Főmenü megnyitása

A Tiszántúl zömét magába foglaló Crisicum flórajárás (mint neve is mutatja) az Eupannonicum flóravidék részeként a Tisza és a Keleti-Kárpátok, illetve az Erdélyi-szigethegység között terül el, és ekképpen kelet felé jelentősen túlterjed Magyarország határain. Nem tartozik bele a Nyírség, amit Nyírségense néven önálló flórajárásnak tekintünk.

Földtani felépítéseSzerkesztés

Az Alföld medencéjének aljzata középkori és újkori, zömmel üledékes, kisebbrészt vulkáni kőzetek északnyugat–délkeleti csapású pásztáiból áll. ATiszántúlt egy ilyen, környezetéből 1000–2000 méterrel kiemelkedő, ám kristályos kőzetekből álló pászta osztja északi, illetve déli medencerészre.

A medencét a Pannon-tenger, majd később tó üledékei töltötték föl (több száz, illetve több ezer méter vastagon). Az alsó-pannon üledéksor jellegzetességei a gyakorlatilag izolált, zárt víztartó rétegek, a felső-pannon legnagyobb elterjedésű üledéke pedig a finom-középszemű homok és az agyagos homok. Ezek felett homok, kékesszürke agyag, agyagmárga váltakozik, majd lignitcsíkos homok-agyag összlet jelzi a terület elmocsarasodását. Helyenként már a pleisztocénben általánossá váló folyami üledékeket is megtaláljuk.

A Pannon-tó a negyedidőszak elejére teljesen feltöltődött. A pleisztocén elején az Ős-Tisza még a mai Tiszántúl keleti részén folyt, és tőle nyugatra az Ős-Zagyva, a SajóHernád és az Ős-Tapoly–Ondava hordalékkúpja alakult ki. A Tisza csak a jégkorszak vége felé, több kis részmedence besüllyedését követve foglalta el nagyjából mostani helyzetét, lefejezve ezzel korábbi mellékvölgyeit.

A felszín egy részét ártéri üledék, más részét abból áthalmozott homok, további területeit lösz borítja.

ÉghajlataSzerkesztés

Ez az Alföld legtipikusabb, legkontinentálisabb része: a Duna-Tisza közére jellemző szubmediterrán hatás csak a Tisza jobb parti árterének Szolnok és Szeged közötti szakaszán mutatható ki. Az éves csapadék helyenként alig több mint 400 mm, ez a mennyiség épp hogy lehetővé teszi a fás vegetáció kialakulását.

NövényzeteSzerkesztés

Az egész flórajárás az erdős sztyepp övbe tartozik.

Potenciális erdőtársulásai a homoki tölgyesek (Festuco pseudovinae – Quercetum roboris), de ezek már csak kisebb foltokban lelhetők fel. Az erdős sztyepp erdeinek utolsó hírmondói a Kerecsend és Újszentmargita határában növő tatár juharos tölgyesek (Aceri tatarici – Quercetum).

A tatár juharban gazdag ártéri erdők a nagyobb folyók mentén hosszú szakaszokon megmaradtak. A lösz egykori sztyepp növényzetének csak töredékei őrződtek meg, olyan ritkaságokkal, mint:

Hatalmas területeket foglalnak el a szolonyec szikesek: a hagyományos vélekedés szerint ezek döntő hányada vizek lecsapolásának eredményeként, másodlagosan jött létre, ezt az elképzelést azonban az ezredforduló kutatásai végképp megcáfolták, bizonyítva a szikesek elsődleges eredetét. Főbb növénytársulásai:

A szikes puszták viszonylagos egyhangúságát a sziki tölgyesek (Galatello – Quercetum roboris) állományainak máig fennmaradt töredékei, valamint az egykori vadvízország emlékét őrző, helyenként még kiterjedt mocsarak oldják.

TájegységeiSzerkesztés

Ehhez a flórajáráshoz soroljuk Tisza völgyét Tokajtól Szegedig, tehát nemcsak annak bal-, de jobbparti vegetációját is. További tájegységei:

Jellemző növényeiSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Az Alföld flóravidéke
  • Növényföldrajz
  • KÖRÖSSY L., 1956: A Tiszántúl északi részén végzett kőolajkutatás földtani eredményei – Földtani Közlöny, 86. évf./4. szám, p. 390–402.
  • MAROSI S., SOMOGYI S., 1990: Magyarország kistájainak katasztere I-II, MTA FKI, Budapest, 1023 p., p. 204–209.
  • SÜMEGHY J., 1944: A Tiszántúl. Magyar tájak földtani leírása, 6. 208 p.