Wikipédia

Szabó István (politikus, 1906–1974)

(1906-1974) politikus

Szabó István (Köbölkút, 1906. november 17. – Budapest, 1974. július 31.) kommunista politikus, országgyűlési képviselő, az MDP PB tagja; hivatásos katonatiszt, altábornagy. Hat elemi osztály elvégzése után esztergályosi végzettséget szerzett. A második világháborút követően pártvonalon került a Magyar Honvédséghez, később a honvédelmi miniszter helyettese. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség elnöke.

Szabó István
Született1906. november 17.
Köbölkút
Elhunyt1974. július 31. (67 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • politikus
  • katonatiszt
Tisztsége
  • az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (1945. április 2. – 1945. november 3.)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1945. november 4. – 1947)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1947–1958)
Sablon • Wikidata • Segítség
Ez a szócikk a katonatisztről, politikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Szabó István (egyértelműsítő lap).

Szakvéleményének jelentős szerepe volt abban, hogy a tábornokok pere néven ismert koncepciós eljárásban elítélték a vádlottakat.[1]

Élete szerkesztés

Ifjúsága, csehszlovákiai pártkarrierje szerkesztés

Szegény munkáscsaládban született, heten voltak testvérek. Édesapja, Szabó Joachim munkásként kereste a kenyerét, ami mellett négy katasztrális holdnyi földjén gazdálkodott. Munkája mellett aktív kommunista is volt, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a helyi direktórium vezetője lett. Otthonuk a trianoni békeszerződés után az újonnan alakult Csehszlovákia része lett, így a csehszlovák állampolgárságot kaptak.

Szabó István hat elemi iskolai osztályt végzett, majd 11 éves korától munkát kellett vállalnia egy téglagyárban. 1920-ban immár csehszlovák állampolgárként vasesztergályos-tanoncnak állt szülővárosában, majd Komáromban. Ezután 1924-ben, felszabadulása évében Pozsonyba költözött, ahol belépett a vasas szakszervezetbe és kilépett az egyházból, hivatalosan is felekezeten kívülivé válva. 1926-ban csatlakozott a csehszlovák kommunista párt ifjúsági szervezetéhez, majd 1928-ban tagja lett a CSKP egy pozsonyi sejtjének.

Aktivitásának köszönhetően 1930 szeptemberétől 1931 novemberéig a moszkvai Nemzetközi Lenin Iskolába járhatott, és hazatérve függetlenített funkcionáriussá lépett elő (azaz pártfeladataiért kapott fizetést, mellette nem kellett dolgoznia). 1931-től 1934-ig a CSKP dunaszerdahelyi, lévai és losonci járási titkára volt, majd 1934-ben az érsekújvári kerületi pártbizottság titkárává lépett elő. Politikai tevékenysége miatt a csehszlovák hatóságok többször letartóztatták és összesen két évet töltött börtönben. 1934-től a kibővített pártvezetőség, 1937-től pedig a szűkebb pártvezetés tagja lehetett. 1938. november 1-jén elvesztette pártbéli funkcióit, és 1939 márciusában, a Cseh–Morva Protektorátus és Szlovákia létrejöttekor a Szovjetunióba menekült.

Magyarországi szerepvállalása szerkesztés

A Szovjetunióban eredeti szakmájában helyezkedett el, előbb Vorosilovgrádban (ma Luhanszk, Kelet-Ukrajna), ahol vasesztergályos képesítést szerzett, majd az 1941-es német támadást követően a kazahsztáni Alma-Atába telepítették át az üzemmel együtt. Csak 1944 szeptemberében kapott politikai megbízást: az SZKP Moszkvába rendelte, ahol Rákosi Mátyás rávette, hogy a háborút követően a magyarországi kommunisták között folytassa tevékenységét. 1944. december 12-én érkezett Debrecenbe, ahol előbb a párt kelet-magyarországi bizottságának és debreceni szervezetének titkáraként tevékenykedett, ilyen minőségben a debreceni törvényhatósági bizottságban is tagságot szerzett. 1945 áprilisában Budapesten választották be az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe az MKP színeiben, egyben a Debreceni Nemzeti Bizottság tagja lett. Ezt követően 1958-ig minden választáson Hajdú vármegye, illetve Hajdú-Bihar megye területéről szerzett mandátumot. 1946-tól a megyei pártbizottság titkára lett.

1948-ban, a Magyar Dolgozók Pártja megalakulásakor bekerült a Központi Vezetőségbe, továbbá Farkas Mihály honvédelmi miniszter helyettesévé nevezték ki, amihez ezredesi fokozatot kapott. Részt vett a sztálini hidegháborús elvárásoknak megfelelően felduzzasztott hadsereg megszervezésében és a háború előtti tisztikar eltávolításában. 1949-ben tagja lett az MDP Államvédelmi Bizottsága Katonai Albizottságának. KV-tagságát és miniszterhelyettesi pozícióját az 1956-os forradalomig megőrizte, eközben a néphadsereg személyügyi főcsoportfőnöke volt és altábornagyi rangig jutott. Rákosi Mátyás iránta táplált bizalmát jelzi, hogy 1950-től a Nagy Imre által képviselt „új szakasz” 1953 júniusi megkezdéséig az állampárt legfőbb szervében, a Politikai Bizottságban is helyet kapott. 1950-ben a vád egyik szakértője volt a tábornokok koncepciós perében. Olyan szakértői véleményt adott a katonai elhárításnál dolgozó Révész Sándornak, amit később fel tudtak használni a perben a vádlottak bűnösségének igazolására.

A forradalom során elvesztette vezető pártbeosztásait, és később sem jutott jelentősebb funkcióhoz. 1956 novemberében az ellenforradalmi első Kádár-kormány Hajdú-Bihar megyei biztossá nevezte ki. Az 1957 tavaszán lezajlott Farkas-per kapcsán tanúként őt is kihallgatták, ekkor megpróbálta saját maga és Révész felelősségét is elhárítani.[1] 1957 júliusától 1962-ben történt nyugdíjazásáig a Magyar Honvédelmi Sportszövetség országos elnökeként tevékenykedett, mindvégig altábornagyi rangban. Ezután Budapesten élt haláláig.

Díjai szerkesztés

Emlékezete szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Ötvös István: A katonai főperek Magyarországon (pdf) pp. 118–120. ELTE BTK, 2007. [2013. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 29.)

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szabó_István_(politikus,_1906–1974)&oldid=26897802”