Wikipédia

MK 7. Zrínyi Miklós Gyalogezred

A Magyar Királyi 7. Zrínyi Miklós Gyalogezred a Magyar Királyi Honvédség Kecskeméten és környékén szervezett szárazföldi katonai szervezete volt 1932-től a második világháború végéig. Az ezred névadója Zrínyi Miklós költő, hadvezér volt.

MK 7. Zrínyi Miklós Gyalogezred
Dátum1932–1945
Ország Magyarország
Típusgyalogezred
Méret3 zászlóalj, ezredközvetlen egységek, összesen kb. 4300 fő
DiszlokációKecskemét, Cegléd (Baja, Kiskunhalas), Kiskunfélegyháza
Kultúra és történelem
Becenévalföldi bakák
NévadóZrínyi Miklós
Háborús részvételMásodik világháború

Története szerkesztés

A világháború előtt szerkesztés

A kecskeméti gyalogezred a szegedi 9. Gyalogezred két zászlóaljából lett kialakítva 1932-ben. Az alakulat a kaposvári ezred számát és nevét örökölte, melyet ezután 6. Gyalogezred néven ismertek. A 7/I. zászlóalj állomáshelye Kecskemét, a 7/II. zászlóaljé először Baja és Kiskunhalas, majd 1938. végétől Cegléd lett, míg a 7/III. zászlóalj Kiskunfélegyházán állomásozott. Az ezredparancsnokság a kecskeméti Horthy Miklós Laktanyában nyert elhelyezést.

A gyalogezred előezredének a Császári és Királyi 38. Mollináry Gyalogezredet tekintette, mely kecskeméti gyalogezrednek báró Mollináry Antal volt az ezredtulajdonosa. A 7. gyalogezred a hívójelét is ettől az ezredtől vette át: „Mollináry! Mollináry! Elszaladt a nyúl!”.

Az alakulat első mozgósítására 1938-ban került sor, ekkor a Bécsi döntések során visszakerült felvidéki területeket biztosították Kisdobrony környékén, az V. hadtest keretein belül. Az ezred ikeralakulata ekkor még a 28-as hadrendi számot viselte és határbiztosító feladatokat látott el.

Kárpátalja visszatértekor ismét vonatra szálltak a 7. gyalogezred katonái, de a szolgálataikra nem volt szükség, ezért Debrecenből visszafordultak. Észak-Erdély megszállásában nem vettek részt 1940 májusában, csupán demonstrációs céllal vonultak fel a katonák a román határra, Békéscsaba térségébe. Feladatuk Nagyvárad birtokbavétele lett volna, de a fegyveres konfliktus a második bécsi döntésnek köszönhetően elmaradt.

A Délvidéken szerkesztés

1941 áprilisában megkezdődött a délvidéki területek visszafoglalása Jugoszláviától. A 7. gyalogezred ekkor a 3. hadsereg kötelékébe tartozott. Először, április 13-án Pacsér faluba vonult be a 7/I. zászlóalj, ahol kisebb fegyveres konfliktusba keveredtek. Később több magyarlakta településen át érkeztek meg Újvidékre. A hadműveletek során csak 8 katona esett el, kecskeméti temetésükön ezrek vettek részt.

Az ikerezred,[1] a 37. gyalogezred is hasonló utat járt be.[2]

A Don-kanyarban szerkesztés

A Szovjetunió nyugati részeinek német megszállása után a 37. gyalogezred ezredtörzse és a 37/II zászlóalj biztosító feladatokat látott el az ukrán területeken, a 121. gyalogdandár kötelékében 1943 novemberéig. A 7. gyalogezred illetve a 37/I. és a 37/III. zászlóalj a keleti frontra vonult, közel egy hónapos orgoványi gyakorlatozás után,[3] búcsúztatása 1942 június 4-én történt, ahol Kállay Miklós miniszterelnök is mondott beszédet. A kivonulásra júniusban került sor, a Magyar 2. hadsereg kötelékében.[4] Vasúton Rjesica városáig jutottak a honvédek, utána gyalogmenetben haladtak Kurszkig. Gluhov mellett partizánellenes akcióban vett részt a 7. gyalogezred néhány csapata, később ez más helyeken is megismétlődött. Kurszkból végül Isztobnoje, Kraszno Lipje és Novo Szoldatszkoje térségébe értek. Összesen negyven nap alatt tettek meg gyalogmenetben ezer kilométert Urivig.

A Don-kanyarban a 2. magyar hadseregre egy 200 km-es vonal védelmének feladata jutott. A 13. könnyűhadosztály kötelékébe tartozó 7. gyalogezred a tűzkeresztségen augusztus 15-én, a Potudany folyó mellett, Korotojak közelében esett át. A honvédek a harmadik uriv-sztorozsevojei hídfőcsatában, Uriv birtokbavételéért is harcoltak 1942 szeptemberében. Korotojak mellett decemberig tartó állóháború bontakozott ki, majd 1943 január 12-én megindult a szovjet támadás. A sokáig kitartó, a lehetőségekhez képest rendezetten visszavonuló 7. gyalogezred az ostromlott Osztrogozsszkba szorult vissza, innen súlyos veszteségek árán tudtak csak nyugat felé kitörni. Több vélemény szerint is a 13. könnyűhadosztály katonái becsülettel, hősiesen küzdöttek, a vesztes csata lélekölő hatása ellenére.[5][6] Február 23-24-én érkeztek meg az újjászervezési körletbe, mely Csernics, illetve Szednyev községeket jelentette. A 13. kho. április 27-én indult Korosztyenból, a tífuszos megbetegedések miatt egyelőre csak a szegedi vesztegzár táborba. Végül május hónapban érkezhettek meg szeretteikhez az életben maradt katonák.

Zalavári Pál nyugalmazott ezredes, aki akkor tüzér bemérő-felderítő katona volt, így emlékezett a csatára:"Parancs jött, hogy csak meghalni lehet, egy lépést sem hátra: a 7. gyalogezred hat napig vívta élet-halál harcát, s közben 100 ezer németet sikerült hátravonni. Nekünk, a kecskeméti heteseknek óriási veszteség árán sikerült kitörni."[7]

Jány Gusztáv hírhedt parancsára Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy, a 13. kho. parancsnoka felháborodottan így reagált: "...A 13. könnyű hadosztály csapatai a most lefolyt harcokban az áttörés következtében meghosszabbodott arcvonalát megvédte és tartotta. Visszavonulását csak parancsra hajtotta végre. Fegyvereit csak akkor hagyta ott megsemmisítve, amikor már nem volt mivel elszállítani. Ostrogoshsk-ban körülzáratott. Védőállásait visszavonuló nagyobb csapatrészek mellett is elfoglalta és tartotta. Ostrogoshsk-ből mint a német csapatok véglépcsője parancsra kitört. Az egyenlőtlen és minden tájékozottság nélküli kitörési harcban felmorzsolódott és eddig ismeretlen veszteségeket szenvedett. ... Fentiek alapján kérem annak kivizsgálását, hogy a 13. könnyű hadosztály megtette-e kötelességét, elvesztette-e becsületét és végrehajtotta-e feladatát."

A hősiesen küzdő honvédek közül kiemelkedik vitéz Duska László százados (37/III. zászlóalj), akinek erélyes fellépése nagyban hozzájárult az osztrogozsszki helytálláshoz és a későbbi kitöréshez,[8] illetve Hegedüs Sándor őrvezető (7/II. zászlóalj), aki jobb szeme kilövése után is vissza tudta verni a szovjet támadást, majd karján, combján, hasfalán és mellkasán is megsérült, de vissza tudott térni a századához.[9] Előbbit a Magyar Tiszti Arany Vitézségi éremmel, utóbbit a Magyar Arany Vitézségi Éremmel tüntették ki.

A parancsnokság 1943 őszi felmérése szerint a tisztikar 70%-a, a legénység 60%-a halt hősi halált, sebesült meg vagy esett fogságba. A helytállásáért a 7. gyalogezred államfői zászlószalagot kapott. Az 1942-ben és 1943-ban elhunytak lajstroma közel 780 nevet tartalmaz.

Magyarország védelmében szerkesztés

A 7. gyalogezred Kárpátalján kapott hegyi kiképzést 1944-ben. Augusztus 25-én foglalta el a helyét a Hunyadi-állásban. Folyamatosan szorultak vissza, előbb a Szent László-állásba, majd az Árpád-vonalba. Szerednye és Munkács mellett október 24. és 28. között a szovjet csapatok felőrölték és bekerítették a 7. gyalogezredet, végül Tormássy-Szávits ezredes megadta magát a szovjeteknek. Néhány honvédnek sikerült nyugatra szöknie és tovább harcolnia, de a többség hadifogságba került. Később megszervezték a 7. magyar pótezredet, mely már csak csekély ellenállást tudott kifejteni a magyar területeken zajló harcokban.

Szervezeti felépítés szerkesztés

A 7. gyalogezred parancsnokai szerkesztés

  • Vasvári Frigyes ezredes (kivonuló - 1942. október 6.)
  • Tormássy-Szávits Sándor alezredes (1942. október 6. - 1943. január 1.)
  • Szörényi Árpád alezredes (1943. január 1. - 1943. január 16.)
  • Pilisy István alezredes (1943. január 16. - 1943. február 7.)
  • Tormássy-Szávits Sándor alezredes (1943. február 7. - végig)

A 7. gyalogezred szervezeti felépítése szerkesztés

A Don menti hadszíntérre vonuláskor:

  • 7/I. zászlóalj (Kecskemét) összesen:30 tiszt 972 fő legénység
    • 7/1. puskás század (5 tiszt 192 fő legénység)
    • 7/2. puskás század (5 tiszt 192 fő legénység)
    • 7/3. puskás század (5 tiszt 192 fő legénység)
    • 7/I. géppuskás század (9 tiszt 323 fő legénység)
  • 7/II. zászlóalj (Cegléd) összesen:30 tiszt 972 fő legénység
    • 7/4. puskás század (5 tiszt 192 fő legénység)
    • 7/5. puskás század (5 tiszt 192 fő legénység)
    • 7/6. puskás század (5 tiszt 192 fő legénység)
    • 7/II. géppuskás század (9 tiszt 323 fő legénység)
  • 7/III. zászlóalj (Kiskunfélegyháza) összesen:30 tiszt 972 fő legénység
    • 7/7. puskás század (5 tiszt 192 fő legénység)
    • 7/8. puskás század (5 tiszt 192 fő legénység)
    • 7/9. puskás század (5 tiszt 192 fő legénység)
    • 7/III. géppuskás század (9 tiszt 323 fő legénység)
  • Ezredközvetlen alakulatok összesen:28 tiszt 1033 fő legénység)
    • 7. árkászszázad (4 tiszt 220 fő legénység)
    • 7. kocsizó géppuskás század (4 tiszt 150 fő legénység)
    • 7. páncéltörő ágyús század (5 tiszt 224 fő legénység)
    • 7. aknavető század (5 tiszt 155 fő legénység)
    • 14/1. kísérő könnyű tábori ágyús üteg (7 tiszt 134 fő legénység)
    • 7. huszár szakasz (1 tiszt 51 fő legénység)
    • 7. kerékpáros szakasz (1 tiszt 49 fő legénység
    • 7. távbeszélő szakasz (1 tiszt 50 fő legénység)

A 37. gyalogezred szervezeti felépítése szerkesztés

Az ikerezred egységei a Don menti hadszíntérre vonuláskor (a 13. könnyűhadosztályhoz tartozó 31. gyalogezred részeként):

  • 37/I. zászlóalj (Kecskemét)
    • 37/1. puskás század
    • 37/2. puskás század
    • 37/3. puskás század
    • 37/I. géppuskás század
  • 37/III. zászlóalj (Kiskunfélegyháza)
    • 37/7. puskás század
    • 37/8. puskás század
    • 37/9. puskás század
    • 37/III. géppuskás század

Létszám szerkesztés

A 7. gyalogezred teljes létszáma körülbelül 4300 fő volt. Egy zászlóalj 30 tisztből és 972 főnyi legénységből állt, a lóállomány 220-225 darab volt. Ezeken belül a puskás századok 5 tisztből és 192 főnyi legénységből álltak, a géppuskás (nehézfegyver) század pedig 9 tisztből és 323 fő legénységből.

Az ezredközvetlen egységek közül az árkászszázad 4 tisztből és 220 közkatonából, a kocsizó géppuskás század 4 tisztből és 150 főnyi legénységből, a páncéltörő ágyús század 5 tisztből és 224 főnyi legénységből, az aknavető század 5 tisztből és 155 főnyi legénységből állt. A kísérő könnyű tábori ágyús üteg 7 tisztet és 134 főnyi legénységet, a huszár szakasz 1 tisztet és 51 főnyi legénységet, a kerékpáros szakasz 1 tisztet és 49 főnyi legénységet, míg a távbeszélő szakasz 1 tisztet és 50 főnyi legénységet tartalmazott.

Fegyverzet szerkesztés

A puskásszázadok fegyverzete zömében 35 M. ismétlőpuskákból állt, kiegészítve többek között 31 M. ismétlőpuskákkal, a nehézfegyverszakaszoknál 2-2 db 31 M. Solothurn nehézgéppuska és 39 M. 5 cm gránátvető is a fegyverzet része volt. A nehézfegyverszázadok 7/31 M. géppuskákkal, 36 M. Solothurn 20 mm-es páncéltörő ágyúkkal és 36 M. és 36/39 M. 8 cm aknavetőkkel rendelkeztek.

Említést érdemel még, hogy az ezredközvetlen páncéltörő ágyús század 2 db német 38 M. 50 mm-es és 63 db belga 47 mm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett. A kísérő tábori ágyús üteg 4 db 5/8 M. 80 mm-es tábori ágyúval harcolt.

Laktanyák szerkesztés

Az ezredparancsnokság (és később a 13. könnyűhadosztály parancsnoksága is) Kecskeméten a Horthy Miklós laktanyában, a 7/I. zászlóalj a Ferenc József gyalogsági laktanyában nyert elhelyezést. Kiskunfélegyházán a vasútállomás melletti Horthy Miklós laktanyában voltak elszállásolva a katonák. Cegléden a lovassági laktanya kis mérete miatt nem tudta befogadni a honvédeket, ezért a Központi Szállodában, illetve bérelt polgári házakban szállásolták el őket.

Temetők a Donnál szerkesztés

A Don folyó mellett több helyen is nyugszanak hősi halottak az ezredből vagy a 13. könnyűhadosztályból.[10]

  • Uriv északi részén nyugszanak a 7/I. zászlóalj 1942. szeptember 9-i támadásban elhunyt katonái.
  • Boldirevka faluban több száz, egykor a 13. könnyűhadosztályban szolgáló honvéd nyugszik, akik Urivnál vesztették életüket.
  • Jezdocsnaja falutól északkeletre nyugszanak a 7/III. zászlóalj katonái, akik 1942. augusztusában haltak hősi halált.
  • Korotojak nyugati részén az 1942 augusztusi hídfőcsaták áldozatai vannak eltemetve.
  • Kolbino központjától nem messze nyugszik 64 katona a 7. gyalogezredből, akik az averino-gyevicai harcok során estek el.

Emlékmű szerkesztés

2006 szeptember 17-én felavatták a kecskeméti Deák téren a második világháborúban hősi halált halt kecskeméti katonák emlékművét, mely Bíró Lajos tervei alapján készült. A mészkő kompozíció két oszlop közötti félig leomlott falból, előtte egy oltárra emelt rohamsisakból áll, alatta felirat "A Hazáért". Kétoldalt a következő feliratok olvashatók: "M.Kir. Zrínyi Miklós 7. Honvéd Gyalogezred 7/I. Zászlóalj 37/I.zászlóalj" illetve "M.Kir. Losonczy István 13. Honvéd Tüzérosztály 13. Tábori Tüzérezred V. Gépvontatású Tarackos Tüzérüteg".[11][12]

Források szerkesztés

  1. ↑ Lásd: Magyar hadtörténet#Magyar Királyi Honvédség (1920–1945)
  2. ↑ „A magyar királyi honvéd gyalogezredek adatbázisa 1920-1944”, hungarianarmedforces.com, 2009. január 12. (Hozzáférés ideje: 2010. október 14.) 
  3. ↑ „A Doni áttörés 66. évfordulóján”, Kecskemet.hu, 2009. január 12. (Hozzáférés ideje: 2010. október 8.) 
  4. ↑ „Szenzációs fotók a Don-kanyarból”, Origo, 2009. január 12.. [2009. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. október 8.) 
  5. ↑ „Mi okozta több ezer kecskeméti halálát a Don folyónál?”, Kecskemeten.hu, 2010. január 23.. [2016. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. október 9.) 
  6. ↑ „A Magyar Királyi Honvédsereg legragyogóbb fegyvertényei 1848-1945 (1. rész)”, Virtus.hu, 2010. augusztus 11. (Hozzáférés ideje: 2010. október 9.) 
  7. ↑ „Nyögött felettük az ég is”, FMH.hu, 2007. január 13. (Hozzáférés ideje: 2010. október 9.) 
  8. ↑ „Vitézségi érem”, akm.jjsoft.hu. [2010. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. október 14.) 
  9. ↑ „Magyar Arany Vitézségi Érem”, akm.jjsoft.hu. [2010. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. október 14.) 
  10. ↑ „Szabó Péter: hol van a sok sírkereszt? Magyar katonasírok a Don mentén”, Kecskemet.hu, 2006. szeptember 17.. [2011. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. október 14.) 
  11. ↑ „II. világháborús hősi emlékmű, Kecskemét”, Varosom.hu (Hozzáférés ideje: 2010. október 14.) [halott link]
  12. ↑ „A II. világháborúban elesett hősök tiszteletére állított emlékmű avatása”, Kecskemet.hu, 2006. szeptember 17. (Hozzáférés ideje: 2010. október 14.) 

Külső hivatkozások szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=MK_7._Zrínyi_Miklós_Gyalogezred&oldid=26819694”