Telegdi János (érsek)
Telegdi János vagy Telegdy János (Érsekújvár, 1574 körül[1] – Kalocsa, 1647) római katolikus főpap, kalocsai érsek, Bosznia püspöke, váradi és nyitrai püspök.
| Telegdi János | |||||
| Nagyvárad, Nyitra, majd Kalocsa püspöke | |||||
 | |||||
| Címere | |||||
| Született | 1574 körül Érsekújvár | ||||
| Elhunyt | 1647 Kalocsa | ||||
| Felekezet | római katolikus egyház | ||||
| Püspökségi ideje 1613 – 1619 (Nagyvárad) | |||||
| Püspökségi ideje 1619 – 1624 (Nyitra) | |||||
| Püspökségi ideje 1623 – 1647 (Kalocsa) | |||||
| Telegdi János a Catholic Hierarchy-n | |||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Telegdi János témájú médiaállományokat. | |||||
Élete szerkesztés
Telegdi Miklós (1535–1586) esztergomi érseki helynök és érsekségi kormányzó unokaöccse. Teológiai tanulmányait Bécsben végezte. 1594. február 10-én szentelték alszerpappá Győrben, és ugyanezen évben lett zólyomi főesperes, illetve pappá szentelésére is sor került. Még 1594-től Érsekújvárra nevezték ki plébánosnak, később Széplakra prefektusnak. 1605-ben esztergomi kanonok, 1608-ban nagyprépost, 1609-ben pedig váradi püspök lett. 1610. január 27-én V. Pál pápa Bosznia püspökévé nevezte ki, 1611-ben szentelték fel Rómában. 1619 márciusában nyitrai püspök lett. 1620-ban Bethlen Gábor megtámadta a nyitrai várat és Telegdyt megadásra kényszerítette, aki ekkor Bécsbe menekült. 1623-ban kalocsai érsek lett, de VII. Orbán pápa jóváhagyásával nyitrai püspökségét is megtartotta. Ennek okán több támadás érte, végül kevéssel halála előtt, 1647-ben püspöki címéről lemondott.
Telegdi és a székely írás szerkesztés
Telegdi János munkássága nagy és ellentmondásos hatást gyakorolt a székely írás kutatására. (Megjegyzendő, hogy a szakirodalomban a szerzőséggel kapcsolatban is vannak kételyek: ebben a korban több Telegdi János is élt Magyarországon és Erdélyben, és egyes kutatók nem a katolikus érseknek tulajdonítják a művet, hanem református szerzőnek.) A röviden csak Rudimenta néven emlegetett munkában (teljes, latin nyelvű címe: Rudimenta Priscae Hunnorum [s. Siculorum] linguae breuibus quaestionibus ac responsionibus comprehensa azaz magyarul A hunok [avagy székelyek] régi nyelvének elemei rövid kérdések és válaszok formájában összefoglalva) egyfajta tankönyvként rögzítette a székelyek írásáról összegyűjtött ismereteit. A mű másolatokban viszonylag széles körben elterjedt, és nagy hatással volt az ezután keletkezett rovásírásos szövegekre, ami azért volt problematikus, mert Telegdi munkája távolról sem volt hibátlan, és az ezután, az ő hatását magukon viselő szövegek esetében már nagyon nehéz eldönteni, hogy azokban mi az eredeti székely írás emléke, és mi az, amit Telegdi adott hozzá az írás kialakításához.[2]
A Rudimenta eredeti kézirata nem maradt fenn, de több másolata is ismeretes különböző korabeli könyvtárak révén. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a művet 1598-ban Leidenben kinyomtatták, de ez valószínűleg félreértés lehetett, mert a legalaposabb modern kutatás sem talált nyomára egyetlen európai könyvtárban sem. Kéziratos másolatban viszont számos példányban fennmaradt. Ezek közül a legteljesebbnak a Gießen egyetemén a 18. század elején készült változatot tartják. Erről készült több áttételen keresztül az a másolat is, ami 1861-ben került a Magyar Tudományos Akadémia birtokába.[3] További másolatok maradtak fenn – kissé eltérő változatokban – Erdélyben, a fogarasi könyvtárban, majd Marosvásárhelyen, illetve Nagyenyeden és másutt.[4]
A műhöz Baranyai Decsi János írt előszót. Ezt követi „A hun betűkről, amit közönségesen szólva székely betűknek neveznek” című rész, ami a kor nyelvtankönyveire jellemző módon kérdés-felelet, illetve példák révén mutatja be a székely írást. Egészében véve a munkából úgy tűnik, hogy a szerző nem ismerte tökéletesen a székely írást. Nem is említi, hogy rovást eredetileg fába vésték, erről valószínűleg nem is tudott. Ennek megfelelően betűi lekerekítettek, az írótollhoz alkalmazottak.[5] A betűk ismertetése után a könyvecske következő nagyobb egységében a ligatúrákkal, az összevont betűkkel foglalkozik a szerző. Ezeket rövidítéseknek (abbrevationes) nevezte. A nyelvtani rész után következik példaképpen a Miatyánk és a Hiszekegy szövege rovásírással.[6]
Telegdi János munkája alapvető szerepet játszott abban, hogy a csaknem feledésbe merült székely írást, a betűk hangértékét a 18. században, az érdeklődés feltámadása idején nem kellett újra megfejteni. A Rudimenta elkészülte után viszont, a 17-18- században keletkezett székely rovásírásos emlékek – néhány fontos kivétellel, mint az Énlaki és a Rugonfalvi felirat – már ezeket a „sztenderdizált” betűket alkalmazzák.[7]
Művei szerkesztés
- Carmina Gratvlatoria. Wittenberg, 1582
- 1598 Rudimenta Priscae Hunnorum Lingvae... Leyden[8]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ http://lexikon.katolikus.hu/T/Telegdi.html
- ↑ Sándor 2014 236. o.
- ↑ Sándor 2014 240. o.
- ↑ Sándor 2014 242. o.
- ↑ Sándor 2014 239. o.
- ↑ Sándor 2014 237. o.
- ↑ Sándor 2014 246. o.
- ↑ Sebestyén Gyula 1909-ben kiadta legrégibb másolatát és fordításait a Rovás és rovásírás c. könyvében.
Források szerkesztés
- ↑ Sándor 2014: Sándor Klára: A székely írás nyomában. Budapest: Typotex. 2014. ISBN 978-963-279-387-0
További információk szerkesztés
- Magyar Könyvszemle 1903.
- Telegdy Pál 1944: Két vitéz nemesúr – Telegdy Pál és János levelezése a XVI. század végéről. Budapest.
- Ladislav Belás 2002: Nitriansky biskup Ján Telegdy. In: Richard Marsina (zost.) 2002: Nitra v slovenských dejinách.
- Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 831. o.
- Új magyar életrajzi lexikon VI. (Sz–Zs). Főszerk. Markó László. Budapest: Helikon. 2007. 654. o. ISBN 963-547-414-8
| Előde: Mikács Miklós |
|
Utóda: Pyber János |
| Előde: Lépes Bálint |
|
Utóda: Bosnyák István |
| Előde: Lépes Bálint |
|
Utóda: Püsky János |