Kutyaszív (regény)

Mihail Bulgakov regénye

A Kutyaszív (oroszul: Собачье сердце) Mihail Afanaszjevics Bulgakov 1925-ben írt, de a Szovjetunióban csak 1987-ben megjelent kisregénye.

Kutyaszív
SzerzőMihail Afanaszjevics Bulgakov
Eredeti címСобачье сердце
Ország Szovjetunió
Nyelvorosz
Műfajkisregény
Kiadás
Kiadás dátuma1987[1]
Magyar kiadóEurópa Könyvkiadó
Magyar kiadás dátuma1988
FordítóHetényi Zsuzsa
Média típusakönyv
Oldalak száma250
ISBNISBN 9630746344
Külső hivatkozások
A könyv a MEK-ben
A Wikimédia Commons tartalmaz Kutyaszív témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Történet szerkesztés

  Alább a cselekmény részletei következnek!

Gömböc, a kóbor eb hányattatott életének Preobrazsenszkij professzor megjelenése vet véget. A népszerű, kísérletező orvos felvitte a kutyát a lakására, ahol bőségesen ellátta ennivalóval, a sérülését pedig meggyógyította. A szervátültetések mestere hétszobás lakásában végezte a fontosabb vizsgálatokat, műtéteket. Befolyásos és hétköznapi emberek tömege kereste fel, mindannyian megfiatalodni szerettek volna. A ház új lakóbizottsága – Svonder elnökkel az élen – nem nézte jó szemmel a burzsuj lakót, de a tudós eleinte könnyedén leszerelte a támadásokat.

Gömböc istenként tekintett a gazdájára, és egyre jobban érezte magát a professzornál. Egy este azonban utolérte a kutyát a végzete, emberi szerveket ültettek át az agyába, amitől idővel átalakult homo sapiens-szé. Ám ez az új élőlény korábbi testgazdájának – Klim Csugunkin alkoholistának és bűnözőnek – intelligenciáját örökölte, és faragatlan, majd pimasz viselkedésével terrorizálta a körülötte élőket. Hogy fejlődjön, azért olvasnivaló kapott Svondertől, de értelmi képességeit messze meghaladta Engels levelezése Kautskyval. A kutyaember botrányt botrányra halmozott, pénzt és emléktárgyakat lopott, részegeskedett, a földre köpött, cigarettacsikkjeit a szobában a perzsaszőnyegeken taposta el, káromkodásától volt hangos az élettere. A professzor sokáig udvariasan, türelmesen figyelmeztette teremtményét, de egy idő után nála is betelt a pohár.

A torz férfi kutyaéletéből megmaradt a macskák iránti gyűlölete, így miután nevet választott magának (Poligráf Poligráfovics Gömbös), és papírokat szerzett arról, hogy ő szovjet állampolgár, dolgozni kezdett: a Moszkvai Köztisztasági Hivatal kóbor állatok (macskák stb.) befogását végző Tisztogatási Alosztályának vezetője lett. A macskák fojtogatása – miután a meggyilkolt jószágokból kabát lett: mókusbunda munkáshitelre – megfelelő kereseti lehetőséget biztosított Gömbös (Sarikov) elvtárs számára, hogy most már a házasságra is gondoljon. A gazfickó a munkahelyén dolgozó soványka, kifestett szemű gépíró kisasszonyt csábította el, akit szerencsére a professzor felvilágosított arról, hogy ki is valójában az elképzelt férjjelöltje. Vasznyecova elvtársnő pityeregve ment el, pedig visszakapta azt a smaragdköves könnyű kis gyűrűt, amit Gömbös korábban vett el tőle: jegyajándékként.

Pár nappal később Preobrazsenszkij professzor kivételes időpontban fogadta egy régi betegét, egy nagydarab, kövér, egyenruhás embert, aki állhatatosan el akarta érni, hogy találkozzanak. A rendőrtiszt egy feljelentést adott át a doktornak, amit Gömbös, Svonder és a lakóbizottság titkára írt alá. A tudós elleni vádpontok között gyilkossággal való fenyegetés, lőfegyver rejtegetése, ellenforradalmi beszédek, Engels könyvének elégetése, menysevik szervezkedés szerepelt. Miután a tiszt eltávozott, a professzor és Bormental felelősségre vonták a hazatérő Gömböst, aki szemtelenül válaszolgatott. Tizenhat arsin területre igényt tartott a lakásból, nem akarta önként elhagyni a házat. A kutyaember maga ellen hívta ki a sorsot, amikor fityiszt mutatott a tudósnak, és pisztolyt rántott Bormentalra. A fiatal doktor rövid küzdelem után legyűrte a gazfickót, és a szomszédok csodálkozására aznap este a professzor lakása a legtökéletesebb és legszörnyűségesebb csöndbe burkolózott.

A kisregény rövid epilógussal ér véget, mely a fenti események után tíz nappal később történteket meséli el.

  Itt a vége a cselekmény részletezésének!

Idézetek szerkesztés

„– Hogy sikerült idecsalogatnia egy ilyen ideges kutyát, Filipp Filippovics? – kérdezte egy kellemes férfihang, és a nadrágszár a helyére csúszott. Dohányszag áradt szét, és a szekrényben csörömpölni kezdtek az üvegek.

– Kedvességgel. Az egyedüli módszer, amely megengedhető egy élőlénnyel való bánásmódban. Terrorral semmit sem lehet elérni egy állatnál, bármilyen fokán álljon is az a fejlődésnek. Ezt mindig is mondtam, mondom most is, és fogom is mondani. Ezek hiába gondolják azt, hogy a terror segít rajtuk. Nem, kérem, nem segít, bármilyen terror legyen is az: fehér, vörös vagy akár barna! A terror teljesen megbénítja az idegrendszert.”

– 2. fejezet

„- Hogyha azt akarja, hogy jó legyen az emésztése, volna egy jó tanácsom - ne beszéljen evés közben a bolsevizmusról és az orvostudományról. És isten őrizz, hogy ebéd előtt szovjet újságokat olvasson.”

– 3. fejezet

Szereplők szerkesztés

  • Filipp Filippovics Preobrazsenszkij professzor
  • Ivan Arnoldovics Bormental doktor
  • Gömböc kutya
  • Klim Csugunkin
  • Poligráf Poligráfovics Gömbös (Sarikov)
  • Zinaida Prokofjevna Bunyina, asszisztens
  • Darja Petrovna Ivanova, szakácsnő
  • Svonder, a lakóbizottság elnöke
  • Fjodor, a portás

Megjelenése szerkesztés

Bulgakov írását a Szovjetunióban 1960-ban szamizdat formájában terjesztették.[2]

A regény 1968-ban Frankfurtban és Londonban folyóiratokban jelent meg.[3]

Magyar kiadások szerkesztés

A magyar fordítást Hetényi Zsuzsa készítette. Kiadások:

  • Katalizátor iroda, szamizdat, fordító neve nélkül (1986)[4]
  • Kutyaszív (Kisregények: Ördögösdi / Végzetes tojások / Kutyaszív); ford.: Hetényi Zsuzsa, B. Fazekas László, Karig Sára; Európa, Bp., 1988 (Európa zsebkönyvek)
  • Interpopulart (Budapest, 1996)
  • Pesti Szalon (1996, javított kiadás)
  • Generalpress (2004, újra javított kiadás)
  • Alinea Kiadó (2013) – A Klasszik sorozatban megjelent kötet a címadó kisregény mellett Bulgakov három novelláját is tartalmazza (A beszélő kutya, Az alkoholizmus hasznáról, Bíborsziget), valamennyi Hetényi Zsuzsa fordítása.

Filmváltozatok szerkesztés

Bulgakov kisregényének eddig két filmfeldolgozása készült.

Kutyaszív (1976) szerkesztés

Az első, német-olasz filmváltozatot Alberto Lattuada olasz filmrendező készítette 1976-ban (Coure di Cane).[5]

Alkotók:

  • rendező: Alberto Lattuada
  • forgatókönyvíró: Mario Gallo, Alberto LAttuada, Viveca Melandero
  • zeneszerző: Piero Piccioni
  • operatőr: Lamberto Caimi

Szereplők:

  • Max von Sydow (Preobrazsenszkij professzor)
  • Eleonora Giorgi (Zina)
  • Mario Adorf (Dr. Bormenthal)
  • Gina Rovere (Darja)
  • Cochi Ponzoni (Poligraf Poligrafovics Sharikov)
  • Vadim Glowna (Schwonder)
  • Rena Niehaus (Zoja)

Kutyaszív (1988) szerkesztés

1988-ban készült el a kisregény 130 perces szovjet filmváltozata (Szobacsje szerdce).[6][7]

Alkotók:

  • rendező: Vlagyimir Bortko
  • forgatókönyvíró: Natalija Bortko
  • zeneszerző: Vlagyimir Daskevics
  • operatőr: Jurij Sajgardanov
  • vágó: Leda Szemjonova

Szereplők:

  • Jevgenyij Jevsztignyejev (Preobrazsenszkij professzor)
  • Borisz Plotnyikov (Dr. Bormenthal)
  • Vlagyimir Tolokonnikov (Poligraf Poligrafovics Sharikov)
  • Nyina Ruszlanova (Darija Petrovna)
  • Olga Melihova (Zinocska)

Hangjáték szerkesztés

1988-ban a Magyar Rádió hangjátékot készített Bulgakov kisregényéből Gábor Miklós és Kulka János főszereplésével.[8]

Színházi előadások szerkesztés

A budapesti Katona József Színház Mihail Bulgakov művét az 1988-1989-es évadban (1989. május 26-tól 1990. április 22-ig) mutatta be Gothár Péter rendezésében. A főbb szerepeket Vajda László, Balkay Géza, Ujlaky Dénes, Csomós Mari, Bertalan Ágnes és Máté Gábor játszották.[9]

2007-ben a Ion Luca Caragiale Román Nemzeti Színház társulata a Bulgakov-feldolgozást Jurij Kordonszkij rendezésében november 3-án és 4-én adta elő a Katona József Színházban.[10]

Képregény szerkesztés

1997-ben a Füles 23. számától a 31. számig megjelent a mű 18 oldalas képregényváltozata.[11] A szöveget Kiss Ferenc írta a rajzokat Fekete Imre készítette. A képregényt később a Beszélő 2004/12. számában is közölték.[12]

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés