A félelem bére

A félelem bére (Le salaire de la peur) 1953-ban bemutatott fekete-fehér franciaolasz filmdráma Henri-Georges Clouzot rendezésében. A forgatókönyv Georges Arnaud azonos című regénye[1] nyomán készült. A film kiállta az idő próbáját és igazi klasszikussá vált. A film Yves Montand első kirobbanó mozisikere volt. Magyarországon 1955. augusztus 4-én mutatták be.[2] A film alapjául szolgáló regényből még további filmadaptációk születtek, ezek közül az 1977-ben készült, William Friedkin rendezte A félelem ára (Sorcerer) említésre méltó.

A félelem bére
(Le salaire de la peur)
1953-as francia–olasz film

Yves Montand a film egyik jelenetében
Yves Montand a film egyik jelenetében
Rendező Henri-Georges Clouzot
Producer Raymond Borderie
Henri-Georges Clouzot
AlapműGeorges Arnaud: A félelem bére
Műfaj
  • dráma
  • regény alapján készült film
Forgatókönyvíró Henri-Georges Clouzot, Jérôme Géronimi
Főszerepben Yves Montand
Zene Georges Auric
Operatőr Armand Thirard
Vágó Henri Rust, Madeleine Gug, Etiennette Muse
Díszlettervező René Renoux
Gyártás
Gyártó Compagnie Industrielle et Commerciale Cinématographique
Filmsonor
Vera Films
Fono Roma
OrszágFranciaország
Nyelv francia
Játékidő 126 perc (fekete-változat), 142 perc (színes változat)
Forgalmazás
Forgalmazó francia Cinédis
Bemutatófrancia 1953. április 22.
Díj(ak) Cannes
(1953), Nagydíj
Korhatár12 II. kategória (F/4919/J)
További információk

CselekménySzerkesztés

Valahol Guatemalában, a 20. század első felében.

Mario és Jo, két francia, Bimba, aki német, és az olasz Luigi rövidebb-hosszabb ideje az elszigetelt Las Piedras városában rekedt.

A sivataggal körülvett várost csak egy leszállópálya köti össze a külvilággal, de a repülőút megfizethetetlen a számukra. Kevés munkalehetőség van a várost uraló amerikai vállalaton, a Southern Oil Company-n (SOC) kívül, amely a közeli olajmezőket üzemelteti, és egy fallal körülvett táborral rendelkezik a városon belül. A SOC vállalatot etikátlan gyakorlattal gyanúsítják, például a helyi munkások kizsákmányolásával és a törvények saját kézbe vételével, de a városlakók olyannyira függnek tőle, hogy inkább csendben szenvednek.

Mario egy szarkasztikus korzikai playboy, aki megvetéssel bánik hűséges szerelmével, Lindával. Jo idősödő ex-gengszter, aki nemrégen rekedt a városban. Bimba csendes férfi, akinek az apját a nácik meggyilkolták, és aki maga is három évig dolgozott egy sóbányában. Luigi, Mario szobatársa, vidám, szorgalmas ember, aki most tudta meg, hogy haldoklik, a tüdejébe került cementpor miatt. Mario összebarátkozik Jóval, mivel közös múltjuk, hogy Párizsban éltek, de harcias, arrogáns személyisége miatt szakadás alakul ki Jo és a kantin többi törzsvendége között. Mario egyetlen vágya, hogy itthagyja ezt az életet és visszatérhessen Párizsba.

Hatalmas tűz ütött ki az egyik olajmezőn, ami a helyszínen rendelkezésre álló eszközökkel olthatatlannak bizonyul, ami óriási veszteséget okoz a vállalatnak, és az olajtermelést is visszaveti. Az egyetlen módja annak, hogy a lángokat minél hamarabb eloltsák és a sérült kutat lezárják, az a nitroglicerinnel végrehajtott szándékos, ellenőrzött robbantás, ami elfojtja a tüzet.

Rövid időn belül és megfelelő felszerelés hiányában ezt két teherautóban elhelyezett, szilárdan rögzített kannákban kell szállítani a SOC 500 km távolságra lévő központjából. Az utak rossz állapota és a folyékony nitroglicerin erősen illékony és robbanékony természete miatt a munkát túl veszélyesnek tartják a szakszervezetben dolgozók, azaz a SOC alkalmazottai számára.

A vállalat művezetője, Bill O'Brien a helyi közösségből toboroz mindenre elszánt teherautó-sofőröket. Az életveszély ellenére a helyiek közül sokan önként jelentkeznek, akiket a magas fizetés csábít: 2000 dollár sofőrönként. Ez számukra egy vagyont jelent, és a pénzt néhányan úgy tekintik, mint az egyetlen kiutat zsákutcába jutott életükből.

A jelentkezők körét négy, egyenként kiválasztott sofőrre szűkítik: Mariót, Bimbát és Luigit választják ki, valamint egy Smerloff nevű németet. Smerloff nem jelenik meg a megbeszélt napon, ezért Jo, aki O' Brient még a szeszcsempész korszakából ismeri, kerül a helyére. A többi sofőr azt gyanítja, hogy Jo valamilyen módon megfélemlítette Smerloffot, hogy megkönnyítse saját felbérlését.

Indulás előtt a sofőröknek bemutatót tartanak: a művezető egy kis üvegben lévő nitroglicerinből óvatosan egyetlen cseppet ejt a talajra, ami meglepően nagy robbanást okoz. A sofőrök az emlékezetükbe vésik, hogy a nitroglicerin nagyobb rázkódásra, ütésre is robbanni tud. Azaz nem szabad hirtelen fékezni vagy gázt adni, legbiztosabb az egyenletes tempójú haladás.

Jo és Mario az egyik járműben szállítja a nitroglicerint, Luigi és Bimba a másikban, harminc perc választja el őket egymástól, hogy az egyik kocsi célba érhessen, ha a másik kocsi felrobban. A feladat végrehajtásához egyetlen rakomány is elegendő.

A sofőröknek egy sor fizikai és mentális akadállyal kell megküzdeniük, köztük egy „mosódeszkának” nevezett, rendkívül durva útszakasszal, egy építési barikáddal, amely arra kényszeríti őket, hogy egy szakadék fölötti rothadó emelvény körül billegjenek, és egy sziklával, amely elzárja az utat. Jo rájön, hogy az idegei már nem olyanok, mint régen, és a többiek szembesítik Jót a növekvő gyávaságával.

Luigi és Bimba teherautója előzetes jelek nélkül felrobban. Mario és Jo a szemközti helyoldalból látják a füstfelhőt és hallják a robbanást.

Mario és Jo a robbanás helyszínére érve csak egy nagy krátert talál, amely gyorsan megtelik olajjal, ami a robbanásban megrepedt csővezetékből származik. A robbanás okát csak találgatni lehet, hiszen nyomok nem maradtak. Jo kiszáll a járműből, hogy segítsen Mariónak átnavigálni az olajjal teli kráteren a csúszós talajon. A teherautó egyenletes haladása veszélybe kerül, és miközben kétségbeesetten próbálják megakadályozni, hogy elakadjon, Mario kénytelen elgázolni Jót, áthajt a lábain. Bár a jármű végül kiszabadul a sárból, Jo halálosan megsebesült, sérülése ellátására nincs mód. Mario becibálja a kocsiba és magával viszi.

Az olajmezőre érve Mariót és Jót hősként ünneplik, de Jo közben meghal, Mario pedig a kimerültségtől összeesik.

Miután kipihente magát, Mario hazafelé tart ugyanazzal a teherautóval, amely most már megszabadult veszélyes rakományától. Barátai halála után megkapja az ő fizetésüket is, így dupla bért vesz fel, és visszautasítja a SOC által felajánlott sofőrjelöltséget, mert végleg szeretne elutazni erről a helyről.

Mario ujjongva, gondtalanul vezet a hegyi úton, miközben a városban a kantinban partit rendeznek, ahol Mario barátai türelmetlenül várják a két órán belüli érkezését. Mario vakmerően veszi be a kanyarokat, hiszen már annyiszor kicselezte a halált ugyanazon az úton. Azonban túl gyorsan veszi az egyik kanyart, és a szalagkorláton keresztül Mario a kocsival együtt a szakadékba zuhan.

SzereplőkSzerkesztés

  • Yves Montand – Mario
  • Charles Vanel – Jo
  • Peter van Eyck – Bimba
  • Folco Lulli – Luigi
  • Antonio Centa – főnök
  • Darling Légitimus – Miss Legitimus
  • Luis De Lima – Bernardo
  • Jo Dest – Smerloff
  • Darío Moreno – Hernandez
  • William Tubbs – Bill O'Brien
  • Véra Clouzot – Linda

Díjak, jelölésekSzerkesztés

BAFTA-díj (1955)
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1953)
  • díj: Henri-Georges Clouzot (Arany Medve)
Ezüst Szalag díj (1955)
  • díj: Henri-Georges Clouzot (legjobb idegen nyelvű film)
Cannes-i fesztivál (1953)
French Syndicate of Cinema Critics (1954)
    • díj: Henri-Georges Clouzot (Kritikusok-díja – legjobb film)

JegyzetekSzerkesztés

  1. A félelem bére; ford. Pődör László; Kossuth, Bp., 1960
  2. Release info (angol nyelven). IMDB. (Hozzáférés: 2020. június 28.)

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a The Wages of Fear című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információkSzerkesztés