Főmenü megnyitása

A Nereida a Neptunusz harmadik legnagyobb holdja. Az ismert Naprendszerbeli holdak közül a legnagyobb excentricitású pályával rendelkezik. A Nereida a második ismertté vált Neptunusz hold, Gerard Kuiper holland csillagász fedezte fel 1949-ben.

Nereida
A Nereida a Voyager–2 felvételén (1989)
A Nereida a Voyager–2 felvételén (1989)
Felfedezése
Felfedező Gerard P. Kuiper[1]
Felfedezés ideje 1949. május 1.
Névadó Néreiszek
Pályaadatok
Epocha J2000
Közelpont 1 372 000 km (0,00917 CsE)
Távolpont 9 655 000 km (0,06454 CsE)
Fél nagytengely 5 513 787 km (0,03685 CsE)
Pálya excentricitása 0,7507[2][3]
Keringési periódus 360,1362 nap
Átl. pályamenti sebesség 934 m/s
Inklináció 7,090° (a helyi Laplace-síkhoz)[2][3]
32,55° (a Neptunusz egyenlítőjéhez)
Anyabolygó Neptunusz
Központi égitest Neptunusz
Fizikai tulajdonságok
Átlagos átmérő 340 ± 50 km[4]
Forgási periódus 0,48 nap (11 óra, 31 perc)[5]
Albedó 0,155[4]
Felszíni hőmérséklet ≈ 50 K átlagos (becsült)

Felfedezése és elnevezéseSzerkesztés

A Nereidát Gerard P. Kuiper fedezte fel 1949. május 1-én a McDonald obszervatórium 82 hüvelykes teleszkópjával készített fotólemezeken. A felfedezésről készült beszámolójában ő javasolta a nevét a görög mitológia tengeri nimfái, a Nereidák után, akik gyakran kísérték el útjára Poszeidónt (avagy latin megfelelőjét Neptunust). A Nereida a másodikként felfedezett Neptunusz hold volt, és egyben az utolsó egészen a Voyager-2 érkezéséig, nem számítva egy egyedi, a Larissza által okozott fedést 1981-ben.[6]

Keringése és forgásaSzerkesztés

A Nereida prográd irányban kering a Neptunusz körül 5 513 400 km átlagos távolságban, de a magas, 0,7507-es excentricitása miatt pályája legközelebbi pontján 1 372 000 km-re közelíti meg a bolygót, legtávolabbi pontján pedig 9 655 000 km-re távolodik el tőle.[2][3]

A szokatlan pálya azt valószínűsíti, hogy a Nereida egy befogott kisbolygó vagy Kuiper-öv objektum, vagy azt, hogy korábban egy belső bolygó volt, ami a Neptunusz legnagyobb holdjának, a Tritonnak a befogásakor lökődött ki.[7]

1991-ben a Nereida forgási idejét 13,6 órában határozták meg a fényváltozási görbéjének elemzése alapján.[8] 2003-ban egy másik értéket, közelítőleg 11,52 ± 0,14 órát mértek.[5] Azonban ezt a megállapítást később vitatták, ugyanis egy ideig más kutatóknak földi megfigyelések alapján nem sikerült semmilyen periodicitást kimutatniuk a Nereida fényváltozási görbéjében.[9] 2016-ban a Kepler űrtávcső megfigyelései alapján a forgási időt 11,594 ± 0,017 órában határozták meg.[10]

Fizikai tulajdonságaiSzerkesztés

A Nereida a Neptunusz harmadik legnagyobb holdja, átlagos átmérője körülbelül 340 km.[4] Meglehetősen nagy a többi szabálytalan holdhoz képest.[5] A Nereida alakja nem ismert.[9]

1987 óta egyes fotometriai megfigyelések jelentős (~1 magnitúdó) ingadozásokat mutattak ki a Nereida fényességében, amelyek történhetnek évek, hónapok, de néha akár néhány nap alatt is, és amik megmaradnak a távolsági és fázis hatások kizárása után is. Másrészt az ingadozásokat a Nereidát megfigyelő csillagászok egy része nem észlelte, ami jelentheti, hogy azok teljesen kaotikusak. Mostanáig nem született meggyőző magyarázat az ingadozásokra, de ha azok egyáltalán léteznek, akkor valószínűleg a Nereida forgásával lehetnek összefüggésben. A Nereida forgásának jellege ugyanis lehetne kényszerített precesszió vagy akár kaotikus forgás is (mint a Hyperioné) az erősen elliptikus pálya következtében.

2016-ban a Kepler űrtávcsővel végzett hosszabb megfigyelések csak kis amplitúdójú (0,033 magnitudó) ingadozásokat mutattak. A Spitzer és Herschel űrtávcsövekkel végzett infravörös megfigyeléseken alapuló termális modell arra utal, hogy a Nereida csak mérsékelten lehet megnyúlt, ami nem valószínűsíti a kényszerített precessziós forgást. A termális modell azt is mutatja, hogy a Nereida felülete nagyon egyenetlen, valószínűleg hasonlít a Szaturnusz Hyperion nevű holdjához.[10]

Színképét tekintve a Nereida semleges színű,[11] és vízjég mutatható ki a felszínén.[7] A Nereida színképe az Uránusz Titánia és Umbriel holdjainak színképe közé esik, ami arra utal, hogy a Nereida felszíne vízjégből és valamilyen spektrálisan semleges anyag keverékéből áll.[7] A színkép feltűnően különbözik a külső naprendszer kisbolygóitól, a Pholus, a Chiron és a Chariklo kentauroktól, ami azt valószínűsíti, hogy a Nereida inkább a Neptunusz környezetében alakult ki, nem pedig egy befogott égitest.[7]

Lehetséges, hogy a hasonlóan szürke, semleges színű Halimédesz a Nereida egy darabja, amely egy ütközés során vált le.[11]

VizsgálataSzerkesztés

A Voyager–2 volt az egyedüli űrjármű, ami a Nereidát meglátogatta, 4 700 000[12] km távolságra haladt el mellette 1989. április 20. és augusztus 19. között.[13] A Voyager–2 83 képet készített 70-től 800 km-ig terjedő felbontással.[13] A Voyager–2 érkezése előtt a Nereida vizsgálata földi megfigyelésekre korlátozódott, amelyek csak az abszolút fényesség és a pályaelemek meghatározását tették lehetővé.[14] Bár a Voyager–2 felvételei nem voltak elegendően nagy felbontásúak ahhoz, hogy a felszín jellegzetességei felismerhetőek legyenek, a Voyager–2 meg tudta mérni a Nereida nagyságát, felfedezte, hogy a színe szürke, valamint hogy az albedója nagyobb, mint a Neptunusz többi kisebb holdjaié. [6]

Irodalmi művekbenSzerkesztés

Larry Niven Gyűrűvilág című könyvében a Nereidát úgy írja le, mint amit a Kívülállók kibéreltek "fél évszázaddal ezelőtt". A könyv hőse, Louis Wu, úgy képzeli, hogy a Kívülállók egy olyan óriás gázbolygóhoz tartozó holdon fejlődhettek ki, ami hasonlít a Nereidához.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Nereid_(moon) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Kuiper, G. P. (1949. augusztus 1.). „The Second Satellite of Neptune”. Publications of the Astronomical Society of the Pacific 61 (361), 175–176. o. DOI:10.1086/126166.  
  2. a b c Jacobson, R. A. — AJ: Planetary Satellite Mean Orbital Parameters. JPL satellite ephemeris. JPL (Solar System Dynamics), 2009. április 3. [2011. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 26.) .
  3. a b c Jacobson, R. A. (2009. április 3.). „The Orbits of the Neptunian Satellites and the Orientation of the Pole of Neptune”. The Astronomical Journal 137 (5), 4322–4329. o. DOI:10.1088/0004-6256/137/5/4322.  
  4. a b c Planetary Satellite Physical Parameters. JPL (Solar System Dynamics). [2010. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 26.)
  5. a b c Grav, T. (2003. november 17.). „The Short Rotation Period of Nereid”. The Astrophysical Journal 591 (1), 71–74. o. DOI:10.1086/377067.  
  6. a b (1989) „Voyager 2 at Neptune: Imaging Science Results”. Science 246 (4936), 1422–1449. o. DOI:10.1126/science.246.4936.1422. PMID 17755997.  
  7. a b c d Brown, Michael E. (1998. december 1.). „Detection of Water Ice on Nereid”. The Astrophysical Journal 508 (2), L175–L176. o. DOI:10.1086/311741.  
  8. Williams, I.P. (1991. november 17.). „The rotation period of Nereid”. Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 250, 1P–2P. o. DOI:10.1093/mnras/250.1.1p.  
  9. a b Schaefer, Bradley E. (2008. november 17.). „Nereid: Light curve for 1999–2006 and a scenario for its variations”. Icarus 196 (1), 225–240. o. DOI:10.1016/j.icarus.2008.02.025.  
  10. a b Kiss, C. (2016. április 1.). „Nereid from space: rotation, size and shape analysis from K2, Herschel and Spitzer observations”. Monthly Notices of the Royal Astronomical Society 457 (3), 2908–2917. o. DOI:10.1093/mnras/stw081. ISSN 0035-8711.  
  11. a b (2004. szeptember 20.) „Photometry of Irregular Satellites of Uranus and Neptune”. The Astrophysical Journal 613 (1), L77–L80. o. DOI:10.1086/424997.  
  12. Jones, Brian. Exploring the Planets. Italy: W.H. Smith, 59. o. (1991. november 17.). ISBN 978-0-8317-6975-8 
  13. a b Jacobson, R.A. (1991. november 17.). „Triton and Nereid astrographic observations from Voyager 2”. Astronomy and Astrophysics Supplement Series 90 (3), 541–563. o.  
  14. PIA00054: Nereid. NASA, 1996. január 29. (Hozzáférés: 2009. november 8.)