Magyarország a 2017-es cselgáncs-világbajnokságon

Magyarország a Budapesten megrendezésre került 2017-es cselgáncs-világbajnokság egyik részt vevő nemzete volt, 18 sportolóval képviseltette magát.

Magyarország
Magyarország
OrszágkódHUN

2017-es cselgáncs-világbajnokság, Budapest
Versenyzők18 (9 férfi, 9 nő)
Érmek
Arany
0
Ezüst
0
Bronz
0
Össz.
0

 ← 20152019 → 

Habár a versenyen részt vevő magyar sportolókat már július közepén megnevezte a Magyar Judo Szövetség,[1] augusztus elején mégis két változás történt a magyar világbajnoki csapatban. Félnehézsúlyban versenyzett volna Fogasy Gergő, aki azonban sérülése miatt nem tudott indulni, így helyette Ohát Zalán lépett tatamira. A másik változás, hogy Karakas Hedvig nem váltósúlyban, hanem könnyűsúlyban versenyzett.[2][3]

Eredmények szerkesztés

Férfi szerkesztés

Versenyző Versenyszám Selejtező 2. forduló 32-es főtábla Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Szabó Csaba Légsúly
(60 kg)
Elios Manzi
  Olaszország
00(3)–00(2)
kiesett
Ungvári Miklós Könnyűsúly
(73 kg)
Tomas Bringas
  Chile
02(0)–00(1)
Jeffrey Ruiz
  Puerto Rico
00(1)–00(2)
Zsanszaj Szmagulov
  Kazahsztán
00(3)–00(0)
kiesett
Ungvári Attila Váltósúly
(81 kg)
erőnyerő Jorge Martínez
  Kuba
01(2)–00(2)
Jack Hatton
  USA
01(1)–00(2)
Matteo Marconcini
  Olaszország
00(0)–02(2)
kiesett
Csoknyai László Váltósúly
(81 kg)
erőnyerő Emmanuel Lucenti
  Argentína
10(0)–00(2)
David Guillen Vargas
  Costa Rica
11(0)–00(0)
Ivan Petr
  Csehország
01(1)–00(0)
Alexander Wieczerzak
  Németország
00(2)–01(1)
Davlat Bobonov
  Üzbegisztán
01(1)–00(1)
Saeid Mollaei
  Irán
00(0)–10(0)
5.
Tóth Krisztián Középsúly
(90 kg)
Robert Florentino
  Dominika
01(1)–00(2)
Komronsoh Usztopirijon
  Tádzsikisztán
01(1)–00(1)
Matthew Koch
  USA
01(1)–00(2)
Jahjo Imamov
  Üzbegisztán
01(2)–00(2)
Mammadali Mehdiyev
  Azerbajdzsán
01(2)–00(1)
Nemanja Majdov
  Szerbia
00(0)–01(1)
Kvak Tonghan
  Dél-Korea
00(1)–01(1)
5.
Vér Gábor Középsúly
(90 kg)
erőnyerő Iván Felipe Silva
  Kuba
00(0)–01(0)
kiesett
Cirjenics Miklós Félnehézsúly
(100 kg)
erőnyerő Aaron Wolf
  Japán
01(0)–11(0)
kiesett
Ohát Zalán Félnehézsúly
(100 kg)
David Russel
  Ausztrália
10(0)–00(1)
Shakarmamad Mirmamadov
  Tádzsikisztán
11(1)–01(1)
Kirill Gyenyiszov
  Oroszország
00(0)–12(0)
kiesett
Bor Barna Nehézsúly
(+100 kg)
erőnyerő Rafael Ferrer
  Puerto Rico
00(0)–00(3)
Mircea Croitoru
  Románia
11(0)–00(0)
Adam Okruashvili
  Grúzia
13(1)–00(0)
David Moura
  Brazília
00(1)–10(0)
Rafael Silva
  Brazília
00(2)–00(1)
5.

Női szerkesztés

Versenyző Versenyszám Selejtező 2. forduló Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Csernoviczki Éva Légsúly
(48 kg)
erőnyerő Melissa Hurtado Munoz
  Kuba
00(1)–11(1)
kiesett
Pupp Réka Harmatsúly
(52 kg)
Rim Szongszim
  Észak-Korea
01(1)–00(1)
Charline Van Snick
  Belgium
00(1)–10(1)
kiesett
Szabó Katinka Harmatsúly
(52 kg)
Madelene Rubinstein
  Norvégia
02(1)–01(1)
Luz Olvera
  Mexikó
00(2)–00(3)
Sisime Ai
  Japán
00(1)–11(0)
kiesett
Karakas Hedvig Könnyűsúly
(57 kg)
Chantal Akogbeto
  Benin
10(0)–00(0)
Nora Gjakova
  Koszovó
00(1)–01(1)
kiesett
Gercsák Szabina Középsúly
(70 kg)
Zere Bektaszkizi
  Kazahsztán
04(0)–00(0)
Marie Eve Gahié
  Franciaország
00(2)–10(1)
kiesett
Erdélyi-Joó Abigél Félnehézsúly
(78 kg)
Yahima Ramirez
  Portugália
11(1)–00(0)
Kaliema Antomarchi
  Kuba
01(2)–11(2)
kiesett
Salánki Evelin Félnehézsúly
(78 kg)
Ana Laura Portuondo Isasi
  Kanada
00(0)–11(0)
kiesett
Szigetvári Mercédesz Nehézsúly
(+78 kg)
Jü Szung
  Kína
00(3)–00(2)
kiesett
Kárpáti Emese Nehézsúly
(+78 kg)
Sandra Jablonskytė
  Litvánia
00(2)–00(3)
Tessie Savelkouls
  Hollandia
00(3)–00(0)
kiesett

Vegyes csapat szerkesztés

Versenyző Súlycsoport 1. forduló Nyolcaddöntő Negyeddöntő Elődöntő Vigaszág
elődöntő
Bronz-
mérkőzés
Döntő Helyezés
  Kazahsztán
Eredmény
  Franciaország
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ellenfél
Eredmény
Ungvári Miklós Férfi -73 kg Benjamin Axus
11(1)–00(1)
Szabó Frigyes Jerasszil Szakenuli
01(1)–00(1)
Tóth Krisztián Férfi -90 kg Iszlam Bozbajev
00(0)–00(3)
Loïc Pietri
00(1)–00(2)
Vér Gábor
Bor Barna Férfi +90 kg
Cirjenics Miklós Jelaman Jergalijev
02(0)–01(0)
Cyrille Maret
00(0)–10(0)
Karakas Hedvig Női -57 kg Szevara Nisanbajeva
10(0)–00(0)
Hélène Receveaux
02(1)–10(0)
Gercsák Szabina Női -70 kg Marian Urdabajeva
12(0)–00(0)
Clarisse Agbegnenou
00(0)–10(0)
Szigetvári Mercédesz Női +70 kg Romane Dicko
00(1)–02(2)
Erdélyi-Joó Abigél Gulzsan Isszanova
00(1)–00(3)
Csapateredmény 6–0 2–4 kiesett

Jegyzetek szerkesztés

  1. nemzetisport.hu: Cselgáncs: íme, a magyar keret a budapesti világbajnokságra. nemzetisport.hu (Nemzeti Sport Online). (magyarul) Budapest: Mediaworks Hungary Zrt. (2017. július 14.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 28.)
  2. Változások a magyar csapatban a Suzuki Judo Világbajnokság előtt! judo.hu. (magyarul) Budapest: Magyar Judo Szövetség (2017. augusztus 10.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 28.) arch
  3. MTI: Cselgáncs-vb: Fogasy helyett Ohát a magyar keretben. nemzetisport.hu (Nemzeti Sport Online). (magyarul) Budapest: Mediaworks Hungary Zrt. (2017. augusztus 10.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 28.)

Források szerkesztés