Paul Robeson

afroamerikai színész és énekes
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. április 12.

Paul LeRoy Bustill Robeson (Princeton, Mercer megye (New Jersey), 1898. április 9.Philadelphia (Pennsylvania), 1976. január 23.) afroamerikai színész, bassz-bariton énekes, poliglott, ügyvéd és polgári jogi aktivista.

Paul Robeson
SzületettPaul LeRoy Bustill Robeson
1898. április 9.[1][2][3][4][5]
Princeton[6][7][8]
Elhunyt1976. január 23. (77 évesen)[1][2][3][4][5]
Philadelphia[9][10]
Állampolgárságaamerikai
Nemzetiségeafroamerikai
HázastársaEslanda Goode Robeson (1921. augusztus 17. – 1965. december 13.)[11]
Élettársa
GyermekeiPaul Robeson Jr.
SzüleiMaria Louisa Bustill
William Drew Robeson I
Foglalkozása
Iskolái
  • Rutgers University–New Brunswick
  • Columbia Law School
  • School of Oriental and African Studies, University of London
  • Somerville High School
Kitüntetései
  • New Jersey Hall of Fame
  • Nemzetközi Sztálin-békedíj
  • csillag a Hollywoodi Hírességek Sétányán
  • Donaldson Awards
  • Spingarn Medal (1945)[12]
  • Black Filmmakers Hall of Fame (1974)
  • Paul Robeson Award (1974)
  • Grammy Lifetime Achievement Award (1998)
Halál okaagyi érkatasztrófa
SírhelyeFerncliff Cemetery[13]

Magassága190 cm
Testtömege99 kg

A Wikimédia Commons tartalmaz Paul Robeson témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Korai évek és sikerek

szerkesztés

Robeson a New Jersey állambeli Princetonban született egy tanárnő[14] és egy protestáns lelkésszé lett rabszolga gyermekeként.[15] Nehéz gyermekkora ellenére (anyja hat éves korában meghalt) hihetetlenül sokféle tehetségről tett tanúbizonyságot (sport, humán és művészi), kiváló eredményeket ért el a Rutgers Egyetemen, ahol ösztöndíjat nyert, valamint kiváló volt atlétikában és amerikai futballban.[15] Miközben a Columbia Egyetemen jogtudományi tanulmányait folytatta (ahol később végzett is), színjátszani kezdett, és hivatásos színészként debütált a Symon the Cyrenian című filmben.[15] A jogi diploma megszerzése után szinte azonnal elhagyta a jogi környezetet, hogy énekesi karrierjének szentelje magát, köszönhetően különösen mély és zengő basszusbariton hangjának.[15]

Az 1920-as években feleségül vette Eslanda "Essie" Cardoso Goode-ot, a New York-i Presbyterian Hospital kutatóbiológusát. 1925-ben, miután már számos színdarabban sikeresen szerepelt, debütált filmen a Testről és lélekről című némafilmmel, és ugyanebben az évben lemondott a Lulu Belle című filmben való szereplésről, amelyben olyan karaktert kellett volna alakítania, aki az afroamerikai emberekről szóló kliséket követte, amiket különösen sértőnek talált, ezért elutasította a részvételt. Továbbra is fellépett a színpadon olyan musicalekben, mint George Gershwin Porgy és Bess és Jerome Kern Show Boat című darabja.[14]

Mind az amerikai, mind az angol piacon nagy sikereket aratott, ezért a harmincas években egy ideig Angliában élt,[15] s folyamatosan teltházas koncerteken lépett fel, és impozáns alakjával számos brit gyártású filmben szerepelt, mint például a Bozambo (1935) ), és Salamon király bányái (1937).[15] Származási kontinensének, Afrikának a történetét és hagyományait kezdte tanulmányozni, és néhány év alatt körülbelül húsz nyelven beszélt, amelyek közül tízet folyékonyan.

Hollywoodban részt vett a Magnólia dala című filmben, amelyben az Ol 'Man River[15] című dal legendás interpretációját készítette el, valamint olyan filmekben szerepelt, mint a The Proud Valley (1940) és a Destino (1942), Julien Duvivier-től, ami az utolsó fellépése volt szélesvásznon.[15] Az 1940-es években Othello szerepét játszotta a Broadway-n, majd egy későbbi színházi turnén.[15]

A hidegháború éveiben

szerkesztés
 
Amerikai futballjátékosként, 1919 körül

A hidegháború idején a rasszizmussal szembeni heves ellenállása és a feketék jogaiért folytatott harca iránti elkötelezettsége kivívta az Egyesült Államok kormányának ellenséges hozzáállását. Baloldali politikai nézetei és a Szovjetunióban tartott koncerteken létrejött számos barátsága[14] arra késztette az amerikai hatóságokat, hogy 1950-ben bevonják az útlevelét, így nem tudta átvenni a Szovjetunió által 1952-ben neki ítélt Sztálin-díjat, csak hat évvel később, 1958-ban kapta meg.[15] A nagyszerű filmrendező, Szergej Mihajlovics Eisenstein szerette volna, ha a Fekete Napóleon című film főszereplője lett volna, amely projekt soha nem valósult meg.[14] Robeson botrányt kavart, mert nem volt hajlandó segíteni a Szovjetunióban bebörtönzött amerikaiaknak, és nem akarta beismerni a Gulag valóságát.

Miután visszakapták útlevelüket, Robeson és felesége utaztak szerte a világban. A turné 1963-ban folytatódott, amikor a pár visszatért az Egyesült Államokba, de 1966-ban Eslanda daganatos -betegségben meghalt. Robeson számára a pszichofizikai gyengülés időszaka kezdődött, ami miatt ideje nagy részét kórházban töltötte, és utolsó éveit teljes elszigeteltségben és szegénységben a Harlemben töltötte.[14] Eközben a világ minden tájáról barátok, hétköznapi emberek, politikusok, művészek írtak neki bátorító leveleket, és 1968-ban, 70. születésnapja alkalmából rendeztek neki egy partit Londonban, amelyen számos híres színész és művész vett részt.

1976-ban két szívinfarktus után agyi érkatasztrófa következtében, csaknem 78 évesen hunyt el.

Filmográfia

szerkesztés
 
Othellóként Betsy Graves Reyneau festményén, az USA Országos Levél- és Irattára gyűjteményében
  • Testről és lélekről, Oscar Micheaux (1925)
  • Camille, Ralph Barton (nem hitelesített) (1926)
  • Borderline, Kenneth MacPherson (1930)
  • Jones császár, Dudley Murphy (1933)
  • Bozambo (Sanders of the River), Korda Zoltán (1935)
  • The Magnolia Song (Show Boat), James Whale (1936)
  • Song of Freedom, J. Elder Wills (1936)
  • Big Fella, J. Elder Wills (1937)
  • Salamon király bányái, Robert Stevenson (1937)
  • Jericho, szerző: Thornton Freeland (1937)
  • The Proud Valley, Pen Tennyson (1940)
  • Szülőföld, Leo Hurwitz és Paul Strand (1942)
  • Destino (Tales of Manhattan), Julien Duvivier (1942)
  • Il canto dei fiumi (A folyók dala), rendezte: Joris Ivens (1954) - dokumentumfilm

Kitüntetései

szerkesztés
  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. augusztus 13.)
  2. a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b Internet Broadway Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 13.)
  7. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Робсон Поль, 2015. szeptember 28.
  8. Biographical Dictionary of Afro-American and African Musicians
  9. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  10. Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2024. június 20.)
  11. a b c Paul Robeson: No One Can Silence Me, 2022. augusztus 1.
  12. Encyclopædia Britannica (angol nyelven)
  13. Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2024. június 18.)
  14. a b c d e Le Garzantine - Cinema, Garzanti, 2000, pag. 990-991
  15. a b c d e f g h i j Il chi è del cinema, De Agostini, 1984, Vol. II, pag. 451

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul Robeson című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.