ny. 1941.  
• Ásványrendszertan. Szerk. Steiner István. Budapest: Vörösváry ny. 1942.  
• Ásványtan egyetemi és főiskolai hallgatók számára I–II. Budapest: Egyetemi ny. 1942.   (Vendl Aladárral)
• Kőzettan: Mauritz Béla előadásai alapján készítették tanítványai. Budapest: Vörösváry ny. 1943.  

Források

• Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. 513–514. o. ISBN 963-05-2500-3  
• Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 568–569. o. ISBN 963-85433-5-3
• Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 816. o. ISBN 963-9257-07-9  
• Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Budapest: Pulszky Társaság; Tarsoly. 2002. 594. o. ISBN 963-86222-4-5
• Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 603–604. o. ISBN 963-547-414-8  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 858–859. o.

További információk

• Nagy Béla: Mauritz Béla. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008.