Főmenü megnyitása

Örményország a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon

Örményország eddig tizenkét alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon.

EuroArmenia.svg Örményország
Adatok
Műsorsugárzó Link=Örmény Közszolgálati Televízió
Nemzeti válogatók Depi Mankakan Evratesil (2018–)
belső kiválasztás (2007, 2015–2017)
nemzeti döntő (2008–2014)
Részvételek
Részvételek 12
Először 2007
Legjobb eredmény 1. (2010)
Legrosszabb eredmény 9. (2018)
Külső hivatkozások
Honlap Az AMPTV eurovíziós honlapja
Örményország profilja a junioreurovision.tv-n

Az Örmény Közszolgálati Televízió, amely 2005 óta tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2007-ben csatlakozott a versenyhez.

TörténeteSzerkesztés

Évről évreSzerkesztés

Örményország 2007-ben vett részt először. A verseny egyik legsikeresebb országa, mivel eddigi tizenkettő szereplésük alkalmával mindig a legjobb 10-ben végeztek: 2007-ben, 2009-ben, 2015-ben és 2016-ban másodikak, 2008-ban nyolcadikak lettek, 2011-ben az ötödik helyet érték el, 2010-ben megnyerték a versenyt, 2012-ben és 2014-ben a dobogó harmadik fokát érték el, 2013-ban majd 2017-ben pedig hatodikak lettek. Eddigi legrosszabb eredményüket 2018-ban érték el, amikor kilencedik helyen zártak a versenyen.

NyelvhasználatSzerkesztés

Örményország eddigi tizenkét dalából öt örmény, hét pedig örmény és angol kevert nyelvű volt.

RésztvevőkSzerkesztés

Év Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám
2007 Arevik Erazank Egy álom 2. 136
2008 Monica Manucharova Im jergi hncsjuni Dalom dallama 8. 59
2009 Luara Hayrapetyan Barcelona 2. 116
2010 Vladimir Arzumanyan Mama Anya 1. 120
2011 Dalita Welcome to Armenia Üdvözöljük Örményországban! 5. 85
2012 Compass Band Sweetie Baby Édes bébi 3. 98
2013 Monika Choco Factory Csokigyár 6. 69
2014 Betty People of the Sun A Nap népe 3. 146
2015 MIKA Love Szerelem 2. 176
2016 Anahit & Mary Tarber Más 2. 232
2017 Misha Boomerang Bumeráng 6. 148
2018 L.E.V.O.N L.E.V.O.N 9. 125
2019 Karina Ignatyan Colours of Your Dream Álmod színei

SzavazásSzerkesztés

Örményország a következő országoknak adta a legtöbb pontot:

# Ország Pont
1.   Grúzia 129
2.   Oroszország 112
3.   Fehéroroszország 87
4.   Hollandia 68
5.   Ukrajna 66


Örményország a következő országoktól kapta a legtöbb pontot:

# Ország Pont
1.   Grúzia 119
2.   Oroszország 116
3.   Ukrajna 104
4.   Fehéroroszország 102
5.   Hollandia 92

RendezésekSzerkesztés

HáttérSzerkesztés

Év Rendező Kommentátor Pontbejelentő
2007   Rotterdam Gohar Gasparyan Ani Sahakyan
2008   Limassol Mari Sahakyan
2009   Kijev Razmik Arghajanyan
2010   Minszk Gohar Gasparyan és Artak Vandanyan Nadia Sargsyan
2011   Jereván Artak Vardanyan és Marianna Javakhyan Razmik Arghajanyan
2012   Amszterdam Gohar Gasparyan Mika
2013   Kijev Dalita és Vahe Khanamiryan David Vardanyan
2014   Marsa Avet Barseghyan Monica Avanesyan
2015   Szófia Betty
2016   Valletta Mika
2017   Tbiliszi Gohar Gasparyan Lilit Tokhatyan
2018   Minszk Mika és Dalita Vardan Margaryan
2019   Gliwice n. a. n. a.

Lásd mégSzerkesztés

További információkSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés