Hunfalvy Pál

cipszer származású magyar jogász, etnológus, nyelvész, az MTA tagja

Hunfalvy Pál, születési nevén Paul Hunsdorfer (Nagyszalók, 1810. március 12.Budapest, 1891. november 30.) cipszer[4] származású kisnemes, magyar jogász, etnológus, nyelvész, az 1848–1849-es forradalom idején parlamenti képviselő, az MTA tagja. Kezdetekben a török–magyar nyelvrokonság híve volt. Ugyanakkor ő az első, aki Magyarországon a sumer–magyar nyelvrokonság lehetőségét felvetette.[5]

Hunfalvy Pál
Hunfalvy Pál Ellinger.jpg
Született Paul Hunsdorfer
1810. március 12.[1]
Nagyszalók
Elhunyt 1891. november 30. (81 évesen)[1][2]
Budapest
Állampolgársága magyar
Házastársa Röck Karolina (1824–1907)
Foglalkozása
  • jogász
  • politikus
  • néprajzkutató
Tisztsége magyarországi parlamenti képviselő
Sírhelye Fiumei Úti Sírkert[3]
A Wikimédia Commons tartalmaz Hunfalvy Pál témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

ÉletpályájaSzerkesztés

 
Emléktáblája a késmárki líceum falán

Hunfalvy János bátyja. Német anyanyelvű, magyarul csak később, tizenhat éves korától kezdett tanulni.[6] Ennek ellenére később hivatalos papírjain a magyar nevét használta, naplóját 1834-től még német, majd 1836-tól többnyire magyar nyelven vezette.[7]

Filozófiai, jogtudományi és teológiai tanulmányokat folytatott Miskolcon és Késmárkon. 1833-ban Podmaniczky Károly gyermekeinek nevelője lett. 1838-tól ügyvédi gyakorlatot folytatott.

1841-ben kérvényezte közös levélben a két Hunsdorfer testvér (Pál és a még eperjesi joghallgató János) Pest-Pilis és Solt vármegyénél, hogy a Hunfalvi családnevet vehesse fel. Az udvari kancellária 1842. február 17-én engedélyezte, azonban később ők maguk Hunfalvyra módosították, s az utókor is ez utóbbi írásmódot fogadta el.[8]

1842-től a késmárki evangélikus főiskola jogtudománytanára, 1846-tól igazgatója. 1840-től foglalkozott nyelvészettel. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a szepesszombati kerület képviselőként a Habsburgokkal való megbékélést sürgető, a trónfosztást ellenző Békepárt oldalán állt, de a magyar forradalom programját soha nem tagadta meg, a kormányt végig követte (Debrecen, Szeged, majd Arad),[8] így a trónfosztást kimondó és a függetlenségi nyilatkozatot deklaráló debreceni országgyűlés jegyzője volt.[9] Emiatt Haynau 1850. július 5-én a debreceni magyar országgyűlés más, a Habsburgok trónfosztásában részt vett tagjával együtt halálra ítélte, ám az ítéleteket azonnal kegyelmi záradékkal látta el, és a képviselőket szabadon bocsátotta, illetve kegyelemben részesítette. (Az eljárás összesen 23 képviselőt érintett). Toldy Ferenc segítségével 1851-ben az Akadémia könyvtárosa lett. Ezt a tisztséget haláláig betöltötte.

1850. október 7-én habilitációját a Bach-rendszer kormányzata elutasította. A görög és a latin nyelv magántanárságáért folyamodó Hunfalvy beadványát Leo Thun birodalmi vallás- és közoktatásügyi miniszter arra hivatkozva utasította vissza, hogy a politikai helyzetre való tekintettel nem bízhatja az ifjúság nevelését megbízhatatlan, a forradalmi eseményekben kompromittált személyre.[10]

184950 telén kezdett finnül tanulni, majd 1850-ben amnesztiát kapott. 1851-ben ismerkedett meg Reguly Antallal, 185758-ban segített vogul anyagának rendezésében. Ő hívta Budenz Józsefet 1858-ban Göttingenből Pestre, hogy tanulmányozza a később finnugornak nevezett nyelveket. Nyelvészeti folyóiratot indított Magyar Nyelvészet címen, majd 1862 és 1874 között a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztésére is megbízást kapott.

1861-ben, illetve 1865 és 1867 között képviselőházi tag, ettől kezdve a felsőház (vagy főrendi ház) tagja. 1869-ben a Balti-tenger környékén tett tanulmányutat.

Munkássága a saját korában ellentmondásos értékeléseket szült. Akadémiai kinevezése után azonnal az Akadémiai Nagyszótár összeállítása és kiadása ellen fordult, bár azt végül nem tudta megakadályozni. Öt évvel később alapította a Magyar Nyelvészt. Megtanult finnül, és már 1861-ben leszögezte, hogy az eredetkutatásoknak a finn nyelv irányába kell mutatniuk. Ugyanebben az évben maga mellé vette Budenzet, akinek feladata volt, hogy találja meg az indoeurópai nyelvészet mintájára létrehozott rekonstruált ősszavak segítségével a finn kapcsolatot.

Hunfalvy jelentős szerepet játszott az „ugor-török háborúban”. Vámbéry Ármin magyar–türk rokonság tárgyában írott első nagyobb munkája, a „Magyar és török-tatár szóegyezések”[11] című, 1869–70 során megjelent mű szolgáltatta az ugor–török háború kitörésének hadi okát. Vámbéry amellett érvelt, hogy a türk nyelvek és a magyar közti nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös ázsiai eredetére mutat. E tárgyban írott munkái hosszan elhúzódó, gyakran durva hangvételű tudományos és közéleti vitát robbantottak ki Magyarországon. A magyar nép és nyelv finnugor eredetének hirdetői, Budenz József és követői hangosan támadták Vámbéryt és elméletét, megkérdőjelezve Vámbéry tudományos szavahihetőségét és tisztességét. Hunfalvy e vitában az ugor oldal mellett foglalt állást.[12] A vitához való legfontosabb hozzájárulása „Magyarország ethnographiája”[13] című, 1876-ban megjelent munkája, amely kiszélesítette az ugor–török háború harcvonalát. Ebben a munkában a szerző kiemeli a nyelv és nemzet közti igen erős kapcsolatot (48. o.), megkísérli bizonyítani, hogy a hunok finnugorok voltak (122. o.), megkérdőjelezi a geszták hitelét és eredetét (295. o.), arra a következtetésre jut, hogy a hunok, bolgárok és avarok ugorok voltak (393. o.), megjegyzi, hogy a zsidók jóval szaporábbak más népeknél, így gyorsan növekvő lélekszámuk valódi veszélyt jelent a nemzet számára (420. o.), és hangsúlyozza, mennyire fontos és élenjáró szerepet játszottak a németek a magyar műveltség és gazdaság fejlődésében (424. o.).

Hunfalvy nézetei más tekintetben is „vaskos tévedéseket” tartalmaztak. Egyáltalán nem ismerte fel a néprokonság és a nyelvrokonság közötti különbségeket. Ő azt még egynek, és oszthatatlannak tartotta, ezt azonban rövid időn belül megcáfolta a tudomány.

„…a nemzetek ethnikai eredetét az illető nyelv eredetével kell egynek tartani. Ugyde a nyelv támadására egy helyet kell elfogadni, a hol idegen hatásoktól menten és csak rokon hatásoktól környezve, határozott, többé el nem mosódható jellemre fejlődhetett.” (Hunfalvy Pál: Ugor vagy török–tatár eredetű-e a magyar nemzet? Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből XI/I [1882], Budapest, 1883. 35.)

Kritikusai szerint érdemi érvek helyett csak az akadémiai poszt tekintélyét használta fel. A Hollandiában született, germanisztikával foglalkozó Marácz László így fogalmazza ezt meg: „Azt a tényt, hogy a »finnek« nyerték meg az ugor–török háborút, alig lehet tudományos érdemnek nevezni. Lényegében annak volt köszönhető, hogy Hunfalvy és tábora a Bach-korszakban hatalomra került a Magyar Tudományos Akadémián.” Ugyanakkor 1864-ben a Helytartótanács megakadályozta a pesti egyetemen létrehozandó önálló finnugor tanszék felállítására tett javaslatot.[14] Arany János 1878-ban írta Budenzhez című bökversét: „Igazi vasfejű székely a Bálint: Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.” Az említett Bálint Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész, aki – mivel Vámbéry mellé állt – nem kapott állást az Akadémián, majd 1879-ben el is hagyta az országot. A Hunfalvyval szemben megfogalmazott állítás, miszerint elégette volna Szentktolnai Bálint Gábor gyűjteményét, valójában kései toposz, és megtörténte nem igazolható.[15]

MűveiSzerkesztés

 
Hunfalvy Pál szobra Szanyi Péter alkotása a Diósgyőri Gimnázium főbejáratánál (Miskolc, Diósgyőr)

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven), 1999
  3. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2018. szeptember 7.)
  4. Hodgyai Mátyás: Horthy idejében elfogadták a finnugrisztikát. [2014. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 17.)
  5. Fejes László: Akiknek el akarják venni a múltjukat. Nyelv és Tudomány (nyest.hu) 2011. május 16.
  6. Paládi-Kovács Attila írja életútjának ismertetésekor: „Hunsdorfer Pál 1823 őszén, 13 esztendős korában került Késmárk városába, s ott elvégezte a gimnázium négy osztályát. Kitűnő latinista volt, szépen haladt a francia nyelvben, s már kisdiákként forgatni kezdte a német egyetemek kiadványait. Emlékezéseiben megírta, hogy például a frankfurti egyetem által kiadott értekezések német nyelvét alig értette, magyarul pedig még egyáltalán nem tudott. 1827-ben Miskolcra adták »magyar szóra«, s az ottani evangélikus gimnáziumban végezte az 5. vagyis a retorikai osztályt. Tanára javaslatára a következő osztályt a reformátusok miskolci líceumában járta, ahol kitűnő tanárai voltak. E két év alatt kellő jártasságot szerzett a magyar nyelvben…” Domokos Péter–Paládi-Kovács Attila: Hunfalvy Pál. Budapest, Akadémiai K. 1986. 259 oldal. (A múlt magyar tudósai)
  7. Kozmács István: Tudósítás Hunfalvy Pál kéziratos hagyatékáról
  8. a b Domokos Péter–Paládi-Kovács Attila: Hunfalvy Pál. Budapest, Akadémiai K. 1986. 259 oldal. (A múlt magyar tudósai)
  9. Fodor István: idegen hatalmak kényszerítették-e ránk a „finnugor elméletet”?
  10. Szentpétery Imre: A Bölcsészettudományi Kar Története 1635-1935. Budapest, 1935. 404. o.
  11. Vámbéry Ármin: Magyar és török-tatár szóegyezések. In: Nyelvtudományi közlemények VIII. 109-189. o.
  12. Hunfalvy Pál: Ugor vagy török-tatár eredetű-e a magyar nemzet? In: Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. XI. kötet. (1883–84)
  13. Hunfalvy Pál: Magyarország ethnographiája
  14. Fodor István: Idegen hatalmak kényszerítették-e ránk a „finnugor elméletet”?
  15. Hujber Szabolcs: Az „égető”. Hunfalvy Pál nyelvészeti munkássága az idő mérlegén.

ForrásokSzerkesztés

  • Domokos Péter szerk. Finnugor életrajzi lexikon. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés