Cunami
A szökőár vagy cunami (japánul: 津波, szó szerinti jelentése: „cu”: kikötő, „nami”: hullám, vagyis kikötői hullám) japán eredetű kifejezés, magyarul óriáshullámnak is hívják. Néha helytelenül árhullámnak nevezik. Az egyik legpusztítóbb természeti katasztrófa, ám igen ritkán fordul elő, és még ritkábban szed áldozatokat, bár ha magas szökőár éri el a partokat, hatalmas pusztításra képes. A legutóbbi 2004-es indiai-óceáni cunami és a 2011-es tóhokui földrengés és cunami rendkívül pusztító események voltak.
Tartalomjegyzék
Keletkezése, mechanizmusaSzerkesztés
Túlnyomó részt kétféle módon keletkezhet: tenger alatti földrengés, ún. tengerrengés (ami a tengerfenék alatt kevesebb mint 50 méter mélységben következik be, és legalább 6,5 erősségű) (az esetek 86%-ban) vagy szintén tenger alatti vulkánkitörések (14%), illetve kisebb arányban tenger alatti vagy parti földcsuszamlások is okozhatják. Általában törési síkok mellett keletkezik, ahol nagy tömegátrendeződés zajlott le. Ha a tengerfenék megemelkedik vagy lesüllyed, az hatással van a felette elhelyezkedő víztömegre is. A terület felett gyűrű alakú hullám keletkezik, ami a tengerfenéken körkörösen szétterjed. A rezgés hullámhossza 100 – 200 km közötti, amplitúdója mindössze 0,5 méter körüli. A hullámok periódusideje 5 perctől 1 óráig terjedhet.
Mindezek miatt a nyílt tengeren haladó cunami legtöbbször alig észrevehető, bár rendkívül gyorsan terjed (800–1000 km/h). Ahogy azonban közeledik a parthoz, sebessége egyre csökken, míg a hullámnak a tengerfenékkel érintkező része a megnövekvő súrlódás miatt lelassul, egyensúlyát elveszti, aszimmetrikussá válik. Ekkor keletkezik a rettegett óriáshullám, a cunami, ami a part közelében 10-15 perc alatt eléri a 15-30 méteres magasságot. Minél meredekebb a partfal, minél erősebb volt a rengés, annál nagyobb lesz a hullám magassága, ami akár 60 m is lehet. Főleg öblökben, tengerszorosokban, folyótorkolatoknál erősödhet fel, mivel ezeknek hullámcsapda szerepe van. Az eddig megfigyelt legmagasabb, 63 méteres cunamihullám a Kamcsatka-félsziget partjait érte el. A legmagasabb lefényképezett óriáshullám 12 méter magas volt. A legmagasabb bizonyított szökőár meghaladta az 500 méteres magasságot egy alaszkai fjordban (Lituya-öböl), ahol a partoldal leszakadása indította el a hullámot.
Bizonyos esetekben, mielőtt a víz kicsapódna a partra, először visszahúzódik a tenger felé, mintha apály lenne. Mivel általában nem egyetlen hullám érkezik, tanácsos egy magasabb helyen megvárni a hullámok közötti, néha több órára elnyúló időszakot. Nagyobb cunami akár napokig is eltarthat, ezalatt több hullám éri el a partot.
ElőrejelzésSzerkesztés
Mivel a kiváltó okok között első helyen a földrengés (illetve tengerrengés) szerepel, és ezt egyelőre nem tudjuk előre jelezni, ezért a cunami valószínűségét, várható helyét és erősségét is csak a földrengés bekövetkezte után lehet számítógépes modellek segítségével előre jelezni. A földrengéshullám kb. 100-szor gyorsabban halad a cunamihullámnál. Ez is csupán néhány órás időt ad a lakosságnak ahhoz, hogy a part menti laposabb területeket el tudja hagyni.
A cunami érkezését előre jelezheti a parton a szárazföld rengése, a tenger gyors és jelentős visszahúzódása, a szokatlan hullámfront, és az azt kísérő hangos robaj. Mindezek észlelésekor nem kell megvárni a hivatalos bejelentést, a partot azonnal el kell hagyni, és magasabban fekvő természetes dombra kell menni (mesterséges építmény, épület erre a célra általában nem jó).[1]
Hírhedt katasztrófákSzerkesztés
- Théra vulkáni kúpjának összeomlása, amely eltörölte a minószi civilizációt (ókor)
- 1755, Lisszabon: a város jó része megsemmisült a cunamiban, majd az azt követő tűzvészben.
- 1883, Jáva és Szumátra: a Krakatau vulkán által okozott szökőárban 36 000 embert halt meg.
- 1896, Japán: A szárazföldtől 30 kilométerre lévő halászok semmit sem vettek észre a cunamiból, mely 28 000 embert ölt meg a szigeten.
- 1923, Tokió: a földrengés és a cunamik miatt kb. 140 000 lakos esett áldozatul a katasztrófának.
- 1962, Hamburgi szökőár
- 1964, Kalifornia, Crescent City: a város elpusztult.
- 2004. december 26.: az Indonézia partjainál bekövetkezett 9-es erősségű tengerrengés, majd az azt követő 2004-es indiai-óceáni szökőár a történelem egyik legnagyobb katasztrófáját okozta. A délkelet-ázsiai térségben kb. 300 000 ember vesztette életét.
- 2011. március 11.: Japán északkeleti partvidékéhez közel bekövetkezett 9,0-s erősségű tengerrengést szökőár követte.[2]
Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés
ForrásokSzerkesztés
További információkSzerkesztés
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ A cunami előrejelzése
- ↑ „8,8-as földrengés, cunami Japánban”, Index, 2011. március 11. (Hozzáférés ideje: 2011. március 12.) [halott link]
