Főmenü megnyitása

Spira György (Budapest, 1925. április 4. – Budapest, 2007. december 3.) történész, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetének neves kutatója.

Spira György
Született 1925. április 4.
Budapest
Elhunyt 2007. december 3. (82 évesen)
Budapest
Foglalkozása történész

ÉletpályájaSzerkesztés

Spira Zsigmond és Hamberger Ilona gyermekeként zsidó kispolgári családba született. Felesége Lengyel Márta.

Származása alapvetően rányomta bélyegét életére: a vészkorszak borzalmait ő sem kerülhette el. A sárga csillag viselésére kényszerítve 1943-1944 során a Délvidékre került munkásszolgálatosként. A Radnóti Miklóst is soraiban tudó bori erőltetett menettel 1944 októberében az újvidéki selyemfonógyárba érkezett, mivel a szovjet csapatok előretörése után a munkatábort felszámolták. Innen a selyemfonóból sikerült egy magyar tiszt segítségével megmenekülnie, mielőtt a menet kíséretét SS-tisztek vették volna át.[1] A világháború alatti borzalmak nagymértékben befolyásolták történelemszemléletét, és számára a szovjet hadsereg 1945-ös magyarországi jelenléte ténylegesen felszabadulásnak volt tekinthető.

A háborút követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte tanulmányait 1948-ig. Egyetemi évei alatt versei és elbeszélései jelentek meg.

Az 1848-as márciusi forradalom centenáriumi megemlékezés-sorozata alapvetően meghatározta későbbi érdeklődési körét és munkásságát. Így egyetemi tanulmányait követően már 1949-től az MTA Történettudományi Intézetében dolgozott; egészen 1995-ös nyugdíjba vonulásáig az intézmény munkatársa, majd főmunkatársa és tudományos tanácsadója volt. Ezt követően pedig nyugdíjas tanácsadóként segítette a TTI munkáját. A tudományos közéletbe történt bekapcsolódását követően az elsők között 1952-ben szerzett kandidátusi fokozatot, majd 1981-ben akadémiai doktorátust.[2]

MunkásságaSzerkesztés

Az 1940-es évekbeli fellépései számos kritikára adnak okot. Részt vett a Teleki Pál Tudományos Intézet és a Történettudományi Intézet elleni politikai támadásokban, a komoly szaktudósok által jegyzett, 1848-hoz kapcsolódó munkákat „ellenforradalmi propagandának” minősítve. Hanák Péterrel együtt feljelentette Benda Kálmánt és Kosáry Domokost.[3]

Kutatóévei alatt elsődlegesen az 1848-49-es polgári, társadalmi átalakulást helyezte munkássága középpontjába. Ekkor a korszak történetírását nagymértékben befolyásolta a magát marxistának mondó, de valójában sztálinista dogmatika szemlélete és politikai intenciója. Míg a korábbi munkák meghatározóan a katonai-hadtörténeti események taglalásában látták a forradalom és szabadságharc bemutatásának legjobb megközelítését, addig most a gazdasági és társadalmi vonatkozások kerültek előtérbe. Ebbe a sorba illeszkedett a „Kossuth-emlékkönyv”, amelyben az egyik tanulmányt („Kossuth Lajos forradalmi szövetsége a radikális baloldallal és a népi tömegekkel”) Spira György írta. Történelemfilozófiai megközelítését példázza „A magyar nép története” című összegzésben általala írott fejezet is. Az előírt sablonok közé szorított történetírás szellemében 1959-ben jelent meg „A magyar forradalom 1848-49-ben” címet viselő korszakos monográfiája is.[4] Az 1950-es években megjelent írásai megegyeztek Andics Erzsébet forrásellenes és tudománytalan nézetével, mely szerint a nemesség és a klérus kizárólag ellenforradalmi tényező, míg a revulúció egyedüli képviselőinek és központi szereplőinek a radikális forradalmárok számítottak.

"Egyértelműen a forradalom mellett áll, persze ennek szélesebb értelmezésével, amibe valahol Széchenyi is belefér, gyilkos iróniával a forradalom akkori ellenfeleivel szemben. Az iróniát kiváltó gyűlölet valóban őszinte, de olykor talán nem a legjobb útmutató az események megítélésében. Spira György véleményét mégis tiszteletben kell tartani, mert őszinte meggyőződés és hatalmas bizonyítóanyag áll mögötte."
– Niederhauser Emil[5]

A marxista történelemszemléletnek megfelelően vállalt, az alsóbb néprétegek sorsát központi elemként használó, a társadalmi változásokra koncentráló munkássága során azonban Spira mindvégig saját nézeteihez ragaszkodott, melyek hol egybeestek, hol ellentmondtak a hivatalos kánon megfogalmazásainak. A 70-es évek során sorra jelentek meg kötetei, melyek sok esetben meghatározták egy generáció 1848-ról vallott felfogását és képét.

Spira – noha alapvető forrásfeltárást végzett és levéltári iratokat elemezve jutott el következtetéseire – számos alkalommal került szembe kutatótársaival és kollégáival, nem fogadva el a saját revolucionista álláspontjától eltávolodó, eltérő megközelítésmódot. Jól szemléltette ezt két tanulmánykötetének címe is: „Jottányit se a negyvennyolcból!” (1989) és „Vad tűzzel” (2000).[4] Ennek ellenére Spira képes volt bizonyos tekintetben önrevízióra és folyamatosan finomította eseményekről vallott nézeteit. Így már az 1979-es összefoglalásban is egyértelműen a nemzetközi események összefüggéseibe ágyazta a hazai történéseket és összekapcsolta – részben Diószegi István munkásságát is figyelembe véve – a magyar mozgalom lehetőségeit és sorsát az európai forradalmi mozgalmak felemelkedésével és hanyatlásával.

1987-ben kezdeményezte a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének megalakítását. A TDDSZ lett, az 1988-as Metró-klubban történt megalakulása után, a pártállam első legális ellenzéki szervezete.

A történetírás eszmei és politikai hátterének változásával Spira is sok tekintetben háttérbe szorult. 1998-ban az általa oly sokra értékelt forradalom százötvenedik évfordulójára készült el „A pestiek Petőfi és Haynau között” című kötete. A riportszerű előadásmódban, egyfajta dokumentumkrónikában bemutatott eseménysor ez alkalommal Pest, Buda és Óbuda társadalmi átalakulására, az egységes Budapest alapjainak lerakására koncentrált, de természetesen komoly tér jutott benne a fővárosban lezajló országos eseményeknek is. Az ezredfordulón a vajdasági Újvidéken látott napvilágot „Hrabovszky altábornagy tévelygései Péterváradtól Alamócig” című munkája, amely egyben utolsó önálló monográfiája is volt. A péterváradi, majd budai főhadparancsnokként ténykedő Hrabovszky János altábornagy 1848-49-es pályafutásán keresztül mutatta be a magyar-szerb-horvát viszony bonyolultságát, a Batthyány-kormány, az udvar és Josip Jelačić kapcsolatát, a katonai ellenforradalom kibontakozását, s az esküi és rokonszenvei között őrlődő cs. kir. tisztikar dilemmáit.[2]

Utolsó tanulmánykötetében - visszakanyarodva munkásságának egyik központi szereplőjéhez - „Széchenyiről” értekezett. Az aktuálpolitikai vitákra utalva szóvá tette, hogy csak az járhat el a nevében, aki komolyan veszi intelmeit, és saját kora problémáira keresi a megfelelő választ. Mindennek során hajlandó volt saját korábbi nézeteinek is a revideálására, és kereste a reális történelmi képet, ugyanakkor alapelveihez mindvégig hűen ragaszkodott.

2007. december 3-án hunyt el Budapesten.

Főbb műveiSzerkesztés

  • Kossuth Lajos (Lukács Lajossal és Mérei Gyulával, 1952)
  • Kossuth Lajos forradalmi szövetsége a radikális baloldallal és a népi tömegekkel (1952)
  • Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711–1790 (szerkesztő, 1952)
  • Szlovák bányászok az 1848-49-i magyar szabadságharcban. Fáklya IV/ 12, 37-40.
  • A magyar forradalom 1848-49-ben (1959)
  • 1848 Széchenyije és Széchenyi 1848-a (1964)
  • A negyvennyolcas nemzedék nyomában (tanulmányok, 1973)
  • Negyvennyolc a kortársak szemével (Rózsa Györggyel, 1973)
  • Petőfi napja (1975)
  • Széchenyi a negyvennyolcas forradalomban (1979)
  • A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán (1980)
  • Négy magyar sors (1983)
  • Jottányit se a negyvennyolcból! (1989)
  • Kossuth és alkotmányterve (1989),
  • Széchenyi István válogatott művei I-III. (szerkesztő, 1991),
  • A pestiek Petőfi és Haynau között (1998),
  • Vad tűzzel (tanulmányok, 2000
  • Széchenyiről (tanulmányok, 2005),
  • Egy grófi cím adományozásáról (ÉS, 2003/21.),
  • Hol ülésezett Batthyány Lajos kormánya? (ÉS, 2003/3.),
  • A pestiek az 1848-as forradalomban (interjú, ÉS, 2002/11., Rádai Eszter)
  • Csempészkedő zsidók 1848 őszén (Új Múlt és Jövő folyóirat 1998/4.)
  • Egy szakvélemény a pesti zsidókról 1849 augusztusából (Új Múlt és Jövő folyóirat 1999/2.)

JegyzetekSzerkesztés

  1. ÉS, 2007. dec. 6.
  2. a b Zachar, 2008.
  3. Romsics Ignác: Kosáry Domokos és a Teleki Intézet, 1941–1949. Online hozzáférés
  4. a b Fónagy, 2008.
  5. Niederhauser Emil recenziója, Magyar Tudomány 2001. szeptember

ForrásokSzerkesztés