Medgyessy Ferenc

(1881–1958) magyar szobrászművész
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2025. február 28.

Medgyessy Ferenc (Debrecen, 1881. január 10.Budapest, 1958. július 20.) kétszeres Kossuth-díjas (1948, 1957) szobrászművész, kiváló művész. A 20. századi magyar szobrászat egyik kiemelkedő egyénisége.

Medgyessy Ferenc
Juha Richárd portréja
Juha Richárd portréja
Született1881. január 10.[1][2][3][4][5]
Debrecen[6]
Elhunyt1958. július 20. (77 évesen)[1][7]
Budapest[8]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Kitüntetései
SírhelyeFiumei úti sírkert (34/2-1-9)
A Wikimédia Commons tartalmaz Medgyessy Ferenc témájú médiaállományokat.

Emléktáblája a Százados úti művésztelep egyik műteremlakásán

Orvosi diplomát szerzett, majd 19031907 között Párizsban előbb festő-, majd szobrásztanulmányokat folytatott. 1912-ben a Táncolók című domborművével megnyerte a Művészház díját. 1914-től 1918-ig katonaorvos volt. Évtizedeken át, haláláig a budapesti Százados úti művésztelepen élt és alkotott.

1923-ban mintázta a Táncoló lány című kompozícióját. Az 1920-as években a Széchenyi gyógyfürdő Korsós lánya, a debreceni Kis lovas, 1930-ban a debreceni Déri Múzeum négy allegorikus bronzszobra készült, amelyekre az 1937-es párizsi világkiállítás Grand-Prix díját kapta.

Az 1940-es évektől stílusa klasszikussá érlelődött. A Szüreti menet című dombormű, a győri Szt. István király szobor, a debreceni Petőfi-szobor ismertté tették. Életműve egyetlen célt szolgált: megteremteni a sajátos magyar szobrászatot. Ez a vállalkozása sikerült. Művei az antik művészet tapasztalatai alapján megmutatják, hogyan épülhet be nemzeti jelleg a művészetbe. Szobrai mindig a mesterség alappillérein nyugszanak. Természetesség és nagy plasztikai erő jelenik meg minden darabján, és mivel kőszobrait mindig maga faragta, nem bízta kivitelezőkre – ami a 20. században általánossá vált –, kéznyoma műveit nemcsak eredetien egyedivé, hanem szívmelengetően vonzóvá is teszik. Sokat foglalkozott a ló és lovas ábrázolásával, erre nagyszerű példákat adva. A Magvető (1935) szobra és Jelky András (1936), a világjáró magyaré, összecseng. Mintha a Baján fölállított szabólegény vállalkozó és útnak induló lendületében a magvető ember mozdulata ismétlődne, ahogy Medgyessy életművében is a szobrászat sok kor által csiszolt plasztikai törvények magját elvetette és megérlelte a haza földjében.

Azon ritka szobrászok egyike, akiknek kisplasztikáikban éppen úgy, mint monumentális alkotásaikban lélek és érzelem, melegség, finomság és érzékenység lakozik, ezért egyedi s utánozhatatlan. Nem elgondolkodtat, hanem megragad, magába vonzza a tekintetet.

Termékeny művész volt, számos kisplasztikát, köztéri szobrot, épületszobrot alkotott. Műveit magán- és közgyűjtemények őrzik, köztük a Magyar Nemzeti Galéria, a debreceni Déri Múzeum, a székesfehérvári Deák Gyűjtemény, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum Alföldi Galériája, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum és mások.

Köztéri művei

szerkesztés
  • Lengyel Béla síremléke (haraszti kő, 1917, Farkasréti temető, jelenleg újrafaragva, eredetije a Magyar Nemzeti Galériában)
  • Móricz Zsigmondné síremléke (haraszti kő, 1926, Kerepesi temető)
  • Művészet, Tudomány, Régészet, Néprajz (bronzszobrok, 1930, Debrecen, Déri tér)
  • Debreceni diákok hősi emlékműve (bronz relief, 1933, a Debreceni Református Kollégium falán)
  • Követ emelő
  • Térdeplő nő
  • Nő gyönggyel
  • Férfi gyümölcskosárral (kolozsvári homokkő reliefek, 1933, Debrecen, egykori Nemzeti Bank)
  • Borosnyai-síremlék (haraszti kő, 1935, Farkasréti temető)
  • Hősi emlékművek: 1935: Baja, Tök, Sárospatak
  • Jelky András (bronz, 1936, Baja)
  • Borvendég Ferenc síremléke (haraszti kő, 1937, Kerepesi temető)
  • Török–magyar csata (haraszti kő emlékkút, 1938, Székesfehérvár)
  • Budai Ézsaiás, Lugossy József, Hatvani István, Balogh Ferenc (bronzportré reliefek, 1938, Debrecen, Református Kollégium)
  • Szent István lovas szobor (bronz, 1940, Győr, Várkert; Esztergom, Várhegy)
  • Szüreti menet (haraszti kő dombormű, 1940, Pénzintézeti Központ, Szabadság tér 5–6.)
  • Medveczkyné síremléke (haraszti kövek, 1941, Farkasréti temető)
  • Szt. Gellért-kút (kő dombormű, 1942, Gellérthegy)
  • Lyka Károlyné síremléke (haraszti kő, 1943, Kerepesi temető)
  • Henszelmann Aladár evangélikus jogakadémiai professzor és felesége Tirscher Edit síremléke a Miskolci (Mindszenti) Evangélikus Temetőben (ruksicai márvány,1943)
  • Haját csavaró (Debreceni Vénusz) (bronz, 1946, Budapest, Gellérthegy)
  • Debreceni Vénusz (bronz, 1946, Debrecen, Déri tér)
  • Petőfi Sándor (bronz, 1948, Debrecen)
  • Radnai Béláné síremléke (ruskicai márvány, 1949 v. 1959, Budapest, Farkasréti temető)
  • Hídépítés (sóskúti kő relief, 1950, Budapest, Váci út 67.)
  • Csokonai-pantheon (bronz, 1953 - felállítva 1970, Debrecen, Köztemető, Juhász Géza sírján)
  • Táncoló nő (bronz, 1954, Budapest - többször áthelyezve, 1981, Debrecen, Déri tér, 1982, Madách tér, 1984: Székesfehérvár)
  • Debreceni Vénusz (bronz, 1954, Gellérthegy; 1981, Debrecen)
  • Szoptató anya (haraszti kő, 1954, Budapest, Gellérthegy)
  • Napozó nő (haraszti kő, 1955, Budapest; 1982, Debrecen)
  • Ülő leányka (Pihenő) (ruskicai márvány, 1956, Debrecen, Gyermekklinika)
  • Móricz-emlékmű (haraszti kő, 1957, Debrecen)
  • Herman Ottó (haraszti kő, 1957, Miskolc)
  • Medvés kút (haraszti kő, 1956; Budapest 1986, Debrecen)
  • Arany János (bronz mellszobor, 1957, Debrecen)

Társasági tagságai

szerkesztés

Díjak, elismerések

szerkesztés

Emlékezete

szerkesztés
  1. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Benezit művészeti lexikon (Oxford) . Oxford University Press, 2006 (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. S. Kontha (2017. december 13.). „Medgyessy, Ferenc”. Grove Art Online. DOI:10.1093/GAO/9781884446054.ARTICLE.T056367. 
  5. Artists of the World Online (német nyelven). K. G. Saur Verlag, 2009 DOI:10.1515/AKL.
  6. Union List of Artist Names (angol nyelven). Union List of Artist Names , 2010. november 5. (Hozzáférés: 2021. május 21.)
  7. The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
  8. PIM-névtér-azonosító. (Hozzáférés: 2020. június 2.)
  9. Lásd Képzőművészet Magyarországon honlapján
  • Életemről, művészetről. Budapest, 1960
  • László Gyula: Medgyessy Ferenc. Budapest, 1981

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés