Szabó István (politikus, 1906–1974)

(1906-1974) politikus

Szabó István (Köbölkút, 1906. november 17.Budapest, 1974. július 31.) kommunista politikus, országgyűlési képviselő, az MDP PB tagja; hivatásos katonatiszt, altábornagy. Hat elemi osztály elvégzése után esztergályosi végzettséget szerzett. A második világháborút követően pártvonalon került a Magyar Honvédséghez, később a honvédelmi miniszter helyettese. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség elnöke.

Szabó István
Született 1906. november 17.
Köbölkút
Elhunyt 1974. július 31. (67 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása politikus
Tisztség magyar országgyűlési képviselő

Szakvéleményének jelentős szerepe volt abban, hogy a tábornokok pere néven ismert koncepciós eljárásban elítélték a vádlottakat.[1]

ÉleteSzerkesztés

Ifjúsága, csehszlovákiai pártkarrierjeSzerkesztés

Szegény munkáscsaládban született, heten voltak testvérek. Édesapja, Szabó Joachim munkásként kereste a kenyerét, ami mellett négy katasztrális holdnyi földjén gazdálkodott. Munkája mellett aktív kommunista is volt, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a helyi direktórium vezetője lett. Otthonuk a trianoni békeszerződés után az újonnan alakult Csehszlovákia része lett, így a csehszlovák állampolgárságot kaptak.

Szabó István hat elemi iskolai osztályt végzett, majd 11 éves korától munkát kellett vállalnia egy téglagyárban. 1920-ban immár csehszlovák állampolgárként vasesztergályos-tanoncnak állt szülővárosában, majd Komáromban. Ezután 1924-ben, felszabadulása évében Pozsonyba költözött, ahol belépett a vasas szakszervezetbe és kilépett az egyházból, hivatalosan is felekezeten kívülivé válva. 1926-ban csatlakozott a csehszlovák kommunista párt ifjúsági szervezetéhez, majd 1928-ban tagja lett a CSKP egy pozsonyi sejtjének.

Aktivitásának köszönhetően 1930 szeptemberétől 1931 novemberéig a moszkvai Nemzetközi Lenin Iskolába járhatott, és hazatérve függetlenített funkcionáriussá lépett elő (azaz pártfeladataiért kapott fizetést, mellette nem kellett dolgoznia). 1931-től 1934-ig a CSKP dunaszerdahelyi, lévai és losonci járási titkára volt, majd 1934-ben az érsekújvári kerületi pártbizottság titkárává lépett elő. Politikai tevékenysége miatt a csehszlovák hatóságok többször letartóztatták és összesen két évet töltött börtönben. 1934-től a kibővített pártvezetőség, 1937-től pedig a szűkebb pártvezetés tagja lehetett. 1938. november 1-jén elvesztette pártbéli funkcióit, és 1939 márciusában, a Cseh–Morva Protektorátus és Szlovákia létrejöttekor a Szovjetunióba menekült.

Magyarországi szerepvállalásaSzerkesztés

A Szovjetunióban eredeti szakmájában helyezkedett el, előbb Vorosilovgrádban (ma Luhanszk, Kelet-Ukrajna), ahol vasesztergályos képesítést szerzett, majd az 1941-es német támadást követően a kazahsztáni Alma-Atába telepítették át az üzemmel együtt. Csak 1944 szeptemberében kapott politikai megbízást: az SZKP Moszkvába rendelte, ahol Rákosi Mátyás rávette, hogy a háborút követően a magyarországi kommunisták között folytassa tevékenységét. 1944. december 12-én érkezett Debrecenbe, ahol előbb a párt kelet-magyarországi bizottságának és debreceni szervezetének titkáraként tevékenykedett, ilyen minőségben a debreceni törvényhatósági bizottságban is tagságot szerzett. 1945 áprilisában Budapesten választották be az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe az MKP színeiben, egyben a Debreceni Nemzeti Bizottság tagja lett. Ezt követően 1958-ig minden választáson Hajdú vármegye, illetve Hajdú-Bihar megye területéről szerzett mandátumot. 1946-tól a megyei pártbizottság titkára lett.

1948-ban, a Magyar Dolgozók Pártja megalakulásakor bekerült a Központi Vezetőségbe, továbbá Farkas Mihály honvédelmi miniszter helyettesévé nevezték ki, amihez ezredesi fokozatot kapott. Részt vett a sztálini hidegháborús elvárásoknak megfelelően felduzzasztott hadsereg megszervezésében és a háború előtti tisztikar eltávolításában. 1949-ben tagja lett az MDP Államvédelmi Bizottsága Katonai Albizottságának. KV-tagságát és miniszterhelyettesi pozícióját az 1956-os forradalomig megőrizte, eközben a néphadsereg személyügyi főcsoportfőnöke volt és altábornagyi rangig jutott. Rákosi Mátyás iránta táplált bizalmát jelzi, hogy 1950-től a Nagy Imre által képviselt „új szakasz1953 júniusi megkezdéséig az állampárt legfőbb szervében, a Politikai Bizottságban is helyet kapott. 1950-ben a vád egyik szakértője volt a tábornokok koncepciós perében. Olyan szakértői véleményt adott a katonai elhárításnál dolgozó Révész Sándornak, amit később fel tudtak használni a perben a vádlottak bűnösségének igazolására.

A forradalom során elvesztette vezető pártbeosztásait, és később sem jutott jelentősebb funkcióhoz. 1956 novemberében az ellenforradalmi első Kádár-kormány Hajdú-Bihar megyei biztossá nevezte ki. Az 1957 tavaszán lezajlott Farkas-per kapcsán tanúként őt is kihallgatták, ekkor megpróbálta saját maga és Révész felelősségét is elhárítani.[1] 1957 júliusától 1962-ben történt nyugdíjazásáig a Magyar Honvédelmi Sportszövetség országos elnökeként tevékenykedett, mindvégig altábornagyi rangban. Ezután Budapesten élt haláláig.

DíjaiSzerkesztés

EmlékezeteSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Ötvös István: A katonai főperek Magyarországon (pdf) pp. 118–120. ELTE BTK, 2007. [2013. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 29.)

ForrásokSzerkesztés