Harrer Ferenc

(1874–1967) magyar politikus, várospolitikus, külügyminiszter
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. június 2.

Harrer Ferenc (Budapest, 1874. június 2.Budapest, 1969. november 21.) magyar várospolitikus, külügyminiszter, jogász és szakíró. 1949 és 1969 között ő volt az Országgyűlés korelnöke.

Harrer Ferenc
Született1874. június 2.
Budapest
Elhunyt1969. november 21. (95 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
SzüleiHarrer Pál
Foglalkozása
Tisztsége
  • követ (1918. november 11. – 1918. december 2., Magyarország bécsi nagykövetsége)
  • Magyarország külügyminisztere (1919. január 24. – 1919. március 21.)
  • Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1925–1942)
  • a magyar felsőház tagja (1934–1943)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1947–1949)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1949–1953)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1953 – 1969. november 21.)
SírhelyeFarkasréti temető (8/1-1-45/46)[1][2]
A Wikimédia Commons tartalmaz Harrer Ferenc témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Édesapja Harrer Pál, Óbuda polgármestere volt. Állam- és jogtudományi doktorátust szerzett 1896-ban, ezt követően lépett a főváros szolgálatába. A székesfőváros tanácsjegyzője lett, majd 1911-ben tanácsnokká választották, és a városépítési ügyosztály vezetője lett. Már az első világháború előtt is foglalkozott a városi közigazgatás jogi hátterével, tanulmányokat írt, Nagy-Budapest koncepciójának első kidolgozója volt, 1912-ben magántanári habilitációt is szerzett, 1914-től a József Műegyetemen községi politikát adott elő. A Városi Szemle alapító szerkesztője volt 19081918 között. A Magyar Városok Országos Kongresszusát megszervezte, majd azt főtitkárként, később ügyvezető elnökként vezette.

1917-ben a leégett Gyöngyös város újjáépítésének kormánybiztosa lett, e tisztségét két évig viselte. 1918-ban Budapest alpolgármesterévé választották. 1918. október 25-étől a Magyar Nemzeti Tanács tagja volt. Károlyi Mihály 1918. november 11.december 2. között bécsi követté nevezte ki.

Polgári demokrata politikusként 1918 decemberében előbb pár napig a külügyminisztérium megszervezésével és vezetésével megbízott külügyminiszter, majd külügyminiszter-helyettes, 1919. január 24.március 21. között a Berinkey-kormány ideiglenes külügyminisztere lett.

1919 augusztusában rövid ideig Budapest polgármesteri teendőivel is megbízták, de pár nap elteltével nyugdíjazását kérte. 1925-től vett részt újra a közéletben, a budapesti törvényhatósági bizottság tagjává választották demokrata párti programmal. 1925-től 1942-ig a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja volt, közben 1934 és 1943 között Budapest képviseletében az országgyűlés felsőházi képviselője is.

1945-től újra aktív lett a közéletben, címzetes egyetemi tanári munkája mellett ismét tagja volt a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, a fővárosi törvényhatósági bizottságának és az Országos Építésügyi Tanácsnak, majd 1946-tól a jogi reformbizottságnak is. 1947-ben a két évvel korábban Halász Aladárral közösen újraalapított Polgári Radikális Párt elnöke lett.

1949-től haláláig, 1969-ig tagja volt az országgyűlésnek, mindvégig annak korelnökeként. Itt jogi, államigazgatási és igazságügyi bizottságokban töltött be vezető szerepet. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke és a budapesti népfrontbizottság elnöke volt. Munkássága elismeréseként 1968-ban Budapestért díjat kapott és Gyöngyösön utca viseli a nevét.

További információk

szerkesztés


Elődje:
Berinkey Dénes
Magyarország külügyminisztere
1919. január 24. – március 21.
Utódja:
Kun Béla
Elődje:
'
Utódja:
'