Főmenü megnyitása


A szervezet vízforgalma ... valami ilyesmi... avagy a szervezet vízmérlege talán jobban hangzik. A definíciót hagyjuk meg a végére.

o

A szervezet víztartalmaSzerkesztés

Az emberi szervezet víztartalma újszülött korban 72%, amely a felnőtté válás, majd öregedés során egyre csökken és végül eléri az 50%-ot. Ezekre az értékekre alapozva nagy biztonsággal kimondható, hogy a felnőtt ember teljes víztartalma, amelyre a fiziológiai értékeket megadják és amelyre farmakológiai számításokat alapoznak, az ~60%. Ezt az értéket pontosan megadni nem lehet, mert a szervezet víztartalma (például egy pohár víz elfogyasztása után, vagy szomjazás következtében) állandóan változik. Ez azt is jelenti, hogy a szervezet víztartalma bizonyos határok között ingadozva dinamikus egyensúlyt tart fenn, amelynek átlagértéke ~60%.[1]

A szervezet vízmérlegeSzerkesztés

A vízmérlegegyensúly (egybe, külön? egybe) és szabályozásának megértéséhez először azt kell megvizsgálni, hogy milyen vízbeviteli és vízvesztési folyamatok tartják fenn ezt az egyensúlyt.[2]

A szervezet három forrásból jut hozzá az élet fenntartásához szükséges vízmennyiséghez:

  • Vízivással történő folyadékbevitelből, amelyet általában a szomjúságérzés generál
  • Szilárd táplálék elfogyasztásából, mert a legszárazabb táplálék is tartalmaz valamennyi vizet
  • A szervezetbe jutott hidrogén tartalmú tápanyagok elégetése (oxidációja) során az azokból keletkezett vízből, az úgynevezett oxidációs vízből

A szervezet vízleadásának útjai a következők:

  • A vesén keresztüli vizeletként távozó víz
  • A széklettel távozó víz
  • A tüdőn át a kilégzéssel távozó (exhalált) víz
  • Bőrön keresztül a folyamatos nyugalmi alappárolgással elvesztett víz
  • A stressz vagy intenzív munka generálta verejtékezés

Vízvesztési minimumSzerkesztés

A pihenő szervezet alapállapotában elvesztett vízmennyiséget nevezzük vízvesztési minimumnak, ami a következőkből tevődik össze.[3]

A szervezet folyamatosan termel nitrogéntartalmú bomlástermékeket, amelyek a felvett táplálék metabolizmusából, az elpusztuló saját vagy idegen sejtek (baktériumok) lebontásából, vagy a szervezet számára testidegen xenobiotikumok lebontásából keletkeznek. Ezek a nemkívánatos anyagok a sejtek számára használhatatlanok, felhalmozódva mérgezőek is lehetnek. Ezeknek az egyébként vízoldékony molekuláknak az eltávolítása a vesén át a vizelettel történik. A minimális vízmennyiség, amellyel ez a kiválasztás megtörténhet ~500 ml/nap. A tüdőben a légutakon és a bőrön keresztül további ~700 ml víz párolog el naponta úgy, hogy szinte nem is érzékeljük. Ehhez járul a székletürítéssel járó vízveszteség, aminek napi átlaga ~300 ml. A verejtékezéssel együtt járó, a hőszabályozást szolgáló vízvesztést nem szokták a szervezet nyugalmi állapotú vizvesztési minimumához hozzászámolni.

A fentiekből következik, hogy a szervezet pihenő alapállapotú vízvesztési minimuma ~1500 ml/nap (azaz 1,5 liter naponta) amelyet minden körülmények között pótolni kell.


A számokat Guyton-ban ellenőrizni kell!

A szervezet vízmérleg egyensúlyát fenntartó központi mechanizmusokSzerkesztés

A vízmérleg egyensúlyának biztosítása alapvető feltétele az életnek, amely ha hosszabb időre felborul, akár halálhoz is vezethet. Ezért a szervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy a vízfelvételt és vízleadást egyensúlyban tartsa. A vízfelvétel egyetlen akaratunktól függő szabályozható eleme az ivás, amelyet a szervezet a kellemetlen, vízkeresésre ösztönző szomjúságérzettel hoz a tudomásunkra. Ezzel szemben a vízleadás tényezői közül csak a vesén keresztüli vízvesztés szabályozható, amely akaratunktól függetlenül (autonóm módon) történik. Az akaratlagosan irányított vizeletürítés nem része a vízforgalom szabályozásnak, mert a húgyólyagban összegyűlt és tárolt vízmennyiség már kikerült a szervezet vízteréből. A bőrön át történő párologtatás vagy izzadás a szervezet hőregulációját szolgálja, mint vízfogyasztó de mert a külső környezettől függ ezért az sem nevezhető egyensúlyt szabályzó mechanizmusnak.

Mint minden szabályzó mechanizmusnak így a folyadékegyensúlyt biztosító rendszernek is három eleme van. A szervezetet mindenkori állapotát érzékelő rendszer, a válaszadó rendszer és a kettőt összekötő szabályzó központ. A vízfelvételért és vízleadásért felelős szabályzó központok egymáshoz nagyon közel de anatómiailag elkülönülve, az agy fejlődéstanilag ősi területén, a hipotalamuszban helyezkednek el. Ezeknek a központoknak az idegi nyúlványai képesek érzékelni a szervezet vízkészletére utaló jelek változását. Az egyik ilyen jel a vérplazma ozmotikus változása. Vízvesztés esetén a plazmában visszamaradó oldott anyagok koncentrációja értelemszerűen emelkedik, ami az ozmotikus nyomás növekedésében nyilvánul meg. Ezt az ozmotikus változást a hipotalamusz elülső oldalán elhelyezkedő ozmoreceptorok képesek érzékelni.

A receptorhoz tartozó neuronok a hipotalamusz elülső oldalán helyezkednek el és ott a velük érintkező extracelluláris környezet növekvő sókoncentrációja miatt zsugorodni kezdenek, amellyel idegi ingerületet generálnak. Az ozmoreceptorokat tartalmazó neuronokról az ingerület a nucleus supraopticusban és paraventricularisban elhelyezkedő nagysejtes neuronokhoz fut. Ezek a nagy méretű, (magnocelluláris) neuronok szintetizálják az antidiuretikus hormont (ADH-t) ami a relatíve hosszú idegrostokban axonális transzporttal a hipofízis hátsó lebenyébe (a neurohipofízisbe) jut, ahol felszabadul és bediffundál a keringésbe. A keringésbe került ADH feladata, hogy a vesében fokozza a vízvisszatartást, és így segítsen a szervezetnek a megfelelő mennyiségű víz megtartásában.

A vízivást követően megszűnik az extracelluláris folyadék hiperozmotikus állapota, melynek hatására az ADH-szekréció csökken vagy megszűnik a vesében a normális vízdiuresis helyreáll. A vese fokozott vízkiválasztása ismét növeli az extracelluláris folyadék ozmolalitását amelyet az ozmoreceptorok érzékelnek és fokozzák az ADH termelést a hipotalamuszban.

A fent említett és mindennapinak tekinthető folyadékvesztések mellett létrejöhetnek olyan állapotok, amikor a szervezet hirtelen nagy mennyiségű folyadékot veszít. Ilyen lehet a külső vagy belső vérzés, amikor a vér ozmotikus viszonyai nem változnak de a szervezet folyadéktere jelentős mennyiségű vizet veszít. Ilyen helyzetben az ozmoreceptorok használhatatlanok és helyettük más szabályzórendszer figyelmeztet kínzó szomjúságérzettel az elvesztett folyadék azonnali pótlására.

BárszekrénySzerkesztés

Még nyers, nem javítható (csak ha nem tudsz ellenálni). A sok latin és egyéb kifejezést még magyarítom, csiszolom csak már egyben szeretném látni magamnak. Említettem, hogy ez egy nagy fejezet a tankönyvekben és most darabolom. Látni akarom, hogy didaktikailag is érthetők az egyes szócikkek. Utána majd lefordítjuk magyarra.  

Tegnap próbáltam bemásolni a szövegemet, ahogy szoktam de nagyon keservesen futott a szerkesztői ablak. pontosabban sehogy sem futott. A linkeket már helyben kellett (volna) csinálnom de percekig nem ment át, utána nem lehetett elmenteni. Feladtam. Betűket rossz helyre tette...stb. Egészen más helyre.   Most teljesen jól fut. Már volt ilyen korábban is. Nem tudom, hogy van e olyan, hogy WP karbantartás. Ha van, akkor pont belefuthattam. Nem nagy ügy. Dolgozzunk. Hétvégén ismét autóznom kell. Sokat (2500 km). Nem leszek a computer közelében. Pharmattila vita 2019. október 18., 02:45 (CEST)

WP karbantartáskor olyan szokott lenni, hogy a szócikkek nem szerkeszthetők (meg lehet nyitni szerkesztésre, meg írhatsz is bele, de elmenteni nem tudod, mert az a funkció nem elérhető). Ilyenkor szerintem jobb nem erőltetni a szerkesztést. De ezeket az időpontokat meg szokták előre hirdetni, vannak figyelmeztető feliratok. misibacsi*üzenet 2019. október 18., 14:13 (CEST)
A következők lesznek:
Szervezet vízmérlege... vagy valami hasonló, hogy könnyen kereshető legyen.
Szomjazás, szomjúságérzet.
Verejték (verejtékezés...izzadás...akármi). Van már egy izzadás, lehet, hogy azt tesszük rendbe.
Antidiuretikus hormon (mert a fentieket az szabályozza).
Antidiuretikus gyógyszerek. Emiatt írjuk meg a fentieket.
A Kiszáradás


Emlékeztetőnek, .....mert elfelejtem a rohanásban:

  • Például "Az emberi szervezet víztartalma" kezdetű szakaszban említed a víztartalom csökkenését az életkorral párhuzamosan, de ez mennyire természetes / kívánatos folyamat, illetve mennyire káros / nem kívánatos?
  • Lehet róla olvasni, hogy idősebb korban ....
  • Vagy ezt csak a napi 1,5 liter eléréséig érdemes csinálni?
  • A "napi 8 pohár víz" módszert....
  • Próbáld meg eligazítani a tudatlan olvasót ebben a kérdésben.

Rendben. Megcsináljuk. Most egy keveset csak. A következő hét nyugisabb lesz. Pharmattila vita 2019. október 18., 02:45 (CEST)

Aktuális szerkesztési szakasz elejeSzerkesztés

Aktuális szerkesztési szakasz végeSzerkesztés

KönyvtárSzerkesztés

Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, xxx. oldal.

Berg, J. M., Timoczko, J. L., Stryer, L.: Biochemistry W. H. Freeman and Company, New York, 2012. 7. kiadás, xxx oldal, ISBN 9781429229364

Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, xxxxx oldal, ISBN 0-07-142280-3

Boron, W. F., Boulpaep, E. L.: Medical physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. xxxx oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3

Creighton T. E.: Proteins / Structures and molecular properties. W. H. Freeman and Company, New York, 2. kiadás. 1993. xx. oldal ISBN 0-7167-2317-4

Elődi P.: Biokémia. Akadémia Kiadó, Budapest, 1989. xx. oldal

Erdey-Grúz Tibor: Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. xxx. kötet, xxx. oldal.

Erdey-Grúz Tibor: A fizikai kémia alapjai, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969. 3. kiadás, xxx.oldal

Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. xxxx oldal. ISBN 978-963-226-504-9

Garrett, R. H., Grisham, C. M.: Biochemistry. Saunders College Publ., Harcourt Brace College Publ., 1995. xxx oldal. ISBN 0-03-009758-4

Giancoli D. C.: Physics, Principles with Applications. Upper Saddle River, New Jersey 07458, 2005. 6. kiadás, ISBN 0-13-060620-0

Guba Ferenc: Orvosi biokémia. Budapest, Medicina, 1988. 2. kiadás, xxx. oldal, ISBN 963 241 711 9

Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, xxxx oldal. ISBN 978-0-7216-0240-0

Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, xxxxx. oldal, ISBN 978 963 226 324 3

Issekutz B., Issekutz L.: Gyógyszerrendelés. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1979. xxx. oldal. ISBN 963 240 641 9

Kalant H. R., Roschlau W. H. E.: Principles of Medical Pharmacology. New York, Oxford, Oxford University Press, 1998. 6. kiadás, xxx. oldal, ISBN 0-19-510024-7

Katzung B. G.: Basic and Clinical Pharmacology. Norwalk, Connecticut, Appleton & Lange 1995. 6. kiadás, xxx oldal, ISBN 0-8385-0619-4

Lodish H., Berk S.L., Matsudaira P., Kaiser C. A., Kriger M., Scott M. P., Zipursky S. L., Darnell J. : Molecular cell biology W. H. Freeman and company, New York, 2004. 5. kiadás, xx. oldal ISBN 0-7167-4366-3

Mathews, C. K, van Holde, K. E.: Biochemistry. The Benjamin/Cummings Publishing Company, 1990. xxx oldal. Ins. ISBN 0-8053-5015-2

Minneman, K. P. Wecker, L. W. :Brody's human farmacology; Molecular to Clinical, Elsevier Mosby, 4. kiadás, 1998. xxxx. oldal. ISBN 0-323-03286-9

Nelson, D. L., Cox, M. M.: Lehninger Principales of biochemistry W. H. Freeman and Company, New York, 2008. 5. kiadás. xxxx. oldal, ISBN 978-0-7167-7108-1

Page C., Curis, M., Sutter, M., Walker, M., Hoffman, B.: Integrated Pharmacology. Mosby, Edinburgh, London, New York, Philadelphia, St. Louis, Sydney, Toronto (2002) 2. kiadás, 2002. xxx. oldal. ISBN 0 7234 3221 X

Parker P.P.: McGraw-Hill Concise Encyclopedia of Science and Technology McGraw-Hill, New York, 4. kiadás, 1998. xxx. oldal. ISBN 0-07-052659-1

Sherwood L.: Human physiology from cells to systems. Brooks/Cole Thomson Learning, Australia • Canada • Mexico • Singapore • Spain • United Kingdom • United States, 2001. 4. kiadás, xx oldal. ISBN 0-534-56826-2

Smith, C. M., Reynard, A. M.: Textbook of Pharmacology. Philadelphia, London, Toronto, Montreal, Sydney, Tokyo, W. B. Saunders Company, 1992. XXX. oldal, ISBN 0-7216-2442-1

Szekeres L.: Orvosi gyógyszertan. Budapest, Medicina Könyvkiadó, 1980. xxx. oldal ISBN 963-240-111-5

Voet D., Voet J. G.: Biochemistry. John Wiley & Sons, INC. New York, Chichester, Brisbane, Toronto, Singapore, 1995. 2. kiadás, xxx. oldal, ISBN 0-471-58651-X

Zubay G. L., Parson W. W., Vance D. E.: Principles of biochemistry. Wm. C. Brown Publishers Dubuque, Iowa • Melbourne, Austalia • Oxford, England, 1995. xxx. oldal ISBN 978-0697241726

JegyzetekSzerkesztés

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Bálint P.: Orvosi élettan. Medicina, 1972, 47. oldal.
  2. Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, 291–292. oldal. ISBN 978-0-7216-0240-0
  3. Sherwood L.: Human physiology from cells to systems. Brooks/Cole Thomson Learning, Australia • Canada • Mexico • Singapore • Spain • United Kingdom • United States, 2001. 4. kiadás, 528–536. oldal. ISBN 0-534-56826-2