Főmenü megnyitása

Grimm Vince (a külföldi szakirodalomban Vincent Grimm és Vincenz Grimm néven is szerepel) (Bécs, 1801. március 15.Pest, 1872. január 15.) osztrák születésű magyar litográfus, nyomdaigazgató, sakkozó, sakkfeladványszerző.

Grimm Vince
Grimm Vince az 1850-es években
Grimm Vince az 1850-es években
Született 1801. március 15.
Bécs
Elhunyt 1872. január 15. (70 évesen)
Pest
Állampolgársága osztrák–magyar
Nemzetisége osztrák származású magyar
Foglalkozása litográfus, nyomdaigazgató, sakkozó
A Wikimédia Commons tartalmaz Grimm Vince témájú médiaállományokat.

Az 1839-es alapítású első magyar sakkegyesület, a Pesti Sakk-kör első elnöke; az első magyar sakksiker, az 1842–1845 közötti Pest–Párizs levelezési sakkjátszma magyar főjátékosainak egyike. Sakkfeladványszerzőként két műve ma is világrekordnak számít. A sakkmegnyitások között a Grimm-támadás (az elfogadott királycsel egyik alváltozata) viseli a nevét. Az emigrációjából történt 1868-as visszatérése után az akkor Erkel Ferenc elnöklése alatti Pesti Sakk-kör tiszteletbeli elnökévé választotta.

Trefort Ágostonnal a Pesti Műegylet megalapításának egyik kezdeményezője. Az 1848−49-es szabadságharc idején a Magyar Álladalmi Bankjegynyomda igazgatója, a Kossuth-bankók litográfusa, a magyar államjegyek és a kormány minden sajtótermékének kinyomtatója.

1849. augusztus 20-án Orsován jelen volt a Szent Korona és a koronázási jelvények elásásánál, és arról helyszínrajzot készített. A szabadságharc bukása után Törökországba menekült, áttért az iszlám vallásra, és felvette a Murad bej nevet. Aleppóban a török vezérkar térképészeti intézetének vezető állású tisztje lett őrnagyi rangban, ahol a török bankjegyek nyomtatása is a feladata volt.

Maradandót alkotott litográfusként is, művei a Magyar Nemzeti Galériában találhatók.

1872-ben, magányosan hunyt el, sírját a Kerepesi úti temetőben 1910-ben felszámolták.

Élete az 1840-es évekigSzerkesztés

1823-ban került Pestre. Nevelői állást vállalt, majd a Duna–Tisza-Csatorna Társulatnál írnokként dolgozott.[1] Szülei jól ismerve gyermeküket, ügyes rajzkészsége alapján a litográfusi szakmát sajátíttatták el vele.[2] 1831 áprilisában átvette Lichtl Károly műkereskedő üzletét, ebben 1832-ben hangjegykölcsönkönyvtárat is alapított. A helytartótanács csak 1834-ben hagyta jóvá a vételt. Grimm, aki hivatására nézve kőrajzoló és rézmetsző volt, abban reménykedett, hogy mint műkereskedő meg fogja kapni a kőnyomdai jogot. Ekkor azonban már minden sokszorosító géptől nagyon félt a cenzúra, s csak hosszas utánjárással kapta meg 1842-ben litográfiai sajtó felállítására a királyi szabadalomlevelet.[3] Nagy zenebarát is volt, ezért 1842-ben hangjegynyomdára kért engedélyt, és ezzel kiszorította a rendkívül költséges réznyomatú kottát. Ekkor már jónevű litográfus volt. Műkereskedésében festmények, szobrok, apróbb műtárgyak, régiségek, kották, hangszerek, főleg zongorák, valamint ecsetek, festék, rajzpapír stb. is kaphatók voltak. Zeneműveket és képeket is árult boltjában.[4] Célját elérve, hogy kedvenc foglalkozásának szentelhesse minden idejét, a Dorottya utca sarkán álló műkereskedését 1843-ban eladta, és kőnyomatos könyvnyomdát létesített.[5][6]

Az ő nyomdájában nyomták 1844-től a Pesti Divatlapot, amelyben Petőfi Sándor János vitéz című költeménye először megjelent. A kőnyomat minőségének bemutatására jelentek meg a Pesti Divatlapban Czuczor Gergely és Rózsavölgyi Gyula kőnyomatú arcképei, melynek litográfiáját Barabás Miklós rajza alapján maga Grimm készítette.[4] Sok időt és pénzt költött a színes nyomás megteremtésére, amit később aztán mások kidolgoztak.[7]

Litográfiai intézetében tanult többek között Kanitz Fülöp neves térképész, régész és etnográfus is. Grimm Vince háza tudósok és művészek gyakori találkozóhelye volt, akik közül különösen kettő hatott Kanitzra: József nádor legkisebb fiának, József főhercegnek a nevelője, Häufler József Vince, az ismert topográfus és etnográfus, valamint Kiss Ferenc, a kiváló régész, egyetemi tanár. Az utóbbi számára Kanitz már 1845-ben, 16 éves korában elkészítette néhány archeológiai illusztráció rajzát és kővésetét.

1839-ben gróf Dessewffy Aurél, Eckstein Fridrik, báró Eötvös József, Jósika Miklós, Lukács Móric, báró Prónay István, Rupp János, gróf Serényi László és Trefort Ágoston mellett a Pesti Műegylet megalapításának egyik kezdeményezője,[8][9] amelyet 1839. november 10-én a német Kunstvereinok mintájára meg is alakítottak.[10] Az alapító tagok elsősorban a magyar politikai és társadalmi életben fontos szerepet játszó személyek voltak.[11] A Műegylet „műtárosa”,[12] egyben pénztárnoka Grimm Vince lett.[13] A tíz alapító közül ő volt az egyetlen, aki a művészetekhez és az üzlethez is értett.[14] Einsle Antal, Ferenczy István, Hild Károly, Hermann Neefe(wd), Wagner Sándor és Schedius Lajos mellett őt is beválasztották a héttagú műbíráló választmányba. A Műegylet első kiállítására elsősorban Grimm Vince szervező tevékenységének köszönhetően került sor: a Pesti Redout (Régi Vigadó) épületének első emeletén 1840-ben megnyílt az első magyar képzőművészeti tárlat.[15] A kiállítást követően Grimm Vincének „példás buzgóságáért és költséggel járó iparkodásáért – mivel neki köszönhető a kiállítás váratlan sikere – és az alapszabály szerint neki járó tiszteletdíjakról lemondott – egy képet ajándékoztak”.[16]

1843-ban mint kőnyomda-tulajdonost a Magyar Védegylet iparmű-kiállításán bronz érdempénzzel jutalmazták.[17]

 
A János vitéz első kiadásának címlapja Grimm Vince rajzával

A Kossuth-féle védegylet alapításakor hosszas rábeszélés után nyomtatási engedély nélkül, kőnyomatos úton kinyomtatta Kossuth programját és körleveleit, amelyeket a cenzúra nem engedélyezett. Egy Bécsből Pestre kiküldött rendőrbiztos, akit azzal bíztak meg, hogy a Kossuth szolgálatában dolgozó litográfiai intézményt derítse fel, hamarosan rátalált a helyes nyomra, így nem maradt más a több barátja által figyelmeztetett Grimm számára, minthogy az egész intézményt a Pesten letelepedett Welzel úr litográfiatulajdonosnak szerződésileg átadja. Ez aztán a legnagyobb sietséggel meg is történt, és amikor az intézmény bezárására felhatalmazott bizottság megjelent, a lemondás formaságai már megtörténtek. Grimm ezután csendestársként átvette az intézmény vezetését. Ez az eset is közrejátszhatott abban, hogy a szabadságharc idején Kossuth őt nevezte ki az állami bankjegynyomda igazgatójává.[7]

Ő készítette a János vitéz 1845-ös első kiadásának rajzait és annak kőmetszeteit.[18][19] Az ő rajza Petőfi A helység kalapácsa című kötete 1847. évi első kiadásának címlapja is.[20] Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött számos más litográfia is a keze munkáját dicséri, több esetben a rajzot is ő készítette.[21] A Charivari című folyóiratba készített úgynevezett gúnyképeket (karikatúrákat) is, amelyek abban az időben kezdtek divatba jönni.[22] Több más alkotása is fennmaradt: ezek közt van politikai karikatúra, városkép, bankjegyrajz és a történelmi Magyarország postakocsitérképe. Ez utóbbinak a rajza is roppant érdekes, és a címnek is megvan a maga zamata: „MAGYAR és ERDÉLY-ORSZÁGI Posta ’s vontató-járások’ Földképe a’ legújabb Kútfők szerint rajzolva GRIMM V. által 1836.”[7]

Grimm irodalmi téren is működött. Szellemes és gyilkoló gúnnyal írt a titkos utakon járó osztrák politika, főleg a Zsófia főhercegnő által szított aknamunkák ellen. Írásai sok finomságot, felvilágosodottságot, előkelő és alapos műveltséget mutatnak. Heine és Voltaire hatása érződik rajtuk, emellett mindig eredetien hatnak.[23]

Finom modorú, ábrándos, szórakozott ember volt; élete végéig nőtlen maradt. Sokat utazott, bejárta egész Európát. Mint pesti polgár német anyanyelvén kívül kifogástalanul beszélt és írt magyarul, franciául, angolul, törökül és olaszul. Emlékiratai arról tanúskodnak, hogy a reformkorszak vezetőihez meleg és közvetlen viszony fűzte. Tanult iparosból az ország szellemi arisztokráciájának sorába küzdötte fel magát.[4]

A kor egyik legerősebb sakkozójának tartották, de nemcsak a sakkjátékban jeleskedett. A negyvenes években Monarchia-szerte emlegették a nevét, a kávéházak zöld asztalainál úgy tartották, hogy az egyik legjobb whist- és a legügyesebb biliárdjátékos.[24]

A sakkozóSzerkesztés

A Pesti Sakk-kör első elnökeSzerkesztés

 
Szén József, a Pesti Sakk-kör alapítója, a Pest–Párizs levelezési sakkmérkőzés résztvevője
 
Löwenthal János Jakab, a Pesti Sakk-kör alapítója, a Pest–Párizs levelezési sakkmérkőzés résztvevője

Szén József az 1830-as években többször járt Bécsben, Párizsban, Londonban és Berlinben, és az ottani tapasztalatait használta fel a sakk-kör megalapítása során. Külföldi útja során merült fel egy levelezési játszma lehetősége Pest és Párizs között. A játék lefolytatásához szervezeti keretekre volt szükség,[25] mivel a győztesnek járó pénzdíjat letétbe kellett helyezni, de ezt az összeget (ezer forintot) csak részvénytársasági alapon lehetett előteremteni.[26] Ezért legerősebb tanítványával, Löwenthal János Jakabbal, Grimm Vincével és több más lelkes sakkozóval – akik közül még egy dr. Schenk nevű orvos, továbbá Heinrich von Levitschnigg nevű osztrák költő, aki a Wurm-házban lakott, nevét örökítette meg az utókor[27] – 1839-ben a ma Dorottya-palotának[28] nevezett Wurm-udvar kávéházában megalapították az első magyar sakkegyesületet, a Pesti Sakk-kört. A kör első elnöke Grimm Vince lett.[29]

Grimm Vincét az emigrációból történt hazaérkezése után, 1869-ben az 1864-ben újjáalakult Pesti Sakk-kör, amelynek Erkel Ferenc volt az elnöke, a kör tiszteletbeli elnökévé választotta.[30]

A sakkjátékosSzerkesztés

Az 1840-es években az akkori idők legerősebbnek tartott magyar játékosa, Szén József egyenlő rangú ellenfelének tartották, akivel a Wurm kávéházban sokat játszott tétre menő játszmákat.[31]

Sakkjátékában az elegáns játék mestere volt, akinek a futók voltak a kedvencei.[26] Gárdonyi Géza egy eredetileg 1888-ban megjelent írásában szintén elegáns játékmodorú sakkmesternek nevezte.[32]

Az 1843−1845 között Pest és Párizs sakkozói között lefolytatott levelező mérkőzés során Pest játékosai 2−0 arányban legyőzték Párizs sakkozóit, Európa legjobbjait. A tanácskozási alapon lefolytatott viadal magyar csoportjának irányítói Szén, Löwenthal és Grimm voltak. Az előbizottságban Czéner, Openheim és Pollák nevű jó játékosok elemezték a párizsiak lépéseit, és ők tettek ajánlatot, előterjesztést a főbizottságnak: Szénnek, Grimmnek és Löwenthalnak.[33]

A sakkvilágra éveken át nagy hatással lévő halhatatlan sakkjátszmának elnevezett Adolf AnderssenLionel Kieseritzky-játszma után divatba jött a királyfutócsel, amelyben aztán a pesti sakkozók számos újítást hoztak. Grimm Vince játékmódja például (1.e4, e5 2.f4, exf 3.Fc4, Vh4+ 4.Kf1, g5 5.Hc3, Fg7 6.d4, d6 7.Hf3, Vh5 8.e5, dxe 9.h4, h6 10.Hd5, Kd8 utáni 11.Kg1!) mint „remek támadás” került az akkori sakkelmélet anyagába.[34] A királyfutócsel 1.e4 e5 2.f4 exf4 3.Fc4 Vh4+ 4.Kf1 g5 5.Hc3 Fg7 6.d4 d6 7.e5 lépéssorrendje ma is a Grimm-támadás nevet viseli.[35]

Korábbi kedvenc időtöltésétől száműzetésének ideje alatt sem szakadt el, sőt kereste a külföldi kapcsolatokat. Fennmaradt egy nemzetközi hírnevű angol sakkújsághoz küldött tájékoztató levele, amelynek keltezése: Aleppo, 1850. szeptember 17. Ebben saját nyert játszmáját és elméleti feldolgozását ismerteti, amit a szerkesztőség készséggel adott közre.[2]

Egressy Gábor naplójából tudjuk, hogy az internált magyar honvédek szenvedélyesen űzték a sakkot, különösen Grimm Vince és a veszprémi Kiss ezredes jeleskedett közöttük. Grimmnek bolgár és török városkákban olykor alkalma nyílt a helyi „nagyságokkal” mérkőznie – egy-egy játszma néhány piaszter tétbe ment, és az így szerzett fillérek enyhítették 1850-ben az emigráció nyomorúságát. 1851-ben meghívták a londoni nemzetközi sakkversenyre, amelyre nem tudott elmenni, és a rendezőségnek drámai hangú levélben válaszolt: „Néhány éve igen nagy játszmát vívtunk – a fejünk volt a tét. Vesztettünk…[36] A londoni verseny szervezői gesztusként a záróbanketten egy széket üresen hagytak a tiszteletére.[37]

Egy szórakoztató miniatűr játszmája a száműzetése idejéből egy ismeretlen nevű ellenfél ellen:[38]

N. N. − Grimm Vince, Konstantinápoly, 1864. (spanyol megnyitás)
1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fc5 6.c3 Fa7 7.Bel? (7.d4 sokkal jobb és természetesebb.) 7.- Hg4? (Jellegzetes múlt századi kalandor lépés, amely világos pontatlan védekezése következtében beválik.) 8.d4 exd4 9.cxd4? (Világos beleesik a csapdába. 9.h3-at közbe kellett volna iktatni.) 9.- Hxd4! 10.Hxd4 Vh4 11.Hf3? (Csak 11.Fe3 tartotta az állást, bár 11.- Vxh2+ 12.Kf1 Vh1+ 13.Ke2 Vxg2 után is igen erős sötét támadása.) 11.- Vxf2+ 12.Kh1 Vg1+! (A klasszikus fojtott matt.) 13.Bxg1 Hf2 matt.
Grimm Vince és Richard Surig sakkfeladványa
 
 
               
               
               
               
               
               
               
               
 
 
47 mattoló lépés lehetősége 15 bábbal. A mai napig világrekord.


A sakkfeladványszerzőSzerkesztés

A sakkjátéknak nemcsak a gyakorlatias ága kötötte le érdeklődését, szívesen oldott meg sakkfeladványokat is. Ez végül odavezetett, hogy a sakkfeladványok szerkesztésével is eredményesen kísérletezett.[2][39]

A törökországi száműzetéséből írott, sakktárgyú leveleit a korabeli angol és német szaklapok teljes terjedelmükben közölték, adatai máig is forrásként szolgálnak a keleti sakkozás szabályaira vonatkozóan. A szíriai Aleppóból több sakkfeladványt is küldött a különböző nyelven megjelenő sakklapoknak.[40] Egy kevéssé ismert műfajban, a „konstrukciós feladatok” között két máig megdöntetlen, számítógépek szerint is megdönthetetlen világrekord fűződik a nevéhez. A szabályos állásban „világos lép, és a lehető legtöbb lépésben azonnal mattot ad” feladvány esetében mind a 15, mind a 17 bábos állások között egyaránt 47 (negyvenhét) mattoló lépéssel az ő műve tartja még ma is a rekordot.[41]

Jean Dufresne (1829–1893) berlini sakkmester, a sakktárgyú könyvek nemzetközi hírű kiadója Anthologie der Schachaufgaben (Berlin, 1864) című összeállításában szerepel a korszak minden kiemelkedő eredményeket elért sakkfeladványszerzője, többek között a magyar Grimm Vince is.[2]

A szabadságharc idejénSzerkesztés

 
Kossuth-bankó. Grimm Vince litográfiája

Az 1848-as szabadságharc nagy híve volt. A Wurm-udvarban, ahol a Pesti Sakk-kör székelt, lakott egy ideig Kossuth Lajos is. Vélhetően itt ismerkedtek össze.

Miután megbízhatóságát és elkötelezettségét korábban bizonyította azzal, hogy a cenzúra kijátszásával kinyomtatta Kossuth röpiratait, a kormány 1848-ban őt bízta meg a Magyar Álladalmi Bankjegynyomda vezetésével, s mint ilyen, a Duschek Ferenc pénzügyminisztériumába beosztott miniszteri tanácsos volt. Nagyvonalú műveltsége, nyelvtudása, rokonszenves, szókimondó, egyenes jelleme, páratlan becsületessége az események középpontjába emelték.[4]

 
Grimm Vince eredeti rajza a Szent Korona rejtekhelyéről Orsova mellett

A Kossuth-bankjegyek kliséinek litográfiáját ő készítette Tyroler József rajza alapján. A bankjegyeken a tónusnyomást litográfiai úton készítették.[42] Az ő nyomdája gyártotta, és 1848. július 11-én forgalomba került az önálló magyar pénz. A nyomda a fővárosi önkormányzati régi városháza szárnyépületében, a Városház u. 9–11. alatt üzemelt.[2] Ott ma is található nyomda. A legnagyobb nehézségek között is tudott papírt szerezni a bankjegynyomáshoz akkor, amikor a felvidéki papírmalmok már osztrák kézen voltak.[4]

1849 júliusában Görgei Artúr Debrecenbe vonult vissza Windischgrätz herceg osztrák csapatai elől, és odaköltözött a forradalmi országgyűlés is a kormánnyal együtt. A bankjegynyomda és Grimm is követte a kormányt, miközben továbbra is folyt a bankjegyek nyomtatása. Debrecen kiürítése, illetve az orosz előnyomulás után tovább követte Kossuthot Szegedre, majd Temesvárra. A temesvári ütközet, illetve a világosi fegyverletétel után a Szemere Bertalan miniszterelnök köré szerveződött menekülő csoporthoz csapódva Orsovára ment ő is. A bankjegynyomda vezetése, főleg azonban a Jellasics és Zsófia hercegnő, illetve a Kamarilla ellen írott gyilkoló gúnyú röpiratai, különösen a Jellasichide. Heldengedicht in fünf Gesängen, Pest, 1849. miatt nem kerülhette volna el a bitófát, menekülnie kellett. Augusztus 19-én Szemere Bertalan beavatta a többi menekülő előtt ismeretlen titokba: abba, hogy nála van a Budáról Debrecenen és Szegeden keresztül Orsovára hozott Szent Korona. A következő éjszakán az Újorsova feletti Allion-hegy lábánál, a Cserna bedőlt hídja és az orsovai templomtorony vonalában, Erdély és az Oszmán Birodalom határán, a senki földjén egy cserjés alatt elásták a koronát tartalmazó vasládát. A korona rejtekhelyéről Grimm Vince készített tervrajzot.[43] A Szent Korona 1849. augusztusi, Orsova melletti elásásáról szóló emlékiratát 1866. február 1-én írta meg,[44] amely a Pilvax-féle irattárból került elő, és a 8 órai Ujság 1929. május 16-i száma közölte.[45]

Az emigrációbanSzerkesztés

A szabadságharc bukása után Szemere Bertalannal és Kossuth Lajossal együtt Törökországba menekült. Vidinben felvette az iszlám vallást,[46] hogy a szultán, Abdul-Medzsid mint török állampolgárt megvédhesse az emigránsokat háborús fenyegetésekkel kikövetelő osztrák kormánytól.[43] Ezt követően Aleppóban szolgálattételre jelentkezett a török hadseregbe. Ehhez Kossuth Lajos az alábbi ajánlólevelet írta számára:

Bizonyítvány, melynek erejével ezennel tanusitom, hogy Grimm Vince ur a magyar pénzügy min. bankjegyintézeténél, mint igazgató (mely hivatal alezredesi ranggal purifikálható) és e szakban kitűnő tehetsége, ügyessége és fáradhatatlan szorgalmával párosult hü szolgálata által megelégedésemet és méltánylatomat teljes mértékben kiérdemelte.[47]

– Kossuth Lajos

Mivel a fegyveres harcokban nem volt jártas, a fegyveres állományba vételét a szultán megtagadta, de őrnagyi rangban kinevezte Aleppóban a török térképészeti intézet vezetőjének,[33] később pedig a Konstantinápolyban újonnan szervezett litográfiai intézet, az oszmán bankjegynyomda vezetőjének.[48][49] Két évtizeden át készültek műhelyében a törökök papírpénzei.[24]

Ő írta száműzetéséből az Aleppói levelek néven ismertté vált leveleket, amelyek egyikéből értesülhetett 1850-ben a magyar közvélemény Bem József haláláról és annak körülményeiről.[50]

Az emigrációban részben sakkmagánórák adásából élt. A sakk más módon is a kiegészítő jövedelemforrást jelentette számára, gyakran játszott pénzben. Szerény jövedelméből is támogatta Pesten élő nővérét, aki ekkor már férje után a Schommer nevet viselte.[7]

Hazatérése és halálaSzerkesztés

1866-ban amnesztiát kapott, és nem sokkal később hazatért. 1866. február 1-jén egy 18 oldalas emlékiratot írt egy ismeretlen barátjához, valószínűleg nemes Mayerffy Sándor volt honvéd századoshoz, melyben rendkívül érdekes és mások számára ismeretlen adatokat közölt a Szent Korona 1849. augusztus 20-ai elásásáról, és Duschek Ferenc pénzügyminiszternek Kossuth ellen folytatott szerepéről. Ez az emlékirat a Mayerffy család levelesládájába került, és Pilvax Károly pesti kávéháztulajdonos, akit a Mayerffy családhoz rokoni kapcsok fűztek, iratai között találták meg. A kézirat a család adományából a Hadtörténelmi Múzeum könyvtárába került.[43]

Hazatérte után az Erkel Ferenc elnöklése alatt működő Pesti Sakk-kör 1869 januárjában a kör tiszteletbeli elnökévé választotta, és részt vett a 19. század egyik legerősebb versenyének elismert 1867-es párizsi sakktorna győztese, Kolisch Ignác tiszteletére rendezett díszvacsorán.[51]

Utolsó éveiben nővérénél, az egykor híres színésznőnél lakott, és igen elvonulva élt.[41] Nekrológjában a Fővárosi Lapok így emlékezik meg róla: „A pestiek közül bizonyára többen emlékeznek reá; mert hófehér hajával, bajuszával, s fején a török fezzel föltűnő alak volt. A vendéglőkben többnyire könyvvel jelent meg; csöndesen költé el szerény ebédjét vagy vacsoráját, azután senkivel sem törődve folyton olvasott.”

Halálát 1872. január 15-én váratlan szívszélhűdés okozta, ahogyan erről a testvére, Paula[52] által kiadott német nyelvű gyászjelentés tanúskodik. A Király utcai gyászházból a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra[51] 1872. január 18-án.[7] A Kerepesi temető 25. parcellájában levő sírját 1910 táján egy temetőrendezés kiürítette, azóta egy ismeretlen és jeltelen tömegsírban pihen.[53][4]

MűveiSzerkesztés

  • Grimm Vince: Theorie der nützlichen Künste. Lehrgedicht. (8-r. 50 1.) Pest, 1849. Gedr. bei Landerer u. Heckenast.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  
  2. a b c d e Solt Dezső (1998. június−július). „Grimm Vince. A Kossuth-bankó tervezője”. Kapu 11 (6−7), 130−131. o.  
  3. szerk.: Molnár Imre: Isoz Kálmán: Hangjegykereskedelem és hangjegykiadás, A magyar muzsika könyve. Budapest: Merkantil-nyomda (Havas Ödön), 269. o. (1936) 
  4. a b c d e f dr. Bevilaqua Béla (1926. július 15.). „Grimm Vince. Adatok a magyar litographia történetéhez”. Nyomda- és Rokonipar 16 (14), 3. o.  
  5. Sennowitz Adolf (1897. július 30.). „A budai és pesti könyvkereskedelem a mult század második felétől 1831-ig”. Corvina 20 (21), 112. o.  
  6. (1843. november 18.) „Grimm V. úr műárusi boltját...”. Világ (92), 762. o.  
  7. a b c d e Bottlik Iván (2011. szeptember 1.). „Újabb vonások Grimm Vince portréjához”. Magyar Sakkvilág 9 (9), 18−19. o.  
  8. Trefort Ágoston (1884. október 10.). „Trefort a művészeti iparért”. Budapesti Hírlap 4 (280), 4. o.  
  9. Bayer József (1904). „A Pesti Műegylet kezdeményezői és első megtámadói”. Művészet 3 (3), 170−176. o.  
  10. Szmrecsányi Miklós (1911). „Visszapillantás az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 50 éves múltjára”. Művészet 10 (3), 101. o.  
  11. Gergely Attiláné Baktai Julianna (1979). „Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat a művészeti élet irányító intézménye (1880-1900)”. Ars Hungarica 7 (2), 293. o.  
  12. Bende János (1942). „Az első művészeti kiállítások Magyarországon”. Szépművészet 3 (11), 261. o.  
  13. Fenyő István (1997). „A centralista csoportosulás kezdetei”. Irodalomtörténet 28/78, 80. o.  
  14. Szvoboda Gabriella (1980). „A Pesti Műegylet megalakulása és első kiállítása 1840-ben”. Ars Hungarica 8 (2), 285. o.  
  15. Fenyő István (1997). „A centralista csoportosulás kezdetei”. Irodalomtörténet 28/78, 82. o.  
  16. Szvoboda Gabriella (1980). „A Pesti Műegylet megalakulása és első kiállítása 1840-ben”. Ars Hungarica 8 (2), 306. o.  
  17. (1843. október 25.) „Egyesületi közlések. Jelentés az iparműkiállítási díjzásról”. Világ (85), 702. o.  
  18. Endrődi Sándor: Petőfi napjai a magyar irodalomban - Petőfi Társaság kiadása, Budapest, 1911. Nr. 07 melléklet, 63. l.
  19. (1904. december 2.) „Vegyes. "János vitéz" története”. Pesti Hírlap 26 (333), 24. o.  
  20. Szegi Pál (1949. július 1.). „Petőfi és illusztrátorai”. Szabad Művészet 3 (7−8), 274. o.  
  21. Vayerné Zibolen Ágnes (1983). „Az 1830-40-es évek könyvgrafikája”. Művészettörténeti Értesítő 32 (1−2), 56. o.  
  22. Gosztola Annamária (1985). „Szerelmey Miklós litográfus”. Művészettörténeti Értesítő 34 (1−2), 20. o.  
  23. Theorie der nützlichen Künste. Pest, 1849. Jellaschichiade Ein Heldengedicht Pest, 1849. u. az Leipzig, 1850.
  24. a b dr. Buza Péter (1982. március). „Lustig−Vidor”. Budapest 20 (3), 18−20. o.  
  25. Kazimir Edit: ÉRDEKESSÉGEK, RITKASÁGOK AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÁLLOMÁNYÁBÓL. 8.. Eötvös Loránd Tudományegyetem. (Hozzáférés: 2018. október 19.)
  26. a b Móra Ferenc (1923. augusztus 7.). „Régi sakkmester, régi torna”. Világ 14 (176), 3. o.  
  27. Berger Jahrbuch, 1899. 140. oldal, Grimm névnél.
  28. A Dorottya-palota (a volt Wurm-udvar). urbface.com. (Hozzáférés: 2018. október 20.)
  29. (1985. július 20.) „Újabb adatok a Pesti Sakk-körről − Beigazolódott a sejtés”. Magyar Sakkélet 35 (7), 215. o.  
  30. (1964. október) „Erkel Ferenc kora”. Magyar Sakkélet 35 (10), 151−153. o.  
  31. (1940. augusztus 1.) „A pesti sakkarszlánok”. Magyar Sakkvilág 45 (8), 146−151. o.  
  32. Gárdonyi Géza.szerk.: Z. Szalai Sándor, Tóth Gyula: A sakkjáték hazánkban, Tükörképeim: Önéletírások, karcolatok, esszék. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó 
  33. a b dr. Vajda Árpád (1964. szeptember). „A Pesti (Budapesti) Sakk-kör rövid története”. Magyar Sakkélet 14 (9), 135−137. o.  
  34. (1951. augusztus) „Egy évszázad sakkélete. Szén kortársai”. Magyar Sakkélet 1 (8), 178. o.  
  35. Chess Openings (angol nyelven). (Hozzáférés: 2018. október 24.)
  36. (1951. augusztus) „Egy évszázad sakkélete. Szén kortársai”. Magyar Sakkélet 1 (8), 177. o.  
  37. Papp Márió (2015. szeptember 1.). „Sakk−Világ−Kiállítás”. Magyar Sakkvilág 13 (9), 31. o.  
  38. Szabolcsi János (1995. március 16.). „Egy sakkozó 1848−49-ből”. Beszélő 6 (11), 39. o.  
  39. (1972. január 15.) „Sakk. Száz esztendeje hunyt el Grimm Vince”. Népszava 100 (12), 10. o.  
  40. (1964. szeptember 26.) „Sakk. Nevezetes évforduló”. Népszava 92 (226), 6. o.  
  41. a b Papp Márió (2008. augusztus 1.). „Aki a Kossuth-bankókat nyomtatta”. Magyar Sakkvilág 6 (8), 24–25. o.  
  42. Friedrich Klára (1938. március 20.). „A szabadságharc rézmetsző-művésze”. Ujság 14 (64), 26. o.  
  43. a b c dr. Bevilaqua Béla (1926. augusztus 1.). „Grimm Vince. Adatok a magyar litographia történetéhez (folytatás és vége)”. Nyomda- és Rokonipar 16 (15), 3. o.  
  44. Bevilaqua-Borsodi Béla dr. (1929. május 17.). „Az emlékiratíró Grimm Vince romantikus élete”. 8 Órai Ujság 15 (110), 5. o.  
  45. Bevilaqua-Borsodi Béla dr. (1929. május 16.). „Grimm Vincének, a „Magyar Álladalmi Bankjegysajtó" igazgatójának emlékirata a Szent Korona 1849-iki elásásáról”. 8 Órai Ujság 15 (109), 5. o.  
  46. Heltai H. István (1913. június 15.). „Török sakk-epizódok”. Tolnai Világlapja 13 (24), 50. o.  
  47. (1923. március 7.) „Világos után. A szent korona elásói”. Világ 14 (53), 3−5. o.  
  48. (1913. április 13.) „A Budapesti Sakk-kör története”. Magyar Sakkvilág 3 (1), 5−7. o.  
  49. Művészeti Lexikon, 1. A−K, 418. o. (1935) 
  50. (1927. december 18.) „A Pesti Napló egykorú híre Bem haláláról”. Pesti Napló 78 (287), 36. o.  
  51. a b (1913. augusztus 10.) „A Budapesti Sakk-Kör története (folytatás)”. Magyar Sakkvilág 3 (9), 133−134. o.  
  52. Nővére Grimm Paula, később férje után Schommer Paula, aki egykor híres színésznő volt, öccsük Grimm Gusztáv, aki 1851-ben hunyt el, szintén a sakk-kör tagja volt.
  53. Újházy Ferenc emlékiratai, Szépművészeti Múzeum irattára.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Uj Idők Lexikona, 11−12. French−Herczegh, 2822. o. (1938) 
  • Mikitovics János: Grimm Vince. magyarsakkszerzok.hu. (Hozzáférés: 2018. október 23.)