Budakörnyéki járás
A Budakörnyéki járás Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez tartozó járás volt Magyarországon, székhelye Budapest volt. 1934-ben jött létre a Biai járás egyidejű megszüntetésével. Ezen a néven az 1950-es járásrendezés során szűnt meg, amikor helyére a Budai járás lépett, szintén Budapest székhellyel.
Története
szerkesztésA Budakörnyéki járás elődje a Biai járás volt, melynek neve 1898-ig Pilisi alsó járás volt és a 19. század közepén az addigi Pilisi járás feldarabolásával jött létre. Ennek 1886-tól, amikor törvény alapján a vármegyéknek állandó járási székhelyeket kellett kijelölniük, Bia volt a székhelye. A járás Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye dunántúli részének déli felét foglalta magába.
A 20. század fordulóján a Budapest körüli települések népessége, gazdasága és infrastrukturális fejlettsége erősen megnőtt, és elkezdődött a Nagy-Budapestet alkotó agglomeráció kialakulása. 1934-ben megszüntették a Biai járást, mivel Budapest vonzásának erősödése és a közlekedési lehetőségek javulása miatt célszerűbb lett községeit Budapest székhellyel igazgatni. Az 1922-ben létrejött Központi járás területe és népessége azonban túl nagy lett volna, ha a két járást egyesítik, ezért inkább külön járást hoztak létre Budapest környékének a Dunántúlra eső részén. Ez a második Budapest székhelyű járás lett a Budakörnyéki járás. A Biai járás tíz községén kívül ide csatolták át a Központi járás Dunántúlra eső hat községét és a Pomázi járásból további öt községet.
A Budakörnyéki járás ezen a néven az 1950-es járásrendezéskor szűnt meg, amikor neve Budai járásra változott és északi határát a Szentendrei járás felé néhány község átcsatolásával kiigazították.
Községei
szerkesztésAz alábbi táblázat felsorolja a Budakörnyéki járáshoz tartozott községeket, bemutatva, hogy mikor tartoztak ide, és hogy hova tartoztak megelőzően, illetve később.
Község | Mikortól | Honnan | Meddig | Hova |
---|---|---|---|---|
Albertfalva | 1934 | Központi járásból | 1949 | Budapesthez csatolták |
Bia | 1934 | Biai járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Budajenő | 1934 | Biai járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Budakeszi | 1934 | Biai járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Budaörs | 1934 | Központi járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Budatétény | 1934 | Központi járásból | 1949 | Budapesthez csatolták |
Diósd | 1946 | Váli járásból (Fejér vármegye) | 1950 | Budai járáshoz |
Érd | 1946 | Adonyi járásból (Fejér vármegye) | 1950 | Budai járáshoz |
Nagykovácsi | 1934 | Pomázi járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Nagytétény | 1934 | Központi járásból | 1949 | Budapesthez csatolták |
Páty | 1934 | Biai járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Perbál | 1934 | Biai járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Pesthidegkút | 1934 | Központi járásból | 1949 | Budapesthez csatolták |
Piliscsaba | 1949 | Szentendrei járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Pilisliget | 1949 | Szentendrei járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Pilisszentiván | 1934 | Pomázi járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Pilisvörösvár | 1934 | Pomázi járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Pusztazámor | 1946 | Váli járásból (Fejér vármegye) | 1950 | Budai járáshoz |
Solymár | 1934 | Pomázi járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Sóskút | 1946 | Váli járásból (Fejér vármegye) | 1950 | Budai járáshoz |
Százhalombatta | 1946 | Adonyi járásból (Fejér vármegye) | 1950 | Budai járáshoz |
Tárnok | 1946 | Váli járásból (Fejér vármegye) | 1950 | Budai járáshoz |
Telki | 1934 | Biai járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Tinnye | 1934 | Biai járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Torbágy | 1934 | Biai járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Tök | 1934 | Biai járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Törökbálint | 1934 | Központi járásból | 1950 | Budai járáshoz |
Üröm | 1934 | Pomázi járásból | 1949 | Szentendrei járáshoz |
Zsámbék | 1934 | Biai járásból | 1950 | Budai járáshoz |