Főmenü megnyitása

Lise Meitner

osztrák-svéd atomfizikus

Lise Meitner (Bécs, 1878. november 17.Cambridge, 1968. október 27.) osztrák-svéd atomfizikus volt. Többek között ő adott elméleti magyarázatot az első maghasadásra, amelyet kollégája, Otto Hahn hozott létre 1938-ban.

Lise Meitner
Lise Meitner (1878-1968), lecturing at Catholic University, Washington, D.C., 1946.jpg
Született 1878. november 7.[1][2][3][4]
Bécs[5][3]
Elhunyt 1968. október 27. (89 évesen)[1][2][3][4][6][7]
Cambridge[8]
Állampolgársága
SzüleiPhilipp Meitner
Foglalkozása
  • magfizikus
  • egyetemi oktató
Munkáltató
  • Frigyes Vilmos Egyetem
  • Royal Institute of Technology
  • Stockholmi Egyetem
  • Humboldt Egyetem
Iskolái Bécsi Egyetem (1901–)
Kitüntetései
  • A művészetek és a tudományok érdemrendje
  • az American Academy of Arts and Sciences tiszteleti tagja
  • Foreign Member of the Royal Society
  • Silberne Leibniz-medál (1924)
  • Lieben Prize (1925)
  • City of Vienna Prize for science (1947)
  • Max Planck-érem (1949)
  • Otto Hahn Prize for Chemistry and Physics (1955)
  • Wilhelm Exner Medal (1960)
  • Enrico Fermi-díj (1966)
  • Osztrák Tudományos és Művészeti Díj (1967)
Sírhely Bramley

Lise Meitner aláírása
Lise Meitner aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lise Meitner témájú médiaállományokat.
Lise Meitner és Otto Hahn a laboratóriumban

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Fiatal éveiSzerkesztés

Lise (tulajdonképpen Elise) Meitner 1878. november 17-én Bécsben született. Egy hiba következtében későbbi dokumentumokban gyakran november 7-e is szerepel. Ő volt nyolc közül a harmadik gyermeke dr. Philipp Meitner zsidó ügyvédnek és feleségének, Hedwig Meitner-Skrovannak, de őt nem zsidó, hanem evangélikus hitben nevelték. Polgári iskolába járt, mert gimnáziumba lányokat nem engedtek beiratkozni. Ezután franciatanár vizsgát tett és magántanulóként készült az érettségire. A gimnáziumi végzettséget 22 évesen, 1901-ben szerezte meg Bécsben.

Még abban az évben megkezdte fizika-, matematika- és filozófia-tanulmányait a Bécsi Egyetemen. Legfontosabb tanára Ludwig Boltzmann lett. Már az első évben elkezdett foglalkozni a radioaktivitás kérdésével. 1906-ban második nőként doktorált a Bécsi Egyetem fizika szakán Inhomogén anyagok hővezetése témában, és eredménytelenül pályázott arra, hogy csatlakozhasson Marie Curie-hez Párizsban. A doktorálása utáni első évben a bécsi Elméleti Fizika Intézetben dolgozott.

Berlini kutatásaiSzerkesztés

1907-ben további tudományos képzésre Berlinbe ment elsősorban azért, hogy Max Planck előadásait hallgassa. Ott találkozott először Otto Hahnnal, a fiatal kémikussal, akivel a következő 30 évben együtt dolgozott — eleinte „fizetetlen vendégként” Hahn dolgozószobájában. Az akkori Poroszországban ugyanis a nők még nem tanulhattak — ezért az épületbe a hátsó bejáraton kellett belépnie, a hallgatók előadó- és kísérletező termeit pedig nem látogathatta. Ez tilalom 1909-ig volt érvényben — ettől az évtől a nők hivatalosan is tanulhattak. 1908-ban belépett az evangélikus egyházba.

1909 Hahn és Meitner közösen fedezte fel a radioaktív kilökődés jelenségét, amelyben az atommagot eltaláló részecske abból más nukleont (nukleonokat) lök ki. Emellett felfedeztek több új izotópot. Apránként nevet szerzett magának a fizikusok közt, összeismerkedett egyebek közt Albert Einsteinnel és Marie Curie-vel is. 1912 és 1915 között Max Planck nem hivatalos asszisztenseként dolgozott. 1912-ben Meitner és Hahn munkakörülményei jelentősen javultak, mivel kutatásaikat a Vilmos Császár Társaság újonnan alapított Kémiai Intézetének Hahn számára létesített radioaktív részlegében folytathatták. Az első világháború alatt Meitner röntgennel gyógyított egy hadi kórházban a keleti fronton, míg Hahn a mérgesgázok előállításában vett részt.

1917-től Meitner ismét Otto Hahnnal dolgozott, és még ebben az évben felfedezte a protaktínium-231 kémiai izotópot, a Kasimir Fajans és Oswald Helmuth Göhring által 1913-ban felfedezett 91. elem hosszú élettartamú izotópját. 1918-ban kapott először saját radiofizikai részleget, és a fizikai-radioaktivitás részleg vezetője lett a Vilmos Császár Kémiai Intézetben. 1922-ben habilitált, és megkapta a jogot, hogy docensként dolgozzon. 1923-ban Auger előtt felfedezte az Auger-effektust. 1926-ban a kísérleti magfizika rendkívüli professzora lett a Berlini Egyetemen. Ugyanebben az évben kísérletileg igazolta, hogy a gamma-sugárzás nincs közvetlen kapcsolatban az elemek átalakulásával, hanem abból származik, hogy a gerjesztett atommag alapállapotba tér vissza (MNL).

Szökése és a maghasadás megismeréseSzerkesztés

1933-ban Lise Meitner tanítási jogát zsidó származása miatt megvonták, de a nem állami Vilmos Császár Intézetben folytathatta munkáját. 1934-től Hahnnal és Fritz Strassmann-nal (Straßmann) azt tanulmányozta, mi történik a neutronokkal bombázott uránatomokkal (MNL).

1938-ban, amikor Németország bekebelezte Ausztriát, Meitner német állampolgár lett, és zsidóként nem lehetett tovább részlegvezető; életveszélybe került. A nácik elől Otto Hahn és Dirk Coster holland kémikus segítségével Hollandián és Dánián át Svédországba menekült, ahol kutatásait 1946-ig a Nobel Intézetben folytatta. Hahn és Meitner továbbra is levelezett. Még 1938-ban írt neki Otto Hahn egy általa felfedezett és „Zerplatzennek” (szétpukkadásnak) nevezett folyamatról. Megkérdezte Meitnertől (lásd [1]):

Lehetséges-e, hogy az urán-239 széthasad egy Ba-ra és egy Ma-ra? Nagyon szeretném a Te véleményedet hallani. Esetleg valamit ki tudsz számolni és publikálni.

1939-ben Lise Meitner unokaöccsével, Otto Robert Frisch-sel közzétette a „Disintegration of Uranium by Neutrons: a New Type of Nuclear Reaction“ (Nature, 143, 239-240) című cikkben a „szétpukkadás” elméleti magyarázatát, és ezzel megalapozták a maghasadás elméleti alapját. A „szétpukkadást” ők nevezték el maghasadásnak. Bár a jelenséget Otto Hahn és Fritz Strassmann hozta létre először, értelmezését Meitner adta meg.

Az ötlet a később szintén ismert magfizikussá váló unokaöccsével beszélgetve, egy túrán pattant ki fejéből. A két származék atommag együttes tömege kevesebb az eredeti uránatoménál. Ebből a tömegcsökkenésből, a relativitáselméletből ismert E=mc² képlettel Meitner ki tudta számítani a maghasadáskor felszabaduló energiát, és erre atommagonként nagyjából 200 millió elektronvoltot kapott. Ezzel az úttörő számítással alapozta meg az atomenergia használatát és az atomfegyvereket. Niels Bohr, akinek Otto Frisch beszámolt erről az eredményről, állítólag így kiáltott fel: Ó, milyen ostobák voltunk mi mind!

1945 utánSzerkesztés

Meggyőződéses pacifistaként Meitner nem volt hajlandó részt venni az atombomba építésének előkészítésében, pedig az Egyesült Államokból állandóan erre kérték. A második világháború alatt végig Svédországban maradt.

Az 1944-es kémiai Nobel-díjat Otto Hahnnak ítélték (csak 1946-ban tudta átvenni). Lise Meitnert az indoklásban nem is említették, és a következő évben sem tüntették ki. Dirk Coster holland fizikus, aki 1938 júliusában segítette Lise Meitner szökését, a Nobel-díj kiosztásának alkalmából ezt írta:

Otto Hahn, a Nobel-díj! Bizonyára megérdemelte. Kár viszont, hogy Önt 1938-ban Berlinből megszöktettem (…) Különben ön is mellette lett volna. Bizonyára úgy lett volna igazságos.

Az „atombomba anyjaként” és „az év hölgyeként1946-ban előadókörútra hívták az Egyesült Államokba, egy évvel azután, hogy Hirosimára és Nagaszakira ledobták az atombombát.

1947-ig a Stockholmi Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének magfizikai részlegét vezette, emellett több amerikai egyetemen volt vendégprofesszor.

1960-ban Cambridge-ben telepedett le unokaöccsénél, és ott töltötte élete utolsó nyolc évét; ebben az időben a maghasadás békés célú felhasználásával foglalkozott. Pár héttel a 90. születésnapja előtt halt meg 1968. október 27-én — ugyanabban az évben, mint Otto Hahn.

 
Szülőháza és a rajta szereplő emléktábla, Bécs Leopoldstadt
 
Lise Meitner működésének színhelye: Kaiser-Wilhelm-Institut für Chemie Berlinben (ma: Institut für Biochemie der Freien Universität Berlin).
 
A kísérleti felépítés, amellyel Otto Hahn és Fritz Straßmann 1938-ban a maghasadást felfedezték (Deutsches Museum, München)

MunkájaSzerkesztés

Lise Meitner munkásságát elég gyakran csak a maghasadás alapjainak felfedezésére szűkítik le. Ez képezte az alapját a maghasadástechnika fejlődésének, amely néhány éven belül máris az atombomba kifejlesztéséhez vezetett. Éppígy az ő eredményeire építve vált lehetővé az atomenergia békés felhasználása. Lise Meitner maga a fejlődést kívülről, kritikusan figyelte, ebben hasonlított munkatársához, Otto Hahnhoz és olyan más úttörőkhöz, mint Albert Einstein.

Emellett a munkája mellett mindenekelőtt a radioaktivitás megismerését folytatta Lise Meitner. A legtöbb munkája a radioaktivitás vizsgálatából származott, beleértve az alfa- és béta-sugárzást. Emellett ezeknek a sugaraknak a különböző anyagokra tett hatását vizsgálta, amely végül magához a maghasadáshoz vezetett. Otto Hahnnal együtt egy sor radioaktív izotópot fedezett fel, többek között a protaktínium-321, aktínium-C és a tórium-D izotópokat.

Lényegesen közreműködött az atommag felépítésének és a radioaktív bomlások során fellépő energiafelszabadulás megértésében. Otto Frischsel egész sor munkát publikáltak, amelyek a magfizika fizikai alapjait magyarázták el és világították meg. Különösen 1945 után, emellett az atomfizika társadalmi kérdéseivel foglalkozott, beleértve az atomfegyverek fejlődésének és az atomenergia felhasználásának kérdését.

A magánélet Lise Meitner számára a kutatáshoz képest nyilvánvalóan csak egy mellékes dolog volt. Nem házasodott meg, gyermekei sem voltak, és szerelmi kapcsolatai sem ismertek. Otto Hahn és Max Planck elmondása szerint igen céltudatos volt a munkájában, és nagyon keményen dolgozott, hogy eredményeket érjen el. Szerette a természetet, és gyakran visszahúzódott az erdőbe, hogy egy elméleti problémát alaposabban végiggondoljon. A kutatása mellett felelősséget érzett mindenekelőtt a béke iránt, az atomenergia meggondolt felhasználása és a hölgyeknek a tudományban egyenlő jogai iránt. Ő maga mondta egyszer:

Szeretem a fizikát, s nehezen tudom az életemet elképzelni nélküle. Ez olyan szerelem, mint amit aziránt érzünk, akinek majd' mindent köszönhetünk. Magánemberként állandó lelkiismeretfurdalásom van, de fizikusként tiszta maradt a lelkiismeretem.

ElismeréseiSzerkesztés

Haláláig munkájáért és életművéért 21 tudományos és nyilvános kitüntetést kapott. 1947-ben megkapta Bécs város tudományos becsületdíját. Ő volt az első hölgytagja az Osztrák Tudományos Akadémia természettudományos osztályának és tiszteletbeli tagja számos egyetemnek. 1949-ben megkapta a Max Planck-érmet, 1955-ben az Otto Hahn-díjat. 1966-ban Enrico Fermi-díjban részesítették érdemeiért.

Róla nevezték el az 1982-ben szintetizált meitnerium nevű kémiai elemet, és Otto Hahnnal közösen a návadói a berlini Hahn-Meitner Intézetnek.

Bár három ízben jelölték fizikai Nobel-díjra, ezt mindannyiszor megtagadták tőle, mivel a náci Németországból történő szökése miatt nem tudott Hahnnal együtt dolgozni.

Művei (válogatás)Szerkesztés

Lise Meitner 169 publikációt tett közzé, egy kis részük szerepel itt:

  • 1906: Inhomogén testek hővezetése
  • 1907: α- és β-sugárzások elnyelődéséről
  • 1918: Az aktínium anyaeleme, egy új hosszú élettartamú radioaktív elem (Otto Hahnnal közösen)
  • 1919: A protaktíniumról és kémiai elemként történő előállításának kérdéséről
  • 1922: A radioaktív anyagok bétasugárzás-spektrumának létrejöttéről
  • 1924: Az atom belsejének felépítése
  • 1927: Összefüggés az α- és β-sugarak között
  • 1935: Az atommag felépítése (O. Frisch-sel együtt)
  • 1939: Az urán hasítása neutronokkal: egy új típusú magreakció (O. Frisch-sel)
  • 1954: Atomenergia és béke
  • 1960: A nők státusza a szakmabeliek között
  • 1963: Az atomenergia útjai és tévútjai

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. a b BnF források. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b c Elise (Lise) Meitner
  4. a b SNAC. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 10.)
  6. Find A Grave. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. FemBio. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 30.)
  9. LIBRIS, 2012. október 1. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)

ForrásokSzerkesztés

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Lise Meitner című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.