A magyar történelemben Anjou-kor alatt azt az 1301 és 1386 közötti időszakot értjük, amikor a Capeting–Anjou-ház magyar királyi ágából származó Károly Róbert, Nagy Lajos és Mária királynő, valamint a durazzói ágból való Kis Károly uralkodtak a Magyar Királyságban. Az Anjou-kor idején szűnt meg a szolgaság az országban, az agrárnépesség jó része jobbágy lett, továbbá lezárult a nemesség kialakulása is. A nagy európai pestisjárvány az országot kevéssé érintette, a 14. századi válság itt nem éreztette hatását.

A Magyar Királyság és vazallus államainak területe Nagy Lajos király uralkodása idején

Anjouk hatalomra kerüléseSzerkesztés

 
Anjou címer a bécsi Képes krónika címlapján

1301-ben III. András halálával az államalapító dinasztia, az Árpád-ház férfi ágon kihalt, a Magyar Királyság trónja megüresedett. András halálával a trónnak három várományosa volt, a cseh Přemysl-házból való Vencel, a bajor Wittelsbach-házból való Ottó és a nápolyi Anjou-házból Károly Róbert. Mindhárom trónvárományos közeli rokonságban volt a szent királyok nemzetségével (így hívták ugyanis az Árpádokat ebben a korban) s mindannyiuk megszerezte magának bizonyos időre a trónt, azonban 1307-re világossá vált, hogy Károly Róbert került ki győztesen a trónharcból, Vencel lemondott trónigényéről, Ottót pedig lemondatták.

A hatalom megszilárdításaSzerkesztés

 
Anjou-kori zászló

1307-ben Károly Róbert királyi hatalma még igen gyenge lábakon állt, az Árpád-házi királyok birtokadományozásainak köszönhetően egy erős bárói réteg alakult ki, akik tartományurakként viselkedve önálló politikát folytattak, az állam a feudális anarchiába sodródott. Károly Róbert legfontosabb teendője ezen tartományurak hatalmának a letörése volt, 1312. június 15-én a rozgonyi csatában legyőzte az Amádé fiak és Csák Máté egyesített seregeit, maguk az Amádé fiak is elestek a csatában. 1321-ben elhunyt Csák Máté, halála után Károly Róbert visszanyerte az ország északnyugati része feletti uralmat, helyzete immár stabillá vált. A régi, lázadó főnemesség helyére a király új, hozzá hűséges embereket állított és közöttük osztotta fel az elkobzott birtokokat. Jellemzően ősi családok eddig háttérbe szorult ágait emelte be a hatalomba. Ebben az időszakban emelkedett fel sok később a magyar történelemben fontos szerepet játszó család, például a Lackfiak, Garaiak, Nekcseiek, Szécsényiek vagy a Debreceniek.

Az Anjou-kor gazdaságaSzerkesztés

1323-ban Károly Róbert bevezette az ezüst dénárt, mely értékálló pénznek bizonyult, majd 1325-ben, firenzei mintára, firenzei mesterekkel elkezdte az aranyforint veretését. Az Árpád-házi királyoktól eltérően Károly Róbert nem élt az évi pénzrontással, helyette 1336-ban bevezette a kapuadót, valamint a kereskedelmet érintő huszad- illetve harmincadvámot.

A Magyar Királyság igen gazdag volt nemesfémekben, ezüst- és aranybányászata meghatározó volt a korabeli Európában, így Károly Róbert megpróbálta érdekeltté tenni a földesurakat a bányászatban, 1327-től az urbura egy harmadát a király azon földesúrnak adta akinek a földjén a bánya üzemelt. Ekkor vették művelés alá a körmöci aranybányákat, amelyek az 1370-es évekig a politikai aktivitás pénzügyi fedezetét biztosították.

1335-ben Károly Róbert tető alá hozta a Visegrádi királytalálkozót, ahol III. Kázmér lengyel királlyal és Luxemburgi János cseh királlyal megállapodott egy Bécsett elkerülő biztonságos kereskedelmi útvonalról.

A 14. században a várak és váruradalmak mintegy fele (150 körül) királyi tulajdonban volt, amit Erdélyben a vajda, Szlavóniában a bán az ország többi területén pedig a király által megbízott változó tisztségviselők irányítottak. A 15. század végére a király kezén csupán a várak és uradalmak töredéke maradt (1498-ban 26).[1]

Anjou-kor külpolitikájaSzerkesztés

Folytatódott az Árpád-házi uralkodók hagyományos balkáni politizálása: Macsó, Bosznia, Dalmácia irá­nyába terjeszkedtek a magyar királyok. A lengyel trón 1370-es megszerzé­sével elkezdődött a magyar és egy szomszédos nyugati keresztény ország trónja egyesítésének rendszere. Sikertelen kísérlet történt a magyar és a nápolyi trón egyesítésére. A két román fejedelemséggel szemben az Anjouk kudarcot vallottak: Havasalföld és Moldva részben a velük való harcokban ekkor vált önálló országgá.

Károly Róbert koraSzerkesztés

Bővebben: az I. Károly magyar király cikkben
 
Károly Róbert herceg Magyar Királyságba érkezése a Képes krónika illusztrációjában

Az Árpád-ház 1301-es férfiágon való kihalását követően az ország jogilag egységes maradt, ám a tényleges hatalom a tartományurak kezében összpontosult. A kiskirályokként számon tartott főurak szerezték meg az országos tisztségeket (nádor, országbíró, vajda, bánok), valamint sajátjukként kezdték kezelni a méltóságaik révén birtokolt királyi várakat. A király halálát követően úgy gondolták, az ő joguk lesz az új uralkodó megválasztása is. Velencei András király Árpád-házból való származását már élete és uralkodása alatt is vitatták, így már 1301-es halálát megelőzően igényelték az Árpád-házzal leányágon rokon dinasztiák különböző tagjai a magyar trónt: a Přemysl-házból való Vencel cseh királyi herceg, a Wittelsbach-házi Ottó bajor herceg, és a Capeting–Anjou-házból származó Martell Károly calabriai herceg, majd az ő 1295-ös váratlan halálát követően fia, Károly Róbert herceg.

 
Gentile da Montefiore bíboros érkezik az országba, hogy a pápa követeként tárgyaljon a tartományurakkal
 
Záh Felicián merénylete a királyi család ellen, Orlai Petrich Soma (1860)

Anjou Károly Róbert Nápolyi Királyságban székelő családja a pápa hűbéreseként a szentszék, valamint az itáliai bankárok és a magyar főpapság támogatását bírta. András király halálakor egy kisebb csapattal gyorsan Esztergomba vonult, ahol a választott esztergomi érsek, Bicskei Gergely egy alkalmi koronával meg is koronázta 1301 tavaszán. A tartományurak arra hivatkozva, hogy nem a Szent Koronával történt a szertartás, nem ismerték el a nélkülük meghozott döntést. A pápa egy követet küldött Gentile da Montefiore bíboros személyében az országba, aki Csák Máté és Kőszegi Henrik tartományurakkal is tárgyalt Károly támogatásáról. 1308-ban a pesti domonkos kolostorban tartott gyűlés végül az ország királyának ismerte el. Ezt követően még két alkalommal, 1309. június 15-én Budán, valamint utolsóként, immár érvényesen, Székesfehérvárott 1310. augusztus 27-én koronázták meg. Első udvarát még az interregnum alatt Temesváron rendezte be, ügyelve arra, hogy udvartartásának főbb méltóságait, Drugeth Fülöp kivételével, az őt támogató magyar főurak közül válassza ki, ilyen volt a Csák nembeli Ugrin, Nekcsei Demeter és Szécsényi Tamás is.

 
Az 1312-es rozgonyi csata ábrázolása

Miután Csák Máté a harmadik koronázáson nem jelent meg, helyette a király és familiárisainak birtokait fosztogatta, Károly minden magas rangú pozíciójából felmentette őt, a pápai követ, Gentile bíboros pedig kiközösítette. Miután hatalma ellen a kezdetben őt támogató Aba nembeli Amadé nádor és családja is fellázadt, a Kassán 1311 szeptemberében kitört tömegverekedés áldozatául esett Amadé nádor fiai hűbéruruknak fogadták Csák Mátét, és egyesítették vele csapataikat. Őket Károly 1312. június 15-én győzte le a rozgonyi csata során. Az eseményt követően Csák Máté hatalma is meggyengült, ám annak teljesen csak 1321-es halála vetett véget, melyet követően Károly az ország északi részét is ellenőrzése alá tudta vonna, áthelyezve a királyi székhelyt Visegrádra. Már itt, a visegrádi királyi palotában került sor 1330. április 17-én a Záh Felicián által sikertelenül véghezvitt, a királyi család ellen megkísérelt merényletre. Megtorlása jeleként Károly a Záh nemzetségen állt bosszút, tagjait harmadíziglen megölték, a távolabbiakat jószágvesztésre ítélték.

Az 1330-as évektől Károly Róbert arra törekedett, hogy kibékítse a korábban szemben álló lengyel és cseh uralkodókat. Ennek hatására tartották az 1335-ös visegrádi királytalálkozót, ezzel szövetség és kereskedelmi együttműködés lépve fel a három ország között. Emellett a lengyel és a magyar fél 1339-ben örökösödési szerződést is kötött: amennyiben III. Kázmér lengyel király fiúutód nélkül hal meg, Károly egyik fiára száll a trón. Az egyezmény következményeként jött létre 1370-ben a perszonálunió a két királyság között Károly fiának, a későbbi Nagy Lajosnak vezetésével.

Károly Róbert összesen négyszer házasodott. Első hitvese Halicsi Mária lett, akitől nem születtek gyermekei. Második felesége a lengyel Piast-dinasztiából származó Beuteni Mária volt, akitől feltételezhetően több leánya is született, köztük talán Katalin hercegnő, Świdnica későbbi hercegnéje. Harmadik házastársa János cseh király leánya, Luxemburgi Beatrix lett, aki azonban 1319-ben első gyermekükkel együtt elhunyt a szülés során. Ezt követően Károly szintén a Piastok egy tagját, I. Ulászló lengyel király leányát, Łokietek Erzsébetet vette feleségül 1320. július 6-án Budán. Házasságukból számos utód született, köztük a későbbi I. Lajos magyar király, továbbá András calabriai herceg és István, Szlavónia hercege is. Ezen felül Károlynak egy illegitim, házasságon kívüli gyermeke is ismert egy Csepel-szigeti ágyasától, a későbbi Kálmán győri püspök.

Károly végül 1342. július 16-án hunyt el Visegrádon. A székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában temették el.

Nagy Lajos koraSzerkesztés

Bővebben: az I. Lajos magyar király cikkben

Mária királynő uralkodásaSzerkesztés

Bővebben: a Mária magyar királynő cikkben

Kis Károly ötvenöt napjaSzerkesztés

Bővebben: a II. Károly magyar király cikkben

Országos főtisztségviselőkSzerkesztés

Nádor

Országbíró

Esztergomi érsek

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • "A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai" című VI. és VII. osztályos tankönyv – Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár
  • Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában, Corvina Kiadó, 1982
  • Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia. Bp.-Szeged, 1990–. A sorozat köteteiben mindazon levéltári források helyet kapnak, amelyek 1301. január 1. és 1387. március 30. között keletkeztek, s az Anjou-kori Magyarország területére vonatkoznak. A kötetek minden egyes okmányt közölnek – jobbára regeszta formájában -, függetlenül attól, hogy már megjelent nyomtatásban vagy sem. A regeszták nyelve magyar, bizonyos szakkifejezések és a keltezésre vonatkozó rész az irat eredeti nyelvén szerepelnek. A regeszták az oklevél minden egyes személy- és helynevét tartalmazzák, amennyiben azoknak magyarországi vonatkozásuk van. A kötetek mindegyikét mutató zárja.