Szekeres Imre

(1950) magyar politikus, miniszter
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. február 18.

Szekeres Imre (Szolnok, 1950. szeptember 9. –) magyar politikus. 2006 és 2010 között Magyarország honvédelmi minisztere, 2004–2010 között a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökhelyettese, a Magyar Triatlon Szövetség volt elnöke.

Szekeres Imre
A Magyar Köztársaság 5. honvédelmi minisztere
Hivatali idő
2006. június 9. – 2010. május 29.
ElődJuhász Ferenc
UtódHende Csaba

Született1950szeptember 9. (74 éves)
Szolnok
PártMSZP

Foglalkozáspolitikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Szekeres Imre témájú médiaállományokat.

Édesapja Szekeres László, édesanyja Feldmann Magda. 1976 óta nős, felesége Vásárhelyi Katalin vegyészmérnök. Két gyermekük van, András Márk és Hanna Flóra (utóbbi szociálpszichológus és egyetemi adjunktus).[1]

Tanulmányai

szerkesztés

Szülei néhány hónappal születése után Szolnokról Jászapátiba költöztek, itt végezte el az általános iskolát. Tanulmányait Kazincbarcikán folytatta, ahol 1969-ben érettségizett és vegyipari technikusi képesítést szerzett. Ugyanebben az évben lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP), ill. vették fel a Veszprémi Egyetem Vegyészmérnöki Karára, ahol 1974-ben vegyipari rendszermérnöki oklevelet kapott.[1]

Rendszerváltás előtti pályafutása

szerkesztés

Diplomájának megszerzése után tanársegédi kinevezést kapott az egyetem kibernetikai intézetében, az oktatás mellett tudományos kutatással is foglalkozott. 1977-ben a mesterséges intelligenciák kifejlesztése témakörében egyetemi doktori címet szerzett. 1977-től nyolc éven át a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Veszprém Megyei Bizottságának a titkára, majd első titkára volt.

1985-ben beválasztották Veszprém Város Tanácsába, ahol a művelődési és gazdasági életért felelős tanácselnök-helyettes lett. A Veszprém megyei MSZMP-reformkörök egyik szervezője és elindítója, megyéjében a reformszárny vezetőjének tekintették. Az 1989. októberi pártkongresszuson elnökségi tagnak javasolták, de nem vállalta, helyette az MSZP Veszprém Megyei szervezetének alapító elnöke lett, majd 1990-ben rövid ideig a párt országos titkára volt.[1]

Rendszerváltás utáni pályafutása

szerkesztés

1990 novemberében a párt ügyvezető alelnöke lett, mely posztját 1994-es alelnökké történt megválasztásáig viselte. Az 1994-es országgyűlési választáson a Jász-Nagykun-Szolnok megye 2. számú választókerületében (Jászapáti központtal) szerzett egyéni mandátumot. Elsőciklusos képviselőként az MSZP-frakció vezetőjévé választották. 1998-ban megvédte egyéni mandátumát, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke volt a ciklus alatt. 2010-ig folyamatosan az MSZP vezetésének tagja alelnökként, elnökhelyettesként, valamint a választási kampányok egyik irányítójaként. 2010 után nem vállalt elnökségi tagságot, hanem az MSZP gazdaságpolitikai kabinetjét és szakmai programokat készítő alapítványát vezeti.[2]

2002-ben pártja Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listájáról szerzett országgyűlési mandátumot, valamint a párt közgazdasági tagozatának társelnöke lett. A ciklus kezdetén a gazdasági bizottság elnöke volt, majd a Medgyessy-kormány megalakulásakor a Miniszterelnöki Hivatal koalíciós egyeztetésekért felelős politikai államtitkárává nevezték ki, mely tisztségét a kormány 2004-es lemondásáig viselt. 2006-ban ismét egyéni mandátumot szerzett. Az akkor megalakult második Gyurcsány-kormány honvédelmi miniszterévé nevezték ki. 2007-ben és 2009-ben megerősítették az MSZP elnökhelyettesi tisztségében. A Bajnai-kormányban megőrizte hivatalát. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson ismét pártja Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listájáról nyert mandátumot.[1][3]

Botrányok

szerkesztés

2008. január 28-án Szekeres Imre beszédet tartott a Magyar Honvédség tisztikara előtt a Gripen vadászgépek átvételének tiszteletére.[4] A beszéd alatt a miniszter több helyen bakizott, furcsán mondott egyes szavakat, számos tv-csatorna és hírportál átvette és leközölte a beszédet. Sokak szerint a beszéd alatt Szekeres alkoholos befolyásoltság alatt volt, ezért rontotta el a szöveget. Szekeres cáfolta a vádakat, szerinte a szélsőséges időjárás, a dermesztő szél miatt értelmezhették félre beszédét.[5] Mindez később több helyütt is cáfolatot nyert.[6][7][8]

Politikán kívüli pályafutása

szerkesztés

2003-ban a Magyar Triatlon Szövetség elnökévé választották, ilyen tisztségében a Magyar Olimpiai Bizottság tagja is lett. Jászapáti díszpolgára címet kapott és belépett a Jászok Egyesületébe is.[9]

  1. a b c d Szekeres Imre. Parlament.hu. (Hozzáférés: 2011. január 22.)
  2. http://www.mszp.hu/parttag/szekeres_imre
  3. MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 1048. old., ISSN 1787-288X
  4. http://mandiner.blog.hu/2008/02/28/nato_kompatibi_tibilatasunk
  5. Archivált másolat. [2012. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 7.)
  6. http://www.noltv.hu/video/2869.html?searchid=s505c1dcb44850[halott link]
  7. https://index.hu/belfold/2012/09/08/illuminati/
  8. Archivált másolat. [2012. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 21.)
  9. Szekeres Imre. kozigazgatas.magyarorszag.hu. [2014. július 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 22.)


Elődje:
Juhász Ferenc
Utódja:
Hende Csaba