Sakkcsodagyerek

magas szinten sakkot játszó tehetség
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. augusztus 6.

A sakkcsodagyerek olyan gyerek, aki olyan magas szinten játssza a sakkot, hogy képes győzni mesterek, vagy akár nagymesterek ellen. A sakk azon kevés sportok egyike, ahol a gyerekek szinte egyenlő félként szállhatnak versenybe felnőttek ellen. A sakkcsodagyerekek közül egyesek akár a világbajnoki címet is elérhetik, mások felnőtt korukra nem fejlődnek tovább.

Korai sakkcsodagyerekek

szerkesztés

A csodagyerekek közé tartozott Paul Morphy (18371884) és José Raúl Capablanca (18881942), akik már 12 éves korukban játszmákat nyertek nagyon erős felnőtt ellenfelek ellen. Sakkcsodagyerek volt Samuel Reshevsky (19111992) is, aki hatéves korában szimultánokat adott.[1] Morphy nem hivatalos világbajnok lett (mielőtt még a hivatalos világbajnoki cím megszületett), Capablanca hivatalos világbajnok, Reshevsky pedig jópár évig a világ egyik legerősebb játékosa volt.

A legfiatalabb nagymesterek listája

szerkesztés

A csodagyerekek egyik mércéje az lehet, milyen fiatalon érték el a nemzetközi nagymesteri címet. Megjegyzendő, hogy ez a cím csak 1950 óta létezik és az utóbbi években könnyebb lett megszerezni.

Az utóbbi időben növekedett a nagy játékerejű sakkcsodagyerekek száma. Ez a technológiai fejlődés eredménye, mivel a számítógépek segítségével könnyebbé és gyorsabbá vált a tanulás, csökkentek az utazási költségek és az internet is módot nyújt arra, hogy a gyerekek erős külföldi ellenfelek ellen is játszhassanak.

Rekordtartók

szerkesztés

Lent olyan játékosok neve olvasható, akik a nagymesteri cím fiatalsági rekorderei voltak. A listában az az életkor szerepel, amelyben megszerezték a címet. Ez nem egyezik meg azzal a korral, amikor hivatalosan is megkapták a címet, mivel a nagymesteri címeket csak a FIDE kongresszusain adományozzak oda hivatalosan. A nevek mellett az a nemzetiség szerepel, amelyhez tartozóként a rekord megdöntésekor tartották számon viselőjét.

Év Játékos Ország Kor
1950 David Bronstejn   Szovjetunió 26 év
1952 Tigran Petroszján   Szovjetunió 23 év
1955 Borisz Szpasszkij   Szovjetunió 18 év
1958 Bobby Fischer   Amerikai Egyesült Államok 15 év, 6 hónap, 1 nap
1991 Polgár Judit   Magyarország 15 év, 4 hónap, 28 nap
1994 Lékó Péter   Magyarország 14 év, 4 hónap, 22 nap
1997 Etienne Bacrot   Franciaország 14 év, 2 hónap
1997 Ruszlan Ponomarjov   Ukrajna 14 év, 17 nap
1999 Pu Hsziang-cse   Kína 13 év, 10 hónap, 13 nap
2002 Szergej Karjakin   Ukrajna 12 év, 7 hónap

A 2019. novemberi állapot szerint azoknak a játékosoknak a listája, akik 15. születésnapjuk előtt lettek nagymesterek:[2]

Szergej Karjakin   Ukrajna 12 év, 7 hónap 0 nap
Gukesh Dommaraju   India 12 év, 7 hónap, 12 nap
Javokhir Sindarov   Üzbegisztán 12 év, 10 hónap, 5 nap
Praggnanandhaa Rameshbabu   India 12 év, 10 hónap, 13 nap
Nodirbek Abdusattorov   Üzbegisztán 13 év, 1 hónap, 11 nap
Parimarjan Negi   India 13 év, 4 hónap, 22 nap
Magnus Carlsen   Norvégia 13 év, 4 hónap, 27 nap
Ji Vej   Kína 13 év, 8 hónap, 24 nap
Raunak Sadhwani   India 13 év, 9 hónap, 28 nap
Pu Hsziang-cse   Kína 13 év, 10 hónap, 13 nap
Samuel Sevian   Amerikai Egyesült Államok 13 év, 10 hónap, 27 nap[3]
Rapport Richárd   Magyarország 13 év, 11 hónap, 6 nap
Tejmur Radzsabov   Azerbajdzsán 14 év, 0 hónap, 14 nap
Ruszlan Ponomarjov   Ukrajna 14 év, 0 hónap, 17 nap
Nihal Sarin   India 14 év, 1 hónap, 1 nap
Awonder Liang   Amerikai Egyesült Államok 14 év, 1 hónap, 20 nap
Wesley So   Fülöp-szigetek 14 év, 1 hónap, 28 nap[4]
Etienne Bacrot   Franciaország 14 év, 2 hónap
Illja Nizsnik   Ukrajna 14 év, 3 hónap 2 nap
Maxime Vachier-Lagrave   Franciaország 14 év, 4 hónap[5]
Lékó Péter   Magyarország 14 év, 4 hónap, 22 nap
Jorge Cori   Peru 14 év, 5 hónap 15 nap
Hou Ji-fan   Kína 14 év, 6 hónap, 16 nap[6]
Jeffery Xiong   Amerikai Egyesült Államok 14 év, 6 hónap 25 nap
Anish Giri   Oroszország 14 év, 7 hónap, 2 nap[7]
Jurij Kuzubov   Ukrajna 14 év, 7 hónap, 12 nap[8]
Bogdan-Daniel Deac   Románia 14 év, 7 hónap, 27 nap
Dariusz Świercz   Lengyelország 14 év, 7 hónap, 29 nap
Ali-Reza Firuzdzsá   Irán 14 év, 8 hónap, 2 nap
Aryan Chopra   India 14 év, 9 hónap, 3 nap
Nguyen Ngoc Truong Son   Vietnám 14 év, 9 hónap, 22 nap
Kirill Sevcsenko   Ukrajna 14 év, 9 hónap, 23 nap
Vincent Keymer   Németország 14 év, 11 hónap, 4 nap
Arjun Erigaisi   India 14 év, 11 hónap, 13 nap
Danyiil Dubov   Oroszország 14 év, 11 hónap 14 nap[9]
Ray Robson   Amerikai Egyesült Államok 14 év, 11 hónap 16 nap
Fabiano Caruana   Olaszország 14 év, 11 hónap, 20 nap[10]
Jü Jang-ji   Kína 14 év, 11 hónap 23 nap

A nagymesteri cím rekorderei a nők közt (nem keverendő össze a kisebb értékű női nagymesteri címmel!):

Év Játékos Ország Kor
1978 Nona Gaprindasvili   Szovjetunió 27 év
1984 Maia Csiburdanidze   Szovjetunió 23 év
1991 Polgár Zsuzsa   Magyarország 21 év
1991 Polgár Judit   Magyarország 15 év, 4 hónap
2002 Kónéru Hanpi   India 15 év 1 hónap
2008 Hou Ji-fan   Kína 14 év, 6 hónap[11]
  1. Chessbase: "Chess Prodigies and Mini-Grandmasters"
  2. Youngest Chess Grandmasters Ever (angol nyelven). chess.com. (Hozzáférés: 2016. november 1.)
  3. Brian Jerauld: Sevian, 13, Youngest-Ever American Grandmaster (angol nyelven). United States Chess Federation, 2014. november 23. (Hozzáférés: 2015. szeptember 26.)
  4. Roy Luarca: 14-year-old Filipino is newest grandmaster (angol nyelven). Inquirer.net, 2007. augusztus 12. [2009. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 26.)
  5. British and French championships (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2005. augusztus 20. (Hozzáférés: 2015. szeptember 26.)
  6. Hou Yifan – the youngest female grandmaster in history (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2008. december 8. (Hozzáférés: 2015. szeptember 26.) (A Chessbase 2008. december 8-i cikke 14 év 6 hónap 2 napot ad meg, de ez nem pontos, mert az augusztus 29-ként alapul vett dátum (augusztus 29.) a 2008-as női sakkvilágbajnokság kezdő napja. A Chessbase a világbajnokság kezdő napját vette alapul az utolsó nap (szeptember 12.) helyett, amikor harmadszor teljesítve lett Hou Ji-fan által a nagymesteri norma.
  7. Anish Giri, 14, makes his final GM norm (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2009. január 31. (Hozzáférés: 2015. szeptember 26.)
  8. Yuriy Kuzubov joins the mini-GM club (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2004. szeptember 7. (Hozzáférés: 2015. szeptember 26.)
  9. James Satrapa: Daniil Dubov, grandmaster at fourteen (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2011. július 8. (Hozzáférés: 2014. augusztus 18.)
  10. Who was the future GM? Fabiano Caruana, Italy's top grandmaster! (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2007. október 18. (Hozzáférés: 2015. szeptember 26.)
  11. WWCC - Nalchik 2008 - and now there are just four! (angol nyelven). World Chess Federation, 2008. szeptember 9. (Hozzáférés: 2015. szeptember 26.)