Zsilinszky Győző

(1890–1979) erdőmérnök

Zsilinszky Győző István Ferenc (Nagycétény, 1890. szeptember 6.[1]1979. február 17.[2]) főerdőmérnök, a rozsnyói püspöki uradalom igazgatója, erdőtanácsos.

Zsilinszky Győző
Született 1890. szeptember 6.
Nagycétény
Elhunyt 1979. február 17. (88 évesen)
Állampolgársága magyar
Foglalkozása erdőgazdálkodási mérnök
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Apja Zsilinszky István (1854–1927) magyar királyi postamester,[3] majd tanító,[4] anyja Renda Krisztina (1852–1922).[5]

Középiskoláit Nyitrán végezte. 1909-ben érettségizett,[6] majd a Selmeci Akadémiára 1909-ben iratkozott be és 1917-ben végezte el,[7] de valószínűleg csak 1920-ban szerzett erdőmérnöki oklevelet és ballagott Sopronban.[8] Az első világháborúban az orosz, olasz, román és francia fronton harcolt és mint tartalékos tüzérfőhadnagy szerelt le. Kitüntetései: bronz vitézségi érem, Signum Laudis, Károly-csapatkereszt, háborús emlékérem.

Pályáját Besztercebányán a magyar királyi erdőigazgatóságnál kezdte, de a csehszlovák államfordulat után azonnali hatállyal elbocsátották. 1921-1932 között az Andrássy-uradalom erdőmérnöke volt Krasznahorkaváralján.[9]

A magyarság érdekében fontos megbízatásokat vállalt a két világháború között. Az 1932-ben alakuló csehszlovákiai magyar vadászirók céhe intézőbizottságának, és a szakirodalmi bizottságának krasznahorkaváraljai tagja volt.[10] 1933-tól a rozsnyói püspöki uradalom igazgatója lett. Feleségével aktívan részt vállalt a rozsnyói katolikus akció színházi munkájában.[11] 1933-tól a rozsnyói katolikus Karitász világi elnöke,[12] a rozsnyói Vadászati Védegylet elnöke,[13] illetve a rozsnyói vitézi szék megbízott őrmestere volt.[14] 1937-ben többed magával részt vett a berlini vadászati kiállításon, ahol vadkanagyara bronz érmet ért el.[15] A Gömöri Felső Sajóvölgyi Társulat alelnöke volt.[16]

1941-től a családjával Miskolcon élt, a Miskolci Erdőigazgatóságon lett erdőtanácsos. 1943-ban egy műszaki törzs parancsnokságával bízták meg, mely a frontközeli út- és vasúthálózat kijavításával foglalkozott. 1944-ben tartalékos (mérnök) főhadnaggyá nevezték ki.[17] 1944. november 15-én nyugati irányba vezényelték őket, s ennek következtében a családját is magával vitte. Több megálló után Sankt Pöltenben esett alakulatával szovjet fogságba. Családja 1945 április végén hazajutott, de ő valószínűleg a romániai foksányi fogolytáboron keresztül Valgába, Észtországba került.

1946. augusztusában tért haza legyengülve. Újra a Miskolci Erdőigazgatóságnál alkalmazták, majd 1949-ben Mátészalkára helyezték. Fél évvel később B-listázták és elbocsátották. Visszatért Miskolcra, ahol a Miskolci Tervező Irodában helyezkedett el nyugdíjba vonulásáig.

A miskolci Mindszenti temetőben nyugszik. Felesége Litassy Irén, fia ifj. Győző vasokleveles kanadai erdőmérnök,[18] lányai Eleonóra, Gabriella és Irén. Lóránd fia halála és Győző születése után hálából a krasznahorkaváraljai Mindenszentek római katolikus templomnak Szent Teréz szobrot adományozott.

Művei szerkesztés

  • 1933-ban a Rimaszombati Vadásztársaság és a Vadászlap szerkesztőségének vadászestjén tartott felolvasást.[19]
  • 1934-ben a Rozsnyói Művelődési Egyesületben tartott előadást.[20]
  • 1935 Naše polovníctvo. Bratislava (társszerző)[21]
  • 1935 Vystrojenie a ubytovanie poľovníka. In: Cyprián Čech - František Vodička - Viliam Záborský (ed.): Naša zverina. Bratislava

Jegyzetek szerkesztés

  1. familysearch.com
  2. Gyászjelentése
  3. Pozsonyeperjes (Magyarország tiszti cím- és névtára 4, 192 (1884); 5, 235 (1886); 6, 235 (1887)); majd 1887-től Nagycétény (A Magyar Királyi Posta és Távirda Rendeletek Tára 1887/1, 7 (szeptember 15.)
  4. Nagyfödémesen, majd Pozsonyeperjesen (Komlóssy Ferenc 1896: Az Esztergom főegyházmegyei római katholikus iskolák története. Esztergom, 230, 479) és Krasznahorkaváralján hunyt el (Dunántúl 17/229, 7 (1927. október 9.)).
  5. Elhalt testvére: Arpadin Erzsébet Anna (1893-1895) familysearch.org Nagycétényi r. k. születési anyakönyv 1893/16.
  6. 1910 A selmeczbányai Kir. kath. főgimnázium Értesítője az 1909-1910. tanévről. Selmecbánya, 50.
  7. Rácz Józsefné 1996: Az 1879-1918 között Selmecbányán végzett (bizonyítványukat záradékoltatott) erdészek névsora. Erdészettörténeti Közlemények 28.
  8. Illyés Benjamin: Az első valétálás Sopronban. Erdészeti Lapok 2013.
  9. Brutovszky Erzsébet: Kis Szent Teréz-szobor. [2019. április 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 11.)
  10. Prágai Magyar Hírlap 1932. július 29., 2.
  11. PMH 1935. december 5., 10.
  12. PMH 1933. szeptember 10., 9; PMH 1937. március 14., 8; PMH 1938. február 17., 8.
  13. PMH 1935. április 25., 7; PMH 1936. február 23, 12.
  14. 1940 Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve.
  15. PMH 1937. november 27., 6.
  16. 1940 Halászat XLI/8, 70.
  17. 11. számú Honvédségi Közlönyv 1944. március 14., 217 (hibás születési hely)[1] Archiválva 2019. április 11-i dátummal a Wayback Machine-ben
  18. Tiszteletdiplomások, 20.
  19. Prágai Magyar Hirlap 1933. február 17., 8.
  20. Prágai Magyar Hirlap 1934. március 4., 10.
  21. Felvidéki vadásznyelv és szellemiség – 2.

Források szerkesztés

  • 2019 Nagycétény szülöttei I. Zsilinszky Győző. Cétényke IX-1, 19.
  • 1940 Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv Budapest, 548.
  • Brutovszky Erzsébet: Kis Szent Teréz-szobor