6213-as mellékút (Magyarország)

út Magyarországon

A 6213-as mellékút egy Fejér vármegyei mellékút Seregélyes és Pákozd között. A Velencei-tótól nyugatra és délre eső, főutak által jobbára elkerült településrészeket tár fel, illetve Seregélyes térsége és a Velencei-tó északi partja között létesít kapcsolatot Székesfehérvár lakott területe érintése nélkül; hossza a kira.gov.hu adatbázisa szerint mintegy 17,4 kilométer.

6213-as mellékút
Úttípus összekötő út
Hossza
elkészült17,4 km
épül0 km
tervezett0 km
Ország  Magyarország
Tartományok Fejér vármegye
Mérnökségek Magyar Közút Kht.
Az út eleje Seregélyes 62 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg
Az út vége Pákozd 8116
Időzóna UTC+1

NyomvonalaSzerkesztés

A 62-es főútból ágazik ki, a főút 27+500-as kilométerszelvényénél lévő körforgalmú csomópontból, nem messze attól, ahol a főút 2015-ben átadott seregélyesi elkerülő szakasza elválik a településen átvezető, korábbi nyomvonaltól. Első métereit északi irányban teljesíti, majd ahogy eléri a főút korábbi nyomvonalát, azt kezdi követni, nyugat-északnyugati irányban, Seregélyes Szőlőhegy nevű településrészének délkeleti szélétől.

Dunaújvárosi út néven halad végig a településrész déli szélén (mivel a 62-es onnan vezet Székesfehérvárra), majd másfél kilométer után kilép a lakott területről, de egy darabig még ezután is változatlan irányban halad, egészen a harmadik kilométerének eléréséig. Ott egy elágazáshoz ér: a 62-es főút régi nyomvonalát követő út onnan nyugat-délnyugat felé halad tovább, önkormányzati útként Seregélyes központja felé, a 6213-as pedig északnyugati irányba tér, és a település belterületét elérve annak keleti szélén húzódik tovább, Dinnyési út néven.

A 4+250-es kilométerszelvénye táján kiágazik belőle a 62 313-as út, a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár-vasútvonal Seregélyes megállóhelyére, majd mintegy 200 méterrel arrébb az út keresztezi is a vasutat, és egyben egy kicsivel még északabbi irányt vesz. 4,9 kilométer után az út kilép Seregélyes házai közül, és egészen északi irányba fordul; 7,2 kilométer után eléri Elzamajor térségét, de még mindig seregélyesi területen halad, míg a 7+500-as kilométerszelvénye közelében el nem éri Gárdony határát.

Itt északkeleti irányba fordul és az előbbi két település határvonalát követi, majd nagyjából egy kilométer után két gyors irányváltása következik és ismét észak-északnyugati irányban folytatódik tovább. 10,6 kilométer után éri el Dinnyés településrész házait, ott annak főutcájaként húzódik, Kossuth Lajos utca néven.

11,9 kilométer megtétele után egy elágazáshoz ér: kelet-északkelet felől a 62 107-es út torkollik bele körülbelül 750 méter megtétele után – ez a 7-es főúttal kapcsolja össze Dinnyést –, a 6213-as pedig nagyjából nyugat felé indul tovább, Gárdonyi Géza utca néven. 12,6 kilométer után átlép Pákozd területére, nem sokkal ezután egy útátjáróban keresztezi a MÁV 30a számú Budapest–Székesfehérvár-vasútvonalát, annak megszűnt régi dinnyési állomása közelében (amely jelenleg Ó-Dinnyés néven forgalmi kitérőként működik), majd a 13+200-as kilométerszelvénye közelében keresztezi a 7-es főutat, amely itt az 57. kilométerénél jár.

Innét az út északnyugati, majd egyre északabbi irányban folytatódik tovább, a Velencei-tó nádrengetege és a Velencei-tavi madárrezervátum Természetvédelmi Terület nyugati széle mellett. 16,5 kilométer után felüljárón keresztezi az M7-es autópálya nyomvonalát csomópont nélkül (a sztráda itt kevéssel az 54. kilométere előtt jár), és még a 17. kilométere előtt eléri Pákozd házait. A településen Gábor Áron utca néven húzódik, és a 8116-os útba beletorkollva ér véget, annak 13+400-as kilométerszelvényénél.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 17,435 kilométer.

Kereszteződések, pihenőhelyek és hidakSzerkesztés

Csomópontok, pihenőhelyek és hidak
  (0) Székesfehérvár-Dunaújváros  
  (0) Seregélyes
  (7,2) Elzamajor
  (10,6) Dinnyés
  (11,9) Gárdony-Budapest 62 107
  (13,2) Székesfehérvár  
  (17) Pákozd
  (17,4) Székesfehérvár-Velence 8116

TörténeteSzerkesztés

2015. augusztus 1-jén adták át a 62-es főút seregélyesi elkerülő szakaszát, a 6213-as út (2019-es állapot szerint) jelenlegi útvonala és kilométer-számozása csak ezt követően alakulhatott ki, hiszen az első, nagyjából három kilométeres szakasza a 62-es régi nyomvonalát követi. Amíg a 62-es átvezetett Seregélyesen, ott volt a 6213-as kezdőpontja, ahol elválik a főút régi nyomvonalától, amely azután önkormányzati útként folytatódik Seregélyesen.

ForrásokSzerkesztés