Főmenü megnyitása

Dobozi Csuthy Zsigmond (Doboz, 1813. január 19.[1]Kajdacs, 1884. november 22.) református lelkész.

Csuthy Zsigmond
Született 1813. január 19.
Doboz
Elhunyt 1884. november 22. (71 évesen)
Kajdacs
Foglalkozása lelkész,
újságíró

ÉleteSzerkesztés

 
Csuthy Zsigmond emléktáblája Verőcén, a református templom oldalán

Hétgyermekes köznemesi családban született Kajdacson. Szülei nemes Csuthi Mihály és Németh Sára voltak. 1825-ben a pápai kollégiumba került. 1833-ban Nagykőrösre ment a grammatikai osztály tanítójának, ahol 3 évet töltött. 1836-ban Debrecenben kezdett jogot és teológiát tanulni, egyúttal magánoktató volt, így fölváltva élelmezték. 1838-ban Érmellékre, Asszonyvásárára ment akadémiai rektorul, ahol Kuthy Sándor, Kuthy Lajos regényíró apja volt a lelkész és esperes.

A rektoria (lásd Peregrináció) végeztével 1841 tavaszán gyalog beutazta Erdélyt. 1842-ben miután a bécsi egyetemet is meglátogatta, letette Pesten a papi vizsgát és több helyen káplánkodott, többek közt Bicskén, Csákváron, Velencén, Kopácson, Siklóson, Hercegszöllősön), majd 1847-ben Kollós Mózes elaggott lelkész mellé rendeltetett adminisztrátorul Vácra.

1849-ben a Pest megyei bizottmány tagja lett Vác képviseletében, melynek feladata a megyei tisztikar megválasztása volt.[2] 1849-ben Vácon, a kisváci templomban a függetlenségi nyilatkozat mellett tartott egyházi beszéde következtében haditörvényszék elé került és az új épületben töltött 15 havi fogság után 1851. október 1-jén kötél általi halálra ítélték, melyet azonban amnesztiával hat évi várfogságra, javai elkobzására és hivatalvesztésre változtattak.[3] 1852. június 3.-án harminchat társával együtt Josephstadtba (ma Jaroměř, Hradec Králové közelében) deportáltatott. 1853-ban az amnesztia útján szabadult várfogságából és Alsódabasra helyezték.

Polgár Mihály Gyöngyösre rendelte adminisztrátornak, azonban Hentzi katonai parancsnok újra visszarendelte Dabasra, ahol a csendőrök mindennap meglátogatták. Az abszolutista kormány rendelkezése alapján a haditörvényszékileg elítélt lelkészek csak mint káplánok és csak ún. bizalmi férfiak mellett szolgálhattak, ezért az egyházkerület Dömsödre rendelte tanító káplánul. 1859-ig működött itt, amikor Nagy István septemvir közbenjárásával sikerült a majdnem 50 éves férfiúnak rendes lelkészi hivatalt nyernie Kajdacson,[4] ahol hivatalának és történelmi búvárkodásoknak szentelte életét. 1861-ben megyei állandó bizottmány tagjává választották.[5] A tolnai egyházmegyének tanácsbírája is volt.

Volt kézirata Mártonfalvi Tóth Györgytől is.[6]

MűveiSzerkesztés

KéziratSzerkesztés

Szerkesztője ill. munkatársa volt a Honnak (1867/200, 1870/87), Kalauznak, Képes Magyar Ujságnak, Lelki Kincstárnak (1866), Losonczi Phönixnek, Magyar Ember Könyvtárának (1863), Magyar Hirlapnak, Magyarország és a Nagyvilágnak (1866), Magyar Sajtónak, Mátyás Diák Könyvesházának, Nagy- és Kis Képes Naptárnak, Napkeletnek (1856–1860), Politikai Ujdonságoknak, Prot. Egyházi és Iskolai Lapnak, Tolnamegyei Közlönynek (1879–80), és a Vasárnapi Ujságnak (1856-tól). Egyházi beszédei Fördős Lajos: Papi Dolgozatok Gyászesetekre című gyűjteményében (1855, 1857, 1867) vannak közölve.

EmlékezeteSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. A vértesdobozi református anyakönyv I. kötete, keresztelések, CS betű, 1813. év.
  2. 1996 "Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" - Írásos emlékek Vác város múltjából 1074-1990. Váci Történelmi Tár 1. Vác, 420.
  3. Szabó Béla – Horváth István 1969: Nógrád megye története II. 1849–1919. Salgótarján, 13.
  4. Balázs László 1986: Vértesalja. Budapest, 170.
  5. 1978 Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. Szekszárd, 222.
  6. Csorba Dávid 2008: „A’ sovány lelketmeg-szépíteni” - Debreceni prédikátorok (1657–1711). Debrecen, 55 151. jegyzet
  7. parokia.hu/lap/veroceref

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés