Táncdalfesztivál
A Táncdalfesztivál (illetve 1972 után különböző elnevezésekkel) egy könnyűzenei dalverseny volt, amit 1966 és 1994 között rendeztek meg időszakos rendszerességgel: 1966 és 1972 között (1970-et nem számítva) évenként, utána pedig rendszertelenül 1994-ig. Az eseményeket a KISZ támogatta és a Magyar Televízió közvetítette.[1]
Táncdalfesztivál | |
Az 1968-as Táncdalfesztivál döntőjének főcíme | |
Műfaj | zenei vetélkedő |
Rendező |
|
Ország | Magyarország |
Nyelv | magyar |
Évadok | 15 |
Sugárzás | |
Eredeti adó | |
Eredeti sugárzás | 1966 – 1994 |
Státusz | befejezett |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A népszerű dalversenyen részt vevők közül számos versenyző és zeneszerző a magyar könnyűzenei élet meghatározó szereplőivé vált. Bár kezdetben dalszerzők versenyeként hirdették az eseményt, de idővel az előadók kerültek előtérbe. A versenyen való szereplés egyeseknek ugródeszkaként szolgált a karrierjükben, másoknak pedig újabb dalaik bemutatása szempontjából biztosított tévés megjelenést.
A következő évtizedekben többek között olyan előadók váltak ismertté a műsornak köszönhetően, mint Katona Klári, a Hungária együttes, Koós János, Korda György, Aradszky László, Delhusa Gjon, a Neoton együttes, Szűcs Judith, Mary Zsuzsi, Soltész Rezső, Szulák Andrea, Máté Péter, Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa, Ihász Gábor, Vámosi János, Záray Márta, Sárosi Katalin, Harangozó Teri.
A dalokat magyarul adták elő, szavazáskor – a sokszor nemzetközi – zsűri döntötte el a helyezéseket. A versenyen a '80-as évekig előfordult, hogy megosztott díjakat adtak át, így előfordult az is, hogy nemcsak egy győztese volt a versenynek. Máskor pedig előfordult, hogy első helyezetteket több kategóriában is hirdettek.
A zene és az ének élő volt. A fesztiválok dalait kísérő nagyzenekar magját a Magyar Rádió zenekara, a Stúdió 11 alkotta.
A műsor történetében, szólistaként Kovács Katinak sikerült háromszor is megnyernie a dalversenyt.
Hasonló, de kisebb, egyfordulós dalverseny volt a Magyar Rádióban a Tessék választani! és a Made in Hungary.
Áttekintés
szerkesztésÉv | Elnevezés | Formátum | Ideje | Helyszín | Dalok száma | Döntőbe jutott dalok | Műsorvezető(k) |
---|---|---|---|---|---|---|---|
A klasszikus táncdalfesztivál korszak (1966–1972) | |||||||
1966 | Táncdalfesztivál ’66 | 3 elődöntő + döntő | 1966. július 7. – augusztus 20. | Madách Színház (elődöntők)
Erkel Színház (döntő) |
60 | 12 | Takács Marika, Lénárd Judit, Tamási Eszter, Varga József |
1967 | Táncdalfesztivál ’67 | 1967. július 20. – augusztus 20. | 60 | 15 | Takács Marika, Varga József | ||
1968 | Táncdalfesztivál ’68 | 1968. július 20. – augusztus 18. | 60 | 18 | Poór Klári | ||
1969 | Táncdalfesztivál ’69 | 1969. július 19. – augusztus 16. | Erkel Színház | 60 | 18 | ||
1970 | Ebben az évben nem tartottak Táncdalfesztivált | ||||||
1971 | Táncdalfesztivál ’71 | 3 elődöntő + döntő | 1971. július 24. – augusztus 24. | Madách Színház (elődöntők)
Erkel Színház (döntő) |
46 | 16 | Kudlik Júlia, Ősz Ferenc |
1972 | Táncdalfesztivál ’72 | 1972. július 22. – augusztus 18. | József Attila Színház (elődöntők)
Erkel Színház (döntő) |
48 | 12 | ||
Megújult dalfesztiválok (1977; 1981) | |||||||
1977 | Metronóm ’77 | 3 elődöntő + döntő | 1977. július 9–30. | Pesti Magyar Színház | 42 | 15 | Antal Imre |
1981 | A Magyar Televízió Tánc- és Popdalfesztiválja 1981 | 1981. augusztus 1–21. | 36 | 15 | Kudlik Júlia | ||
Interpop fesztiválok (1986; 1988) | |||||||
1986 | Interpop Fesztivál ’86 | 2 elődöntő + döntő | 1986. július 15–19.[* 1] | Siófoki Szabadtéri Színpad | 18[* 2] | Bogyay Katalin | |
1988 | Interpop Fesztivál ’88 | 1988. július 19–23. | 40[* 3] | Palcsó Brigitta, Geszti Péter | |||
A ’90-es évek dalfesztiváljai (1991–1994) | |||||||
1991 | Popfesztivál ’91 | 2 elődöntő + döntő | 1991. február 9–23. | Fővárosi Művelődési Ház (elődöntők)
Honvéd Kulturális Központ (döntő) |
26 | Vágó István | |
1992 | I. Táncdalfesztivál, Eger 1992 | 3 elődöntő + döntő | 1992. augusztus 14. – szeptember 5.[* 4] | Gárdonyi Géza Színház (Eger) | 45 | 16 | Mohai Gábor, Palcsó Brigitta |
1993 | Pop-Rock Fesztivál ’93 | 1993. február 6. – március 6. | Magyar Televízió 8-as stúdiója (elődöntők)
Budapest Kongresszusi Központ (döntő) |
Bárdos András, Czuczor Kinga | |||
II. Táncdalfesztivál, Eger 1993 | 1993. augusztus 7–28.[* 5] | Eszterházy Károly Katolikus Egyetem udvara (Eger) | 42 | 15 | Mohai Gábor, Marcellina | ||
1994 | Fesztivál ’94 | 1994. január 15. – február 5. | Magyar Televízió 4-es stúdiója | 45 | 15 | Geszler Dorottya |
Megjegyzések
- ↑ A fesztivált felvételről közvetítették (elődöntős összefoglalókat július 18.-án, a döntőt július 20.-án adták le a TV2-ben).
- ↑ 10 magyar és 8 nemzetközi versenyző.
- ↑ 27 magyar és 13 nemzetközi versenyző.
- ↑ Csak a döntőt adta le élőben az MTV1, az elődöntős fordulókból összefoglaló adásokat adtak.
- ↑ A Petőfi Rádióban voltak aznap késő esténként helyszíni közvetítések. Csak a döntőt adta le (felvételről) az MTV1 1993. szeptember 5.-én.
Önálló gálaestek
szerkesztés1992 Volt egyszer egy fesztivál[2]
szerkesztésElőadó | Dal |
---|---|
Aradszky László | Annál az első ügyetlen csóknál |
Harangozó Teri | Szeretném bejárni a földet |
Karda Beáta | |
Koós János | Kislány a zongoránál/Nem vagyok teljesen őrült |
Kovács Kati | Nem leszek a játékszered |
Mary Zsuzsi | Mama |
Payer András | Minden jót, Mónika |
Poór Péter | Utánam a vízözön |
2009 Volt egyszer egy táncdalfesztivál
szerkesztésElőadó | Dal | Év | Bemutatás |
---|---|---|---|
Korda György | Bocsánat, hogyha kérdem | 1967 | Táncdalfesztivál |
Bódy Magdi | Hűvös szél | 1972 | Táncdalfesztivál |
Delhusa Gjon | Hegyek lánya | 1971 | Táncdalfesztivál |
Dobos Attila | A boldogságtól ordítani tudnék | 1968 | Made in Hungary |
Eszményi Viktória | Vidéki lány vagyok | 1981 | Táncdalfesztivál |
Fenyvesi Gabi | Ádám, hol vagy | 1967 | Táncdalfesztivál |
Horváth Vilmos | Gitárom pengetem | 1966 | Táncdalfesztivál |
Horváth Attila | Két álmodozó | 1981 | Táncdalfesztivál |
Karda Beáta | Mindig tanul ez ember | 1969 | Táncdalfesztivál |
Késmárky Marika | Egy fiú a házból | 1969 | Táncdalfesztivál |
KFT | Bábu vagy | 1981 | Táncdalfesztivál |
Korál | Homok a szélben | 1981 | Táncdalfesztivál |
Kovács Kati | Nem leszek a játékszered | 1966 | Táncdalfesztivál |
Kovács Kati & Juventus | Add már, uram, az esőt! | 1972 | Táncdalfesztivál |
Magay Klementina | Nevető almák („Almát eszem…”) | 1968 | Kislemez |
Mátrai Zsuzsa | Hol van az az idő | 1967 | Táncdalfesztivál |
Németh József | Ezután soha nem lehetsz senkié | 1966 | Táncdalfesztivál |
Non Stop | Lélegző furcsa hajnalon | 1971 | Táncdalfesztivál |
Pálffy Zsuzsa | Mondd meg, ha kellek | 1964 | Tessék választani! |
Paudits Béla | Futok a pénzem után | 1969 | Táncdalfesztivál |
Poór Péter | Piros tulipán | 1968 | Táncdalfesztivál |
Poór Péter | Utánam a vízözön | 1967 | Táncdalfesztivál |
Soltész Rezső | Szóljon hangosan az ének | 1981 | Táncdalfesztivál |
Tárkányi Tamara | Idegen utakon | 1966 | Táncdalfesztivál |
Vincze Viktória | Hány éjjel vártam | 1974 | Yamaha fesztivál |
Táncdalfesztiválokhoz tartozó kiadott albumok
szerkesztésÉv | Dalok száma | Lemezen kiadott | Döntőbe jutott | Előadók száma | Hanghordozó | CD (Hungaroton) | CD (Reader's Digest) |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1966 | 60 | 28 | 12 | 45 | SP | 1991 | 2006 |
1967 | 60 | 46 | 15 | 45 | SP, LP | 1992 | 2006 |
1968 | 60 | 60 | 18 | 44 | SP, LP | 1993 | 2006 |
1969 | 60 | 60 | 18 | 58 | SP, LP | 1993 | 2006 |
1971 | 46 | 50 | 16 | 35 | SP | – | 2006 |
1972 | 48 | 52 | 12 | 36 | SP | – | 2006 |
1977 | 42 | 42 | 15 | 42 | SP | – | – |
1981 | 36 | 40 | 15 | 37 | SP | – | – |
1986 | SP | – | – | ||||
1988 | LP | – | – | ||||
1992 | MC | – | – | ||||
1992 | MC | – | – | ||||
1993 | – | – | |||||
1993 | – | – | |||||
1994 | 15 | – | – |
Jegyzetek
szerkesztésForrások
szerkesztés- Kiss István Zoltán: Magyar könnyűzenei lexikon 1962-től. Budapest: ZAJ-ZONe. 1998. ISBN 963-03-6056-X
- Gáncs Dénes–Zoltán János: A dallam diadala. A táncdalfesztiválok története; La Ventana, Bp., 2004 ISBN 9789638646552
További információk
szerkesztés- tancdalfesztival.lap.hu
- Dalszövegek
- Volt egyszer egy Táncdalfesztivál
- Retrográd – Az 1970-80-as évek dalszövegei
- Jakab Zoltán: Zsüri – közönség – szavazás. A táncdalfesztivál közönségének szavazási indítékai; TK, Bp., 1969 (Tanulmányok. MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont)
- Dob+basszus – Táncdalfesztiválok sztárjai, nava.hu
- Táncdalfesztivál '66–'72, popkulturalis.hu