Üdvözlünk a Wikipédia szerkesztői között, kedves Halaszmerci!
If your Hungarian is poor, please click here.
Az alábbi oldalakon segítséget találsz a kezdeti tájékozódáshoz. Ide csak azt szedtük össze, amit tényleg szükséges és érdemes is átfutni legalább.
Ha vitalapra írsz, vagy más szerkesztőnek hagysz üzenetet, írd alá a mondandódat a gombbal, vagy négy hullámvonallal: ~~~~

  Ha kérdésed van, keress nyugodtan a vitalapomon! Üdvözlettel: Linkoman vita 2016. július 29., 09:11 (CEST)Válasz

Üdv! Sorra küldöd be a különböző netes forrásokból szó szerint másolt, összeollózott természetvédelmi területkről a cikkeket. Ezzel az a probléma, hogy a szabályok szerint feltételezzük, hogy ezek a szövegek szerzői jogvédelem alatt állnak, a cikkek pedig ennek következtében szerzői jogot sérhetnek. Amennyiben te vagy a jogtulajdonos, akkor ezt jelezned kellene és írásos OTRS-engedélyt küldeni, hogy a szövegek felhasználhatóak. Amennyiben nem, úgy vagy át kell fogalmazni (nem csupán egy-két szó kicserélésével), hogy ne legyenek jogsértőek. Gyurika vita 2016. július 29., 09:58 (CEST)Válasz

Írtam neked egy üzenetet az egyik cikked vitalapjára szerkesztés

itt olvasható. Nemcsak erre, valamennyi felküldött cikkedre vonatkozik.

Remélem, világos, mire gondoltam.

Üdv.--Linkoman vita 2016. augusztus 2., 14:32 (CEST)Válasz

Turai-legelő Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Turai-legelő Természetvédelmi Terület szócikk) a http://www.dinpi.hu/index_v.php?pg=menu_782 címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Hkoala   2016. augusztus 2., 18:44 (CEST)Válasz

Velencei-tavi Madárrezervátum Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Velencei-tavi Madárrezervátum Természetvédelmi Terület szócikk) a http://www.dinpi.hu/print.php?pg=menu_784 címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Hkoala   2016. augusztus 2., 19:32 (CEST)Válasz

Szentendrei Rózsa Termőhelye Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Szentendrei Rózsa Termőhelye Természetvédelmi Terület szócikk) a http://www.dinpi.hu/szentendrei-rozsa-termohelye-tt címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Hkoala   2016. augusztus 3., 07:17 (CEST)Válasz

Szemlő-hegyi-barlang Felszíni Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Szemlő-hegyi-barlang Felszíni Természetvédelmi Terület szócikk) a http://www.dinpi.hu/index_v.php?pg=menu_779 címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Hkoala   2016. augusztus 3., 07:20 (CEST)Válasz

Adonyi Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Adonyi Természetvédelmi Terület szócikk) a http://www.dinpi.hu/index_v.php?pg=menu_756 címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Trevor vita 2016. augusztus 8., 13:12 (CEST)Válasz

Ugyanaz a helyzet a Belsőbárándi Tátorjános Természetvédelmi Terület cikkével: ennek a másolata. Trevor vita 2016. augusztus 9., 08:13 (CEST)Válasz

Ugyanaz a helyzet a Budakalászi Kemotaxonómiai Arborétum Természetvédelmi Terület cikkével: ennek a másolata. – Trevor vita 2016. augusztus 9., 08:23 (CEST)Válasz

Ceglédi-rét Természetvédelmi Terület: [1] Trevor vita 2016. augusztus 9., 08:54 (CEST)Válasz

Gödöllői Királyi Kastélypark Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Gödöllői Királyi Kastélypark Természetvédelmi Terület szócikk) a http://dunaipoly.hu/hu/helyek/vedett-teruletek/adonyi-termeszetvedelmi-terulet/godolloi-kiralyi-kastelypark-tt címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Hkoala   2016. augusztus 23., 07:12 (CEST)Válasz

Dabasi Turjános Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Dabasi Turjános Természetvédelmi Terület szócikk) a http://www.dinpi.hu/index_v.php?pg=menu_760 címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Hkoala   2016. október 14., 21:14 (CEST)Válasz

Fővárosi Állat- és Növénykert Természetvédelmi Terület szerkesztés

A fentiek vontakoznak a Fővárosi Állat- és Növénykert Természetvédelmi Terület cikkre is. Trevor vita 2016. október 23., 08:22 (CEST)Válasz

Martonvásári Kastélypark Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Martonvásári Kastélypark Természetvédelmi Terület szócikk) egy másik weblapról származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Trevor vita 2016. november 9., 10:53 (CET)Válasz

Peregi Parkerdő Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Peregi Parkerdő Természetvédelmi Terület szócikk) a http://dunaipoly.hu/hu/helyek/vedett-teruletek/adonyi-termeszetvedelmi-terulet/peregi-parkerdo-tt címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Trevor vita 2016. november 10., 09:40 (CET)Válasz

Pogácsa-legelő Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Pogácsa-legelő Természetvédelmi Terület szócikk) a http://dunaipoly.hu/hu/helyek/vedett-teruletek/adonyi-termeszetvedelmi-terulet/pogacsa-legelo-tt címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Trevor vita 2016. november 10., 10:01 (CET)Válasz

Fóti-Somlyó Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Fóti-Somlyó Természetvédelmi Terület szócikk) a https://www.dunaipoly.hu/hu/helyek/vedett-teruletek/adonyi-termeszetvedelmi-terulet/foti-somlyo-tt címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:Önkéntes ügyfélszolgálat lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Hkoala   2017. szeptember 17., 15:37 (CEST)Válasz

Háros-szigeti Ártéri Erdő Természetvédelmi Terület szerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Háros-szigeti Ártéri Erdő Természetvédelmi Terület szócikk) a https://www.dunaipoly.hu/hu/helyek/vedett-teruletek/adonyi-termeszetvedelmi-terulet/haros-szigeti-arteri-erdo-tt címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel: