Főmenü megnyitása

Gömöri Pál (Budapest, 1905. február 26.Budapest, 1973. szeptember 20.) Kossuth-díjas orvos, belgyógyász, az orvostudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Klinikai orvostudományi kutatásai főként a belgyógyászati angiológiára, az érrendszerben fellépő kóros elváltozások (magas vérnyomás, cukorbetegség stb.) kóroktani vizsgálatára és terápiás kezelésére, valamint a nefrológiára, a veseműködés zavarainak patogenezisére, belgyógyászati összefüggéseire és gyógyítására irányultak. 1949-től 1958-ig vezette a Budapesti Orvostudományi Egyetem és jogelődje III. számú, 1958-tól haláláig II. számú belgyógyászati klinikáját.

Gömöri Pál
Született 1905. február 26.
Budapest
Elhunyt 1973. szeptember 20. (68 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása orvos,
belgyógyász,
egyetemi tanár
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1930)
Kitüntetései Kossuth-díj (1957)

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

A cisztercita rend budapesti Szent Imre Gimnáziumának elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára iratkozott be. Tanulmányai alatt, 1924–1925-ben az egyetemi kémiai intézet, 1925–1930-ban pedig az élettani intézet gyakornoka volt. 1930-ban megszerezte orvosi oklevelét, és tanársegédként elhelyezkedett az egyetem I. számú belgyógyászati klinikáján. 1933-ban belgyógyász szakorvosi képesítést szerzett, majd 1933–1934-ben állami ösztöndíjasként berlini, frankfurti és lipcsei klinikákon végzett tanulmányokat. Budapestre visszatérve folytatta oktató- és kutatómunkáját a belgyógyászati klinikán, amelynek 1944–1946-ban megbízott vezetője is volt. 1945-ben a vese- és szívbetegségek magántanárává habilitált, egyúttal adjunktussá lépett elő.

1949-ben címzetes nyilvános rendkívüli tanári címmel kinevezték az orvosi kar III. számú belgyógyászati klinikájának vezetőjévé. A Budapesti Orvostudományi Egyetem önállósodása, 1951 után tanszékvezető egyetemi tanári címmel vezette az intézetet, egyúttal a később az Országos Traumatológiai Intézetnek is otthont adó ún. Koltói-klinikák épületigazgatója volt. 1959-től haláláig a II. számú belgyógyászati klinika igazgatói posztját töltötte be, ezzel párhuzamosan 1969-től az Országos Belgyógyászati Intézet igazgatója volt.

MunkásságaSzerkesztés

Orvosi tevékenysége és klinikai munkája elsősorban a belgyógyászati angiológiára (értan) és nefrológiára (vesetan), a vérkeringés, az érrendszer rendellenességeire, a vesebetegségek és az anyagcserezavarok patogenezisére, valamint ezek terápiás kezelésére irányultak.

Számottevő eredményeket ért el a magas vérnyomásra, az angina pectorisra – a szívizom oxigénhiányos állapota miatt fellépő szívtáji fájdalomra – vonatkozó kutatásaival. A klinikai gyakorlatban Magyarországon elsőként igazolta a heparin terápiás alkalmazásának jelentőségét a vérrögképződés megakadályozásában. Foglalkozott a véráram kloridszintjének csökkenésével (hypochloraemia) és nem fehérjeeredetű nitrogénszintjének megemelkedésével (azotaemia), a cukorbetegséggel és az ödémákkal. E rendellenességek tanulmányozásakor rámutatott a veseműködéssel való kóroktani összefüggésekre, de átfogóan is vizsgálta a veseelégtelenség, a vesemedence-gyulladás és az urémia (húgyvérűség) patogenezisét. Az anyagcserére vonatkozó kutatásai során Magyarországon az elsők között tanulmányozta az emberi szervezet só- és vízháztartási zavarait.

1952-ben nyerte el az orvostudomány doktora fokozatot. Első akadémiai székfoglalójában a magas vérnyomásra vonatkozó kóroktani kutatásait foglalta össze (A malignus hypertonia patogenezisének és terápiájának kérdése, 1955), a másodikat pedig a sokk előidézte vese- és keringési elégtelenség kérdéskörének szentelte (Haemodynamikai és vesepathológiai problémák sokkban, 1965).

Tudományszervezői és tudománypolitikai tevékenysége szintén jelentős, közreműködött a magyarországi klinikopatológiai konferenciasorozat elindításában és szervezésében. Könyvei mellett pályája során mintegy kétszázötven dolgozata jelent meg, 1955-től alapító főszerkesztője volt a Magyar Belorvosi Archívum című folyóiratnak.

Társasági tagságai és elismeréseiSzerkesztés

1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1965-ben rendes tagjává választották. 1955-től 1959-ig az MTA V. Biológiai és Orvosi Tudományok Osztályának, 1967-től 1970-ig az V. Orvosi Tudományok Osztályának titkári teendőit látta el, 1970-től haláláig az V. osztály elnöki feladatait látta el, 1963-tól 1967-ig tagja volt a Tudományos Minősítő Bizottságnak. Megalakulásától, 1951-től részt vett az Egészségügyi Tudományos Tanács munkájában, 1968 után elnökségi tagként. 1966 és 1972 között elnökként irányította a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének tevékenységét.

1961-ben tiszteleti és végrehajtó bizottsági tagja lett a Nemzetközi Angiológiai Szövetségnek (IUA), 1963-ban tiszteleti tagja a Jan Evangelista Purkyně Csehszlovák Orvostudományi Társaságnak, 1967-ben szintén tiszteleti tagja a Nemzetközi Nefrológiai Társaságnak (ISN), 1969-ben külső tagja a Szovjet Orvostudományi Akadémiának, illetve tiszteleti tagja a Német Demokratikus Köztársaság Nefrológiai Társaságának.

A víz- és sóanyagcsere kórtani kutatása kapcsán elért eredményeiért 1957-ben megkapta a Kossuth-díj III. fokozatát. 1968-ban Hőgyes Endre-, 1969-ben Korányi Sándor-, 1970-ben pedig Semmelweis-emlékéremmel tüntették ki. Ezek mellett birtokosa volt a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatának (1950), a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatának (1951), valamint a Munka Érdemrend arany fokozatának (1965).

Főbb műveiSzerkesztés

  • A hypochloraemiák és extrarenalis azotaemiák klinikája, pathogenesise és differential diagnosisa. Debrecen. 1939.
  • A cukorbetegség pathogenesiséről és therápiájáról. Budapest. 1942.
  • Az angina pectorisról. Budapest. 1944.
  • Újabb szempontok a veseműködés vizsgálatában. Budapest. 1946.
  • A veseműködés modern patho-physiológiája. Budapest. 1949.
  • A keringés elégtelensége: Kórszármazás, kórisme, kezelés. Budapest. 1950.
  • A cardiacumok alkalmazása. Budapest. 1951.
  • Belgyógyászati vesebajok és a hypertoniabetegség általános diagnosztikája és klinikuma. Budapest. 1953.
  • A keringés elégtelensége. Budapest. 1953.
  • A hypertoniabetegség néhány aktuális kérdése. Budapest. 1960.
  • Belgyógyászati vesebajok. Szerk. Gömöri Pál. Budapest. 1966.

Felhasznált forrásSzerkesztés

  • Ki kicsoda: Magyar életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1972. 194–195. o.  
  • Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. 258. o. ISBN 963-05-2500-3  
  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 283. o. ISBN 963-05-4420-2  
  • Magyar nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 741. o. ISBN 963-85773-9-8   (Több téves adattal)
  • Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 1067–1068. o. ISBN 963-547-414-8  
  • Fehér János: Gömöri Pál (1905–1973). In Híres magyar orvosok III. Szerk. Kapronczay Károly, Vizi E. Szilveszter. Budapest: Galenus. 2002. 61–62. o. ISBN 963-86138-6-6
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 423. o.
  • Magyar orvoséletrajzi lexikon. Összeáll. Kapronczay Károly–Közrem. Tóth Magda. Budapest: Mundus Magyar Egyetemi Kiadó. 2004. 121. o. ISBN 963-950-132-8  

További irodalomSzerkesztés

  • Gömöri Pál. Orvosi Hetilap 1973. 46. sz.
  • Gábor György: Gömöri Pál. Magyar Tudomány 1974. 2. sz.