Délszláv háború
A délszláv háború a Balkánon elterülő volt Jugoszlávia hat tagköztársaságának függetlenedési törekvései nyomán kirobbant, összességében tíz évig tartó háború. A tízéves intervallumot három – egymástól jól elkülöníthető – időszakra lehet bontani: az 1991-től az 1995-ös daytoni békeszerződés aláírásáig tartó, majd a Daytont követő koszovói albán–szerb konfliktust, végül az 1999-es NATO-hadműveleteket, illetve a belgrádi forradalmat magában foglaló, Slobodan Milošević 2006 márciusában bekövetkezett haláláig tartó időszakokra.
| Délszláv háború | |
 | |
| Jugoszlávia széthullása | |
| Dátum | 1991. június 27. – 2001. november 12. |
| Helyszín | Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Montenegró |
| Eredmény | Új államok létrejötte |
| Harcoló felek | |
| Parancsnokok | |
| Veszteségek | |
| Több mint 140 000 halott Ezrek eltűntek Több mint 1 000 000 fő vált hajléktalanná | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Délszláv háború témájú médiaállományokat. | |
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
A délszláv háború (más néven jugoszláv polgárháború) első ciklusa szintén három szakaszra osztható:
- szlovéniai tíznapos háború, 1991. június 26-tól július 7-ig
- horvátországi háború, 1991–95
- boszniai háború, 1992–95
A délszláv háború háttereSzerkesztés
A Balkán nemzetiségi térképe évszázadok óta meglehetősen színes képet mutatott. 1945-ben Josip Broz Tito került Jugoszlávia elnöki székébe. A korábban partizánvezérként és „háborúügyi” miniszterként elhíresült Tito marsall hatalomra kerülését követően hat állam föderációjává kovácsolta össze a balkáni térséget. A Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Montenegró társulásából alkotott Jugoszlávia 1980-ig komolyabb probléma nélkül működött. 1980. május 4-én, 35 év elnöklés után azonban meghalt Tito. Halálát követően szinte azonnal repedések mutatkoztak az addig többé-kevésbé egységes délszláv egységen. Az egyre erősödő nacionalizmus az 1990-es években lángolt fel. Ez a folyamat elsősorban Slobodan Milošević szerb, Franjo Tuđman horvát és Alija Izetbegović bosnyák politikusoknak tulajdonítható. Heves politikai harc kezdődött, melyben Milošević a szerb befolyást akarta erősíteni Jugoszláviában; Tuđman a horvát tagköztársaságot önállósítani és kiterjeszteni akarta, hogy egy horvát dominanciájú országot hozzon létre; Izetbegović célja a független Bosznia-Hercegovina volt, melyet a muszlimok uralnak. Céljaik elérésében még jobban fellobbantották a nemzetek közötti ellentéteket, hiszen mindegyik a saját népe több száz éves múltjára és régi dicsőségére hivatkozott. A korábbi kommunista és internacionalista ideológiát nacionalizmus és sovinizmus váltotta fel.[1]
A hatalmi harcok győztese Slobodan Milošević lett. Milošević a legnagyobb jugoszláv tagköztársaság, Szerbia élére kerülve, megkísérelte visszaszerezni befolyását a széthúzó jugoszláv államközösségben, de a tagállamok határozottan elutasították ez irányú törekvéseit.
A nemzeti problémákat gazdasági problémák is tetézték. A jugoszláv föderáció két legfejlettebb területének Szlovénia és Horvátország számított, ezzel szemben Bosznia, Montenegró, de különösen Szerbia és Koszovó rendkívül szegény régiói voltak az országnak. A szlovének és a horvátok különösen azt sérelmezték, hogy az általuk megtermelt jövedelem nagy része elúszik ezen elmaradt régiók fejlesztésére, de így sem érnek el vele eredményt, mert azok nem tudnak kilábalni gazdasági fejletlenségükből. A 80-as évektől fokozódó szociális és gazdasági problémák tovább sarkallták a szlovénok és horvátok önállósági törekvéseit.
A nacionalista politikai vezetők hatalomra jutásával Jugoszlávia tagállamai sorra kikiáltották függetlenségüket. Elsőként a legnyugatibb Szlovénia és Horvátország 1991 júniusában, majd őket követve Macedónia és Bosznia-Hercegovina is bejelentette elszakadását az egységtől. A délszláv háború jellegzetes motívumává vált a különböző etnikumok között feszülő évszázados – mindaddig mesterségesen elnyomott – keserves ellentét. A háborúskodás fő okának mégis az agresszív szerb terjeszkedő politikát, továbbá a szerb, horvát, bosnyák és albán nacionalizmust tekinthetjük. A délszláv válság a legvéresebb fegyveres konfliktus volt Európa területén a második világháború óta. Mindmáig csupán becsült adatok állnak rendelkezésre az áldozatok számáról – annyi azonban bizonyos, hogy a halálos áldozatok száma meghaladja a 300 000-et és egymilliónál is többen vannak azok, akik elhagyni kényszerültek szülőföldjüket. A délszláv háború újra megismertette a világgal az etnikai tisztogatás fogalmát, mivel az 1991-től 2000-ig tartó időszak bővelkedett a civil lakosság ellen elkövetett erőszakos cselekményekben, háborús bűnökben.
A délszláv háború kronológiájaSzerkesztés
[2]1989. május 8-án Slobodan Miloševićet választják meg a szerb köztársasági elnökség elnökévé. 1990 júliusában Milošević megalapítja a Szerbiai Szocialista Pártot, amelynek haláláig ő volt az elnöke. A többpártrendszer első szerbiai elnökválasztásán 65%-os győzelmet arat, két évvel később újraválasztják, de már csak 53%-os szavazattöbbséggel. 1991 márciusában Franjo Tuđman horvát és Milošević szerb elnök titkos megállapodást kötnek Bosznia-Hercegovina közös felosztásáról. A megállapodás szerint a tagállam egyik felét a horvátok, a másikat a szerbek fogják uralni, az iszlám vallású bosnyákokat pedig beolvasztják. 1991. június 25-én Milošević nagyhatalmi törekvései nyomán Szlovénia és Horvátország ugyanazon a napon kikiáltja a nagy Jugoszláviától való elszakadását. Horvátország szerb kisebbsége ellenállt, minek hatására zavargások törtek ki. A Jugoszláv Néphadsereg (JNA) beavatkozása kiszélesítette a konfliktust. A Horvátországban élő szerb kisebbség függetlenné nyilvánítja a Krajina-területet (Krajinai Szerb Köztársaság) a frissen megalakult Horvátországtól. Súlyos harcok bontakoznak ki az országban, miután a szerb felkelőket támogató Jugoszláv Néphadsereg is beavatkozik a konfliktusba. A helyzet kilátástalansága miatt a horvát kormány – élén Tuđmannal – beleegyezett, hogy három hónapra felfüggeszti függetlenségi nyilatkozatát. A harcok azonban nem csillapodtak, Horvátország egynegyede a szerb milíciák, csetnikek és a szövetségi hadsereg kezébe került. 1991. július 7-én Szlovéniában elhallgatnak a fegyverek, véget ér a szlovéniai tíznapos háború.
1991 novemberében mind Szerbia, mind Horvátország úgy nyilatkozott, hogy az ENSZ közbelépését kéri, és Jugoszlávia állandó ENSZ-képviselője megegyezett az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsával egy békefenntartó erő mielőbbi felállításában.
1991 decemberében a Biztonsági Tanács fegyverszállítási tilalmat rendelt el Jugoszlávia területére, majd ezt Szerbia és Montenegró területére korlátozta, ezzel azonban tulajdonképpen a szerbeket segítette, hiszen a jugoszláv fegyverarzenál szerb kézen volt, a horvátok és a bosnyákok pedig így nem juthattak fegyverhez.
1992 januárjában Macedónia is követi a szlovén és horvát példát – kikiáltja függetlenségét. A macedón térségben nem tör ki fegyveres konfliktus. Szlovéniát és Horvátországot önálló államként elismeri az ENSZ. Áprilisban Bosznia-Hercegovina, a sorban negyedikként kikiáltja függetlenségét. Bosznia-Hercegovina nemzetiségi térképe igen változatos képet mutatott; ez vezetett oda, hogy a muzulmán, horvát és szerb kisebbség között rövidesen háromoldalú polgárháború bontakozott ki. Szerbia és Montenegró vezetőjének választja Slobodan Miloševićet. A szerbek ostromgyűrűbe zárják Bosznia fővárosát, Szarajevót. 1993 márciusában harcok kezdődnek a boszniai muzulmánok és horvátok között. Augusztusban létrejön a Mir Sada nevű nemzetközi békemenet a háború megállítására. Bár végül nem járt sikerrel, a kezdeményezés egyedülálló esemény volt a történelemben, mint a mindmáig legnagyobb tömeget megmozgató erőszakmentes akció egy másik országban dúló háború megfékezésére. 1994 márciusában egy év háborúskodás után a boszniai muzulmán és horvát kisebbség békeszerződést ír alá az USA védnöksége alatt.
A nyugat akkor fordított sokkal komolyabb figyelmet a háborúra, amikor Boszniában felbukkantak a muszlim önkéntesek, akik közt valószínűleg terroristák is voltak.
1995 júniusában napvilágot látnak az első jelentések a srebrenicai mészárlásról. Novemberben Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szerbia békeszerződést köt, a boszniai háború véget ér. A következő hónapban a háborúzó felek Párizsban aláírták a daytoni békeszerződést, ezáltal véget ért a délszláv háború első szakasza.
1996-ban a Koszovói Felszabadítási Hadsereg támadni kezdi a koszovói szerb civil lakosságot. 1997. július 25-én az új Jugoszlávia elnökévé választják Slobodan Miloševićet. 1998 márciusában összecsapások törnek ki Koszovóban, miután Milošević a szerb lakosság védelmére csapatokat küld a térségbe.
1999. március 24–június 10. között a NATO légi offenzívát folytat Jugoszlávia ellen (Allied Force hadművelet). A három hónapnyi bombázásban többek közt megsérül a pancsovai olajfinomító, szinte teljesen megsemmisül a kragujevaci Zastava autógyár, a Dunába szakad több újvidéki híd, az autópályák többsége használhatatlanná válik és találatot kap a szerb parlament épülete is. Többek között kórházakat és civil célpontokat is értek súlyos találatok, valamint egy rakéta becsapódott a belgrádi kínai nagykövetség épületébe. Június 12-étől Koszovóba ENSZ békefenntartó csapatok vonulnak (KFOR, Joint Guardian hadművelet), majd fokozatosan átveszik a jugoszláv hadseregtől az irányítást. Június 20-án már az egész tartományt a KFOR felügyeli, de a terület továbbra is Jugoszlávia része marad. December 10-én meghal Franjo Tuđman horvát elnök. Nem sokkal halála után pártja, a Horvát Demokrata Szövetség (Hrvatska Demokratska Zajednica – HDZ) elveszíti a választásokat.
2000. október 5-én Belgrádban felkelés tör ki (lásd: Otpor), a népakaratnak engedelmeskedve Milošević beismeri választási vereségét a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) vezérével, Vojislav Koštunicával szemben. 2001 áprilisában belgrádi otthonában letartóztatják, nem sokkal később kiadják a hágai Nemzetközi Bíróságnak. 2002. február 12-én megkezdődik Milošević pere Hágában, ahova hatalommal való visszaélés, korrupció, népirtás és különböző háborús bűnök elkövetésében vádat emelnek ellene. A szerb politikus nem kért ügyvédi védelmet, magát képviselte az ellene folyó büntetőeljárásban, miközben folyamatosan illegitimnek tekintette az ügyében eljáró nemzetközi bíróságot.
2003. február 4-én Jugoszlávia megváltoztatja nevét és Szerbia és Montenegró néven új államközösséget hoz létre. Október 19-én meghal Alija Izetbegović, Bosznia-Hercegovina első elnöke.
2006. január 21-én Pristinában meghal Ibrahim Rugova Koszovó elnöke és politikai szervezete, az LDK (Lidhja Demokratike e Kosovës, azaz Koszovói Demokratikus Liga) vezetője. Utódjául Fatmir Sejdiut választották Koszovó elnökének. Március 11-én Slobodan Milošević ötévnyi hágai fogság után, bírósági tárgyalása közben, hatvanöt éves korában meghal. Szülővárosában, Pozsarevácon temetik el. Még ebben az évben a március 21-ei népszavazás során Montenegró lakossága az elszakadás mellett dönt, június 3-án pedig hivatalosan is kikiáltják Montenegró függetlenségét. Szerbia is kinyilvánítja saját függetlenségét és felveszi a Szerb Köztársaság nevet. (Nem összetévesztendő a Boszniai Szerb Köztársasággal.)
2008. február 17-én Koszovó egyoldalúan kikiáltja függetlenségét, amit az USA, és az EU-tagállamok nagy része még abban az évben elismert, azonban Szerbia és az ENSZ, valamint a világ országainak nagy többsége jelenleg nem ismeri el független országként.
2008. július 21-én a szerb fővárosban elfogták Radovan Karadžićot (a boszniai szerbek korábbi vezetőjét), akit ki is szolgáltattak a hágai törvényszéknek. Karadžićot többek között a srebrenicai mészárlásban való érintettséggel gyanúsítják.
2011. május 26-án a vajdasági Lázárföldön letartóztatják a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladić volt tábornokot, a boszniai szerb csapatok egykori legmagasabb katonai vezetőjét. Több mint tíz évig, a Milošević-rezsim bukása óta bujkált Szerbiában. A vádak szerint ő az egyik felelőse a srebrenicai mészárlásnak.
HadműveletekSzerkesztés
Nem NATO-hadműveletekSzerkesztés
| Név | Kezdés időpontja | Befejezés időpontja | Leírás (hadműveleti cél) |
|---|---|---|---|
| Otkos 10 hadművelet | 1991. október 31. | november 4. | Horvát fegyveres erők összecsapásai a Jugoszláv Néphadsereggel. |
| Orkan 91 hadművelet | 1991. december 12. | 1992. január 2. | Horvát fegyveres erők hadművelete az Otkos 10 után. |
| Maslenica hadművelet | 1993. január 22. | február 1. | Horvát hadművelet Dalmácia és Lika visszafoglalására a krajinai szerbektől. |
| Neretva '93 hadművelet | 1993. szeptember | Bosnyák haderő hadművelete a horvát haderő ellen Mostar körzetében. | |
| Medački džep („Medaki zseb/Medak Pocket”) hadművelet | 1993. szeptember 9. | szeptember 17. | Horvát művelet a Krajinai Szerb Köztársaság ellen, kanadai és francia UNPROFOR-csapatok beékelődésével. |
| Bljesak („Jelzőfény”?) hadművelet | 1995. május 1. | május 3. | Nyugat-szlavóniai horvát hadművelet a krajinai szerbek ellen. |
| „Miracle” hadművelet | 1995. július 21. | Bosnyák muzulmán szabadcsapatok hadművelete Krčevine városa ellen. | |
| Ljeto '95 („'95 nyara”) hadművelet | 1995. július 25. | július 30. | A horvát fegyveres erők egyesített hadművelete a Szerb Köztársaság fegyveres erőivel szemben Bosznia-Hercegovina nyugati térségében. |
| Vihar hadművelet (Oluja) | 1995. augusztus 4. | augusztus 7. | Összehangolt horvát-bosnyák hadművelet Krajina szerb fegyveres szeparatistáktól való visszafoglalására. |
| Tiger hadművelet | 1995. augusztus 4. | augusztus 7. | Bosnyák hadművelet a Vihar (Oluja) mellett. |
| Maestral („Misztrál”) hadművelet | 1995. szeptember 8. | szeptember 15. | A horvát fegyveres erők egyesített hadművelete a Szerb Köztársaság fegyveres erőivel szemben Bosznia-Hercegovina nyugati térségében. |
| Sana hadművelet | 1995. október 10. | október 13. | A bosznia-hercegovinai hadsereg hadművelete a Szerb Köztársaság fegyveres erőivel szemben. Bosnyák-horvát közös művelet is volt egyben, az Vihar (Oluja) után. A daytoni békeszerződés félbehagyatta a fegyveres összecsapást. |
NATO-hadműveletekSzerkesztés
| Név | Kezdés időpontja | Befejezés időpontja | Leírás (hadműveleti cél) |
|---|---|---|---|
| Deny Flight hadművelet | 1993. április 12. | 1995. december 20. | A Bosznia-Hercegovina felett ENSZ BT határozat szerint létesített légitilalmi zóna fenntartására irányuló légi hadművelet-sorozat. |
| Bøllebank hadművelet | 1994. április 29. | A dán UNPROFOR-haderő művelete a boszniai Tuzla térségében tartózkodó szerb katonai erők ellen (7 db dán Leopard 1A5 művelete). | |
| Armada hadművelet | 1994. október 25. | Dán UNPROFOR-haderő művelete a boszniai Gradačac térségében tartózkodó szerb katonai erők ellen. | |
| Deliberate Force hadművelet | 1995. augusztus 30. | szeptember 20. | A Bosznia területén tartózkodó szerb katonai erők elleni légicsapások hadművelete. |
| Joint Endeavor hadművelet | 1995. december | A boszniai IFOR békefenntartó művelete. | |
| Allied Force hadművelet | 1999. március 24. | június 10. | A Szerbia és Montenegro ellen indított légi hadművelet. |
| Joint Guardian hadművelet | 1999. június 12. | A KFOR legelső békefenntartó művelete. | |
| Essential Harvest hadművelet | 2001. augusztus 22. | szeptember 22. | Az UÇK és az albániai fegyveres csoportok lefegyverzésére és fegyverzet-megsemmisítésére irányuló 30 napos művelet. |
Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ História 2001/09-10. - L. R. JOHNSON: Forradalom után. [2014. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 12.)
- ↑ Zsóka László. „A délszláv háború”.