Főmenü megnyitása
Kiskirályok területei a 14. század elején

A Šubić nemzetség a középkori Horvátország egyik legbefolyásosabb nemzetsége volt; egyike annak a hat horvát nemzetségnek, amelyekből a horvát bánokat és királyokat választották. Családfájukat az 1066. évig vezetik vissza. A család tagjai 1069-től mint zsupánok szerepelnek a királyi oklevelekben. Hatalmuk csúcsán a kor divatjának megfelelően elkezdték magukat római előkelőktől (a Sulpitius családtól) származtatni, ennek azonban semmiféle valós alapja nem volt.

Tartalomjegyzék

Korai történelmükSzerkesztés

Ősi székhelyük Dalmáciában, a Zárától (Zadar) nem messze épült Bribir volt; első birtokaik ennek közelében feküdtek. A falu nevét a magyar források eltérő írásmódokkal említik; a zsupán tisztségének megnevezésekor többnyire a „Brebir” alak használatos.

A család legrégibb ismert ősének Budec (Budiszláv) brebiri zsupánt, Kresimir Péter horvát király udvarmesterét (postelnik, 1066-70) tartják. A brebiri zsupán tisztsége utódai közt öröklődött, ők azonban eleinte csak hézagosan ismertek:

Sztresinjának két fia volt:

  • Duim (Dujmo, illetve Filippus Stresinna) spalatói perjel (1080) és
  • Vukilo (Vlcsina de Stresazza, illetve Vlachizo) brebiri zsupán.

Vukilo fia, Šubić Marmonja brebiri zsupán egyike volt ama 12 horvát nemzetségfőnek, akik 1102-ben behódoltak Könyves Kálmánnak, és megkötötték vele Horvátország és Magyarország szövetségét.

További leszármazottak:

A 12. század végén a Šubićok támogatták III. Béla harcát a Velencei Köztársaság ellen, és ezért örökös földbirtokként megkapták Bribir (egyes forrásokban: Brebir) megyét. Ezután a családfő már nem a zsupán (iupanus), hanem gróf (latinul: comes, horvátul: knez) címet viselte — így a régi horvát zsupánból — aki nemzetségének megbízottja volt — a magyar király vazallusa lett. Ekkor alakult ki Horvátországban a feudális rendszer.

Šubić I. Gergely fiai:

Šubić Pribinja fiai:

Šubić I. István fiai közül ketten tűntek ki:

II. István brebiri és trogiri gróf egy ideig tengermelléki bán is volt. Részt vett a tatárok elleni harcban, megvédelmezte Trogir várát és az oda menekült IV. Béla magyar királyt. Kajdan tatár kán kénytelen volt hadaival a vár alól elvonulni. A hálás király 1251-ben a család régi donációit megerősítette.

Hatalmuk csúcsánSzerkesztés

A tatártok ellen jeleskedő Šubić II. István négy fia:

A fiak a család hatalmát és tekintélyét nagyon emelték. Atyja halála után Šubić Pál lett a tengermelléki bán és Spalato grófja, 1285-ben boszniai bán, 1293-ban örökösödési joggal tengermelléki bán, 1295-ben élethosszig egész Horvátország bánja, 1298-ban örökösödési joggal Horvátország bánja. A nemzetség vele Šubić Pállallal) érkezett el befolyásának csúcsára: ő fektette le a nemzetség tartományúri hatalmát alapvetően Dalmáciában és Horvátország déli részén. Saját adminisztrációt épített ki, önállóan bíráskodott, saját pénzt veretett és számos egyéb királyi jogot bitorolt el. Majdnem korlátlan hatalommal uralkodott Horvátországban. Több tengermelléki várost és várat elvett Velencétől, és felvette ezen városok grófi címeit. Művét fia, Šubić Mladen folytatta, aki megörökölte apja méltóságait is.

Šubić II. György 1274-1287 között Sebenico grófja, 1283-1294 között Omiš grófja, 1293-1306 között fivéreivel az összes dalmáciai város grófja.

Šubić I. Mladen 1276-ban lett Trogir kapitánya, 1281-1296 között spalatói gróf. A bogumil eretnekek ölték meg.

Egyik nővérük Lőrinc velencei dózse fiához, az ifjabb Tiepolo Jakabhoz (Jacopo Tiepolo, Iacopo Tiepolo) ment feleségül.

Másik nővérük Orsolya-rendi apáca volt. Fivéreivel ő alapította a szkutari zárdát, amelynek apátnője lett. IX. Gergely pápa szentté avatta.

 
Šubić Pál pénzérméi
 
Šubić Pál (Šubić I. Pál)
 
Šubić Mladen (Šubić III. Mladen) sírköve a trogiri Szent Lőrinc-székesegyházban

Szlavón bánok és vicebánok a Šubić nemzetségbőlSzerkesztés

  • Šubić Pál 1278-tól 1309-ig volt tengermelléki bán,[2] 1290-1300 között horvát bán (mindkettő a szlavón bán helyettese);
  • Pál fia, Šubić Mladen 1310–1322 között horvát–dalmát bán,[3] illetve 1309–1322 között tengermelléki bán[2] (a források ellentmondásosak).

Az Anjou-korbanSzerkesztés

A Šubićok az Anjou-ház magyarországi trónigényének legelső támogatói közé tartoztak. Amikor Károly Róbert hajója 1300 augusztusában kikötött Spalatóban, a Šubićok voltak a legbefolyásosabb segítői.

I. Pálnak öt fia:

Šubić I. Pál fivérének Šubić II. Györgynek a fia, Šubić Iván Klissza grófja volt (1337-56). Az egyházi törvények ellenére és egyházi engedély nélkül feleségül vette negyedízbeli rokonát, Katalint, Šubić IV. Mladen leányát.

Károly Róbert 1311 első felében Velencével került konfliktusba. Elfoglalta Zárát, és Šubić Mladent tette meg a várgrófnak. Katonákat azonban a Csákokkal kirobbant ellenségeskedés miatt nem tudott küldeni neki. Ezért (1313-ban?) kompromisszumot kötött Velencével: Zára grófja velencei lesz, de megmaradt a magyar király névleges fennhatósága. Mladen ezután garázdálkodni kezdett a térségben.[4]

Ahogy Károly hatalma erősbödött, egyre inkább szükségét érezte, hogy felszámolja ezt a kiskirályságot is, és megszerezze a teljes szuverenitást. Kiváló ürügy volt erre, hogy 1322-ben két dalmát város, Sebenico és Trau szövetséget kötött az őket sújtó Šubić Mladen bán (Šubić Pál fia[5]) és testvérei ellen. Mladen eredménytelenül ostromolta a két várat, aminek hatására addig megfélemlítéssel egybeterelt hűbéresei sorra elpártoltak tőle. Melléjük állt Kotromanić István bosnyák bán, valamint a Babonićok is, és ez a szövetség legyőzték a Šubićok seregét. A két város velencei gályákat és zsoldosokat bérelt fel, azok pedig felégették a Šubićok két fontos központját. Mladen előbb testvérét küldte Károly Róberthez, majd személyesen járult elébe, hogy segítségét kérje. A király azonban elfogatta, és fogolyként Magyarországra vitette.[4]

Az Una folyó mellett (in terra Schlavoniae) épített Zrin várát amit I. Lajos magyar király 1347-ben több közeli birtokkal együtt Šubić Gergelynek és unokaöccsének, Šubić Györgynek adományozta, hogy kárpótolja őket Dalmáciában elvesztett birtokaikért. A várról nyerték nevüket leszármazottaik, a Zrínyi család.

Hanyatlásuk, utódaikSzerkesztés

Az 1320-as évek közepétől a dalmát váro­sok egymás után behódoltak Velencének, és Károly Róbert semmit sem tett visszaszerzésük érdekében. A tengermelléki Ostrovica vára és egyéb dalmáciai birtokai fejében I. Lajos magyar király 1347-ben Šubić Gergelynek és unokaöccsének, Šubić Györgynek adományozta az Una folyó mellett (in terra Schlavoniae) épített Zrin várát, az ahhoz közel fekvő Stupnica falut és Pedalj várát. Ettől kezdve György és utódai a Subics név mellőzésével Zrinski (Zrínyi) változatban írták nevüket, és immár nem a dalmát, hanem a horvát és a magyar történelem alakításából vették ki részüket.[6]

Subics György a család megalapítója, mint ilyen Zrínyi I. György (II.A1.), nagybátyjának a Frangepán-családból származott Blagai Dujmo vegliai grófnak házában nevelkedett; mint serdülő ifjú I. Lajos király apródja volt, 1347-ben még a nápolyi hadjáratba is követte, ahol kitűnt vitézségével. 1361-ben halt meg. Egyetlen fia Zrínyi I. Pál (II.B2.) apja halálakor még kiskorú volt.

További információkSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

Bokor József (szerk.). Subić, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X