Főmenü megnyitása

Galgóczy Imre (Csúz, 1920. január 20.Budapest, 2005. március 27.) magyar színész, szinkronszínész.

Galgóczy Imre
Életrajzi adatok
Született 1920. január 20.
magyar 1919-1946 Csúz
Elhunyt 2005. március 27. (85 évesen)
magyar Budapest
Pályafutása
Aktív évek 19452002

Galgóczy Imre az IMDb-n
PORT.hu-adatlap

Tartalomjegyzék

PályafutásaSzerkesztés

1920. január 20-án született Csúzon. Édesapja Galgóczy Endre szabómester, édesanyja Csabák Mária. A család Csúzon, Oroszkán és Csatán lakott. Elemi iskolai tanulmányait Oroszkán, polgári iskolai és gimnáziumi tanulmányait Léván végezte. Budapesten 3 évet járt a Pázmány Péter Tudományegyetemre (ma ELTE), filozófiát hallgatott.

II. világháborúban Szentendrén esett fogságba és a hírhedt temesvári fogolytáborba került. Hullottak mellette az emberek és tömegsírokba temették őket. A táborszínház segített elviselni a rettenetes élményeket. Ott találkozott több, későbbi pályatárssal, Somogyváry Rudolffal, Mádi Szabó Gáborral. A fogolyszínházban Illyés Gyula és József Attila verseit szavalta. Nagy szerencsével egy év után hazakerült.

Majd Cserjés Miklós dr.-ból, Schöplin Gyulából, Képes Gézából, Szobotka Tiborból álló zsűri előtt 150 jelentkezőből kiválasztották a rádióba, és a Falurádió műsorának állandó szereplője lett. Az 56-os forradalom után sokakhoz hasonlóan utcára került, és annak is örülhetett, hogy egy Pest környéki színtársulattal járhatta a vidéket.

Az idő múlásával enyhült a szigor, sok színészhez hasonlóan ismét játszhatott a fővárosban. Hosszú pályája során számos paraszthőst formált meg hitelesen. Játszott a Szegedi Nemzeti Színház, Magyar Rádió, Pest megyei Petőfi Színpad, Madách Színház, Déryné és a Népszínház társulatában.

1981-es nyugdíjba vonulása, után sem pihent a Pesterzsébeten lakó művész. A tévében, rádióban, színházakban folytatta pályáját. Az Evangélium Színház egyik alapítója a rendszerváltozást követően. Több mint tíz éven át járta az országot. Műsorkínálatukban szerepelt Tamási Áron, Illyés Gyula, Németh László, Madách Imre és Sík Sándor.

Pesterzsébet sem feledkezett meg róla. Az önkormányzat minden ünnepi alkalomra meghívta fellépni, ahol Márait, Wass Albertet, Szabó Lőrincet és Illyés Gyulát szavalt. A kerület 2002-ben díszpolgári kitüntetésben részesítette. A kitüntetés után így nyilatkozott a helyi újságnak: „Ezért az elismerésért hálás vagyok felvidéki kis falumnak, Oroszkának, a lévai gimnáziumnak, ahol emberséget tanulhattam, a pesterzsébetieknek és a város vezetőinek. Egész életemben az embereket szolgáltam, s még vannak terveim.”

Terveit sajnos betegsége miatt nem tudta valóra váltani. 2002-ben megbetegedett és már csak helyben vállalt fellépéseket. 2005. március 27-én visszaadta lelkét az Úrnak. Hitte, hogy az emberekben igenis, ma is van érdeklődés a művészetek iránt. Élete során közel ezer településen lépett föl, hiszen Ő tudta, hogy az emberek igénylik a jót, a szépet.

Híres szerepei: F.Sz. Pista (Gerencsér M.: Kerekeskút), William Cecil (Schiller: Stuart Mária), Kövesi Sándor (Lakatos M.: Akik élni akarnak).

Színházi szerepeiSzerkesztés

A Színházi Adattárban regisztrált bejegyzéseinek száma: 46.[1]

  • Németh László: A két Bolyai....Lőrinc, inas

FilmjeiSzerkesztés

MoziSzerkesztés

  • Kojak Budapesten (1980)
  • Súlyos példa (1962)
  • Sínek között (1962)
  • A becsületrombolók (1959)

TévéfilmekSzerkesztés

cím év szerep megjegyzés
Az öt zsaru 1998 tévésorozat
Devictus Vincit 1994 tévéfilm
Kisváros 1994 Virágh tévésorozat
Privát kopó 1992 tévésorozat
Szomszédok 1987 tévésorozat
Kémeri 1985 tévésorozat
T.I.R. 1984 Szása tévésorozat
Különös házasság 1984 tévésorozat
Képviselő úr 1979 tévéjáték
Mire megvénülünk 1978 tévésorozat
A Zebegényiek 1978 tévéfilm
Kántor 1976 Szabó hadnagy tévésorozat
Megtörtént bűnügyek 1974 tévésorozat
Sólyom a sasfészekben 1973 tévésorozat
Különös vadászat 1972 Kemecsei őrnagy tévéfilm
Othello Gyulaházán 1966 tévéfilm
Én, Strasznov Ignác, a szélhámos 1966 tévésorozat

SzinkronszerepeiSzerkesztés

cím eredeti cím év szerep színész
Párbaj a napon Duel in the Sun 1946 Zeke, csapos Robert McKenzie
Mindenki haza! Tutti a casa 1960 további magyar hang
A Cincinnati kölyök The Cincinnati Kid 1965 további magyar hang
Egy inas kalandjai Kaliforniában The Adventures of Bullwhip Griffin 1967 idős bányász a kötéllel Burt Mustin
Mezítláb a parkban Barefoot in the Park 1967 idős csavargó a parkban Paul E. Burns
Hétszer hét Sette volte sette 1968 további magyar hang
Gyászszertartás Smutecní slavnost 1969 további magyar hang
Hétalvó Sleeper 1973 Dr. Aragon John McLiam
A nagy zabálás La grande bouffe 1973 Hector Henri Piccoli
A Keresztapa II. The Godfather: Part II 1974 további magyar hang
Cápa 2. Jaws 2 1978 további magyar hang
Teresa Hennert románca Romans Teresy Hennert 1978 ruhatáros
Főhivatal Head Office 1985 Albert, Helmes-ék inasa Don McManus
9 és 1/2 hét Nine 1/2 Weeks 1986 Farnsworth Dwight Weist
A mágia urai The Lords of Magick 1989 további magyar hang
A Keresztapa III. The Godfather: Part III 1990 labdás fiú apja Michael Boccio
A kölyök Kid 1990 további magyar hang
Stanley és Iris Stanley & Iris 1990 Leonides Cox Feodor Chaliapin, Jr.
Telitalálat! Bullseye! 1990 Helyi skót Johnny Irving
Az utolsó mohikán The Last of the Mohicans 1992 Sachem Mike Phillips
Vinny, az 1ügyű My Cousin Vinny 1992 törvényszolga Bill Coates
Az ártatlanság kora The Age of Innocence 1993 Philip Brian Davies
Összeomlás Falling Down 1993 Jim, golfozó Al Mancini
Tombstone - A halott város Tombstone 1993 Fred White, Tombstone marsallja Harry Carey, Jr.
Ace Ventura: Állati nyomozó Ace Ventura: Pet Detective 1994 Mr. Finkle Bill Zuckert
Kvíz-show Quiz Show 1994 további magyar hang
Senki bolondja Nobody`s Fool 1994 Horace Yaney Kenneth Frawley
Szerelem a Fehér Házban The American President 1995 ajtónálló Beans Morocco
Hirtelen pokol An Occasional Hell 1996 további magyar hang
Éjfél a jó és rossz kertjében Midnight in the Garden of Good and Evil 1997 Mr. Glover James Moody
Az évszázad gyermekei Les enfants du siècle 1999 Larive Michel Robin
Örvénylő vizeken The Weight of Water 2000 bíró Joseph Rutten

JegyzetekSzerkesztés

  1. 2013. március 15-i lekérdezés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés