Anjou-kor
A magyar történelemben Anjou-kor alatt azt az 1308 és 1395 közötti időszakot értjük, amikor a Capeting–Anjou-ház magyar királyi ágából származó Károly Róbert, Nagy Lajos és Mária királynő, valamint a durazzói ágból való Kis Károly uralkodtak a Magyar Királyságban. Az Anjou-kort megelőzte az interregnumkor (1301–1308), majd a Mária királynő férje, Luxemburgi Zsigmond után elnevezett Zsigmond-kor (1395–1437) követte.
A nápolyi király, II. Károly és Magyarországi Mária királyné fia, Martell Károly calabriai herceg már az utolsó Árpád-házi király, III. András életében fellépett vele szemben trónkövetelőként. Az ő 1295-ös váratlan halálát követően fia, Károly Róbert lépett fel uralkodóháza igényével a magyar trón birtoklására. Miután a kezdeti interregnumot követően legyőzte Cseh Vencelt és Bajor Ottót is, háromszori koronázását követően ténylegesen is sikerült elfogadtatnia magát a Magyar Királyság uralkodójaként. Fia, Nagy Lajos király uralkodása idején az ország perszonálunióba lépett a középkori Lengyelországgal. Fiúörökös hiányában Lajos országait szétosztotta leányai között, Hedvig örökölte Lengyelországot, Mária pedig Magyarországot. Mária királynő helyett édesanyja, a bosnyák Kotromanić Erzsébet királyné és Garai Miklós nádor kormányozta az országot. A nőuralom ellen fellépő déli nemesség behívta az országba III. Károly nápolyi királyt, akit Erzsébet királyné Forgách Balázs pohárnokmesterrel megmérgeztetett. A déli urak lázadását személyesen lecsillapítani akaró Máriát és Erzsébetet végül elfogták, majd az anyakirálynőt leánya szeme láttára megfojtották. Mária Luxemburgi Zsigmond feleségeként fokozatosan szorult ki a politikából, majd balesetét követően hunyt el születendő gyermekével 1395-ben. Az ő halálával zárult a magyar Anjou-kor.
Előzmények
szerkesztés- Bővebben: az Interregnumkor cikkben
Az Árpád-ház 1301-es férfiágon való kihalását követően az ország jogilag egységes maradt, ám a tényleges hatalom a tartományurak kezében összpontosult. A kiskirályokként számon tartott főurak szerezték meg az országos tisztségeket (nádor, országbíró, vajda, bánok), valamint sajátjukként kezdték kezelni a méltóságaik révén birtokolt királyi várakat. A király halálát követően úgy gondolták, az ő joguk lesz az új uralkodó megválasztása is. Velencei András király Árpád-házból való származását már élete és uralkodása alatt is vitatták, így már 1301-es halálát megelőzően igényelték az Árpád-házzal leányágon rokon dinasztiák különböző tagjai a magyar trónt: a Přemysl-házból való Vencel cseh királyi herceg, a Wittelsbach-házi Ottó bajor herceg, és a Capeting–Anjou-házból származó Martell Károly calabriai herceg, majd az ő 1295-ös váratlan halálát követően fia, Károly Róbert herceg.
Károly Róbert kora (1308–42)
szerkesztés- Főcikk: I. Károly magyar király
Anjou Károly Róbert Nápolyi Királyságban székelő családja a pápa hűbéresekén a szentszék, valamint az itáliai bankárok és a magyar főpapság támogatását bírta. András király halálakor egy kisebb csapattal gyorsan Esztergomba vonult, ahol a választott esztergomi érsek, Bicskei Gergely egy alkalmi koronával meg is koronázta 1301 tavaszán. A tartományurak arra hivatkozva, hogy nem a Szent Koronával történt a szertartás, nem ismerték el a nélkülük meghozott döntést. A pápa egy követet küldött Gentile da Montefiore bíboros személyében az országba, aki Csák Máté és Kőszegi Henrik tartományurakkal is tárgyalt Károly támogatásáról. 1308-ban a pesti domonkos kolostorban tartott gyűlés végül az ország királyának ismerte el. Ezt követően még két alkalommal, 1309. június 15-én Budán, valamint utolsóként, immár érvényesen, Székesfehérvárott 1310. augusztus 27-én koronázták meg. Első udvarát még az interregnum alatt Temesváron rendezte be, ügyelve arra, hogy udvartartásának főbb méltóságait, Drugeth Fülöp kivételével, az őt támogató magyar főurak közül válassza ki, ilyen volt a Csák nembeli Ugrin, Nekcsei Demeter és Szécsényi Tamás is.
Miután Csák Máté a harmadik koronázáson nem jelent meg, helyette a király és familiárisainak birtokait fosztogatta, Károly minden magas rangú pozíciójából felmentette őt, a pápai követ, Gentile bíboros pedig kiközösítette. Miután hatalma ellen a kezdetben őt támogató Aba nembeli Amadé nádor és családja is fellázadt, a Kassán 1311 szeptemberében kitört tömegverekedés áldozatául esett Amadé nádor fiai hűbéruruknak fogadták Csák Mátét, és egyesítették vele csapataikat. Őket Károly 1312. június 15-én győzte le a rozgonyi csata során. Az eseményt követően Csák Máté hatalma is meggyengült, ám annak teljesen csak 1321-es halála vetett véget, melyet követően Károly az ország északi részét is ellenőrzése alá tudta vonna, áthelyezve a királyi székhelyt Visegrádra. Már itt, a visegrádi királyi palotában került sor 1330. április 17-én a Záh Felicián által sikertelenül véghezvitt, a királyi család ellen megkísérelt merényletre. Megtorlása jeleként Károly a Záh nemzetségen állt bosszút, tagjait harmadíziglen megölték, a távolabbiakat jószágvesztésre ítélték.
Az 1330-as évektől Károly Róbert arra törekedett, hogy kibékítse a korábban szemben álló lengyel és cseh uralkodókat. Ennek hatására tartották az 1335-ös visegrádi királytalálkozót, ezzel szövetség és kereskedelmi együttműködés lépve fel a három ország között. Emellett a lengyel és a magyar fél 1339-ben örökösödési szerződést is kötött: amennyiben III. Kázmér lengyel király fiúutód nélkül hal meg, Károly egyik fiára száll a trón. Az egyezmény következményeként jött létre 1370-ben a perszonálunió a két királyság között Károly fiának, a későbbi Nagy Lajosnak vezetésével.
Károly Róbert összesen négyszer házasodott. Első hitvese Halicsi Mária lett, akitől nem születtek gyermekei. Második felesége a lengyel Piast-dinasztiából származó Beuteni Mária volt, akitől feltételezhetően több leánya is született, köztük talán Katalin hercegnő, Świdnica későbbi hercegnéje. Harmadik házastársa János cseh király leánya, Luxemburgi Beatrix lett, aki azonban 1319-ben első gyermekükkel együtt elhunyt a szülés során. Ezt követően Károly szintén a Piastok egy tagját, I. Ulászló lengyel király leányát, Łokietek Erzsébetet vette feleségül 1320. július 6-án Budán. Házasságukból számos utód született, köztük a későbbi I. Lajos magyar király, továbbá András calabriai herceg és István, Szlavónia hercege is. Ezen felül Károlynak egy illegitim, házasságon kívüli gyermeke is ismert egy Csepel-szigeti ágyasától, a későbbi Kálmán győri püspök.
Károly végül 1342. július 16-án hunyt el Visegrádon. A székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában temették el.
Nagy Lajos kora (1342–82)
szerkesztés- Főcikk: I. Lajos magyar király
Lajos tizenhat éves korában, apja politikájának köszönhetően erős gazdasággal örökölte meg a trónt. Már 1343-ban rászakadt a nápolyi örökség gondjai. Az apja által megkötött szerződések értelmében a nápolyi trónt Johanna és Lajos király öccse, András herceg örökölte volna. Ennek ellenére Johanna apja, Róbert nápolyi király végrendeletében leányára hagyta a Nápolyi Királyságot, András herceget a királynő férje titulus illette csak meg.
Mária királynő uralkodása (1382–85, 1386–95)
szerkesztés- Főcikk: Mária magyar királynő
Kis Károly ötvenöt napja (1385–86)
szerkesztés- Főcikk: II. Károly magyar király
Az Anjou-kor gazdasága
szerkesztés1323-ban Károly Róbert bevezette az ezüst dénárt, mely értékálló pénznek bizonyult, majd 1325-ben, firenzei mintára, firenzei mesterekkel elkezdte az aranyforint veretését. Az Árpád-házi királyoktól eltérően Károly Róbert nem élt az évi pénzrontással, helyette 1336-ban bevezette a kapuadót, valamint a kereskedelmet érintő huszad- illetve harmincadvámot.
A Magyar Királyság igen gazdag volt nemesfémekben, ezüst- és aranybányászata meghatározó volt a korabeli Európában, így Károly Róbert megpróbálta érdekeltté tenni a földesurakat a bányászatban, 1327-től az urbura egy harmadát a király azon földesúrnak adta akinek a földjén a bánya üzemelt. Ekkor vették művelés alá a körmöci aranybányákat, amelyek az 1370-es évekig a politikai aktivitás pénzügyi fedezetét biztosították.
1335-ben Károly Róbert tető alá hozta a Visegrádi királytalálkozót, ahol III. Kázmér lengyel királlyal és Luxemburgi János cseh királlyal megállapodott egy Bécsett elkerülő biztonságos kereskedelmi útvonalról.
A 14. században a várak és váruradalmak mintegy fele (150 körül) királyi tulajdonban volt, amit Erdélyben a vajda, Szlavóniában a bán az ország többi területén pedig a király által megbízott változó tisztségviselők irányítottak. A 15. század végére a király kezén csupán a várak és uradalmak töredéke maradt (1498-ban 26).[1]
Anjou-kori külpolitika
szerkesztésFolytatódott az Árpád-házi uralkodók hagyományos balkáni politizálása: Macsó, Bosznia, Dalmácia irányába terjeszkedtek a magyar királyok. A lengyel trón 1370-es megszerzésével elkezdődött a magyar és egy szomszédos nyugati keresztény ország trónja egyesítésének rendszere. Sikertelen kísérlet történt a magyar és a nápolyi trón egyesítésére. A két román fejedelemséggel szemben az Anjouk kudarcot vallottak: Havasalföld és Moldva részben a velük való harcokban ekkor vált önálló országgá.
Uralkodók
szerkesztés- Lásd még: Magyarország uralkodóinak listája
Uralkodó | Portré | Uralkodása | Uralkodási évei | Koronázása | Megjegyzés |
---|---|---|---|---|---|
horvátul: Karlo I. (1288–1342) |
– 1342. július 16. |
6 hónap, 30 nap |
1310. augusztus 27. Koronázóbazilika |
Martell Károly, Calabria hercege és Habsburg Klemencia hercegnő fia. | |
horvátul: Ludovik I. (1326–1382) |
– 1382. szeptember 10. |
3 hónap, 24 nap |
1342. július 21. Koronázóbazilika |
Łokietek Erzsébet királyné fia. | |
horvátul: Marija (1371–1395) |
– 1385. december. 31. |
3 hónap, 21 nap |
1382. szeptember 17. Koronázóbazilika |
Kotromanić Erzsébet királyné leánya. | |
horvátul: Karlo II. (1345–1386) |
– 1383. február 24. |
24 nap |
1385. december 31. Koronázóbazilika |
Sanseverinói Margit fia. | |
horvátul: Marija (1371–1395) |
– 1395. május 17. |
2 hónap, 23 nap |
alatt nem koronázták meg mégegyszer |
Luxemburgi Zsigmond. |
- Halicsi Mária (1308–09)
- Beuteni Mária (1311–17)
- Luxemburgi Beatrix (1318–19)
- Łokietek Erzsébet (1320–42)
- Luxemburgi Margit (1347–49)
- Boszniai Erzsébet (1353–82)
- Orléans-i Lajos (jegyes) (1385)
- Luxemburgi Zsigmond (1385–87)
- Durazzói Margit (1385–86)
Országos főtisztségviselők
szerkesztés- Csák Máté (1297–1322)
- Ákos István (1301–07)
- Kőszegi Iván (1302–07)
- Aba Amadé (1302–10)
- Rátót II. Loránd (1303–07)
- Péc Apor (1304–07)
- Borsa Kopasz (1306–14)
- Rátót Domokos (1314–20)
- Debreceni I. Dózsa (1322)
- Drugeth Fülöp (1323–27)
- Drugeth János (1328–33)
- Drugeth Vilmos (1333–42)
- Gilétfi Miklós (1342–56)
- Kont Miklós (1356–67)
- Oppelni László (1367–72)
- Lackfi Imre (1372–75)
- Garai Miklós (1375–85)
- Szécsi Miklós (1385–86)
- Lackfi II. István (1387–92)
- Jolsvai Leusták (1392–97)
- Csák Ugrin (1304?–11)
- Csák János (1311–14)
- Hermány Lampert (1314–24)
- Köcski Sándor (1324–28)
- Nagymartoni Pál (1328–49)
- Szécsényi Tamás (1349–54)
- Drugeth Miklós (1354–55)
- Szécsi Miklós (1355–59, 1369–72, 1381–84)
- Csák Miklós (1359)
- Bebek István (1360–69)
- Szepesi Jakab (1372, 1373–80)
- Czudar Péter (1372–1373)
- Szentgyörgyi Tamás (1385)
- Kaplai János (1385, 1392–95)
- Bebek Imre (1386–92)
- Szécsényi Simon (1395)
- Bicskei Gergely (1298–1303)
- Bői Mihály (1303–04)
- Tamás (1305–21)
- Toszeki Boleszláv (1321–28)
- Dörögdi Miklós (1329–30)
- Telegdi Csanád (1330–49)
- Vásári Miklós (1350–58)
- Keszei Miklós (1358–66)
- Telegdi Tamás (1367–76)
- De Surdis János (1376–78)
- Demeter (1378–87)
- Kanizsai II. János (1387–1418)
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztésJegyzetek
szerkesztésForrások
szerkesztés- "A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai" című VI. és VII. osztályos tankönyv – Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár
- Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában, Corvina Kiadó, 1982
- Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia. Bp.-Szeged, 1990–. A sorozat köteteiben mindazon levéltári források helyet kapnak, amelyek 1301. január 1. és 1387. március 30. között keletkeztek, s az Anjou-kori Magyarország területére vonatkoznak. A kötetek minden egyes okmányt közölnek – jobbára regeszta formájában -, függetlenül attól, hogy már megjelent nyomtatásban vagy sem. A regeszták nyelve magyar, bizonyos szakkifejezések és a keltezésre vonatkozó rész az irat eredeti nyelvén szerepelnek. A regeszták az oklevél minden egyes személy- és helynevét tartalmazzák, amennyiben azoknak magyarországi vonatkozásuk van. A kötetek mindegyikét mutató zárja.
További információk
szerkesztés- Magyar diplomacziai emlékek az Anjou-korból, 1-3.; szerk. Wenzel Gusztáv; MTA, Bp., 1874–1876 (Magyar történelmi emlékek. 4. oszt.; Diplomacziai emlékek)
- Anjoukori okmánytár, 1-7.; szerk. Nagy Imre; MTA, Bp., 1878 (Magyar történelmi emlékek 1. oszt. Okmánytárak)
- Süttő Szilárd: Anjou-Magyarország alkonya. Magyarország politikai története Nagy Lajostól Zsigmondig, az 1384–1387. évi belviszályok okmánytárával, 1-2.; Belvedere Meridionale, Szeged, 2003 (Belvedere-monográfiák)
- Szakács Béla Zsolt: A Magyar Anjou legendárium képi rendszerei; Balassi, Bp., 2006
- Kárpáti Zoltán Endre: Nagy Lajos király nápolyi hadjáratai; Aquincum, Bp., 2009
- Borosy András: Hadakozók, keresztesek, hadi érdemek a középkori Magyarországon. Válogatott tanulmányok; Argumentum, Bp., 2010 (A Hadtörténeti Intézet és Múzeum könyvtára)
- Bertényi Iván–Szende László: Anjou-királyaink és Zsigmond kora; Officina, Bp., 2011
- Az Anjou-kor hatalmi elitje; szerk. Csukovits Enikő; MTT–BTK Történettudományi Intézet, Bp., 2020 (Magyar történelmi emlékek. Értekezések)
- Csukovits Enikő: Az Anjouk Magyarországon; MTA BTK Történettudományi Intézet, Bp., 2012–2019 (Magyar történelmi emlékek. Értekezések)
- 1. I. Károly és uralkodása, 1301–1342; 2012
- 2. I. (Nagy) Lajos és Mária uralma, 1342–1395; 2019
- Varietas delectat. A pápai-magyar kapcsolatok sokszínűsége a 11-14. században; szerk. Kiss Gergely; PTE BTK TTI Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék, Pécs, 2019 (DeLegatOnline könyvek)