Magos György
Magos György (Budapest, 1948. január 8.) író, rendező.
Magos György | |
Született | Magos György 1948. január 8. (77 éves) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Domokos Katalin (1985-) |
Foglalkozása | író, rendező |
Iskolái |
|
Kitüntetései | Jászai Mari-díj (1987) |
Életpályája
szerkesztésSzülei: Magos Ferenc és Molnár Klára. 1966–1970 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán tanult. 1971–1974 között az ELTE BTK magyar szakán tanult. 1971–1972 között a Magyar Rádió műsorszervezője, 1972–1977 között dramaturgja, 1977–1993 között rendezője, 1994–1995 között a Magyar Rádió alelnöke volt. 1994-ben kiadta a Vox Libris című kazettasorozat első öt darabját, melyben többek között Esterházy Péter, Mészöly Miklós, Kertész Imre, Kornis Mihály mondta kazettára műveit. 1993. november 1-jétől a Katona József Színházban dolgozott dramaturgként.[1] 1998–2000 között a Kortárs Irodalmi Központ vezetője volt. 2000–2006 között a Neumann Könyvtár Digitális Irodalmi Akadémia szerkesztőségvezetője volt. 2003 óta hangoskönyvket rendez (Esterházy Péter, Kertész Imre, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Lázár Ervin, Márai Sándor, Örkény István, Parti Nagy Lajos, Rejtő Jenő, Závada Pál). 2012-ben Varga Viktorral megalapította az Iglbauer Stúdiót.[2]
Munkássága
szerkesztés1993-ig dolgozott a rádióban, több mint húszéves munkássága idején mintegy kétszáz hangjáték, dráma, illetve regényadaptáció dramaturgja, rendezője volt. Harminc alkalommal kapott munkájáért elismerést, nívódíjat, főrendezői díjat, kritikusok díját, az Új Magyar Hangjáték Díját.[3]
Magánélete
szerkesztés1985-ben házasságot kötött Domokos Katalinnal. Két gyermekük született: Anna (1986) és Bálint (1988).
Rendezései
szerkesztés
|
|
Művei
szerkesztés- Gramofon. Regény; Magvető, Bp., 2008
Díjai
szerkesztés- Jászai Mari-díj (1987)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Respublika, 1994. július-szeptember (1. évfolyam, 7-20. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár. adtplus.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2020. február 7.)
- ↑ Népszabadság
- ↑ Respublika, 1994. július-szeptember (1. évfolyam, 7-20. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár. adtplus.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2020. február 7.)
- ↑ Magos György rendezései. [2020. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 3.)
Források
szerkesztés- Vox Libris
- MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283