T. Katona Ágnes
T. Katona Ágnes (Szeged, 1959. július 5. –) magyar színésznő, szerkesztő, riporter, műsorvezető, gyártásvezető.
T. Katona Ágnes | |
Született |
1959. július 5. (63 éves) Szeged |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Téglásy Ferenc[1] |
Foglalkozása | színész |
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Főiskola (1981) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
ÉletpályájaSzerkesztés
Szegeden született, 1959. július 5-én. Az 1977-es Ki mit tud?-on Merinka balladájával szerepelt a televízió tehetségkutató műsorában.
„Szegeden jártam egészségügyi szakközépiskolába, amikor az érettségi évében, 1977-ben jelentkeztem a Ki mit tud?-ra. Nem nyerni akartam mindenáron, hanem erőpróbának szántam. S mivel a közönségszavazatok segítségével — egy balladát szavaltam — a középdöntőn is túljutottam, elegendő erőt éreztem magamban ahhoz, hogy jelentkezzem a Színművészeti Főiskolára. Elsőre felvettek, s a diploma után több vidéki színházhoz is hívtak, de számomra a Mafilm-társulat szerződésajánlata tűnt a legvonzóbbnak.[2]”
A vetélkedőt igaz nem nyerte meg, de fél év múlva már főiskolai hallgató volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Színészi diplomáját 1981-ben kapta meg, Kazimir Károly osztályában. A Mafilm színésztársulatában kezdte színésznői pályáját. Több filmben és tévéjátékban szerepelt. Filmes és színházi pályafutása után 1990-től a Magyar Televízióban műsorvezető, riporter, szerkesztő. 20 évig a „Katolikus krónika” arca és a katolikus műsorok hangja. 1993-tól működteti az ART Művészeti- és Kulturális Szolgáltató Betéti Társaságot, mely bejegyzésének idejétől külső megrendelésre, többek között a Magyar Televízió számára, filmeket készített. Ezeknek a filmeknek mint az ART Bt. ügyvezetője, minden esetben gyártásvezetője volt.
Színházi szerepeibőlSzerkesztés
- Verebes István: Kettősünnep... Jankusné
Mafilm színtársulat tagjaként:
- Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit!... szereplő (Székesfehérvár, Vörösmarty Színház - rendező: Verebes István)
(Érdekessége az 1985-ös előadásnak, hogy az összes szerepet színésznők alakították. A címszerepet Kútvölgyi Erzsébet játszotta. A többi szerepben: Tábori Nóra, Margitai Ági, Meszléry Judit, Földi Teri, Schubert Éva, Várnagy Katalin, Horváth Zsuzsa, Sir Kati. Soós Edit, Horineczky Erika, T. Katona Ágnes, Nyakó Júlia.)
- Gyurkovics Tibor: Fevőtámasz... Ibi (Veszprémi Petőfi Színház)
- Woody Allen: Játsz újra Sam!... szereplő (Vígszínház)
Filmek, tvSzerkesztés
- Cigánykerék ... Kata (1976)
- Hankiss Elemér: Erkölcsi csapdák (sorozat)
- Szerelmem Elektra (r. Esztergályos Károly)... Elektra
- A végtelenek a párhuzamosban találkoznak (r. Esztergályos Károly)
- A tenger (sorozat) 2. rész (1982)
- Visszaesők (1983)
- Redl ezredes (1985)...Wilhelmina, Redl felesége
- Vonzások és választások (1985)... Ottília
- Első kétszáz évem (1986)
- Dráma a vadászaton (1986)
- Családi kör (sorozat) (1981-1989)
- Szomszédok (1992-1993)
- Kisváros Szemet szemért című rész (1994)
JegyzetekSzerkesztés
ForrásokSzerkesztés
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- Metanoia - T. Katona Ágnes
- Film Színház Muzsika, 1985. március 9. 29. évfolyam, 10. szám - Próban Székesfehérvárott - A maszk mögött: színésznők