Főmenü megnyitása

Portorož (olaszul Portorose, aholis a porto = kikötő, rose = rózsa, együtt Rózsakikötő, szlovénul a roža = rózsa) Piran településrésze mintegy 2800 lakossal. Ma Szlovénia legelegánsabb és felkapottabb nyaralóhelye a tengerparton futó pálmafákkal szegélyezett főutcával.

Portorož
Portoroz (3956393456).jpg
Közigazgatás
Ország Szlovénia
Statisztikai régióObalno-kraška
KözségPiran
Irányítószám 6320
Körzethívószám 05
Rendszám területkód KP
Népesség
Teljes népességismeretlen
Földrajzi adatok
Tszf. magasság0–41 m
Terület44,6 km²
Időzóna UTC+1
Elhelyezkedése
Portorož (Szlovénia)
Portorož
Portorož
Pozíció Szlovénia térképén
é. sz. 45° 31′ 43″, k. h. 13° 34′ 12″Koordináták: é. sz. 45° 31′ 43″, k. h. 13° 34′ 12″
Portorož weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Portorož témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

 
Portorož 1905-ben
 
Portorož 1915-ben

A város Piran község (járás) része. A történelme szorosan kapcsolódik a szomszédos város, Piran történelméhez. Az illír telepesek már ott élő történelem előtti korban. Őket követték a kelta törzsek, amelyeket később a rómaiak elfoglaltak és a birodalomhoz csatoltak. I. e. 178-ból származó régészeti leletek arra utalnak, hogy ebben az időszakban számos villa gazdaság, más néven villa rustica épült a környéken.

A 7. században a terület a Bizánci Birodalom része. A Velencei Köztársaság gyarapodásával és a bizánci uralom elleni elégedetlenség vezetett oda, hogy Piran aláírt egy kereskedelmi szerződést Velencével, amely magában foglalt egy kisebb fokú autonómiát is a területnek.

A bencések voltak az első szerzetesek akik megtelepedtek a területen. A 12. században, a tágabb régióban már négy kolostort, és még több egyházat működtettek. Azok között, az egyik legrégebbi volt a Rózsafüzér Szent Mária templom, ami ott állt az öbölben állt a 13. századtól. Nevét Sancta Maria Roxe vagy S. Maria delle Rose-ként említik, és 1251-ben már az öböl innen kapta elnevezését: Portus sanctae Mariae de Rosa.

Az egyik legfontosabb szerepet a gyógyításban a Szent Lőrinc kolostor játszotta, ahol a bencések reumatikus betegségeket is gyógyítottak tömény sós vízzel és sós iszappal.

1282-1283-ban Piran rövid háborúval elszakadt Velencétől, majd visszaszerezte hatalmát a Velencei Köztársaság.

A második velencei uralom alatt hű maradt a terület Velencéhez, így ellentétben más isztriai várossal kiváltságokat szerzett a köztársaságon belül, ami a helyi gazdaság virágzását segítette elő. 1797-ben a velencei uralom végéhez közeledett, mint az első osztrák uralom időszaka 1806-ig követett. Napóleon időszakában 1806-tól 1813-ig az Illér tartományrésze, majd helyreállt az osztrák uralom egészen 1918-ig. A turizmus eljövetele előtt a terület ritkán lakott volt és a kevés népesség a halászatból, a mezőgazdaságból, a zöldségtermesztésből, azon belül is az olajbogyó és a bor készítéséből élt. Az osztrák uralom alatt virágzott a gazdaság, a kereskedelem és a helyi sólepárlók fejlődtek, úgymint a szomszédos Lucia és Sicciole.

Az első próbálkozások a turizmus fejlesztésére 1865-re nyúlnak vissza, amikor a svájci kereskedő Josef Stölker tulajdonában álló Villa San Lorenzo kiadta. A villa egy gyönyörű park közepén állt egy kis dombon a tenger mellett és 200 férőhelyével alkalmas a fürdőzésre is. A kísérlete kudarcot vallott és 1875-ben a villát eladta a trieszti építésznek: Giovanni Righettiju-nak. Ez idő tájt a Villa San Lorenzo alatt egy 40 kabinos fürdőhely kialakítását tervezték, ami aztán nem valósult meg. Hasonló sorsra jutott az elszórt bungalókból álló telep ötlete 1878-ban. Időközben a korábban ritkán lakott öbölben épülni kezdtek a villák és nyaralók, akiknek tulajdonosai felismerték a tengeri klíma és a tengerpart növekvő népszerűségében rejlő előnyöket. 1890-ben a helyi előkelőségek csoportja egy part menti uszoda létrehozásával megkezdte aztán a természeti erőforrások kiaknázását a régióban. Az első szálloda 80 szobával és 120 ággyal, étterem, kávézó, medence úszás stranddal épült fel. Egy évvel később, 1891-ben megalapították a Società stabilimento Balneare di Pirano (Piran medence) részvénytársaságot, amely aztán lendületet adott a fejlesztéseknek Portorožban. Kissé alacsonyabb épülettel, de felépült a Hotel "Allo Stabilimento Balneare" (későbbi nevén a Hotel Portorose), ami fontos lépcsőfok volt a további fejlesztésekhez. Az első szállodákat kisebbek is követték. 1895 júliusában Portorož látogatott az osztrák védelmi miniszter Krighammer kíséretében az altengernagy Cassini. Talán éppen ez a látogatás hozzájárult ahhoz, hogy a császári-királyi Társaság a Fehér Kereszt (Weissen Kreutz) 1897-ben itt nyitotta katonai szanatórium osztrák-magyar tiszteknek és így tovább erősítette pozícióját, mint gyógyhely Portorož. 1897. június 25-től klimatikus gyógyhellyé nyilvánítják a települést. 1899 nyarán ide látogatott az osztrák trónra Ferenc Ferdinánd, aki akkor a jachtján hajózott Poreč felé. 1910-ben megnyílik a Palace Hotel és, mint a környék legnagyobb szállodája védjegye lett a településnek. 1913-ban már több, mint húsz szálloda, magán panziók működnek itt és ebben az évben kaszinó is nyílik. A település Abbáziával kel versenyre. Vendégköre Bécsből, érkeznek, valamint osztrákok és magyarok, kevésbé olaszok.

1918-tól az Olasz Királyság része lett. A lakosság és a fasizálódó állam között folyamatos lett a konfliktus, a gazdaság visszaesett. 1925-1943 között rendszeres hidroplán összeköttetés létesült Fiume, Ancona, Abbázia, Póla, Torino felé. A németek 1944. szeptember 7-én a hangárokat felgyújtották.

1945-1954-ben a Trieszti Szabad Állam B zónájának része, majd végleg Jugoszlávia része lett. Az idegenforgalom 1945-1954 között megszűnt, és csak 1954 után kezdődött az újratervezés és a turizmus fejlesztése. A kínálatával újonnan megjelenő Portorožról csak 1960 után lehet beszélni. Az 1970-1980-as években épültek a szálloda komplexumok (Bernardin, Emona, Metropol, az új szállodák), kaszinó, vitorláskikötő Lucija és Sečovlje repülőtéren. A vendégéjszakák száma, ami 1960-ban csak 248.000 fő, (ebből 44 % külföldi vendégek) 1980-ban elérte az 1.254.000 főt (65 % külföldi látogató) és 1986-ban 1.452.000 fő (74 %-a külföldi látogatók). A nyolcvanas évek második fele a hanyatlásé, amikor is 1991-ben csak 501.000 vendégéjszakát regisztráltak és kirobbant a délszláv háború. Azóta látogatók száma meredeken emelkedett és ma már szlovén turisták száma nagyon jelentős.

FiesaSzerkesztés

Pirantól keletre egy öbölben fekszik Fiesa településrész. Jelenleg két tó található itt, amelyek egy 20. század elejéig működő téglagyár agyagnyerő helyei voltak. A nagyobbik tó mintegy 20 méterre van a parttól és van mélysége 9 méter. A kisebb tó délnyugatra fekszik a nagyobbikhoz képest, és körülbelül 6,5 méter mély. A parti tó az egyetlen mocsaras tó Szlovéniában. A mesterséges tó a téglagyár bezárást követően a különböző ritka fajok menedékévé vált. 1989-ben az 5 ha-os területet védett természeti területté nyilvánították. A Fiesa part és Pirán Szent György templom között egy kilométernél hosszabb panorámás gyalogút épült követve a tengerpartot és a meredek sziklafalat. Fiesában jelenleg két nagyobb szálloda működik, valamint egy autóskemping, illetve több nyaraló található.

LátnivalókSzerkesztés

  • Tengerparti utcáján előkelő szállodák, standok sorakoznak. A szlovén part egyik legnagyobb homokos partja található itt. Éjszakai élete nyüzsgő. A legelegánsabb külsővel a Kempinski Palace Hotel rendelkezik.
  • A város mellett van a Portorož Repülőtér.
  • A Rózsafüzér Szent Mária templom a 18. századra már romos és nyomai eltűnt. A part feletti domb oldalában egy modern Rózsafüzér Szűzanya templom épült.
  • Forma Viva egy zöld fákkal szegélyezett szabadtéri kiállítás a városrész feletti dombon, ahol 1961 óta képzőművészeti alkotások tekinthetőek meg kőből. A létrejöttük nemzetközi alkotótáborok eredménye.

KözlekedésSzerkesztés

A város gazdagságát mutatja, hogy itt adták át Ausztria első trolibusz vonalát 1909-ben, amely Piran-Portorož között közlekedett egészen 1912-ig. Helyét ekkor az 5447 m hosszú, 5 kitérővel rendelkező keskeny nyomtávolságú villamos vette át. A villamos létesítéséről még 1911. szeptember 11-én döntöttek Bécsben és építése 150 000 koronába került. A villamos útvonala mai Tartini térről indult Portorožba. A legnépszerűbb szakasza a Tartini tértől a Trieszt-Poreč vasútvonal állomásáig tartott. A vasutat 1935. augusztus 31-én bezárták, ennek következtében a forgalom visszaesett. A villamosok 30 percenként közlekedtek és legnagyobb sebességük 26 km/h volt. Üzemszünet csak a második világháború alatt volt, amikor a Trieszt Szabad Terület hatósága a buszforgalom mellett döntött. Bezárására és az utolsó villamos közlekedésére 1953. augusztus 31-én került sor.[1] Jelenleg az 1-es jelzésű autóbusz biztosítja a Piran és Portorož közötti autóbuszforgalmat. A településen 0-24 órás fizető parkolós rendszer működik.

GalériaSzerkesztés

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Portorož című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

JegyzetekSzerkesztés

  1. „100 years of the Piran tram (1912) (100 éves a pirani villamos)” (angol nyelven). portoroz.si. [2013. szeptember 8-i dátummal az eredetiből archiválva].