Pitaja

(Pithaya szócikkből átirányítva)

A pitaja (spanyolul: pitahaya vagy pitajaya) egyes oszlopkaktuszok termése, a kaktuszgyümölcsök egyik fő típusa. Szűkebb értelemben csak a kúszókaktusz (Hylocereus spp.) és a Selenicereus nemzetség terméseit nevezzük így, tágabb értelemben az orgonakaktuszokét (Pachycereus spp.) és a Cereus nemzetség fajaiét is. Szórványosan fogyasztják más, közeli rokon nemzetségek egyes fajainak termését is — esetenként ezeket is nevezik pitajának. A pitáját termő kaktuszokat összefoglaló néven pitajakaktusznak is hívják, a „pitaja ”fogalom meghatározatlansága miatt szintén rendkívül bizonytalanul. Angol nyelvterületen a Cereus nemzetség ehető terméseit kaktuszalmának hívják; ezt a terminust mi is átvettük.

Vörös pitaja (Hylocereus undatus termése)
Sárga pitaja (Selenicereus megalanthus) termése

Hasonképpen nem tekintjük pitajának a rokon fajok ehető terméseit; ezekről a kaktuszgyümölcsök általános leírásánál eshet szó. Mindebből adódóan alábbi leírásunkban három nemzetség:

gyümölcsei szerepelnek.

FelhasználásaSzerkesztés

A pitaja nagyobb és gyakran finomabb is, mint a kaktuszfüge. Húsa fehér, vörös vagy lila; magja kisebb, kevésbé zavarja a gyümölcsevés élvezetét. Héja élvezhetetlen. Illata semleges, íze frissítő és finoman savanykás, egy kicsit az egresére emlékeztet.

A termés ősszel érik. Fogyasztás előtt a töviseket késsel távolítják el; a pikkelyes pitajákat kézzel is meghámozhatjuk. Mexikóban a vékony héjú változatok töviseit kefével távolítják el.

Héja keményebb, mint a kaktuszfügéké. Az éretlen gyümölcs a héja zöld, beérve fajtától függően sárga, nagy dudorokkal vagy erősen pirosas-zöldes, lángoló pikkelyekkel.

A sárga héjú változat húsa fehér, fekete magokkal, a piros-zöld héjú változaté pedig piros vagy fehér, szintén fekete magokkal; puha, lédús és frissítő; állaga hasonlít a kiviéhez; zamatosabb, mint a kaktuszfüge.

Az érett gyümölcs puha, a világos fajta héja narancssárgára színeződik, a piros héjú pedig piros vagy méregzöld. A túlérett gyümölcs túlságosan puha.

Felhasználása megegyezik a kaktuszfügéével. Nyersen gyümölcsként eszik vagy gyümölcssalátát készítenek belőle.

A lila változatból turmixot is készítenek tej, méz és mentalevél hozzáadásával. Segíti az emésztést, de túlzott fogyasztása hasmenést okozhat.

FajtáiSzerkesztés

Hylocereus triangularisSzerkesztés

A hárombordás kúszókaktusz (Hylocereus triangularis) termése a meglehetősen bizarr kinézetű piros pitaja, amelynek méregzöld pikkelyei egy sárkány bőrére emlékeztetnek — innen ered népi neve, a sárkánygyümölcs. Átmérője kb. 5–6 cm, a hossza kb. 8–10 cm, alakja ovális. Jellegzetes vagy akárcsak érezhető illata nincs. A héjától könnyen leválasztható fehér, áttetsző gyümölcshús csak a sok apró fekete maggal együtt fogyasztható. Kellemesen savanykás, frissítő hatású, egy kicsit az egres ízére emlékeztet.

A gyümölcs kb. 2 hónap alatt érik be, ezalatt héja sötétzöldről liláspirosra színeződik. Ezután néhány nappal a színes termésburok kettéhasad, de a rászáradt virágmaradvány rajta marad. Újabb néhány nap múlva a termés lepottyan. Az ehető belső rész kis fehér fonalgombolyaghoz hasonlít (benne a magvak fekete pöttyeivel), és a külső burok leválasztása után egyben, kanállal könnyen kiemelhető. A gyümölcshús a víznél jóval könnyebb. A kissé nyálkás és ragadós gyümölcshús íze kellemes, enyhén édes, egy picit savanykás és teljesen egyedi. Illata gyakorlatilag nincs. Egy-egy termésben kb. 800–1000, nagyjából szezámmag méretű fekete magocska ül — a magok a virág felőli részen sűrűbben, a kocsány felőlin ritkásabban. A mag az eper vagy a kivi magjához hasonlóan könnyen szétroppantható. Kevés porcukorral vagy szőlőcukorral édesítve az íze jobban érvényesül. Érdemes a burok felbontása és leválasztása után gyorsan megenni, mert hamar a száradni kezd és az ízéből is veszít; eközben csillogó, fényes színe kifakul. Elég gyorsan rothad és penészedik. Fogyasztását megkönnyíti, hogy a terméshéj nagy pikkelylevelei nem szúrnak és töviscsomók sincsenek rajtuk. Az érett, piros termések önmagukban is igen mutatósak.[1]

Hylocereus guatemalensisSzerkesztés

A guatemalai kúszókaktusz (Hylocereus guatemalensis) gyümölcse a hárombordás kúszókaktuszénál nagyobb, 10–12 cm-es. Lilásrózsaszín héját ennek is puha pikkelyek borítják, de a termés húsa liláspiros. Íze a kivihez hasonló, de édesebb, mintha mézzel és olívaolajjal ízesítették volna. Frissen desszertként, gyümölcssalátákban, fagylalttal és sörbetben is fogyasztják.

Hylocereus undatusSzerkesztés

A hullámos kúszókaktusz (Hylocereus undatus) ovális termése akár 15 centiméteresre is megnőhet. Pikkelylevelei pirosak, rózsaszínűek, vagy sárgák lehetnek. A fehér terméshús lédús. Rengeteg nagyon apró, fekete magot tartalmaz, íze édeskésen savanyú. Fogyasztható friss gyümölcsként vagy üdítőitalként.

Hylocereus megalanthusSzerkesztés

A nagyvirágú kúszókaktusz (Hylocereus megalanthus) kb. 110 mm hosszú, sárga, csak kevés tövist hordozó termése az ún. sárga pitaja. A termés húsa fehér vagy bíbor színű.

Selenicereus grandiflorusSzerkesztés

Az éjkirálynő kaktusz (Selenicereus grandiflorus) piros vagy vörös alapszínű, sárgás beütésű bogyótermése szilva, körte vagy tojásdad alakú, átmérője mintegy 8cm. A gyümölcsöt borító barnás, gyapjúszerű szőrzetből sárgás tövisek állnak ki.

Selenicereus chrysocardiumSzerkesztés

Thomas Noller hívta fel a figyelmet arra, hogy ezt gyümölcsöt a maják régóta eszik, és édes pitaja (pitahaya dulce) néven ismerik. A 7 cm átmérőjű termés gömb alakú, héja sűrűn tövises és sörtés. A mintegy 2 cm hosszú tövisek színe sárgától szürkésbarnáig változik. A gyümölcs húsa szürke, lédús.

TermesztéseSzerkesztés

Gyümölcséért leginkább a fehér húsú, úgynevezett vörös pitaját adó hullámos kúszókaktuszt (Hylocereus undatus) termesztik szerte a világon.

A kolumbiai ültetvényeken a kaktuszokat hosszú sorokba ültetik, és a szüret könnyítése érdekében alacsonyra metszik. A vörös pitaját Nicaraguában is termesztik; gyakran oszlopokra vagy fákra is futtatják.

Cserépben is termeszthető, dugvánnyal is szaporítható.

ImportjaSzerkesztés

Decembertől márciusig, valamint júliustól augusztusig Kolumbiából és Nicaraguából.

TárolásaSzerkesztés

Az érett gyümölcs körülbelül 12 napig áll el szobahőmérsékleten. Az utóérés érdekében célszerű hűvös helyen, valami puhára fektetve tárolni.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Pitaja témájú médiaállományokat.