Copf stílus

művészeti stílus Közép-Európában a 18. század utolsó évtizedeiben

A copf stílus vagy egyszerűen csak copf (egyéb elnevezései: klasszicizáló késő barokk, paróka stílus, protestáns barokk) művészeti stílus volt a német nyelvű régiókban a 18. század második felében,[1] ahonnan Magyarországra is átterjedt.[2] A rokokó stílussal együtt a barokk késői ága, mintegy átmenet a barokk és a klasszicizmus között. Francia megfelelője a XVI. Lajos-stílus volt.

A székesfehérvári püspöki palota, előtte az Országalma. Az épület az empire szellemében épült, de a copf stílus jegyeit is magán hordozza
Nagyigmándi katolikus templom (részlet), építette Fellner Jakab
Katolikus templom copf stílusban Tatán, építette Fellner Jakab és Grossmann József
Az egri líceum homlokzata copf stílusban, építette Fellner Jakab

A név eredete szerkesztés

  • A copf a német "zopf" szóból ered, ami ósdit, elavultat, nagyképűt és unalmast jelent. A copf eredetileg hajfonatot jelentett, amint a középkori nők azt viselni szerették, később, a 18. század elején, a porosz katonai viseletbe vették át, míg a francia forradalom ennek a furcsa szokásnak véget nem vetett.
  • Régebben magyarul is időnként „zopf” formában írták (például Kardos Gy.: A magyar barokk- és zopf-építészet rövid összefoglalása, 1952).
  • A szó az oszlopfők és szemöldökpárkányok füzéres és a copfra mint hajviseletre emlékeztető díszítményeire utal. (füzérdísz)

Előzményei szerkesztés

A copf vagy paróka stílus a játszi, cicomás, kicsinyes rokokó stílusra, a XIV. és XV. Lajos stílusára következett és bizonyos fenségest és komolyságot jelentett a könnyűvérű, ledérkedő rokokóval szemben. Franciaországban e stílus megfelelőjét XVI. Lajos királyról „Louis seize”-ként, magyarul XVI. Lajos-stílusként ismerik.

Az irodalomban szerkesztés

A copf stílus ugyanazon korbeli irodalmi és művészeti termékeknél mutatkozik és rokonértelmű a paróka- vagy a barokk stílussal. A német irodalomban leginkább Gottschedet és a sziléziai iskolát lehet a copf stílus legjelentékenyebbjeinek tekinteni, akik ellen Lessing és utódai a klasszicitás újraélesztésével és nemzeti motívumok teremtésével a legélénkebben reagáltak. Franciaországban Voltaire törte meg úgy a rokokó-, mint a parókaízlést.

Nálunk a Bessenyei-korszak tulajdonképpen a copfhoz tartozik; felváltotta a modern kor, amely Kazinczy Ferenccel kezdődött.

Az építészetben szerkesztés

A copf épületek szakítanak a barokk mozgalmas, hullámzó formáival. Vonalvezetésük letisztult, áttekinthető. Mind alaprajzukban, mind pedig homlokzati kialakításukban egyszerűségre, világosságra törekednek. A templomok tornya nem, vagy csak alig lép ki a homlokzat síkjából. A szoborfülkék helyét átveszik a faltükrök és falmezők. A kastélyok esetében elmaradnak a sarokrizalitok, az épület megjelenését a timpanonnal koronázott háromtengelyes középrizalit uralja. A stílus formakincse nagymértékben támaszkodik az antik építészetre. Jellemző a füzérdíszek, konzolok, köténydíszek, tárcsák, rozetták, triglifek, gutták, urnák és szögletes voluták alkalmazása. A nyílások egyenesen, kosárívben, félkörívben, vagy szegmensívben végződnek. szemöldökpárkányuk általában az egyenes, timpanon és lunetta formákra, illetve ezek különböző változataira korlátozódik. A teret cseh- vagy csehsüvegboltozat fedi.

Fennmaradt példái Magyarországon szerkesztés

Az iparművészetben szerkesztés

Legjelentősebbek a copf stílusú bútorok, amelyek napjainkig fent maradtak nemcsak a múzeumokban, hanem a magánlakásokban és a műkereskedelemben is.

Galéria szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. DWDS – Digitales Wörterbuch der deutschen Sprache (német nyelven). DWDS. (Hozzáférés: 2022. január 2.)
  2. copf stílus – Magyar Katolikus Lexikon. lexikon.katolikus.hu. (Hozzáférés: 2022. január 2.)
  3. Esterházy-kastély. www.eszterhaza.hu. (Hozzáférés: 2022. január 2.)

Források szerkesztés

  • Művészeti kislexikon. Budapest : Corvina Kiadó, 2006. copf lásd 41. p. ISBN 963-13-5534-9
  • Művészeti lexikon I. (A–E). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981.

További információk szerkesztés