Főmenü megnyitása

Querelle (film)

Rainer Werner Fassbinder rendezte NSZK-francia film Jean Genet regénye alapján

A Querelle vagy alternatív címén Querelle, szerződés az ördöggel, egy LMBT témájú 1982-ben bemutatott angol eredeti nyelvű NSZKfrancia filmdráma Rainer Werner Fassbinder rendezésében, amely Jean Genet 1947-ben megjelent Querelle de Brest című regényén alapul, annak eredeti francia címe. A könyvet magyarul még nem adták ki, szó szerinti jelentése: A bresti Querelle vagy Querelle Brestből, hiszen a történet főszereplője Georges „Jo” Querelle, és a cselekménye Brestben játszódik. Ez a film volt Fassbinder utolsó alkotása, aki az utómunkálatokat és a film bemutatását már nem érte meg. A filmet Magyarországon 1991. december 27-én mutatták be, kezdetben még eredeti nyelven, magyar felirattal.

Querelle
(Querelle (, ein Pakt mit dem Teufel))
1982-es francia–német film

Franco Nero Seblon hadnagy szerepében
Franco Nero Seblon hadnagy szerepében
Rendező Rainer Werner Fassbinder
Producer Dieter Schidor
Sam Waynberg
Vezető producer Michael McLernon
AlapműJean Genet: Querelle de Brest (A bresti Querelle/Querelle Brestből)
Műfaj
  • filmdráma
  • LMBT témájú film
  • könyvadaptáció
Forgatókönyvíró Rainer Werner Fassbinder
Burkhard Driest
Főszerepben Brad Davis
Franco Nero
Jeanne Moreau
Günther Kaufmann
Laurent Malet
Zene Peer Raben
Operatőr Xaver Schwarzenberger
Josef Vavra
Vágó Franz Walsch
Juliane Lorenz
Hangmérnök Hartmut Eichgrün
Vladimir Vizner
Gyártásvezető Rüdiger Lange
Gyártás
Gyártó Planet Film (München)
Albatros Filmproduktion (München)
Gaumont (Párizs)
OrszágNSZK
Franciaország
Nyelv
Forgatási helyszín Nyugat-Berlin
Játékidő 108 perc
Költségvetés 4.400.000 DM
Forgalmazás
Forgalmazó Németország Scotia International Filmverleih
Franciaország Gaumont
Magyarország Örökmozgó
Magyarország Magyar Televízió
BemutatóOlaszország 1982. augusztus 31. (Velencei Nemzetközi Filmfesztivál)
Németország 1982. szeptember 16. (NSZK)
Franciaország 1982. szeptember 8.
Magyarország1991. december 27. (filmszínházban magyar felirattal)
Magyarország1996. március 9., szombat, 23:35 (m1, MTV, magyar szinkronnal)
Eredeti magyar adó M1
KorhatárTizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
További információk
A Wikimédia Commons tartalmaz Querelle témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

KészítettékSzerkesztés

SzereplőkSzerkesztés

FogadtatásSzerkesztés

1982. augusztus 31-én a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon még szakmai közönség előtt mutatták be a filmet, és az első magyar kritika ekkor vegyes fogadtatással született:

„A Querelle-t, Fassbinder utolsó, s már mások által befejezett (vágott) filmjét izgatott érdeklődés várta. Utóvédharcos volt ő is? Alig hisszük. Inkább felderítő, hol roppant tudatosan, hol vakmerőén előrohanó jövőkutató, mint meditáló visszavonuló. S a Querelle sem filmi végrendelet, bár nagy a kísértés ilyesminek tekinteni, talán azért is, mert leplezetlenül a homoszexualitást állítja a középpontba. Tehát nemcsak a film mélyrétegeit, hangulatát, utalásrendszerét hatja át, hanem a „szemmel látható”, a felszíni történet is „erről szól”. Fassbinder a huszadik századi francia irodalom egyik szent szörnyetegének, Jean Genet-nek a regényét használta fel filmjéhez. [...] Brest kikötőjében vagyunk, itt horgonyoz a Vengeur (Bosszúálló) nevű hadihajó. Ennek egyik matrózát, Joseph Querelle-t[2] előbb megzsarolja, majd szeretkezésre készteti (inkább hidegen „magáévá teszi”) a kikötői mulató néger csaposa. Querelle-be minden férfi szerelmes, a rendőrfőnöktől a kapitányig, ő maga nem homoszexuális: mintegy könyörületből válik azzá. Végül úgy érzi, ez a homoszexuális könyörület, a brutális (mert tudatosan annak ábrázolt) aktus emeli át egy magasabb rendű, szeretetet sugárzó létbe. Querelle gyilkol, majd a barátságnak a lobogó tüze érinti meg, mikor összekerül egy másik (homoszexuális) gyilkossal. Érzelmi fejlődésének csúcspontjaként elárulja, feladja barátját, s így a barátság, a szerelem elárulásával jut el a barátság és a szerelem teljes átéléséhez. Mindez kicsit szofisztikus és didaktikus. A képi megvalósítás csak növeli zavarunkat. Ily nagyfokú díszletvalóság, filozófiától, irodalomtól roskadozó megannyi képsor egyrészt lenyűgöző, másrészt – kicsit paradox módon – hiányérzetet kelt, a végeredmény súlytalannak, semmitmondónak tetszik. Egy ponton túl a mesterkéltség komikuma lep meg, hívatlan vendég, kellemetlen érzés. A személytelen kommentárhang mellett a film egyetlen női szereplője, Jeanne Moreau értelmezi még a látottakat. Miközben végignézi szeretője maszturbálását, irodalmiasan elmélkedik egy sort a férfi-lét tragédiájáról. [...] Bár nem a filmhez, de a fesztiválhoz tartozik a zsűrielnök Marcel Carné látványos gesztusa a díjkiosztáskor. Az idős mester bejelentette, hogy zsűritársaival ellentétben ő korszakos jelentőségűnek tartja a Querelle-t, s fájlalja, hogy leszavazták. [...] A Querelle végül is nagy és súlyos szcenikai látvány: nehézkesen gördülő irodalmiasságával, soha nem látott stilizált művilágával végül is annyit mond, hogy az ember magányos lény, s ezen csak a bűn, a bűnből virágzó barátság, a könyörtelen és könyörületes homoszexualitás, a férfi-testiség látszik segíteni, ám legvégül a magány diadalmaskodik.”[3]

Magyarországi bemutatójára 1991. december 27-én filmszínházban került sor,[4] kezdetben még eredeti nyelven, magyar felirattal. Ekkor már kedvezőbb volt a film hazai fogadtatása:

„Tíz évvel ezelőtt a halál lezárta Rainer Werner Fassbinder művészetét. Harminchét éves volt, amikor befejezte a Querelle, szerződés az ördöggel című filmjét. Ezen utolsó alkotását Magyarországon alig egy éve mutatták be. Furcsa, steril – látványosan mesterséges – környezetben játszódik a szerelem és szabadság szélsőséges megmutatkozása. Előbbi a homoszexualitás bonyolult érzelmeit boncolja igen provokatív képekkel; utóbbi pedig a gyilkosság felszabadító „élményén” keresztül kap magyarázatot. A rendező Jean Genet regénye alapján forgatta filmjét. Genet és Fassbinder találkozása megdöbbentő hatású. Két sarkkövet jelölnek ki mindketten; a homoszexualitást és a gyilkosságot. Nem könnyű rávenni a nézőt, hogy e két fogalom pozitív tartalmait tudomásul, sőt, egyáltalán észre vegye. A német filmművészet gyakran mutat a társadalomból kivetett hősöket; tehát tesz fel morális kérdéseket egyén és társadalom önmagára vonatkoztatott felelősségéről. A Querelle jól illeszkedik e sajátos nemzeti tematikába, de újat is hozott. Ahogyan Veress József írja: a Querelle „impozáns homoszexuális szimfónia”.”[5]

A magyar szinkronra 1996. március 9-éig várni kellett, amikor szombat esti vetítéssel, a 100 éves a mozi sorozatban 23:35-ös kezdéssel az m1 adó sugározta.

„Igazából nem Querelle figurája az érdekes, hanem az a viszonyháló, ami őt körülveszi [...] Ha ez a tiszt-figura nem volna, akkor nem tudom, mi lenne, de hát benne van Genet könyvében, és Fassbinder is nagyszerűen jeleníti meg, minden más ennek a háttere és mellékútja, amelynek a végén ez a viszony tökéletesen népmesei módon, happy enddel zárul. A Querelle szinte az egyetlen Fassbinder-film, ami hihetetlen módon happy enddel zárul. És hogy mitől őrülünk meg Querelle-től? Mert ő a vágyak tárgya, és ezt szinte bármilyen színész eljátszhatta volna. Persze a törékenysége nagyon fontos, a kiszolgáltatottságnak és a veszélyességnek ez a keveréke, egyáltalán, az ellentmondásosság. Attól is népmesei, hogy van egy hős, akire már várunk. Ahová és amikor megérkezik, ott már minden viszony túlontúl bonyolult, túl ellentmondásos, de unalmasan az, mert már régóta nyúzzák egymást a szereplők, mindenki elfáradt a másiktól, hihetetlenül vágynak a friss húsra. Ráadásul, ha beindul egy ilyen vágy-kör, utána presztízskérdés lesz megszerezni azt a tárgyat. Elég már az is, ha egy fontos ember számára izgalmas lesz a tárgy. Itt az egyetlen női szereplő figyel fel rá, s mivel Querelle a nő szeretőjének az öccse, már eleve kiemelt helyzetben van. Lysiane-nal együtt figyel föl rá a férje, Nono, a kocsma tulajdonosa. Hogy miért pont rá, amikor ezer matróz fordul meg nála? Ez az isteni kiválasztottság, ami benne van minden mitikus hősben. De nézhetjük a visszájáról is: ha valaki elkezdi vagy újrakezdi az életét, egy új városban vagy egy új korszakban, például a kamaszkorban, ugyanezt élheti át. Belép, és akkor valami elkezdődik körülötte. Ez a másik oldala annak a helyzetnek, amikor egy régi társaságban jelenik meg egy új ember, aki azonnal erős érzelmeket, vágyakat vált ki, szinte megvadulnak tőle. De ettől független a tiszt és Querelle viszonya, hiszen az már korábban exponálódik. S a hajó kikötésének háttérvihara hozza meg a happy endet. Azért lehetséges az egymásra találás, mert Querelle átesik a beavatáson. Vadászat indul, amelyben ő a préda, de olyan préda, akire vadászni veszélyes. A matróz megölése, ami egyébként teljesen indokolatlan, csak arra kell, hogy ez kiderüljön. Egyébként nagyon jó, hogy a fő szál háttere egy szövevény, egy erdő, hogy futnak itt mellékszálak, mellékfigurák, mivel ebben a hálóban izgalmasabbá válik a példázat. Mindez persze Genet-ben is benne van, de Fassbindernél is mindig ilyesmit érzékelek: mindegyik filmje kicsit erdőszerű, rengeteg szereplőt mozgat, s mindig példázatra törekvő, világos üzenet alakul ki a film végén, de nem ebből a példázatból áll maga a film. Ez egy egymástól független történeteket rezgető háló, közepén a célkereszttel, ez a népmesei, példázatos jelleg marad meg a nézőben a film megnézése után. Közben, persze, nem példázatot néz és lát az ember, de ha egy év múlva visszagondol rá, akkor igen.”[6]

 
Jeanne Moreau mint Lysiane

„Fassbinder utolsó alkotása, a Querelle, ami a posztmodern film egyik alapművévé vált.”[7]Querelle férfihősei az integritást, magabiztosságot, hatalomgyakorlást előíró férfiszerep elől térnek ki, a stabil identitást mint hatalmi pozíciót függesztik fel, amikor szimbolikusan vagy valóságosan kasztráltatják magukat ([...], Querelle hátsóját kínálja fel Nonónak) az ördögi másikkal kötött szerződésük következményeként.”[8] „Az életmű utolsó darabja, a Querelle [...] egy stilizált térben és időben játszódó, társadalmi viszonylatoktól megfosztott történet, amelyet már tisztán csak a szexuális vonzalmakat, a vágyat jellemző hatalmi viszonyok mozgatnak. [...] A tekintély és uralom hagyományos megszemélyesítője, Seblon, a hajó kapitánya, amelyen Querelle szolgál, kizáródik a szexualitás és minden más történés köréből, a szemlélő passzív szerepére kárhoztatódik, így Querelle ön-eltárgyiasításának már nincs semmiféle felforgató ereje. [...] A hatalom részben átkerült a nézőtől a nézetthez, a tekintettől a képhez. Aki vonzó, csábító képpé tud változni, az gyakorol uralmat a másik felett, ugyanakkor az átható s nem csupán voyeurisztikus, megfigyelő, kontrolláló tekintetben rejlő követelő szexuális vágy hatalmat jelent. Querelle a Feria bárba való belépését követően Mario és Nono tekintetének kereszttüzébe kerül, s mindkét férfi tekintete megbabonázza, nem tud kikerülni bűvkörükből. [...] A matróz tehát a rendőr társadalmi szerepében jelöli meg Mario hatalmának forrását, a rendezés viszont a tekintetre és a fetisisztikus ruházatra helyezi a hangsúlyt: Mario ereje, hogy egyszerre bír átható tekintettel és válik férfias keménységet sugárzó képpé. Amikor Querelle aláveti magát Nono és Mario hatalmának, mégsem válik áldozattá, mert eltűnt a morális, társadalmi és szexuális törvény, aminek kiszolgáltatva áldozattá válhatna. Az alávetettség és uralom a dinamikusan váltakozó szexuális kapcsolatokban a test megtapasztalásának módja, ami nélkülözi a korábban rá nehezedő ideológiai súlyokat. A férfi identitást alkotó hatalmi potenciál, ami a pénisszel együtt jár, a másik testbe való behatolás képessége és joga, puszta lehetőséggé válik, amelyről le lehet mondani, cserébe viszont a testi alávetettség és fizikai fájdalom megtapasztalása jár, ami Fassbinder filmjében nem szolgaságot, áldozattá válást, csupán a férfilét határainak kiterjesztését jelenti az esszencialista módon felfogott női szerepekkel járó önátadás egyszerre vágyott és félt tartományába.”[9]

Díjak és jelölésekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Querelle (magyar nyelven). ISzDb. (Hozzáférés: 2018. április 2.)
  2. Valójában Georges a keresztneve, a beceneve „Jo”, innen származhatott a félreértés.
  3. Lásd Bikácsy Gergely (1982). „Fesztivál Velence. A dolgok állása. Kiküldött munkatársunk beszámolója” (magyar nyelven). Filmvilág 4 (12), 24–29. o. (Hozzáférés ideje: 2018. április 6.)  
  4. Querelle (1982) (magyar nyelven). kritikus tömeg. (Hozzáférés: 2018. április 2.)
  5. Lásd P., F.. „A filmklubban – Querelle” (magyar nyelven). 24 Óra, 1992. október 21., szerda. 3 (249), 4. o. (Hozzáférés ideje: 2018. április 2.)  
  6. Lásd Kazovszkij El–Bori Erzsébet (2002). „Kultuszmozi: Fassbinder Querelle-je. Csábopera” (magyar nyelven). Filmvilág 24 (11), 14–17. o. (Hozzáférés ideje: 2018. április 6.)  
  7. Lásd Stőhr (2007: 2).
  8. Lásd Stőhr (2007: 77).
  9. Lásd Stőhr (2007: 96).

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés