Főmenü megnyitása

A Leobersdorfi csata [léoberzdorfi] (németül Schlacht bei Leobersdorf, vagy Schlacht bei Enzesfeld) Alsó-Ausztriában vívott csata az osztrák-bajor-pfalzi-rajnai-magyar sereg és egy török portyázó sereg között Leobersdorf és Enzesfeld (ma Enzesfeld-Lindabrunn) közötti bécsi út mellett fekvő Wiener Waldban. A csata előtt a törökök a szultáni seregből kiválva rendszeresen támadták Alsó-Ausztriát, míg a fősereg Kőszeget ostromolta. A csata lényegében az egyetlen eredmény, amit a császárváros alatt gyülekező keresztény sereg el tudott érni a törökökkel szemben, de a szultánt nem támadták meg.

Leobersdorfi csata
Német lovasok harca az akindzsik ellen.
Német lovasok harca az akindzsik ellen.

Konfliktus Magyar belháború (1526–38)
Időpont 1532. szeptember 19.
Helyszín Leobersdorf és Enzesfeld-Lindabrunn közötti Wiener Waldban, Alsó-Ausztria
Eredmény Keresztény győzelem
Szemben álló felek
Imperial Coat of Arms of Austria.svg Habsburg Ausztria
Coat of arms of Bavaria.svg Bajorország
Palatinate Arms.svg Rajnai Palotagrófság
Palatinate Arms.svg Pfalz
Habsburg Ferdinánd magyar királysága.JPG Habsburg Ferdinánd magyar királysága
Zulfikar flag.svg Oszmán Birodalom
Flag of Moldavia.svg Moldva
Parancsnokok
Sebastian Schertlin von Burtenbach zsoldosvezér
II. Frigyes rajnai palotagróf
Török Bálint
Bakith Pál
Kászim pasa †
Szemben álló erők
20 000 gyalogos
1000 lovas
1000 huszár
16-20 000 akindzsi és moldvai lovas
Veszteségek
MinimálisJelentős

ElőzményekSzerkesztés

I. Szulejmán 1529-ben nagy sereggel már ostromolta Bécset, de akkor kudarcot vallott. 1532-ben ismét elindult Bécs meghódítására. I. Ferdinánd és V. Károly ezúttal készült rá. Hatalmas seregeket vontak az osztrák tartományokból, a cseh korona országaiból, Spanyolországból, Itáliából, a Német-római Birodalomból, valamint Magyarországról és Horvátországból. Szulejmán ostrom alá fogta Kőszeget, mert nem akart nyílt mezőn megütközni a keresztény hadakkal. Viszont Ferdinánd, vagy Károly sem tett lépéseket, hogy a szultáni hadat megközelítse, nagyobb problémát jelentett nekik egy ekkora méretű haderő zsoldban tartása.

Az ostrom után nem sokkal a szultáni seregből egy 16-20 ezer fős portyázó sereg, főleg akindzsik és a hadjáratban részt vevő moldvai lovasok elkezdte dúlni Stájerországot, a vezérük Kászim pasa, aki Buda 1530-as védelmében részt vett és ügyes, merész támadásaival rettegett hírnevet szerzett mind Magyarországon, Csehországban, Ausztriában és Horvátországban. Mivel Bécs első ostroma során is többször megfordult a környéken, ezért jelentős ismeretei voltak a terepről.

A portyázók megállításaSzerkesztés

A stájer területek feldúlását követően a portyázók Alsó-Ausztriának vették az irányt. Ekkor már a szultáni sereg is elindult és Kászim ennek útját biztosította Bécs felé. Más egységek közvetlenül megközelítették a keresztény sereg fő táborát, ezért Ferdinánd elhatározta, hogy leszámol velük.
A Kászim ellen küldött sereg Sebastian Schertlin von Burtenbach zsoldosvezér és II. Frigyes rajnai palotagróf, valamint pfalzi uralkodó vezetése alatt húszezer landsknecht gyalogost, ezer lovast és ugyanennyi magyar huszárt számoltak, utóbbiakat Bakith Pál és Török Bálint vezette. Azonkívül tüzérségük is volt, amely további előnyt jelentett a törökökkel szemben.

Bécstől délre ütköztek meg Kászim pasával.

A csataSzerkesztés

Annak ellenére, hogy a német landsknechtek jól felfegyverzett és képzett katonák voltak, nem ismerték a török harctaktikát. Az akindzsik elég fürgén mozogtak és gyors támadásaikkal könnyen megbonthatták volna a gyalogosok oszlopát. A német lovasságnak is pont ez volt a gondja, nekik is aránylag lassú volt a mozgásuk és nem kizárólag támadó egységként funkcionáltak.
A törökök elleni harcokban nagy tapasztalatokat szerzett Török és Bakith lovasai viszont nagy segítséget jelentettek, ezért von Burtenbach nem rendezkedett védekező pozícióba, hanem rögvest támadást kezdett, még mielőtt az akindzsik teljes készültségbe állnának, s netán megpróbálnák elcsalni a németeket. Bakith és Török huszárjai megakadályozták, hogy az akindzsik megtévesztő, vagy bármely más támadással megbonthassák a németek sorait, így míg a magyarok és a német lovasok tartották az állásaikat az akindzsikkel szemben, addig a landsknechtek megkezdték a portyázó sereg bekerítését. A harapófogóba szorított törökökre és moldvaiakra most már a biztos megsemmisülés várt. A csata után a portyázó seregből nagyon kevés lovasnak sikerült megmenekülni.

Kászim pasa a Pottenstein felé vezető úton vesztette életét. Kardját és turbánját elküldték V. Károlynak.

KövetkezményekSzerkesztés

A portyázó sereg megsemmisítése nem volt jelentős, legfeljebb csak abban, hogy komolyabb dúlást már nem kellett elszenvednie az osztrák tartományoknak. Siker nyilvánvalóan nemcsak annak köszönhető, hogy a német parancsnok stratégiát váltva nem a lovassági támadás ellen védekezett, hanem egyből a lovasságra támadt, azonban ehhez szükséges volt a szerencsére is, mert a gyalogságnak sokáig védekező harcot kellett folytatnia a török lovassággal. További előnyt jelentett, hogy az akindzsiknak nem volt sok idejük a felkészülésre, s viszonylag kevesebben voltak a keresztényeknél. Előnyt is jelentett a német sereg számára, hogy ágyúik voltak, míg az akindzsik nem hozhattak magukkal, ugyanis a portyázó hadviselés a gyors mozgáson alapul, az ágyúk miatt pedig a mozgás lassúvá válna.
Szulejmán a vereséget követően Stájerországon keresztül, Szlavónia érintésével visszatért a Balkánra.
A visszavonuló szultánt kisebb erők üldözték, de a fősereg már nem követte, így lényegében harc nélkül oszlott el rövid időn belül.

ForrásokSzerkesztés