Főmenü megnyitása

Philip St. John Basil Rathbone (Johannesburg, 1892. június 13.[9]New York, 1967. július 21.[9]) brit színész. Élete során nemcsak londoni színpadokon és a Broadwayen, hanem a klasszikus Hollywood filmvásznán is hírnevet szerzett magának. Napjainkban neve főleg az általa 14 filmben és több mint 200 rádióadásban megtestesített Sherlock Holmesszal fűződik össze.

Basil Rathbone
Basil Rathbone a Tovarich c. filmben
Basil Rathbone a Tovarich c. filmben
Életrajzi adatok
Születési név Philip St. John Basil Rathbone
Született 1892. június 13.[1][2][3][4][5][6][7][8]
Johannesburg, Brit Birodalom
Elhunyt 1967. július 21. (75 évesen)[1][2][3][4][5][6][7][8]
New York, Amerikai Egyesült Államok
Sírhely Ferncliff Cemetery
Házastársa Marion Foreman (1914–1926)
Ouida Bergere (1926–1967)
Pályafutása
Iskolái Repton School
Aktív évek 19211967
Híres szerepei Sherlock Holmes
Műfajok Shakespearean comedy
Díjai
Tony-díj1947 (The Heiress)
További díjak

Basil Rathbone az IMDb-n
PORT.hu-adatlap
A Wikimédia Commons tartalmaz Basil Rathbone témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Korai évekSzerkesztés

Basil Rathbone 1892. június 13-án a liverpooli Rathbone-család tagjaként született, mely családot a színész késöbb John Galsworthy The Forsyte Sagajában szereplő családjához hasonlított.[10] Apja Edgar Philip Rathbone, bányamérnök, aki az elsők közt érte el a klondike-i területet arany után kutatva.[11] Anyja, Anna Barbara Rathbone (lánykori nevén George), ír hegedűművész,[12] aki IV. Henrik leszármazottja volt.[13] Apja munkája miatt a család Rathbone születésekor Dél-Afrikában élt. Miután apját a búrok kémkedéssel vádolták, a család 1896-ban Nagy-Britanniába menekült. Húga, Beatrice szintén Johannesburgban, de öccse, John már Nagy-Britanniában született.[14] 1906-tól 1910-ig Rathbone a Derbyshire-i Repton Schoolba járt, ahol könnyűatlétikában, labdarúgásban és krikettben emelkedett ki. Évekig a 440 yardos futásban 51 másodperces eredményével iskolai rekordtartó volt.[15] Bár amióta tízéves korában megírta első színdarabját, tudta, hogy a jövőjét a színpadon képzeli el, apja kedvéért a Liverpool London and Globe Insurance Companynál kezdett dolgozni.[12] Egy év leteltével azonban jelentkezett unokatestvére, Sir Frank Benson színtársulatába, mely Nagy-Britanniában és Amerikában William Shakespeare műveivel lépett fel.[12] Rathbone 1912. április 22-én lépett először színpadra.[16]

Első világháborúSzerkesztés

1916-ban Rathbone jelentkezett a London Scottish ezredhez ahol kitűnt a kíváló vezetöi tulajdonságaival.[12] Így alhadnagyként áthelyezték a Liverpool Scottish 2. zászlóaljához. 1917 májusában Franciaországba vezényelték.[17] Itt fontos feladatai közé tartozott a hírszerzés, melynek módszereit a csapata által ellenőrzött területen forradalmasította. Ötlete abból állt, hogy az akkor használatos éjjeli felderítések helyett, melyek a sőtetben nehezen megbecsülhető távolságok miatt gyakran pontatlanok voltak, virradatkor aljnövényzetnek álcázva kússzanak ki a senkiföldjére, majd napfénynél tegyék meg a megfigyelésüket.[12] Az egyik így végrehajtott és kimondottan veszélyes bevetéséért, ahonnan sértetlenül hozta vissza beosztottjait, Military Cross-szal tüntették ki.[17] Öccse, John 1918-ban Franciaországban hősi halált halt, mely Rathbone-t nagy csapásként érte. Édesanyját 1917-ben vesztette el. Saját véleménye szerint a családi tragédiát sem apja, sem húga nem tudták feldolgozni. Apja haláláig Rathbone-ba kapaszkodott,[12] míg Beatrice, Rathbone unokája beszámolója szerint, apácának szerződött.


Családi életeSzerkesztés

1914 októberében Rathbone feleségül vette Marion Foremant, egy színésznőt, akivel együtt játszottak unokatestvére, Frank Benson színtársulatában. 1915 júliusában fiuk született, akit Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődés című regénye főszereplője után Rodionnak neveztek.[10] A háborúból hazatérve Rathbone házassága tönkrement, a pontos okokról nem kívánt nyilatkozni.[12] A húszas évek kezdetén több kapcsolata is volt, köztük Joyce Carey, aki Rathbone Romeójához Juliát játszotta 1919-ben, és Eva Le Gallienne, aki Molnár Ferenc darabja, A Hattyú, amerikai bemutatásában Alexandrát játszotta.[18] 1923-ban, miközben A Hattyú-ban játszott, barátja, Clifton Webb unszolására Rathbone elment egy előkelő partyra, ahol találkozott Ouida Bergere-rel, aki akkoriban a Paramount híres forgatókönyvírója volt. A partyt weekendezés követte, ami alatt Rathbone beleszeretett Ouidába. Mivel bár mindketten külön éltek házastársuktól, de jogilag még házasok voltak, először be kellett nyújtaniuk a válópert.[12] Végül 1926. április 18-án egyik barátjuk elegáns New York-i appartmanjában házasodtak össze.[19] Rathbone fia Rodion a harmincas évek végen a párhoz költözött Hollywoodba, és apjával együtt két filmben is szerepelt.[14] Ám egy vita Rodion és menyasszonya, Caroline Fisher esküvői szertartásával kapcsolatban újra szétválasztotta apát és fiát. 1939-ben Ouida és Basil Rathbone örökbefogadtak egy kislányt, Barbara Cynthia Rathbone-t. A második világháború alatt Ouida unokahúga, Ouida Branche, is velük élt.[12] A Ouidával kötött házasságának Rathbone halála vetett véget 1967. július 21-én, mikor New York-i lakásában váratlanul, szívinfarktus következtében eltávozott.[20] Lánya, Cynthia csupán két évvel rá, 1969. június 4-én halt meg, harminc évesen.[21] Felesége, Ouida 1974-ben hunyt el.[22]

Színészi karrierjeSzerkesztés

London és a BroadwaySzerkesztés

A háborúból visszatérve felkérték Rathbone-t, hogy a Shakespeare Summer Festivalon Rómeó, Cassius, illetve Lysander szerepeit vállalja el. Itt fedezte fel Constance Collier, színésznő, aki elhozta Londonba, hogy vele együtt a Peter Ibettson című színdarabban főszerepet játsszon.[12] Zseniális alakításának köszönhetően Londonban nagy hírnévre tett szert. Itt a húszas évek elején további magas színvonalú darabokban mint a Maddame Sand, a Fedora, a IV Henrik, 2. rész, az Othello és az R.U.R, lépett fel.[23] A IV Henrik-beli fellépését az ifjú Laurence Olivier is látta, és dicsérő szavakkal illette a színészt:

Prince Hal. Oh, that magical Prince Hal, the most beautiful male I have ever laid eyes upon. His profile was that of a god, his figure pure Olympiad, his voice the most beautiful instrument I had yet heard, and even his name suggested the utmost in glamorous masculinity — Basil Rathbone.
– Laurence Olivier[24]

1922-ben Gilbert Miller, színházi producer, elvitte Rathbonet az Államokba, hogy a Broadwayen Bíró Lajos és Lengyel Menyhért A cárnő című színdarabjában játsszon. Következő nagy siketét Molnár Ferenc A Hattyú-jának angol feldolgozásában aratta, melyben Ági tanár úr szerepében lehetett látni. A darab Amerikában óriási siker volt, és 528 előadást ért meg, amelynek része volt egy országos turné is. A húszas években főként szerelmes darabok főszereplőjeként kapott szerepet.[23] Többek közt egy Captive című, a francia La Prisonniere-en alapuló színdarabban játszott, mely egy ifjú férj életének tönkremenetelét mutatja be, aki nem tudja, hogy fiatal felesége leszbikus, és legjobb barátja feleségével van viszonya. 1926-ban a darab szereplőit, köztük Rathbone-t is, letartóztatták, mivel a homoszexualitást megjelenítő darabot veszélyesnek tartották.[12] 1929-ben Rathbone saját színdarabját, a Judas-t, melyet Walter Ferrisszel együtt írt, vitte a Broadway színpadára, saját maga által megtestesítve Júdást. Magát anglikán hívőnek vallva nem érezte lázítónak a darabot, több keresztény egyházi személy viszont sértőnek tartotta, hogy az előadás Júdás személyét mint főgonoszt megkérdőjelezte. Zsidó egyházak felől viszont pozitív visszajelzés érkezett, és több hívő ember is érdeklődve és megindultan beszélgetett vele az előadások után öltözőjében. Ennek ellenére a darab nem volt sikeres és csupán 12 előadást ért meg.[12]

HollywoodSzerkesztés

Bár Rathbone néhány némafilmben is játszott, csak a hangrögzítés feltalálása keltette fel igazán érdeklődését a filmek iránt. Így 1929-ben megszerezte a férfi főszerepet a The Last of Mrs. Cheyney című romantikus vígjátékban, mely nagy siker volt, és jóval növelte az eddig csak színházi körökben ismert hírnevét. 1930-tól 1933-ig szerelmes filmek főszereplőjeként volt látható, kivételt csak a The Bishop Murder Case, ahol Philo Vance-t, egy amerikai nyomozót játszott, illetve a Loyalties képeztek, amelyben egy kiközösített zsidót testesített meg. 1933 és 1934 között újra elbúcsúzott a filmvászontól, hogy Katherine Cornell-lel három darabbal, többek közt a Rómeó és Júliával, illetve egy Elizabeth Barrett Browning életét bemutató színdarabbal (The Barretts of Wimpole Street) turnézhasson az Államokban.[12]

Amikor visszahívták Hollywoodba, drámaian megváltozott az általa játszott szerepek karaktere. David Copperfield 1935-ös filmváltozatában David kegyetlen mostohaapjaként zseniális alakítást nyújtott, aminek köszönhetően a nézők negatív főhős szerepében szerették volna látni. Így olyan híres szerepeket játszott, mint Alexej Karenin az Anna Kareninában, a gyermekgyilkos Marquis Dickens az A Tale of Two Cities megfilmesítésében, Tybalt a Rómeó és Júliában, Sir Guy of Gisbourne a Robin Hood kalandjaiban, vagy a gonosz Captain Estaban az 1940-es Zorro filmben. Ezekkel a negatív karakterekkel olyan szorosan azonosították, hogy elbeszélése szerint féltek az emberek beszállni vele egy liftbe.[25] Rathbone különösen a jelmezes filmekben tűnt ki, hiszen sokan Hollywood legjobb vívójának tartották, mivel Fred Cavens, profi filmkardmester tanítványa volt.[26] Különösen az Errol Flynn ellen vívott harcok (Captain Blood és Robin Hood kalandjai) maradtak meg az akkori, illetve a mai nézők emlékezetében. Filmjeiben Errol Flynn mellett más világhírü partnerekkel is játszott együtt, mint például Greta Garbo (Anna Karenina), Leslie Howard (Rómeó és Júlia), Marlene Dietrich (Allah kertje), David Niven (pl. The Dawn Patrol), Pola Negri (A Woman Commands), Lugosi Béla (pl. Son of Frankenstein), Norma Shearer (pl. The Last of Mrs. Cheyney), Olivia de Havilland (pl. Robin Hood kalandjai), és a későbbiekben Ida Lupino (The Adventures of Sherlock Holmes), Humphrey Bogart és Peter Ustinov (We're No Angels).

Ez idő alatt nyerte el hírnevét mint „Host of Hollywood”, mivel feleségével több nagy és innovatív estélyt rendeztek, melyekre rendszerint híres és előkelő vendégek voltak meghívva. Rathbone ugyan nem élvezte a nagy partikat és inkább szerette nyugodtan tölteni az estéit és többször is ellenezte a fenti elnevezést, de támogatta a feleségét, hogy megvalósíthassa kreatív ötleteit.[27]

1936-ban és 1938-ban mint legjobb mellékszereplőt Academy Awardra jelölték. Mindkét alkalommal Walter Brennan ellen veszített.[28]

Bár a vívójeleneteket nagyon élvezte, Rathbone szeretett volna megszabadulni a gonosztevő stigmájától, és mint a színházban, a filmvásznon is különböző típusú karaktereket alakítani. Így amikor felkérték, hogy Arthur Conan Doyle A Sátán kutyája című regénye megfilmesítésében Sherlock Holmesot játssza, boldogan elfogadta a szerepet.[29] Alakítása olyan sikeres volt hogy további 13 filmben, először továbbra is a 20th Century Foxnál, majd a Universal által a negyvenes évekbe repített változatokban is a híres detektívet játszotta. Később megbánta, hogy neve íly szorosan fűződik össze Sherlock Holmesszal, mivel emiatt más műfajú filmekben sok jó szerepet vesztett el. Így 1946-ban otthagyta Holmesot, és visszatért a Broadway színpadára.[12] 1948-ban a The Heiress című színdarabbéli alakításáért Tony-díjjal tüntették ki.

Utolsó éveiSzerkesztés

Az 50-es és 60-as években Rathbone mind színházban mind a filmvásznon aktiv volt. Színpadi sikerei közé tartozott többek között Archibald MacLeish J.B. című darabjában nyújtott alakítása. 1953-ban úgy döntött, hogy visszatér Sherlock Holmeshoz, egy a felesége, Ouida által írt színdarabban. Bár Arthur Conan Doyle fiának, Adrian Doylenak nagyon tetszett a darab, nem aratott sikert és anyagi veszteségekkel járt.[12]

Mozifilmjeiben főleg vígjátékokban dolgozott, melyek eddigi alakításait figurázták ki. Komoly anyagi gondjai miatt rosszabb szerepeket is el kellett fogadnia, így olcsó horrorfilmeken is dolgozott. Ezenkívül több színvonalas tévéfilmben is szerepelt és folytatta a fellépéseit a rádióban, illetve lemezfelvételeket készített.

1963. április 30-án Rathbone John F. Kennedy és felesége, valamint Luxemburg nagyhercegnője előtt tartott felolvasást, amelyben versek mellett a St. Crispin-napi beszédet adta elő Shakespeare V Henrik-jéből.[30]

Ezenkívül egyszemélyes előadásával, az An Evening with Basil Rathbone-nal turnézott az Államokban, Argentinában, Braziliában, Peruban és Mexikóban.[30] Olvasóestéit sok egyetemre is elvitte, mert fontosnak tartotta, hogy elérje a fiatalságot, és felhívja figyelmüket az igényes időtöltés fontosságára.

Egyik utolsó filmjét Mexikóban forgatta, mely színésztársa, John Carradine szerint halálához vezetett, mivel hegyi betegséget kapott a munkálatok során.[31]

FilmográfiaSzerkesztés

Év Eredeti cím Magyar cím Szerep Megjegyzés
1921 Innocent Amadis de Jocelyn
The Fruitful Vine Don Cesare Carelli
1923 The School for Scandal Joseph Surface
The Loves of Mary, Queen of Scots
1924 Trouping with Ellen Tony Winterslip
1925 The Masked Bride Antoine
1926 The Great Deception Rizzio
1929 The Last of Mrs. Cheyney Lord Arthur Dilling
1930 The Bishop Murder Case Philo Vance
This Mad World Paul Parisot
A Notorious Affair Paul Gherardi
The Flirting Widow Colonel John "Johnny" Vaughn-Smith
The Lady of Scandal Edward, Duke of Warrington
The Lady Surrenders Carl Vandry
Sin Takes a Holiday Reginald "Reggie" Durant
1932 A Woman Commands Capt. Alex Pastitsch
After the Ball Jack Harrowby
1933 One Precious Year ?
Loyalties Ferdinand de Levis
1935 David Copperfield Edward Murdstone
Anna Karenina Anna Karenina Alekszej Alexandrovics Karenin
The Last Days of Pompeii Pontius Pilatus
A Feather in Her Hat Captain Randolph Courtney
Kind Lady Henry Abbott
A Tale of Two Cities Marquis St. Evremonde
Captain Blood Levasseur
1936 Private Number Thomas Wroxton
Romeo and Juliet Rómeó és Júlia Tybalt Oscar-díj jelölés: legjobb férfi mellékszereplő
The Garden of Allah Allah kertje Ferdinand Anteoni
1937 Love from a Stranger Gerald Lovell
Confession Michael Michailow
Make a Wish Johnny Selden
Tovarich Dimitri Gorotchenko
1938 The Adventures of Marco Polo Ahmed
The Adventures of Robin Hood Robin Hood kalandjai Sir Guy of Gisbourne
If I Were King King Louis XI Oscar-díj jelölés: legjobb férfi mellékszereplő
The Dawn Patrol Major Brand
1939 Son of Frankenstein Báró Wolf von Frankenstein
The Hound of the Baskervilles A sátán kutyája Sherlock Holmes
The Sun Never Sets Clive Randolph
The Adventures of Sherlock Holmes Sherlock Holmes
Rio Paul Reynard
Tower of London III Richárd
1940 Rhythm on the River Oliver Courtney
The Mark of Zorro Esteban Pasquale
1941 The Mad Doctor Dr. George Sebastian
The Black Cat Montague Hartley
International Lady Reggie Oliver
Paris Calling Andre Benoit
1942 Fingers at the Window Cesar Ferrari/ Dr. H. Santelle
Crossroads Henri Sarrou
Sherlock Holmes and the Voice of Terror Sherlock Holmes
Sherlock Holmes and the Secret Weapon Sherlock Holmes
1943 Sherlock Holmes in Washington Sherlock Holmes
Above Suspicion Sig von Aschenhausen
Sherlock Holmes Faces Death Sherlock Holmes
Crazy House Sherlock Holmes
The Spider Woman Sherlock Holmes
1944
Bathing Beauty George Adams
The Pearl of Death Sherlock Holmes
The Scarlet Claw Sherlock Holmes
Frenchman's Creek Lord Rockingham
1945 The House of Fear Sherlock Holmes
The Woman in Green Sherlock Holmes
Pursuit to Algiers Sherlock Holmes
1946 Terror by Night Sherlock Holmes
Heartbeat Professor Aristide
Dressed to Kill Sherlock Holmes
1949 The Adventures of Ichabod and Mr. Toad Ichabod és Mr. Toad kalandjai narrátor
1954 Casanova's Big Night Lucio / narrátor
1955 We're No Angels Andre Trochard
The Court Jester Udvari bolond Sir Ravenhurst
1956 The Black Sleep Sir Joel Cadman
1958 The Last Hurrah Norman Cass
1961 Mystic Prophecies and Nostradamus narrátor
1962 The Magic Sword Lodac
Ponzio Pilato Kajafás
Tales of Terror Carmichael
Two Before Zero narrátor
1963 The Comedy of Terrors John F. Black
1965 Voyage to the Prehistoric Planet Prof. Hartman
1966 Queen of Blood Dr. Farraday
The Ghost in the Invisible Bikini Reginald Ripper
1967 Hillbillys in a Haunted House Gregor
1968 Autopsia de un fantasma Canuto Perez

Díjak, jelölésekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Internet Broadway Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. a b Internet Speculative Fiction Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. a b Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. a b filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  9. a b New York Times, 1967. július 22.
  10. a b Dorothy Spensley: That Nasty Man. Motion Picture 1938. március, 33 o.
  11. Rathbone 35. o.
  12. a b c d e f g h i j k l m n o Rathbone, Basil: In and Out of Character. New York: Limelight Editions. 1989. 35 o.
  13. Art Berman: Basil Rathbone Dies After 56-Year Career. Los Angeles Times 1967. június 22
  14. a b [1] Megtekintés 2019.10.26
  15. Bredford Nelson: Don Juann From Broadway. Screenland Magazine 1929. november
  16. http://www.basilrathbone.net/theater/ megtekintés 2019.10.26
  17. a b Van Emden, Richard, Piuk Victor: Famous 1914-1918. South Yorkshire: Pen & Sword Books Ltd. 2008. 149-157 o.
  18. http://www.basilrathbone.net/biography/women.htm megtekintés 2019.10.27
  19. New York Times 1926. április 19.
  20. Basil Rathbone, 75, Dies at Home Here; Basil Rathbone Is Dead Here at 75 New York Times 1967. július 22. 1.old.
  21. New York Times 1969. június 5.
  22. New York Times 1974. december 1.
  23. a b http://www.basilrathbone.net/theater/ megtekintés: 2019.10.27
  24. Eddie Selover: The Strange Case of Basil Rathbone: The Life and Work of the Man Who Made Olivier — and Audiences — Swoon Bright Lights Film Journal 2013. április 13. (Megtekintés: 2019.10.27.)
  25. Ed Sullivan: Hiss-s-s-s. Silver Screen Magazine 1938. augusztus, 28 o.
  26. Dick Pine: The Host of Hollywood. Screenland Magazine 1938. július. 64-65, 88-89 o.
  27. Dickson Morley: First Host of Hollywood. Picture Play Magazine 1938. Február. 52-54 o.
  28. http://www.basilrathbone.net/potpourri/funfacts.htm megtekintés: 2019.10.28
  29. Faith Service: The Man Who Won't Be Typed. Motion Picture Magazine 1939. május. 37, 63, 65, 73 o.
  30. a b Basil Rathbone's Appearances on Stage (continued from page one) megtekintés: 2019.10.28
  31. Tom Weaver: John Carradine: The Films. McFarland: 2008. 274 o.
  32. a b c Basil Rathbone's Stars on the Hollywood Walk of Fame megtekintés: 2019.10.28

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés