Petrőczy István, id.

(1620s-1678) felvidéki evangélikus magyar főúr és kurucvezér
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. május 29.

Petrőczi és kászavári báró idősebb Petrőczy II. István (1623?/1633? – 1678 eleje? /1680 vége?) magyar nemes, felvidéki evangélikus főúr, 1672-ben a később kurucoknak nevezett bujdosók egyik jelentős vezére.

Petrőczy István
Petrőczy István (1664, Nemzeti Portrétár)
Petrőczy István (1664, Nemzeti Portrétár)
Született1623? / 1633?
nem ismert
Elhunyt1678 eleje? / 1680 vége?
Oszmán Birodalom
Állampolgárságamagyar
HázastársaMérey Zsuzsanna
Thököly Erzsébet (1629–1662)
GyermekeiPetrőczy Miklós (?–1680)
Petrőczy István (1654–1712)
Petrőczy Imre (1657–1678 előtt)
Petrőczy Kata Szidónia (1658? 1659?–1708)
SzüleiPetrőczy Miklós (?–1639 előtt)
Mérey Zsófia (?–1661)
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Édesapja II. Petrőczy Miklós (? – 1639 előtt), édesanyja Mérey Zsófia (? – 1661). Felesége Thököly Erzsébet (1629-1662) grófnő, Thököly István (1623–1670) testvére, a későbbi legendás „kuruckirály”, Thököly Imre nagynénje.[1] Több gyermekük született, közöttük ifjabb – avagy III. – Petrőczy István (1654–1712), Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc generálisa,[2] és Petrőczy Kata Szidónia (1658/1659–1708), az első ismert magyar költőnő.

Részese a Wesselényi-összeesküvésnek, amelynek egyes résztvevői I. Lipót császár és király elfogását is tervbe vették; Petrőczy a várát (Kaszavár) fel is ajánlotta az uralkodó fogva tartására. Az összeesküvés, illetve az 1670-ben Felső-Magyarországon kirobbant, Habsburg-ellenes felkelés bukása után, birtokait elveszítve, Erdélyben talált menedéket, mint annyi más bujdosó. 1671 júniusában Szepessy Pállal együtt az első követségnek a tagja, amelyet a bujdosók segítségért a török Portához küldtek.

1672. augusztus végén a bujdosók egy része idősebb Petrőczy István, Szepessy Pál, Szuhay Mátyás (? - 1677, a labancok megölték) és Kende Gábor (? - 1693) vezetésével betört a királyi Magyarország, ahogyan akkor hívták, a Királyság területére. Szeptember 14-én, Enyickénél nagy győzelmet arattak Spankau császári tábornok seregén (lásd: Enyickei csata). Az idősebb Petrőczy vezette sereg Eperjest is elfoglalta, továbbá Sáros vármegyét és Szepes vármegyét. A bujdosók támadása azonban végül nem járt eredménnyel, október 26-án döntő vereséget szenvedtek Györkénél, Spankau és Cobb tábornokok egyesített csapataitól (lásd: Györkei csata). Teleki Mihály pedig, akit a bujdosók 1672. augusztus elején a tordai gyűlésükön a „fejükké” – azaz a fővezérükké – választottak, a bujdosók egy másik részének élén indított támadást, az erdélyi országgyűlés tudta nélkül. A parancsnoksága alatt álló sereggel azonban már szeptember 20-án, Batizvasvári mellett, vereséget szenvedett az Adolf Löben szatmári várparancsnok vezette császáriaktól.

A bujdosóknak így – kezdeti sikereik ellenére, a foglalásaikat feladva – vissza kellett vonulniuk a törökök uralta hódoltsági területekre, illetve Erdélybe. (Thököly 1678. évi támadása előtt ez a támadás volt a bujdosók legjelentősebb fegyverténye a császáriak ellen. A támadás során a császáriak által kíméletlenül üldözött, protestáns bujdosók közül némelyek egyes katolikusokkal – különösen egyházi személyekkel – kegyetlenkedtek.)

A vereség után, még 1672-ben, a bujdosók egy része a forrófejű, idősebb Petrőczyt választotta vezérének. Egyes források szerint Petrőczy magát választatta meg a bujdosók fejévé, más források szerint azonban ezzel a választással valójában Teleki Mihály fővezér helyettesévé választották meg. Petrőczy támogatóinak megbízásából a Portára indult tárgyalni - I. Apafi Mihály erdélyi fejedelemmel való előzetes egyeztetés nélkül - ezért az erdélyi udvarban a fejedelem az odaérkező Petrőczyt nem fogadta azonnali kihallgatáson. Petrőczy emiatt felfortyant, megsértette a fejedelmet. Apafi elfogatta Petrőczyt, akit csak 1673. áprilisában engedett szabadon, azzal az üzenettel, hogy a fejedelmi tanács ilyen irányú döntése esetén új hadjáratra indulhat.

1673. nyarán, Teleki Mihály előző évi kudarca miatt Erdélyben a bujdosók ügyének tényleges irányítása átmenetileg Bánffy Dénes tanácsúr kezében volt. 1673. júniusában, a fejedelmi tanács ülése után, Apafi Bánffyra is bízta a bujdosók seregének szemléjét. Petrőczy ekkor Erdélyből előbb a váradi pasához, majd onnan a hódoltsági területekre távozott. Nincs konkrét adat arra nézve, hogy Petrőczy ekkor találkozhatott-e Bánffy Dénessel, volt-e közöttük esetleg nézeteltérés - hiszen a bujdosók vezetéséről van szó -, azonban ezeket a lehetőségeket kizárni sem lehet. Bánffy Szepessy Pál útján levelet íratott neki, amire Petrőczy válaszolt is, de a levélváltás nem oldotta meg a kialakult helyzetet. Tény az, hogy – 1673. októbere előtt – Bánffy az embereivel az erdélyi udvar által engedetlennek tartott Petrőczyt elfogatta, és Apafi ebből az újabb fogságából csak két évvel később, 1675-ben engedte el. Petrőczy a bujdosók közötti korábbi, vezető szerepét ekkor azonban már nem tudta visszanyerni.

Halálának, akárcsak születésének időpontja bizonytalan; a források többsége ezt 1678-ra teszi, ugyanis Béthune márkinak, a lengyelországi francia követnek tudomása szerint 1678 elején már nem élt. Absolon Dánielnek, aki először a kurucoknak, majd a császáriaknak tett diplomáciai szolgálatokat, egyik levele szerint 1680-ban Wesselényi Pállal együtt ki akart egyezni I. Lipót császárral, javainak visszaszerzése érdekében. Van olyan forrásmunka, amely – figyelembe véve ezt az adatközlést – az 1680-as esztendő utolsó napjait jelöli meg idősebb Petrőczy István halálának időpontjaként.[3]

Származása

szerkesztés
  1. Fukári Valéria: Felső-Magyarországi főúri családok. A Zayak és rokonaik. 16-19. század. Kalligram, Pozsony, 2008. Ez a mű tartalmazza a legújabb kutatások alapján jelenleg a legpontosabb adatokat a Petrőczy-családról.
  2. A névazonosság miatt egyes művekben ifjabb Petrőczy Istvánból és édesapjából tévesen egyetlen, nagyon idős kort megért személyt alkottak a szerzők!
  3. Az, hogy id. Petrőczy István 1678 elején azonban már nem élt, nagyon valószínű: Thököly Imrének - a külső hivatkozásoknál feltüntetett - naplója ugyanis pontosan felsorolja, hogy a bujdosók, 1678. március 7-én, amikor a somkúti gyűlésükön Teleki Mihályt fővezérüknek választották, aki mellé tizenkét tagú tanácsot, továbbá tisztségviselőket is választottak, kik voltak ezek a személyek; Petrőczy nincs közöttük. (A tanács tagjai: Fáy István, Ilosvay Péter, Ispán Ferenc, Keczer Menyhért, Kende Gábor, Sulyok János, Szalay Pál, Szepessy Pál, Thököly Imre, Ubriczy /Ubrizsy/ Pál, Wesselényi László és Wesselényi Pál; a tanács titkára: Klobusiczky Pál, pecséttartója: Faygel Péter, strázsamester: Farkas Fábián, tábormester: Gálfi János. Követek: a Portához Radics András, Lengyelországba (és a francia udvarhoz) Absolon Dániel, az erdélyi fejedelemhez Hamvay Péter, a budai pasához Pécsi (Péchy) Gáspár, az egrihez Mikolay Boldizsár, a váradihoz Jankovics (Jankovich) György.) Ha ekkor (1678 tavaszán) id. Petrőczy István még életben lett volna, akkor - nyilvánvalóan - Thököly naplója ezen időszakra vonatkozó bejegyzéseiben szerepelne közeli rokona (nagynénjének a férje); akit - a korábbi szerepe miatt - aligha lehetett volna mellőzni a tanács tagjainak a megválasztásakor.
  4. Miroslav Marek: Gyulaffy de Rátót (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. február 13. (Hozzáférés: 2013. szeptember 14.)
  5. Miroslav Marek: Zay de Csömör (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. február 13. (Hozzáférés: 2013. szeptember 14.)
  6. Miroslav Marek: Zay de Csömör 0 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2008. május 30. (Hozzáférés: 2013. szeptember 14.)
  7. Miroslav Marek: Petrőczy (angol nyelven). Genealogy.eu, 2009. február 13. (Hozzáférés: 2013. szeptember 14.)
  • Nagy Iván: Magyarország családai, czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. Kötetek és pótlék-kötet. Pest, 1857-től.
  • Pauler Gyula: A bujdosók támadása 1672-ben, Századok, Pest, 1869.
  • Thaly Kálmán: Az első magyar költőnő, báró Petrőczy Kata Szidónia gróf Pekry Lőrincné élete és versei. Budapest, 1885.
  • Antalffy Endre: Petrőczy Kata Szidónia élete és munkái. Budapest, 1904.
  • Trócsányi Zsolt: Teleki Mihály. Erdély és a kurucmozgalom, 1690-ig, Budapest, 1972.
  • S. Sárdi Margit: Petrőczy Kata Szidónia költészete. Budapest, 1976.
  • Bethlen János: Erdély története 1629–1673. Budapest, 1993.
  • Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. 2. jav., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 2000. ISBN 963-05-7747-X  

Külső hivatkozások

szerkesztés

További információk

szerkesztés