Ralikrossz-világbajnokság

autóverseny

Az FIA Ralikrossz-világbajnokság (röviditve WRX) egy nemzetközi ralikrosszbajnokság, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szervez és bonyolít le az IMG Motorsport támogatásával. A széria a szakág legmagasabb szintű bajnoksága. A szériában résztvevő versenyzőknek a Supercar szabályzatainak megfelelő versenyautókkal van lehetőségük részt venni.[1] A bajnokság több állomásból, World RX of-ból (nagydíjakból) áll, amelyet aszfaltozott, illetve külön erre a célra kialakított murvás versenypályákon rendeznek meg. A szezon végén két világbajnokot avatnak: egy egyénit és egy csapatbajnokot.

Ralikrossz-világbajnokság
KategóriaSupercar, RX2/RX Lites
Helyszínnemzetközi
Első év2014
GumikUSA Cooper
Egyéni győztesSWE Johan Kristoffersson
Győztes csapatSWE PSRX Volkswagen Sweden
A(z) Ralikrossz-világbajnokság weboldala

Az első ralikrossz-világbajnokságot 2014-ben rendezték.[2] A legtöbb forduló Európában kerül megrendezésre, de a világ számos pontján, köztük Abu-Dzabi-ban, a Dél-afrikai Köztársaság-ban és Kanadában is bonyolítanak le versenyeket.

Lebonyolítás szerkesztés

A bajnokág jelenleg 10 két-napos fordulókból áll. A verseny felépítése a következő:[3]

  • A versenyhétvége 4 kvalifikációs futammal (Heat-el) kezdődik. Az indulókat 3-5 fős csoportokra osztják és a versenyző aki 4 kör után (ebbe egy úgynevezett Joker-kör is benne van) a leghamarabb átér a célvonalon lesz az aktuális kvalifikációs futam nyertese. A négy futam összesített eredményei alapján a 12 leggyorsabb versenyző jut tovább az elődöntőbe.
  • Az elődöntőben 2 futam kerül lebonyolításra, 6 fős csoportokban. Egy verseny 6 körös ( Joker-körrel együtt) és az első három versenyző a csoportokból jut tovább a fináléba.
  • A finálé az elődöntőhöz hasonlóan egy 6 körös versenyből áll ( Joker-körrel együtt). A finálé első helyezettjét nyilvánítják ki a forduló győztesének, azonban ez nem jelenti azt hogy az adott versenyző gyűjtötte be a legtöbb pontot az esemény során.

Kategóriák szerkesztés

 
Egy kép a 2016-os idényből

Jelenleg két kategória létezik a bajnokságban, a Supercar és az RX2. Egy elektromos kategória is bevezetésre került volna a 2020-as idénytől kezdődően,[4][5]azonban 2018. augusztusában bejelentésre került hogy a teljesen elektromos kategória bevezetését 2021-re tolódik el.[6]

Pontrendszer szerkesztés

Pontskála Pozíció
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7- 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Heat 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
Elődöntők 6 5 4 3 2 1
Finálé 8 5 4 3 2 1
  • A vörös hátterű helyezések a kiesőzónát jelképezik az adott részben.

Statisztikák szerkesztés

 
Toomas Heikkinen, Andreas Bakkerud és Petter Solberg a Lydden Hill-i versenypályán
 
Andreas Bakkerud és Mattias Ekström párharca
 
A 2018-as idény mezőnye
 
Egy kép a franciaországi fordulóról


Bajnokok szerkesztés

Szezon Egyénibajnokság Csapatbajnokság
Versenyző Csapat Autó Csapat Autó
2014   Petter Solberg   PSRX   Citroën DS3   Olsbergs MSE   Ford Fiesta ST
2015   Petter Solberg   SDRX   Citroën DS3   Team Peugeot-Hansen   Peugeot 208
2016   Mattias Ekström   EKS RX   Audi S1   EKS RX   Audi S1
2017   Johan Kristoffersson   PSRX Volkswagen Sweden   Volkswagen Polo GTI   PSRX Volkswagen Sweden   Volkswagen Polo GTI
2018   Johan Kristoffersson   PSRX Volkswagen Sweden   Volkswagen Polo R   PSRX Volkswagen Sweden   Volkswagen Polo R
2019   Timmy Hansen   Team Hansen MJP   Peugeot 208   Team Hansen MJP   Peugeot 208
2020   Johan Kristofferson   Volkswagen Dealerteam BAUHAUS   Volkswagen Polo  KYB Team JC   Audi S1
2021   Johan Kristofferson   EKS KYB JC   Audi S1   Hansen World RX Team   Peugeot 208
2022   Johan Kristofferson   Kristoffersson Motorsport   Volkswagen Polo   Kristoffersson Motorsport   Volkswagen Polo
2023   Johan Kristofferson   Kristoffersson Motorsport   Volkswagen Polo   Kristoffersson Motorsport   Volkswagen Polo
Szezon RX Lites/RX2/RX2e bajnokok
Versenyző Csapat Autó
2014   Kevin Eriksson   Olsbergs MSE   OMSE RX Lite Car
2015   Kevin Hansen   Hansen Junior Team   OMSE RX Lite Car
2016   Cyril Raymond   Cyril Raymond   OMSE RX Lite Car
2017   Cyril Raymond   Cyril Raymond   OMSE RX2 Car
2018   Oliver Eriksson   OMSE RX2 Car   OMSE RX2 Car
2019   Oliver Eriksson   Olsbergs MSE   OMSE RX2 Car
2020   Henrik Krogstad   Olsbergs MSE   OMSE RX2 Car
2021   Guillaume De Ridder   Guillaume De Ridder   ZEROID X1
2022   Viktor Vranckx   BertVranckx   ZEROID X1
2023[a]   Nils Andersson   Team E   ZEROID X1

Győztesek listája szerkesztés

Magyarázat

A versenyző világbajnok.
Vastag A versenyző részt vesz a 2023-as bajnokságban.
Győzelmek Versenyző Első győzelem Utolsó győzelem
41   Johan Kristoffersson 2015 World RX of Portugal 2023 World RX of Hong Kong, China
13   Timmy Hansen 2014 World RX of Italy 2022 World RX of Catalunya
12   Mattias Ekström 2014 World RX of Sweden 2020 World RX of Latvia
10   Petter Solberg 2014 World RX of Portugal 2017 World RX of Great Britain
7   Andreas Bakkerud 2014 World RX of Great Britain 2019 World RX of Canada
  Niclas Grönholm 2019 World RX of Norway 2022 World RX of Portugal
3   Kevin Hansen 2019 World RX of Abu Dhabi 2023 World RX of Hong Kong, China
2   Davy Jeanney 2015 World RX of Germany 2015 World RX of Canada
  Toomas Heikkinen 2014 World RX of Belgium 2015 World RX of Belgium
  Sébastien Loeb 2016 World RX of Latvia 2018 World RX of Belgium
1   Reinis Nitišs 2014 World RX of Norway 2014 World RX of Norway
  Tanner Foust 2014 World RX of Finland 2014 World RX of Finland
  Robin Larsson 2015 World RX of Argentina 2015 World RX of Argentina
  Kevin Eriksson 2016 World RX of Germany 2016 World RX of Germany
  Tyimur Tyimerzjanov 2019 World RX of Belgium 2019 World RX of Belgium
  Sebastian Eriksson 2019 World RX of Sweden 2019 World RX of Sweden
  Timo Scheider 2023 World RX of South Africa 2023 World RX of South Africa

Győztes modellek szerkesztés

győzelmek Autó
41   Volkswagen Polo
19   Peugeot 208
16   Audi S1
9   Citroën DS3
7   Hyundai i20
6   Ford Fiesta
4   ZEROID X1
3   Ford Focus
1   Audi A1
  PWR RX1e

Dobogót szerzett versenyzők listája szerkesztés

Dobogók Versenyzők
56   Johan Kristoffersson
45   Timmy Hansen
30   Petter Solberg
  Andreas Bakkerud
27   Mattias Ekström
21   Kevin Hansen
17   Sébastien Loeb
  Niclas Grönholm
14   Niclas Grönholm
8   Toomas Heikkinen
  Reinis Nitišs
7   Ole Christian Veiby
6   Robin Larsson
  Tyimur Tyimerzjanov
  Timo Scheider
4   Anton Marklund
3   Davy Jeanney
  Gustav Bergström
2   Ken Block
  Tanner Foust
  Kevin Eriksson
  Jānis Baumanis
  Szabó Krisztián
1   Andrew Jordan
  Liam Doran
  Jean-Baptiste Dubourg
  Jerome Grosset-Janin
  Joni Wiman
  Richard Göransson
  Juha Rytkönen
  Sebastian Eriksson
  Kevin Abbring
  Yury Belevskiy
  Klara Andersson
  Patrick O'Donovan

Országok, amelyek versenyt rendeztek szerkesztés

Event / Szezon 2014 2015 2016 2017 2018 2019 Összes
  POR World RX of Portugal 5
  GBR World RX of Great Britain 6
  NOR World RX of Norway 6
  FIN World RX of Finland 1
  SWE World RX of Sweden 6
  BEL World RX of Belgium 5
  BEL World RX of Benelux 1
  CAN World RX of Canada 6
  FRA World RX of France 6
  GER World RX of Germany 5
  GER World RX of Hockenheim 3
  ITA World RX of Italy 2
  TUR World RX of Turkey 2
  ARG World RX of Argentina 3
  ESP World RX of Barcelona 4
  ESP World RX of Barcelona - Catalunya 1
  LAT World RX of Latvia 4
  RSA World RX of South Africa 3
  USA World RX of the USA 1
  UAE World RX of Abu Dhabi 1

Megjegyzés szerkesztés

  1. A 2023-as RX2e sorozat az Európa-bajnokság része volt, nem pedig a világbajnokságé, mint korábban.

Jegyzetek szerkesztés

  1. ABOUT RALLYCROSS. fiaworldrallycross.com. [2019. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 30.)
  2. Hivatalos: 2014-től jön az FIA Rallycross Világbajnokság!. p1race.hu. [2014. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 30.)
  3. THE RALLYCROSS. catalunyarx.com. [2019. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 30.)
  4. World Rallycross to introduce electric cars as early as 2020. autosport.com
  5. World Rallycross set to add electric cars in future. motorsport.com
  6. World Rallycross delays electric switch until 2021. motorsport.com