Főmenü megnyitása

Svéd-Pomeránia

Svédország történelmi tartománya

Svéd-Pomeránia (svédül: Svenska Pommern; németül: Schwedisch-Pommern), másnéven Svéd-Elő-Pomeránia a történelmi Pomerániai Hercegség nyugati része a Balti-tenger déli partján, amely az 1630-as stettini szerződéstől 1815-ig a svéd korona hűbéri birtoka volt. De facto 1637-ben, a Greifen hercegi ház kihalása után lett Svédország birtoka. Az 1648-as vesztfáliai békeszerződés rögzítette státuszát, mint a Svéd Királyságnak nyújtott császári hűbéradományt. Kisebb részeit az 1679-es saint-germaini békeszerződésben, majd az 1720-as stockholmi békeszerződésben Brandenburg-Poroszország kapta meg. 1815-ben, a bécsi kongresszus döntése alapján teljes egészében a Porosz Királysághoz csatolták. A második világháború vége óta a területén Németország (Mecklenburg-Elő-Pomeránia szövetségi tartomány) és Lengyelország osztozik.

Svéd-Pomeránia
A Svéd Királyság tartománya, a Német-római Birodalmon belül
Svenska Pommern
Schwedisch-Pommern
1630. július 10.1815. október 23.
Svéd-Pomeránia címere
Svéd-Pomeránia címere
Svéd-Pomeránia zászlaja
Svéd-Pomeránia zászlaja
Svéd-Pomeránia (okker szín) helyzete a Svéd Birodalomban (zöld szín), 1658.
Svéd-Pomeránia (okker szín) helyzete a Svéd Birodalomban (zöld szín), 1658.
Általános adatok
Fővárosa 1630–1720: Stettin
1720–1814: Greifswald
Hivatalos nyelvek német, svéd
Vallás evangélikus
Kormányzat
Államforma hercegség
Uralkodó Svédország királya
(mint Pomeránia hercege)
Dinasztia 1630–1654: Vasa-ház
1654–1720: Pfalz-Zweibrücken-Kleeburg-ház
Államfő-helyettes főkormányzó
Törvényhozás rendi gyűlés
ElődállamUtódállam
 Pomerániai HercegségPomeránia tartomány (1815–1945) 
A Wikimédia Commons tartalmaz Svéd-Pomeránia témájú médiaállományokat.

Svédország katonai stratégiája a 17. századbanSzerkesztés

A Svéd Királyság (akárcsak ellenlábasa, a Dán Királyság) a középkor óta folyamatosan törekedett arra, hogy a Balti-tenger déli, német partján is szárazföldi birtokokat (latinul: dominium maris baltici) szerezzen, melyeket a hadiflotta támaszpontjaként és hídfőállásként használhatott a kontinens felé indított hadműveleteihez, az anyaország veszélyeztetése nélkül. A 17. századi svéd–lengyel háborúkban Svédország már több dél-balti területet vont ellenőrzése alá, Livóniában és a Porosz Hercegségben.

A Pomerániai Hercegség végeSzerkesztés

1625-ben, a pomerániai rész-hercegségek uralkodóinak kihalása után a Greifen-házból való XIV. Bogiszláv herceg, Cammin címzetes püspöke, 1617 óta Pomeránia-Rügenwalde, 1620 óta Pomeránia-Stettin hercege saját kezében egyesítette egész Pomerániát, és felvette a Pomeránia uralkodó hercege (Herzog von Pommern) címet. A harmincéves háborúban semlegességi politikát folytatott, de nem tudta megakadályozni, hogy 1628-ban császári csapatok foglalják el országát egészen Stralsundig. Ugyanebben az évben Svédország is beavatkozott a háborúba, előbb csak segédcsapatokkal, Stralsund védelménél. 1630 tavaszán a svédek elfoglalták Rügen szigetét, júliusban II. Gusztáv Adolf király vezetésével partra szálltak Usedom szigetén. 1631 nyarára már teljesen kiszorították a megszálló császáriakat a Pomerániai Hercegségből.

1630 szeptemberében a svéd király szövetségi szerződést kötött Pomeránia uralkodó hercegével, a gyermektelen XIV. Bogiszlávval. A szerződést visszadatálták 1630. július 10-re (Gergely-naptár sz. július 20-ra), a svéd királyi hadsereg partraszállásának időpontjára. Ezzel II. Gusztáv Adolf király megfordította az 1529-ben a Greifen és a Hohenzollern-házak között megkötött grimnitzi szerződésben rögzített örökség-egyesítést (Erbeinung) Brandenburg és Pomeránia között, biztosítva a maga számára a Greifen-örökséget, ha György Vilmos brandenburgi választófejedelem nem teljesítené a svédek által támasztott kárpótlási igényeket.

II. Gusztáv Adolf király és XIV. Bogiszláv pomerániai herceg közös képen (1637)

Miután XIV. Bogiszláv herceg 1637-ben gyermektelenül elhunyt, II. Ferdinánd német-római császár a Pomerániai Hercegséget György Vilmos brandenburgi választófejedelemnek adta hűbéri birtokul. A svéd katonai túlerő ellenében György Vilmos még császári segítséggel sem tudott hozzáférni új tartományához. Nyugat-Pomerániában a megszálló svéd katonai hatóság egy év alatt átszervezte a közigazgatást. Ez alatt a régi („hátrahagyott”) pomerániai hercegi tanácsnokok még a helyükön maradtak. Egy év után, 1638 tavaszán a svédek átvették a polgári kormányzást is. A megszálló hadak főparancsnokát, Johan Banér tábornagyot (1596–1641) kinevezték polgári főkormányzónak is. Hátsó-Pomeránia és Elő-Pomeránia igazgatására egy-egy alkormányzót rendeltek mellé.

A Brandenburgi Választófejedelemség vitatta a kialakult helyzet jogosságát. A svédek hosszú éveken át tárgyalásokat folytattak Brandenburggal, amely kárpótlásként megkapott néhány kisebb birtokot (Magdeburgi főkáptalan, Halberstadti kolostor, stb.) A harmincéves háborút 1648-ban lezáró vesztfáliai békeszerződésben rögzítették a Pomerániai Hercegség felosztását: a Brandenburgi Választófejedelemség megkapta a keleti részt, Hátsó-Pomerániát, a Svéd Királyság megszerezte a nyugati részt, azaz egész Elő-Pomerániát és Rügen szigetét, az Odera torkolatvidékét (a Stettini-öblöt) és még egy területsávot az Odera folyó keleti (jobb) partján. Ezt a területet nevezték „Svéd-Pomerániának”. A határ pontos nyomvonaláról és a Kolberg (Kołobrzeg) erődjének átadásáról Brandenburg és Svédország csak később, az 1653-as stettini határegyezményben(wd) (németül: Stettiner Grenzrezess) állapodtak meg.

 
Pomeránia 1635-ben (Atlas Maior)
 
Pomeránia az 1653-as határegyezmény után („Nyugat-Pomeránia” = Svéd-Pomeránia)

A svéd korona hűbéri birtokaSzerkesztés

A pomerániai birtokot Svédország, mint a Birodalom örökös hűbérese kapta meg, így a svéd királyok a régi Greifen-házi hercegek címét és jogait viselhették. Politikai nézetkülönbségek miatt azonban Svédország a császár általi beiktatást (invesztitúrát) csak néhány évvel később kapta meg. A tartomány rendjei formálisan csak 1664-ben hódoltak meg az új uralkodónak, és fogadták el a hercegség új alkotmányát (Regimentsverfassung), a régi, 1634-es alkotmány átdolgozott változatát. 1648–1806 között Pomerániának e része államjogilag Svédország része volt, a király által kinevezett helytartó vagy főkormányzó irányította, akinek személye mindig a svéd főnemesség köréből került ki. 1663–1806 között Svédország királya (Pomeránia hercegének minőségében) állandó helyet kapott a regensburgi birodalmi gyűlésben, a Reichstag-ban.

1653-ban megalapították a dél-balti svéd területek ügyeiben illetékes közös legfelső bíróságot Wismar székhellyel. (Később, az 1803-as malmői elzálogosítási szerződés alapján a Wismar feletti svéd ellenőrzés megszűnt, a főbíróság székhelyét előbb Stralsundba, majd Greifswaldba helyezték át).

Svéd-Pomeránia birtoklása módot adott Svédországnak, hogy az anyaország veszélyeztetése nélkül aktívan részt vehessen a kontinensen folyó háborúkban. Az „előretolt helyőrség” újra és újra hadszíntérré vált. Az 1655–1660-as északi háborúban Svéd-Pomeránia a svéd hadsereg felvonulási és utánpótlási bázisa volt. Az 1674–1679-es svéd–brandenburgi háborúban a svéd csapatok innen kiindulva özönlötték el Brandenburgot, de a fehrbellini csatavesztés után teljesen kiszorultak a tartományból. A vesztes Svédország csak a háborút lezáró saint-germaini békeszerződésben, a szövetséges Franciaország erőteljes diplomáciai támogatása és Brandenburg elleni katonai fellépése után sikerült visszakapnia Svéd-Pomerániát, csak egy kisebb partmenti sávot kellett átadnia Brandenburgnak.

Területi veszteségek a 18. századbanSzerkesztés

 
Svéd-Pomeránia határai 1720-ban

A nagy északi háború idején, a dánok 1715-ös pomerániai hadjárata során IV. Frigyes dán király megszállta Svéd-Pomerániának a Peene folyótól északra fekvő részét,[1] a déli részt és az Odera folyó szigeteit a Porosz Királyság foglalta el. Dánia a középkori Rügeni Hercegség helyreállítását és az anyaországhoz csatolását tervezte, megkezdte a földmérést (lusztrációt) és a közigazgatás átszervezését.[2] Az 1721-es (Julián-naptár sz. 1720-as) stockholmi békeszerződésben(wd) azonban a Dánia által megszállt területrészt vissza kellett adni Svédországnak, a Peene folyótól délre fekvő terület, beleértve a fővárost, Stettint is, Poroszország birtokában maradt.[3]

1720 után Svéd-Pomeránia területe már csak Rügen szigetét és a Peene folyótól északra fekvő területet foglalta magába. Székhelyét Stralsund erődített városába helyezték. A terület hídfő-jellege megmaradt, a hétéves háborúban is innen indultak a svéd csapatok a porosz Brandenburg és Pomeránia tartományok elfoglalására.

 
Svéd-Pomeránia barna színnel, a Balti-tenger partján, a Német-római Birodalom térképén (1789)

A vidék szülöttje, Thomas Heinrich Gadebusch(wd) (1736–1804 ) német történész és jogtudós 1796-tól haláláig a svéd királyi kancellária tanácsosa volt. Számos fontos művében dolgozta fel Pomeránia történelmét és jogrendjét. Életművét a Stockholmi Birodalmi Levéltár (Riksarkivet) őrzi.

1806-ban, a Német-római Birodalom felbomlásakor Svéd-Pomeránia államjogi helyzete is megváltozott. IV. Gusztáv Adolf svéd király egy területvédő milícia felállítását rendelte el, de ezt a rendi gyűlés megtagadta. A király emiatt 1806. június 26-án az addig fennálló tartományi alkotmányt és semmissé nyilvánította Svéd-Pomerániának a Birodalomhoz tartozását. A Birodalom kötelékéből kiszakított területet a Svéd Királyság bekebelezte, még mielőtt II. Ferenc császár lemondott volna a német-római császári koronáról, és a Rajnai Szövetség megalakult volna. Megkezdődött a svéd alkotmány bevezetése, eltörölték a jobbágyrendszert, jogi és közigazgatási reformokat hajtottak végre. Az új státust hivatalosan 1806 augusztusában tartott greifswaldi rendi gyűlésen hirdették ki. Az 1807-ben bekövetkező francia megszállás azonban évekkel késleltette az átalakítást.

Átadás PoroszországnakSzerkesztés

 
Stralsund közigazgatási körzete, Poroszország, 1818. (Területe azonos Svéd-Pomeránia 1720 utáni területével)

A napóleoni háborúk során Svéd-Pomeránia területe két alkalommal került a franciák megszállása alá (1807–1810 között, és 1812–13 között). Ezekben az időszakokban Svédország átmenetileg visszanyerte a rendelkezést megmaradt tengerentúli tartományai felett. 1810-től a tervezett igazgatási reformokat részben végrehajtotta. Svédország 1813-ban hadjárattal elfoglalta a Dániához tartozó Norvégiát. Az 1814. január 14-én megkötött kieli békeszerződésben Dániának kárpótlásul odaígérte Svéd-Pomerániát. Mivel azonban Dánia nem tudta fizetni Svédországnak a szerződésben kikötött hadikárpótlást, a svéd kormány a bécsi kongresszuson a Porosz Királysággal egyezett meg Svéd-Pomeránia átengedéséről. Cserében Poroszország átengedte Dániának a Szász-Lauenburgi Hercegséget és magára vállalta a Svédországnak járó, Dániát terhelő hadikárpótlás kifizetését.

Svédország hivatalosan 1815. október 23-án adta át Poroszországnak Svéd-Pomerániát, Wilhelm Malte, Putbus hercege, svéd főkormányzó és a porosz kormány megbízottai jelenlétében. A terület 1818-ig „Stralsund kormányzati körzet” néven különleges jogállást kapott, majd beolvasztották a Porosz Királyság újonnan alakított Pomeránia tartományába(wd). A volt Svéd-Pomerániát (amely 1815-ben vált porosz birtokká) a köznyelvben sokáig „Új-Elő-Pomeránia (és Rügen)” (németül: Neuvorpommern (und Rügen) néven emlegették, megkülönböztetve „Ó-Elő-Pomerániától” (Altvorpommern), utóbbi a Peene és az Odera folyóktól keletre fekvő részt jelentette, mely már 1720 óta Poroszország birtoka volt.

Svéd-Pomeránia kronológiája:

JegyzetekSzerkesztés

  1. Martin Meier. Vorpommern nördlich der Peene unter dänischer Verwaltung 1715–1721 (német nyelven). München: Oldenbourg (2008 = isbn = 978-3-486-58285-7) 
  2. Joachim Krüger. Google Books Ein Gegenentwurf zur schwedischen Landesaufnahme - die dänische Lustration des nördliche Vorpommern in den Jahren 1717 und 1718., Die schwedische Landesaufnahme von Pommern 1692–1709; Perspektiven eines Editionsprojekts; Beiträge des Workshops 9–10. Oktober 2010 (német nyelven). Pommersches Landesmuseum Greifswald: Ludwig, 71ff. o. (2011). ISBN 978-3-86935-050-9. Hozzáférés ideje: 2017. május 11.  Archiválva 2014. április 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
  3. Jens Olesen. Auswirkungen der dänischen Herrschaft auf Verständnis und Praxis der Tribunalstätigkeit, Dirk Alvermann – Jürgen Regge : Justitia in Pommern. (német nyelven). Berlin, Hamburg, Münster: LIT-Verlag, 111–132. o. (2004). ISBN 3-8258-8218-7 

Források, kapcsolódó információkSzerkesztés

Könyvek, publikációkSzerkesztés

  • Tommie Andersson. Utfärd till Svenska Pommern (svéd nyelven). Höganäs: Globograf (1996). ISBN 91-88524-07-8 
  • Andreas Önnerfors. Svenska Pommern: kulturmöten och identifikation 1720-1815, Ugglan. Minervaserien, 1650-7339, Bd. 6 (svéd nyelven). Lund: Avd. för idé- och lärdomshistoria, Lunds Universitet (2003). ISBN 91-974153-5-9. Hozzáférés ideje: 2017. május 11.  Archiválva 2011. február 11-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Helmut Backhaus. Reichsterritorium und schwedische Provinz. Vorpommern unter Karls XI. Vormündern (1660–1672), Veröffentlichungen des Max-Planck-Instituts für Geschichte. Band 25 (német nyelven). Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht (1969). ISBN 3-525-35330-8 
  • Werner Buchholz. Schwedisch–Pommern als Territorium des Deutschen Reiches 1648–1806, Zeitschrift für Neuere Rechtsgeschichte, Band 12 (német nyelven), 14–33. o. (1990) 
  • Werner Buchholz. Finanzkrise und Modernisierung – Ursachen und Folgen des Staatsstreichs Gustavs IV. Adolf in Vorpommern 1806, Zeitschrift für Ostforschung, Band 41 (német nyelven), 332–344. o. (1992) 
  • Adrian Bueckling. Die Schweden in Vorpommern nördlich der Peene, 3. bőv. és átdolg., Wolgaster Museumsschriften, Heft 6. (német nyelven), Karlshagen / Usedom: Nordlicht (2007). ISBN 978-3-9809640-3-6 

Levéltári gyűjteményekSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Svéd-Pomeránia témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés