A Babonić család a 13./14. század fordulójának egyik leghatalmasabb családja volt a Délvidéken. Befolyásuk felfutásához hozzájárult, hogy hagyományosan jó kapcsolatot tartottak a Šubić nemzetséggel. A család több tagja is magas méltóságokra jutott a magyar királyok udvarában. A családfát az egyes források eltérésekkel közlik.

Kiskirályok területei a 14. század elején

A Babonićok elődeinek tekintett bosnyák származású (Révai) „Goricai nemzetség” néven (MNL) III. Béla idején tűntek fel a Magyar Királyságban. Michovai Albert rablóhadjárata idején a király segítségére siettek, és ezért megkapták a vodicsai grófságot, amelynek nevét felvették. Az adományt III. Béla fia, Imre herceg adta ki, majd adományt 1218-ban II. András megerősítette. Kun László halála után az elhunyt király nővére, Árpád-házi Mária nápolyi királyné 1292-ben Babonić Radoszló bánnak adományozta Gorica, Podgorja, Szana és Orbász nemzetségi vármegyéit.[1]

A 13. században rokonságba kerültek a környék több fontos családjával:

A Babonićok az Anjou-korban mindvégig Horvátország leghatalmasabb dinasztiái közé tartoztak, és a kor divatja szerint ők is kezdték magukat római előkelőktől (az Orsini-családtól) származtatni — ettől fogva vegyesen használták a Blágay (Blágai, Blagay) és az Ursini-Blágay nevet.

Forrás.[5]

Hatalmuk csúcsán

szerkesztés

Vodicsai Babonjeg (Vodicsai Babo) építtette 1249-ben Blagaj várát, amelyről a család a Babonić (magyarul: Blagay, illetve Blagaj) nevet kapta. A század végén a család több tagja is szlavón bán, illetve annak valamely helyettese (tengermelléki bán, horvát bán) lett:

Babonić I. János (Babonić II. Babonjeg fia) nemcsak bán volt, de 1326–1333 között a királyné tárnokmestere is.

A zavaros időkben Babonić István Kun Erzsébet magyar királynét támogatta, amiért értékes birtokokat kapott, és ezekre alapozva, a család fejeként önálló, a központi hatalomtól félig-meddig független kiskirályságot épített ki. A család Károly Róbert egyik legelső támogatója volt. Ennek jeleként 1291-ben Babonić I. Radoszló és Frangepán Duim a nápolyi udvarba látogatott.[6]

1306-ban Babonić I. Radoszló (Frangepán Duim társaságában) újra követségbe utazott II. Károly nápolyi királyhoz, hogy biztosítsák őt Károly Róbert trónigényének támogatásáról. 1308-ra azonban elfordultak tőle, és Frigyes osztrák herceget nevezték hűbéruruknak. Az erősebb szomszédok között egyensúlyozó Babonić István 1310-ben a velencei dózsét nevezte „urának és barátjának” (Kristó, p. 20–21.).

1322-ben két dalmát város, Sebenico és Trau szövetséget kötött az őket sújtó Šubić Mladen bán (Šubić Pál fia[7]) és testvérei ellen. Mladen eredménytelenül ostromolta a két várat, aminek hatására addig megfélemlítéssel egybeterelt hűbéresei sorra elpártoltak tőle. Melléjük állt Kotromanić István bosnyák bán és Babonić I. János, és ez a szövetség legyőzte a Šubićok seregét. A két város velencei gályákat és zsoldosokat bérelt fel, azok pedig felégették a Šubićok két fontos központját. Mladen előbb testvérét küldte Károly Róberthez, majd személyesen járult elébe, hogy segítségét kérje. A király azonban elfogatta, és fogolyként Magyarországra vitette. Jutalmul Babonić II. János Károlytól megkapta a horvát és dalmát bán tisztségeit is, a horvátok azonban fellázadtak ellene. Ezért Károly leváltotta tiszteiről, amit János nem akart elfogadni, és (fiával) megkísérelte feltartóztatni utódát, a Gutkeled nembeli Felsőlendvai Miklóst, amikor az a tengerpartra próbált eljutni, az új bán magyar fegyveresei azonban legyőzték Babonić János seregét.[8]

1336-ban a Babonićok szövetséget kötöttek régi riválisaikkal, a Kőszegiekkel (amint ezt a dinasztikus kapcsolat jelzi, a két család már az 1320-as években közeledett egymáshoz), továbbá II. Albert és Ottó osztrák hercegekkel. Kirobbantották a nyugat-magyarországi lázadást, de azt Károly gyorsan leverte. Ezután határszéli birtokaikat elvette tőlük, és azok helyébe a vodicsai birtokukhoz közel kaptak földeket.

Az ő tulajdonukban volt egyebek közt az Una folyó mellett (in terra Schlavoniae) épített Zrin vára, amit I. Lajos magyar király 1347-ben több közeli birtokukkal együtt elcserélt velük, hogy ezeket a javakat Šubić Gergelynek és unokaöccsének, Šubić Györgynek adományozhassa. A várról nyerték nevüket leszármazottaik, a Zrínyi család.

A törökök 1512-ben foglalták el Blagaj várát, majd kisvártatva egyéb birtokaikat is. A földjeitől megfosztott család 1545-ben Krajnába húzódott vissza; a történelem későbbi időszakaiban egyik águk Blagay család néven szerepel, egy másik (a Blagay-Orsini család)[9] a grófi címig vitte.[10]

  1. Várlap.hu: Babonics-Blagay család
  2. enwiki: Babonić family
  3. Magyar nagylexikon II. (And–Bag). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 781. o. ISBN 963-05-6800-4  
  4. Magyar nagylexikon II. (And–Bag). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 782. o. ISBN 963-05-6800-4  
  5. Koszta, László. Babonić. Budapest: Akadémiai Kiadó, 73. o. (1994). ISBN 963-05-6722-9 
  6. Csukovits Enikő: Az Anjouk Magyarországon I. rész I. Károly és uralkodása (1301–1342)
  7. Kristó Gyula: Az első Anjou Magyarország trónján
  8. Garda Dezső: Károly Róbert külpolitikája. Gyergyói Hírlap 2017. december 8–10., p. 7.. [2019. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 29.)
  9. Kempelen Béla: Magyar nemes családok 2. kötet
  10. Kempelen Béla: Magyar nemes családok 2. kötet, Bebek–Byzó (1911)

56–65. old.

További információk

szerkesztés
  • A Blagay-család oklevéltára. Bevezető tanulmánnyal a család történetéhez; szerk. Thallóczy Lajos, Barabás Samu; Akadémia, Bp., 1897 (Magyar történelmi emlékek 1. oszt. Okmánytárak)
  • Thallóczy Lajos: Tanulmányok a Blagay-család történetéből. Adalék Szlavónia történetéhez; Athenaeum Ny., Bp., 1897