Főmenü megnyitása

A tokfélék vagy valódi tokfélék (Acipenseridae) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába tartozó tokalakúak (Acipenseriformes) rendjének névadó családja.

Infobox info icon.svg
Tokfélék
Acipenser sturio Acipenser ruthenus Huso huso
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak
(Actinopterygii)
Rend: Tokalakúak (Acipenseriformes)
Család: Tokfélék (Acipenseridae)
Bonaparte, 1831
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Tokfélék témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tokfélék témájú kategóriát.

Közönséges tok (Acipenser sturio) feldolgozás előtt.
Türkmenisztánban a főváros piacán tokot áruló asszony.
Hélène Darroze de Paris ajánlata kaviár osztrigával.

Ide sorolnak több mint húsz fajt, közöttük a kecsegét (Acipenser ruthenus), a szibériai vizát (Huso dauricus) és a vizát (Huso huso). Gyakran lehet találkozni a család említésekor a két legnagyobb nem, az Acipenser és a Huso elnevezéssel is.

Az egyik legrégebbi halfaj, hiszen a dinoszauruszokig, azaz, több mint 200 millió évvel ez előttre vezethető vissza kialakulásuk. Élőhelyük jellemzően a szubtrópusi tengerek Észak-Amerikában, Kelet-Európában és Ázsiában. Vándorformák, hiszen több tengeri faj a folyókba vándorol ívni.

A húsuk és az ikrájukból készített értékes kaviár miatt gazdasági haszonnal kecsegtetnek, akár orvhorgászat révén is. Ez azt eredményezi, hogy több faj állományszáma olyan mértékben lecsökkent, hogy a kihalás fenyegeti őket. A legnagyobb tokpopuláció a Kaszpi-tengerben él. A 2001-es fogási adatok és becslések szerint a világállomány a 20. század folyamán legalább 70%-kal fogyott, 13 tokfaj veszélyeztetett státuszba került, kettő pedig a kihalás szélén áll.

RendszerezésSzerkesztés

A családba az alábbi alcsaládok, nemek és fajok tartoznak:

AcipenserinaeSzerkesztés

Az Acipenserinae alcsaládba 2 nem tartozik:

ScaphirhynchinaeSzerkesztés

A Scaphirhynchinae alcsaládba 2 nem tartozik

MegjelenésükSzerkesztés

Hátuk közepén és két oldalukon egy-egy, hasukon két sorban rombusz alakú csontlemezek követik egymást. A farkúszójuk felső részén kifejlődött vértpikkelyeket szalagok kapcsolják össze. Ormányuk alsó oldalán, a szájuk előtt haránt irányú bajuszsor fejlődött ki. Fiatal korukban még gyenge, kis fogaik vannak, de ezek néhány éves korukban kihullnak. Úszóhólyagjuk fejlett.

ÉletmódjukSzerkesztés

Fenéklakó gerincesekkel és halakkal táplálkoznak. Általában nagytestűek és a többi halfajhoz viszonyítva lényegesen hosszabb az életkilátásuk. A tokfélék későn, 6 és 25 éves koruk között válnak ivaréretté és emiatt is veszélyeztetettek, hiszen kifogják mielőtt ívhatnának. A tokfélék javarészt egész életüket édesvízben töltik, habár egyes fajaik vándorformák, mint a lazacok, de ezek is a folyókba vándorolnak ívni.

FelhasználásukSzerkesztés

Húsuk ízletes, ikrájukból kaviárt készítenek, és mindezekért intenzíven halásszák őket. Az idesorolt fajokra többnyire halászati korlátozást vezettek be védelmük érdekében. A nagy haszonnal kecsegtető kaviárkészítés miatt, kialakult akvakultúrás tenyésztésük. A tokfélék és a kaviár nemzetközi legális kereskedelme 1998-ban elérte a 220 tonnát. A legnagyobb importőr országok Svájc (24%), Franciaország (19%) és Németország (17%). A feketekereskedelem is jelentős, hiszen évente több tonnányi illegális kaviárt foglalnak le Európában.

ÉrdekességekSzerkesztés

A legnagyobbra a szibériai viza (Huso dauricus) nőhet meg és ezzel a legnagyobb édesvízi hal, 80 éves korára ugyanis elérheti az 5,6 m-t és 1–1,5 tonnát.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

 
Vizák azerbajdzsáni bélyegen

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés