Anilin
Anilin | |||
IUPAC-név | Anilin | ||
Más nevek | Fenil-amin Aminobenzol | ||
Kémiai azonosítók | |||
---|---|---|---|
CAS-szám | 62-53-3 | ||
| |||
Kémiai és fizikai tulajdonságok | |||
Kémiai képlet | C6H7N | ||
Moláris tömeg | 93,13 g/mol | ||
Megjelenés | színtelen folyadék | ||
Sűrűség | 1,0217 g/ml (folyadék) (20 °C)[1] | ||
Olvadáspont | ‒6,3 °C | ||
Forráspont | 184,13 °C | ||
Oldhatóság (vízben) | 3,6 g/100 ml (18 °C) | ||
Savasság (pKa) | kb. 27 | ||
Lúgosság (pKb) | 9,42 | ||
Viszkozitás | 3,71 cP (25 °C) | ||
Veszélyek | |||
EU osztályozás | toxikus (T) környezetkárosító (N)[2] karcinogén (3. kat) mutagén (3. kat) | ||
NFPA 704 | |||
R mondatok | R23/24/25, R40, R41, R43, R48/23/24/25, R68, R50[2] | ||
S mondatok | (S1/2), S26, S27, S36/37/39, S45, S46, S61, S63[2] | ||
LD50 | 250 mg/kg (patkány, szájon át)[3] | ||
Rokon vegyületek | |||
Rokon vegyületek | Fenilhidrazin Nitrozobenzol Nitrobenzol | ||
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. |
Az anilin (más néven: fenil-amin vagy aminobenzol) az aminok csoportjába tartozó, nitrogéntartalmú aromás szerves vegyület. Összegképlete C6H5NH2. Színtelen, jellegzetes szagú, olajszerű folyadék, enyhén csípős íze van. Igen kevéssé vízoldható, 18 °C-on 100 g víz 3,6 g anilint old fel. Ezzel szemben minden arányban elegyedik sok szerves oldószerrel, például etanollal, dietil-éterrel, szén-diszulfiddal. Mérgező hatású vegyület.
Története, felfedezése
szerkesztésA szanszkrit nila szó kéket, a nili indigót jelent. Innen került először az arab nyelvbe al-nil, majd a portugálba anil alakban.
Először egy német falusi gyógyszerész, Otto Unverdorben állította elő 1826-ban úgy, hogy az indigót mésszel hevítette, mert kíváncsi volt annak összetételére. A kidesztillált halványsárga folyadékot előbb lúggal, majd – mivel ez nem vezetett eredményre – kénsavval kezelte. Utóbbitól a folyadék szép, hófehér kristályokká változott át, ezért Unverdorben kirisztallin-nak nevezte el. A desztillátumból szenet, hidrogént és nitrogént mutatott ki. Eredményeit Poggendorffs Annale-ban jelentette meg, majd abbahagyta a munkát, mivel primitív eszközeivel és hiányos tudásával nem juthatott tovább.[4] Az anilin nevet (az indigót jelentő portugál anil szóból) Carl Julius Fritzsche, a szentpétervári akadémia professzora adta neki 1841-ben.[5] Fritzsche a Liebig's Annalen-ben, valamint a Journal für practische Chemie 1840-es évfolyamában ismertette, hogy az indigót lúgos közegben desztillálva egy átlátszó, színtelen, jellegzetes szagú folyadékot kapott. Az ismeretlen anyag összetételét égetéssel próbálta meghatározni, és 77,92% szén, 7,25% hidrogén és 14,83% nitrogén jelenlétét bizonyította, amiből a C12H14N2 összegképletre jutott.
Vele egyidőben Friedlieb Ferdinand Runge (1794–1867) breslaui professzor az akkor még haszontalan mellékterméknek tekintett kőszénkátrányt próbálta a gyakorlatban felhasználhatóvá tenni. A kátrány ledesztillálásából kapott, lakkszerű terméket különféle oldószerekkel kezelte, amivel neki is sikerült elkülönítenie egy színtelen folyadékot, és azt szén- és nitrogéntartalma miatt cianolnak nevezte el. Ennek összegképletét ő is C12H14N2-nek állapította meg, és tulajdonságait is Fritsche által megadottakkal egyezően állapította meg; egyúttal a kőszénkátrányból a fenolt (karbolsavat) is sikerült kinyernie. 1842-ben Szentpéterváron Nyikolaj Nyikolajevics Zinyin ugyancsak C12H14N2-nek leírt összetételű és általa benzidamnak nevezett, bázikus jellegű anyaghoz jutott – ő úgy, hogy a mirbánolajat kezelte ammónium-szulfiddal. A helyes összetételt végül August Wilhelm von Hofmann tisztázta, megállapítva az Unverdorben, Runge, Fritsche és Zinyin által előállított vegyületek azonosságát.[4]
Az anilinból vörös festékeket először William Henry Perkin állított elő úgy, hogy az anilint kénsavval és kálium-dikromáttal kezelte. Utána más színeket (anilin-fekete, anilin-kék stb.) is sikerült előállítani. Ezek olcsó, erősen színező, tömegesen gyártható anyagoknak bizonyultak — ezzel megvetették a tulajdonképpeni szerves vegyipar alapjait, és kiszorítottak a piacról számos biogén szerves festéket (például a kármint).
Kémiai tulajdonságai
szerkesztésAz anilin oxidációra érzékeny, ezért a kezdetben színtelen vegyület sárga, majd barna színű lesz, majd elgyantásodik. Az oxidáció során gyakran különféle termékek bonyolult elegye képződik. Lúgos közegben (például klórmészoldattal vagy kálium-permanganáttal) végzett oxidációjának fő termékei a nitrobenzol és az azobenzol. Savas közegben krómsavval vagy klorátokkal végzett oxidációja más irányú, ilyenkor polimolekuláris átalakulási termékek képződnek, ilyen például az anilinfekete. Ezek krómsavas oxidáció hatására lebomlanak.
Gyenge bázis, még a lakmusz színét sem változtatja kékre. Az anilin sói állandó, kristályos vegyületek, de vizes oldatban hidrolizálnak, emiatt az oldat savas kémhatású.
Élettani hatása
szerkesztésMérgező hatású vegyület. Komoly ártalmakat okozhat a gőzeinek rendszeres vagy tartósabb belégzése. Az anilingőzök belégzése kékülést okoz az ujjak hegyén, az ajkakon és a fülön. Fejfájást, émelygést, szédülést is kiválthat. Krónikus mérgezés esetén elsősorban az idegrendszerre hat. Felszívódhat a bőrön át is.
Előfordulása
szerkesztésTermészetes körülmények között a kőszénkátrányban fordul elő. A kőszénkátrány könnyűolaj-párlatának bázisos alkotórésze.
Előállítása
szerkesztésAz anilin bár megtalálható a kőszénkátrányban, mégsem abból nyerik ki, ez ugyanis körülményes volna és nem fedezné a szükségleteket. Ehelyett a benzol nitrálásával nyerhető nitrobenzolból indulnak ki. A nitrobenzolt vasforgáccsal és híg sósavval redukálják anilinné. Ezt az eljárást Béchamp-féle eljárásnak nevezik, és már az 1860-as évek óta alkalmazzák anilin gyártására.
Léteznek más eljárások is anilin gyártására, előállítható például klórbenzolból ammóniával (ammonolízis). A klórbenzol csak magas hőmérsékleten (340 °C) és nagy nyomáson reagál vizes ammóniával, de bizonyos katalizátorok jelenlétében enyhébb körülmények közt is lejátszódik a reakció.
Felhasználása
szerkesztésAz anilin gyakorlati jelentősége nagy. Az egyik legfontosabb szerves kémiai alapanyag. Nagy mennyiségben alkalmazzák különböző aromás és heterociklusos vegyületek szintézisére. Ezek a vegyületek főként színezékek (például fukszin), gyógyszerek és robbanószerek. A kaucsuk vulkanizálásakor akcelerátorként alkalmazzák. Felhasználják egyes mikroszkópos vizsgálatok alkalmával is, például baktériumok színezésére.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ William M. Haynes. CRC Handbook of Chemistry and Physics, 97th Edition, Boca Raton: CRC Press, pp. 3-28. o. (2016). ISBN 978-1-4987-5429-3
- ↑ a b c Az anilin (ESIS)[halott link]
- ↑ Az anilin vegyülethez tartozó bejegyzés az IFA GESTIS adatbázisából. A hozzáférés dátuma: 2011. január 5. (JavaScript szükséges) (angolul)
- ↑ a b Makkay Klára: Mesterséges szerves festékanyagok
- ↑ Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998. 18. o. ISBN 963 8334 96 7
Források
szerkesztés- Bruckner Győző: Szerves kémia, II-1-es kötet
- Erdey-Grúz Tibor: Vegyszerismeret
További információk
szerkesztés- https://web.archive.org/web/20070601164115/http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/18het/kemia/kemia18.html
- https://web.archive.org/web/20080517052334/http://www.jomagam.hu/tudomany/kemia/kem_n_p.htm
- http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b61/ch07s04.html Archiválva 2007. május 14-i dátummal a Wayback Machine-ben