Országbíró
Az országbíró kialakult formájában a király és nádor után a régi Magyarország harmadik legfontosabb világi tisztviselője volt, országos bíró, az országgyűlésen a nádor helyettese.
| A Magyar Királyság országbírója udex curiae regiae | |
.svg) | |
 | |
gróf Dessewffy Aurél 1917. július 31. – 1918. november 16. | |
| Adatok | |
| Ország | .svg){kind=small} Magyar Királyság |
| Első | Gyula (1127–1131) |
| Utolsó | Dessewffy Aurél (1917–1918) |
| Felettese | nádor |
| Kinevezi | Rendi országgyűlés |
| Segítői | alországbíró ítélőmesterek |
| Uralkodó | Magyar király |
| Egyéb címek | A Magyar Királyság udvarispánja |
| Hivatal kezdete | 1127 |
| Hivatal vége | 1918. november 16. |
A tisztség kialakulása
szerkesztés1130 táján tűnik fel először, mint udvarispán (curialis comes), aki a nádor korábbi udvari ellátást felügyelő, udvartartást irányító szerepkörét vette át. Ekkor ő irányította az udvarbirtokokat, s bírói helyettesként a királyi jelenlét ítélőszékét. Országos bíróvá a 13. század elején vált, miután az udvari gazdasági teendőit átadták a tárnokmesternek.[1] Munkáját a familiárisai közül választott alországbíró és ítélőmesterek segítették.
Jogállása
szerkesztésAz országbíró (latinul judex curiae regiae), a nádor után következő nagybírája volt az országnak és aki mint ilyen, hiteles pecsét alatt bírói parancsokat bocsáthatott ki, bizonyításokat, megbizásokat a hiteles helyekhez adhatott. I. Mátyás az állam bírói intézményét rendezvén, 1486. évi dekrétumában az országbírót a második helyre, a nádor után sorolja; később a Hétszemélyes Tábla közbírája és a nádor akadályoztatása esetében elnöke (1723. évi XXIV. törvénycikk), a királyi táblához pedig kinevezte az országbírói ítélőmestert, az al-országbírót. Az 1608. évi III. törvénycikk szerint az országbíró a nádor halála után egy év múlva a király helyett a nádorválasztó országgyűlést összehívja, valamint még a főrendi táblának és a helytartó tanácsnak tagja és másodelnöke volt. A 19. század végére azonban az országbíró állásának közjogi jelentősége sokkal csekélyebb volt; az 1896. évi LIV. törvénycikk értelmében az országbíró a Kúria semmítő osztályának elnöke volt, az 1881. évi LIX. törvénycikk alapján a semmítőszék a legfőbb ítélőszékkel egyesíttetvén, a Királyi Kúria elnöke lett. Az 1884. évi XXXVIII. törvénycikk azonban az országbírói állást elválasztotta a tényleges bíráskodástól és ettől fogva az országbíró közjogi szereplése abban állt, hogy mint zászlósúr a főrendiháznak tagja volt és a király koronázása alkalmával a királyi pálcát vitte.
Országbírók
szerkesztésUdvarispánok
szerkesztés| Név | Udvarispánság ideje | Udvarispánsága alatti uralkodó | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| Miklós | 1208–1210 | II. András | Szák nembeli |
| Gyula | 1212–1213 | II. András | Kán nembeli |
Királynéi udvarispánok
szerkesztés| Név | Udvarispánság ideje | Udvarispánsága alatti uralkodó | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| Gyula | 1221–1222 | II. András | Kán nembeli |
| Miklós | 1222–1225 | II. András | Szák nembeli |
Királynéi udvarbírók
szerkesztés| Név | Udvarispánság ideje | Udvarispánsága alatti uralkodó | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| Ákos nembeli Mikcs | 1322–1323 | I. Károly | Ákos nemzetség |
Lásd még
szerkesztés- Árpád-ház
- Erdélyi vajda 1526 előtt
- Erdélyi fejedelmek listája 1526 – 1711 között
- Nádor vagy Nádorispán
- Tárnokmester
- Horvát bán
- Magyarország államfőinek listája (Itt található a kormányzók listája is.)
- Magyarország kormányfőinek listája
Jegyzetek
szerkesztésForrások
szerkesztés- Korai magyar történeti lexikon : 9–14. század. Főszerk. Kristó Gyula. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1994. 511–512. o. ISBN 963 05 6722 9
- Fügedi Erik: Ispánok, bárók, kiskirályok Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986 ISBN 963-14-0582-6
- Fraknói Vilmos: A nádori és országbírói hivatal eredete és hatáskörének történeti kifejlődése. 1863.
- Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Életrajzi lexikon, Magyar Könyvklub, Budapest, 2000, ISBN 963-547-085-1
- Országbíró INː Magyar katolikus lexikon I–XVII. Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1993–2014. ISBN 963-361-626-3